Magyar
EnglishKeresés
Találatok
Kutatási füzetek 2.
- 1996
(...) А XIX. század Európa-szerte nagy korszakai a napló- és levélírásnak. A naplóírás virágkora а XVIII. században kezdődik, aminek oka a
szubjektivizmusban, a bensőségességre hajlamos vallási irányzatok előtérbe kerülésében és a felvilágosodásból eredő moralista törekvésekben kereshető. А XVIII. század második felében az érzékenységgel, a preromantikával és az érzelmek kitárulkozásával megszületik a modem önéletrajz és ezzel egy időben az önvizsgáló, önelemző, modem napló is. Itt megemlíthetjük Goethe, Novalis, Byron, R. W. Emerson, Benjamin Constant, Kierkegaard, Puskin, Tolsztoj nevét. A magyar naplóírók közül Széchenyi Istvánt, Justh Zsigmondot és Kemény Zsigmondot emelhetjük Ы. A Világos után emigrációba kényszerülő 48-as politikusok közül is sokan megörökítették élményeiket.
A Kossuth-emigráció visszaemlékezésekben gazdag anyagában kiemelkedő jelentőségű László Károly egykori tüzérszázados több mint húsz éven át vezetett naplója. A kilenc kis kéziratos kötet, amely az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában található Oct. Hong. 720-as jelzet alatt, László Károly 1848. szeptember 25. és 1870. január 1. közötti feljegyzéseit tartalmazza. A szabadságharcos emlékekkel kezdődő, majd a törökországi és amerikai emigrációval, és az utána következő amerikai és mexikói földmérési munkálatokkal folytatódó napló teqedelme kb. …
Tovább a műhöz
Kutatási füzetek 20.
- 2013
(...) Franciaország második világháború alatti történetének számos érdekes és kevéssé ismert fejezete van, melyeket – általában jó okkal – még a francia történetírás sem méltatott különösebb figyelemre. Ennek eredményeként ezek a jelenségek a hazai történészek körében sem igazán ismertek, így mindenképpen érdemes őket részletesebben vizsgálni. Az egyik legérdekesebb ezek közül a francia fegyveres kollaboráció, mely a közelmúltig nem került feldolgozásra elfogulatlan módon Franciaországban, bár az utóbbi időszakban már ez utóbbira is történtek kísérletek, melyekben e sorok szerzőjének is jutott némi szerep. Mivel korábban ennek a kiadványsorozatnak a lapjain már bemutattam a fegyveres kollaboráció egyik legismertebb szervezetének, a Francia Antibolsevik Légiónak (Légion des volontaires français contre le bolchevisme) a keletkezését, most szeretném megismertetni az olvasókat ennek a történetnek a végével, így a korábbi eredmények és a közbeeső évek eseményeinek rövid ismertetése után a fegyveres szervezet tevékenységének utolsó hónapjait vizsgálom meg részletesebben 1944 tavaszán és nyarán. Az Antibolsevik Légió születése A megszállt Franciaországban érdekes helyzet állt elő 1941 júniusában, miután a Harmadik Birodalom csapatai megindították hadműveleteiket a Szovjetunió ellen. A kommunistaellenes érzelmek felszínre törtek mind az 1940 nyara óta Vichy …
Tovább a műhöz
Kutatási füzetek 3.
- 1996
(...) A két világháború közötti magyar-jugoszláv viszony meghatározója két körülmény volt. Az egyik, hogy a délszláv államalakulat maga is részesedett a Trianonban elcsatolt területekből, de korántsem olyan mértékben, mint Románia és Csehszlovákia, s így az elvileg mindenoldalú magyar revíziós politikának és propagandának nem állt előterében. A másik, hogy Jugoszlávia tagja volt a magyar revíziós politikával szemben kialakított kisantant-szövetségnek, azon belül viszonylag halványabb szerepet játszott, s mindezek alapján a kisantant fellazítását célzó magyar törekvések kifejezetten a magyar-jugoszláv viszony javítására irányuló kísérletekhez vezettek. Ennek első - komoly feltűnést keltett - megnyilvánulása az a gesztus volt, amelyet a magyar államfő, Horthy, 1926-ban tett - már mintegy egy éves megelőző diplomáciai puhatolódzásokra támaszkodva - a mohácsi csata 400. évfordulója alkalmával tartott beszédében. Ez azonban mégsem talált viszonzásra; egy adriai kikötő s a hozzá vezető út remélt biztosításából semmi sem lett. A magyar külpolitika ezek után a Jugoszláviával szemben ellenséges Olaszországhoz fordulásával, az 1927. évi olasz-magyar szerződés megkötésével, más irányulást adott a magyar-jugoszláv viszony fejlődésének. Ezen a vonalon különösen a Sándor jugoszláv uralkodó életét is kioltó 1934. évi Marseille-i merénylet kapcsán felmerült …
Tovább a műhöz
Kutatási füzetek 4.
- 1998
(...) Az Oszták-Magyar Monarchia felbomlása, a nemzetiségek elszakadása és a trianoni béke aláírása után a különböző rendelkezések végrehajtása több éves időszakot ölelt fel. E folyamatnak egyik utolsó lépése volt Magyarország új halárainak helyszínen történő meghúzása. A feladatot minden határszakaszon - így az osztrákon is - külön antanttisztekből és az érdekelt országok képviselőiből álló nemzetközi bizottság hajtotta végre. A Magyar-Osztrák Határmegállapító Bizottság (MOHMB) végső döntésének kialakítása előtt tanulmányozta az érdekeltek által kidolgozott javaslatokat. Szakértők vizsgálták meg az egy-egy területre vonatkozó emlékiratokat. A
bizottságnak emellett lehetősége volt arra, hogy személyesen hallgassa meg a határrendezésben érdekelt lakosságot és nagybirtokosokat. A lakosság meghallgatása azt jelentette, hogy a bizottság kiszállt az előzőleg kijelölt - magyar és osztrák biztos javaslatában szereplő - helységekbe. Az érkezésről előzőleg értesítették a községeket. A delegátusok előtt bárki elmondhatta véleményét, azt írásban is átadhatta. Természetesen a véleménynyilvánítás ilyen módja bizonyos kockázatokkal járt. Az osztrák és magyar hatóságok már a meghallgatások előtt nyomást gyakoroltak a fennhatóságuk alatt lévő települések lakosságára. A bizottsági szemlék után nagyon sok személyt meghurcoltak véleményük nyílt …
Tovább a műhöz
Kutatási füzetek 5.
- 1999
(...) 1924. szeptember 12-én éjfélkor Berlinben a magyar és a szovjet kormány képviselői, Kánya Kálmán, Jungerth Mihály illetve Nyikolaj
Kresztyinszkij megállapodást írtak alá a diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatok felvételéről. Az aláírást követően azonban a magyar kormány belpolitikai nehézségekre hivatkozva nem terjesztette az egyezményeket a parlament elé jóváhagyásra, így a szovjet fél - a ratifikációval kapcsolatos huzavonát megunva - 1925 áprilisában közölte, hogy eláll a megállapodástól. Ezt követően közel tíz évet kellett várni arra, hogy a két ország normális államközi kapcsolatokat létesítsen egymással. A két ország diplomatái már nem voltak teljesen ismeretlenek egymásnak, amikor 1924 augusztusának végén Berlinben tárgyalóasztalhoz ültek. A "vörös" Szovjetunió és a "fehér" Magyarország kapcsolata addigra egy rövid, de annál viharosabb fejezetét képezte a háború utáni Európa történetének. A magyar tanácsköztársaság leverése után nehezen lehetett volna még egy országot találni a kontinensen, ahol a hatalom birtokosai nagyobb ellen-
szenvvel és gyűlölettel viszonyultak volna a "bolseviki" Szovjetoroszországhoz, mint Magyarországon. Ugyanígy Moszkvából is megkülönböztetett antipátiával tekintettek a "fehérterrorista" Horthy-rendszerre. Az első világháború súlyos öröksége, a hadifogolykérdés azonban arra kényszerítette a két állam …
Tovább a műhöz
Kutatási füzetek 6.
- 1999
(...) (...) Nem tudom, mikor merült fel a politika világában Európa fogalma, de azt igen, hogy első pontos meghatározását a mással, az idegennel és a
veszedelmessel való találkozásának köszönhette. A török haderö megjelenése és előrenyomulása ébresztett egyeseket annak a tudatára, hogy az Európában elterjedt és megszokott viszonyok kifejeznek valami közöset; hogy ezt - talán - Európaként vagy európai kereszténységként lehet megfogalmazni, és
előfordulhat, hogy e közös valóság vagy e közösség együttes védelemre szorul. Természetesen a közös védelem megszervezése nem sikerült, és az
érdekelt hatalmak szépen meg is szokták, hogy Európa határait valahol ott keressék, ahová a törökök már nem jutottak el. Idejük volt bőven a megszokáshoz.
A folyamat viszont már ekkoriban jelezte, hogy az esetleges földrajzi meghatározottságoktól teljesen függetlenül létezhet egy politikai Európa is, amelynek határai sokkal jobban hasonlítanak a gumihoz, mint bármely rugalmatlan anyaghoz. Délkelet felé mindenesetre Európa abban a mértékben terjeszkedett, amennyiben az oszmán birodalmat sikerült visszaszorítani. Jellemző, hogy már a győzelemben bízó szövetséges hatalmaknak még 1917-ben is az egyik békekövetelményük volt Törökország kiszorítása Európából. Mellesleg jegyezzük meg, hogy ez az elvárás végül nem teljesedett be, és azóta sem tisztázta senki: a fél lábbal Európában …
Tovább a műhöz
Kutatási füzetek 7.
- 1999
(...) Az 1920 decemberében tartott VIII. szovjetkongresszust még teljes egészében a polgárháborús intézkedések légköre hatotta át. A soron következő mezőgazdasági feladatokat, a vetést, a földek helyes megművelését még mint „állami feladatot” tárgyalták, és a határozatok is abban a szellemben születtek. Ennek ellenére néhány hónap múlva az ország különböző pontjairól érkező aggasztó hírek hallatán, felismerve a helyzet tarthatatlanságára utaló előjeleket, Lenin kiutat keresett a válságból. Elgondolásainak alapja végül a gabonarekvirálásról (продразверстка) a termény adóra (продналог) való áttérés javaslatában kristályosodott ki. A lehetőség felvetésekor nem az a meggyőződés vezette, hogy ekképpen könnyítenének a paraszt terhein, hanem sokkal inkább az a felismerés, hogy a szigorúan és
következetesen meghatározott és a megfelelő időben végrehajtott adóztatás után megmaradó terményfölösleg feletti szabad rendelkezés mindennél inkább érdekeltté fogja tenni a parasztot a termelés fokozásában. Maga a kezdeményezés egyébként nem volt új. A mensevikek és az eszerek már többször felvetették - a számukra az utolsó legális fellépés lehetőségét adó VIII. Szovjetkongresszuson is -, akkor azonban még kispolgári megalkuvóknak bélyegezték őket. Ennél is érdekesebb, hogy a bolsevikok között is akadt, aki ebben látta a helyes utat, …
Tovább a műhöz
Kutatási füzetek 8.
- 2001
(...) Az orosz kommunizmus, amely a legmonumentálisabb kísérletet telte az újkori politikai és gazdasági fejlődésből született ellentmondásos társadalmi jelenségek felszámolására, példátlan váratlansággal bukott meg. Ha sebezhetőségének magyarázatát keressük, akkor fontos szempont lehet a politikaelméleti aspektusból történő megközelítés, mivel megmutathatja, milyen értékek, célok és szándékok vezették azokat a politikusokat, akik e mozgalom ideológiai hátterét megártották. Közülük is V. I. Lenin tevékenysége voll a legnagyobb hatású, hiszen az ő politikai gondolkodására épülő “bolsevizmus” volt az, amely megszerezve az államhatalmat, kísérletet tett arra, hogy megvalósítsa az egyenlőség elvű társadalmi forradalom eszméjét. Sok nézőpontból értelmezték eddig Lenin politikaelméleti gondolkodását, többször kapott hangsúlyt e politika viszonya az újkori fejlődés társadalmi, politikai jelenségéhez: a tömegekhez. Arra azonban csak elvétve törekedtek, hogy Lenin és a tömegek viszonyát moralizálástól mentesen, Lenin politikaelméleti írásaiban megmutatkozó gondolataira és nézeteire, valamint ezek változásaira támaszkodva mutassák be és magyarázzák meg. Ez a historiográfiai szituáció áll e tanulmány és a követett módszertan hátterében. Vizsgálódásom tárgyát úgy határoznám meg, hogy ide tartoznak Lenin politikai gondolkodásának azon …
Tovább a műhöz
Kutatási füzetek 9.
- 2002
(...) A Balkán, Balkán-félsziget, Délkelet-Enrópa fogalmak szinte egymás, szinonimájaként használatosak a magyar nyelvben. A három meghatározás nagyjából ugyanazt a területet fedi le - de csak nagyjából. Bár a médiában már meghonosodott a Macedónia név az 1992-ben önállóvá vált egykori jugoszláv-tagköztársaság elnevezésére, a köznyelv - és néhol a szakirodalom is - még mindig nem tett világos különbséget Makedónja és Macedónia között. Ebben a rövid tanulmányban megkísérlem tisztázni az öt fogalom körüli bizonytalanságot. A félsziget a mai Bulgária északi részén húzódó hegységről kapta a nevét. Az idők folyamán a Balkán-hegység egy nagyobb régió számára kölcsönözte a nevét. A földrajzi meghatározás szerint a Balkán az a terület, amely a Duna-Száva-vonaltól délre helyezkedik el. Ez hozzávetőlegesen a 45. szélességi foknak felel meg. Politikai értelemben a Balkán az a terület, amely Albániát, Bosznia-Hercegovinát, Bulgáriát, Görögországot, Horvátországot, Jugoszláviát, Macedóniát, Romániát, Szlovéniát és Törökországot foglalja magába. Egyes történészek megkérdőjelezik néhány államnak a régióhoz való tartozását. Romániát bizonyos szempontok alapjárt inkább kelet-európai államként tartják számon. Törökország viszont hosszá ideje gyakorol befolyást az európai politikára. Ennek eredményeként a Krím-háborút lezáró, 1856-ban …
Tovább a műhöz