Keresés
Összes találat megjelenítve : 1
Összes találat megjelenítve : 1
Találatok
A tábornok délelőtt sokáig elmaradt a présház pincéjében. Hajnalban ment ki a szőlőbe a vincellérrel, mert két hordó bora erjedni kezdett. Tizenegy elmúlt már, mikor végzett a palackozással, s hazatért. A nedves kövektől dohos tornácon, az oszlopok alatt vadásza állott, és levelet nyújtott át az érkező úrnak. - Mit akarsz? - mondta, és sértődötten megállott. Szalmakalapját, melynek széles karimája egészen beárnyékolta vörös arcát, hátratolta homlokából. Néhány esztendeje már, hogy nem bontott fel és nem olvasott leveleket. A postát a jószágigazgató irodájában bontogatta és válogatta egy gazdatiszt. - Küldönc hozta - mondta a vadász, és mereven állott. Megismerte az írást, átvette a levelet és zsebébe tette. Bement a hűvös előcsarnokba, s szótlanul adta át a vadásznak kalapját, botját. Pápaszemét előkereste szivarzsebéből, az ablakhoz lépett, s a félhomályban, a félig csukott redőnyök réseinek világosságában olvasni kezdte a levelet. - Várj - mondta, vállán át, a vadásznak, aki menni készült a bottal és kalappal. A levelet zsebébe gyűrte. - Kálmán fogjon be hat órára. A landauerbe, mert eső lesz. Öltsön parádét. Te is - mondta váratlan nyomatékkai, mintha megdühödött volna valamiért. - És minden ragyogjon. A kocsit, a szerszámot azonnal kezdjék tisztogatni. Libériát veszel, érted? És felülsz Kálmán mellé a bakra. - Értem, kegyelmes úr - mondta …
Tovább a műhöz