Keresés
További részletek
Összes találat megjelenítve : 11

Találatok


A giccs
  • 1986
Az egyik értelmező szótár így határozza meg a giccset: „A giccs látszólagos művészi alakítás, amely kellemes érzeteket keltő tartalmi (erotikus, politikai, vallásos, szentimentális) elemekkel pótolja a hiányzó formálóerőt.” Ludwig Giesz szerint, aki eddig a legátfogóbb könyvet írta e témáról, a giccs szó használata igen helyénvaló „művészeti szemét” értelemben. Hermann Broch úgy véli, hogy a „giccs nem silány művészet, hanem különálló, éspedig zárt rendszer, amely idegen testként ül a művészetek zárt rendszerében, vagy ha úgy tetszik, mellette helyezkedik el”. Ezen kívül a giccs „hazugság, amely ... arra az emberre hullik vissza, akinek ilyen hazug és szépítő tükörre van szüksége, hogy benne magára ismerjen”. Gillo Dorfles és szerzőtársai úgy látják, hogy a giccs mindinkább korunk tipikus megnyilvánulásává vált, olyan hatalomra tett szert, amellyel bajosan lehet szembeszegülni. Kórokozója behatol életünk minden területére, hogy alattomos hatását kifejtve emberi tartásunkat, hiteles értékeinket ássa alá. E könyv célja, a szerzők bevallott szándéka szerint, hogy felébressze „a giccsesség bűntudatát” minden olvasójában, és még ha olykor szélsőséges nézeteivel kicsit elbizonytalanítja is, elgondolkodtassa, és képessé tegye arra, hogy meglássa az olcsó hazugságot és a pöffeszkedő szemfényvesztést életünk sok-sok területén. Gillo …
Tovább a műhöz
A Kerényi Károly Szakkollégium megújult periodikáját tartja kezében az olvasó, egy tanulmánygyűjteményt, amely reprezentatív több szempontból is. Reprezentatív a Szakkollégium éves munkájára nézve, mert bemutatja azokat a kutatási témákat, amelyeken a Kollégium tagjai dolgoztak; reprezentatív a Kollégiumra magára nézve, mert bemutatja, hogy a hallgatók önszerveződése ma is képes eredeti alkotásokat létrehozni, egyszerűen szólva, hogy szakmai szakkollégiumok léteznek és létezni is fognak; végül pedig reprezentatív a Kerényi Károly Szakkollégium saját folyamatosságára nézve, mert az Annona Nova cím arra az egykori Annonára utal, amelyet a Kollégium egy másik, kezdeti időszakában adott ki, összefoglalandó az akkori tagok munkáját. Az Annona Nova ugyanis egy soha nem folytatott sorozat folytatása, A Kerényi Kollégium történetének kezdetén, az alapító, Jankovits László szakkollégiumi tanársága alatt sokáig terveződött, majd halogatódott, majd mégiscsak megszületett egy kötet, amely eredetileg a Kollégium évkönyve szeretett volna lenni. Valójában azonban magányos maradt és ily módon inkább egy emlékmű, válogatás a Kollégium akkori munkáiból. Ahhoz, hogy valóban összefoglalója lehessen a Kollégium tevékenységének éppenséggel egy dolog hiányzott: a folytatás. A szakkollégiumi munka legfontosabb jellemzője ugyanis éppen az, hogy folyamat-jellege van, élő közösségi …
Tovább a műhöz
„Hellasz meghalt a Kelet ölelésében.” Josef Strzygowski megállapítása utalás arra, hogy az ókort követő művészet milyen ellentétes hatások összefonódásából született. A középkor sokszínű, szövevényes kultúrájának egyik legproblematikusabb fejezete az ókor és középkor találkozásánál létrejött bizánci művészet története. Meddig él még tovább a nyugatrómai birodalom bukása után a hellenisztikusrómai művészet a keletrómai birodalom keretében? Mit őriz meg a születő kereszténység ideológiáját kifejező bizánci művészet az antik, pogány formanyelvből? Hogyan alakul át az antik művészet öröksége a különféle keleti hatások alatt? Nehezen eldönthető kérdések. De még náluk is bonyolultabb ez: hol és meddig terjed térben és időben a bizánci művészet: mennyire lépi át a birodalom határait, miként éli túl Bizánc bukását? Mindezekre a kérdésekre egy korlátozott terjedelmű munka keretében választ adni szinte lehetetlen. Különösen messze vezet a bizánci művészet hatásának vizsgálata, hiszen ez úgyszólván az egész középkori művészetben kimutatható, Etiópiától Britanniáig, Hispániától Örményországig, sőt a keresztény kultúrától idegen területen, pl. Belső-Ázsiában, sőt Kína keleti határánál is. Művészet és államhatalom kapcsolatának kérdését Bizánc vonatkozásában külön is hangsúlyoznunk kell. Már a római császárkor folyamán …
Tovább a műhöz
Ma már világosan látom, hogy már A közhely színeváltozásának megírása idején is a művészettörténet filozófiai problémája tartott hatalmában. Ez többet jelent azon puszta ténynél, hogy a műalkotások valamiféle történelmi identitással rendelkeznek - ekkor a probléma az volna, hogyan befolyásolja ez a tény a műalkotások befogadását és értelmezését. Az én kérdésem azonban az, hogy miért van a műalkotásoknak történetük, azon a külsődleges körülményen túlmenően, hogy egy adott időben keletkeztek? Ebből a szempontból nézve két könyv - Ernst Gombrich Művészet és illúziója és Thomas Kuhn A tudományos forradalmak szerkezete című műve - alighanem sokkal nagyobb hatást gyakorolt rám, mint amennyire ennek akkoriban tudatában voltam. Gombrich könyvének problémáját szinte kantiánus módon is megfogalmazhatjuk: hogyan lehetséges a művészettörténet? Gombrich művészettörténészi kutatási területe és művészi ízlése következtében e hatalmas kérdést egy korlátozottabb kérdéssé formálta át, azzá ugyanis, hogyan lehetséges az ábrázoló művészet története. Erre pedig olyan választ adott, amely sokat köszönhet filozófus barátjának, Kari Poppernek, aki a tudomány történetét bizonyos kreatív ugrások formájában képzelte el, amelyeket a falszifikálás kritériuma tart féken. Hasonlóképpen, Gombrich a művészet történetét kreatív ugrások sorozatának látta, amelyek …
Tovább a műhöz
A Légrády Testvérek Pesti Hirlapja hangsúlyozottan nemzeti hanghordozású lap volt, de a húszas évek közepén, Rákosi Jenő visszatértével tulajdonképpen a régi Budapesti Hirlap túlfűtött nemzetiességének örököse is lett. Légrádyék Trianon után a területi revízió programjának fórumaként helyezték el önmagukat, aminek ugyan kellő hangsúlyt adott Rákosi publicisztikája, de halála után, a harmincas években is a Légrády Testvérek adta ki a Revíziós Liga olasz, francia, angol és német nyelvű havilapjait. Egyébként is az egyik legterebélyesebb kiadványbokrot hozták létre a Pesti Hirlap körül: külön vidéki kiadásával kísérleteztek (1921-1924), kiadták a Képes Újságot (1915-1921), Az Érdekes Újságot (1913-1925), aztán folytatásaként a Képes Pesti Hirlapot (1927-1939), melléklapként A Pesti Hirlap Vasárnapját (1923-1937) és folytatását, a Képes Vasárnapot (1937-1944), valamint a hetenként megjelenő A Pesti Hirlap Regénytárát (1923-1924). Mindezeken túl pedig előfizetőinek ingyen vagy jutányos áron biztosította (1928-as hirdetése szerint) a Pesti Hirlap Könyvek 52 kötetét, A Pesti Hirlap Díszkönyvtára 12 kötetét, A Műveltség Útja hat kötetét és évenként A Pesti Hirlap Nagy Naptárát. A Pesti Hirlap főszerkesztője 1919. őszi újraindulása után Légrády Ottó lett, felelős szerkesztője Lenkey Gusztáv maradt; főmunkatársként tért visssza a laphoz Hoitsy Pál, a …
Tovább a műhöz
A Légrády Testvérek Pesti Hirlapja hangsúlyozottan nemzeti hanghordozású lap volt, de a húszas évek közepén, Rákosi Jenő visszatértével tulajdonképpen a régi Budapesti Hirlap túlfűtött nemzetiességének örököse is lett. Légrádyék Trianon után a területi revízió programjának fórumaként helyezték el önmagukat, aminek ugyan kellő hangsúlyt adott Rákosi publicisztikája, de halála után, a harmincas években is a Légrády Testvérek adta ki a Revíziós Liga olasz, francia, angol és német nyelvű havilapjait. Egyébként is az egyik legterebélyesebb kiadványbokrot hozták létre a Pesti Hirlap körül: külön vidéki kiadásával kísérleteztek (1921-1924), kiadták a Képes Újságot (1915-1921), Az Érdekes Újságot (1913-1925), aztán folytatásaként a Képes Pesti Hirlapot (1927-1939), melléklapként A Pesti Hirlap Vasárnapját (1923-1937) és folytatását, a Képes Vasárnapot (1937-1944), valamint a hetenként megjelenő A Pesti Hirlap Regénytárát (1923-1924). Mindezeken túl pedig előfizetőinek ingyen vagy jutányos áron biztosította (1928-as hirdetése szerint) a Pesti Hirlap Könyvek 52 kötetét, A Pesti Hirlap Díszkönyvtára 12 kötetét, A Műveltség Útja hat kötetét és évenként A Pesti Hirlap Nagy Naptárát. A Pesti Hirlap főszerkesztője 1919. őszi újraindulása után Légrády Ottó lett, felelős szerkesztője Lenkey Gusztáv maradt; főmunkatársként tért visssza a laphoz Hoitsy Pál, a …
Tovább a műhöz
A Magyar Képzőművészeti Főiskola Intermédia Tanszéke jelen szöveggyűjteménnyel olyan jegyzetsorozat kiadását kezdeményezi, mely az új, technikai képek történetét, művészi használatát, a tudomány-művészet-technika kapcsolatrendszerének változásait és jelenét, a képfajták témakörét illetve általában a médiaművészet, és az intermediális technikák fogalmait mutatná be illetve tenné hozzáférhetővé tanulmánykötetek, jegyzet illetve munkafüzetek formájában. A kiadás elsődleges célja, hogy a hallgatók -nem csupán egyetemünkön, de bárhol, altul erre igény mutatkozik - érvényes, irányadó szövegeken keresztül információkat kapjanak, az oktatók pedig használható, további feldolgozásra (szövegelemzés, összehasonlító vizsgálatok) is alkalmas anyagokhoz jutva hatékonyabb tájékoztatást nyújthassanak e magyar nyelven igen nehezen áttekinthető területekről. Jelenleg három kötet előkészületei folynak, melyek bizonyos értelemben egymásra épülve illetve egymást kiegészítve mutatják föl a jelen mediokratikus világberendezkedéshez vezető történeti utat, ennek veszélyeit és pozitívumait, illetve az értelmezés lehetőségeit. Helyzetünkből következően az a szűrő, illetve szelekciós szempont - mely technikai, politikai, szociológiai és más is lehetne - itt elsődlegesen művészeti s.csak másodlagosan történeti vagy elméleti (s nem művészettörténeti vagy …
Tovább a műhöz
Arisztotelész Kr. e. 384-ben született. Szülővárosa a Khalkidiké-félsziget keleti partján lévő Sztageira volt. Életének több mint a felét Athénban töltötte. Athén azt a helyet jelentette számára, ahol az általa legszebbnek tartott életet, a megismerő és szemlélődő életformát a legteljesebben lehet élni szellemi társak körében, de politikai és érzelmi kötődéseiben sosem vált igazi athénivá. Polgárjogot nem kapott - talán soha nem is kért. Helyzete mindvégig a metoikoszok („együttlakók" =polgárjoggal nem, csak letelepedési engedéllyel rendelkezők) bizonytalan sorsa volt. Athén intézményeire ezért inkább a külső megfigyelő szemével nézett. Ennek talán a Poétika esetében is jelentősége van. Az eleve vallásos funkciót betöltő tragédiának és komédiának a kultuszhoz kapcsolódó oldalát említetlenül hagyta. Azt pedig, hogy a költők istenekről szóló képzeteket fejeznek ki és erősítenek meg, mindenféle kritika vagy védelmezési szándék nélkül adottságként elfogadta és igazából nem a költői mesterséghez tartozó feladatnak ítélte. Arisztotelész mindkét ágon ión orvosi családból származott. Apja Amüntasznak, Nagy Sándor nagyapjának állt a szolgálatában. A makedón uralkodóházzal való kapcsolatnak köszönhetően az 50-es, 40-es években kiéleződő görög-makedón ellentétek idején Arisztotelész mindvégig gyanús elemnek számít Athénban. Bár tevőlegesen …
Tovább a műhöz
Az orosz formalisták már a tízes-húszas évek fordulóján fölvetették a strukturalizmus néhány alapvető kérdését. Tinyanov itt előbb a forma és tartalom egységének strukturalista koncepcióját fejti ki, majd a műalkotás egy lehetséges dinamikus modelljét vázolja fel, amelyet, véleménye szerint, a nyersanyag és a „konstrukciós elv” állandó küzdelme vezérel s tart működésben. A verbális művészet tanulmányozása két buktatót rejt magában. Az egyik a megformálandó anyaggal kapcsolatos - amit feltételesen legegyszerűbben beszédnek, szónak nevezhetünk -, a másik pedig a művészet konstrukciós elvével. Az első esetben tanulmányozásunk tárgya a hétköznapi tudatunkhoz nagyon szorosan kapcsolódó valami lesz, néha pedig éppen e kapcsolat szorosságának függvényeként jelentkezik. Ezért gyakran figyelmen kívül hagyjuk, hogy miben áll ez a kapcsolat, mik a jellegzetességei, és tanulmányozásunk tárgyába önkényesen beviszünk a mindennapi életben megszokott mindenféle vonatkozásokat, és ezeket tesszük meg az irodalom tanulmányozásának kiindulópontjaivá. (Amikor ezt megállapítom, természetesen nem emelek kifogást „az irodalom és az élet kapcsolata” ellen. Csupán a kérdésfeltevés helyességében kételkedem. Beszélhetünk-e „művészetről és életről”, mikor a művészet maga is „élet”? Kell-e „a művészet” sajátos hasznosságát keresni, ha nem keressük „az élet” …
Tovább a műhöz
Az Egyetem kupolatermében 1910 április 15-én a szerzőnek a hozzá intézett üdvözlő beszédekre mondott válasza. Mélyen megindulva mondok mindnyájuknak köszönetét azért a nagy megtisztelésért, melyben részesítettek. Bevallom, hogy midőn szándékukról értesültem, nem jól esett, kértem is, hogy álljanak el tőle. Éreztem és érzem, hogy nem vagyok ünnepeltetésre berendezve. Ellenkezésem, húzódásom nem szerénységből származott. Ne méltóztassék félreérteni, ha azt mondom, ezt az érzést nem ismerem. Mert az ellenkezőt sem ismerem, a szerénytelenséget. Az egész kategória nem létezik rám nézve. A szerény ember alá-, a szerénytelen túlbecsüli magát, mindkettő magát értékeli, holott nekem az az érzésem, hogy nem kell maga-magát értékelni. Mi hasznunk belőle? Hogy az ember mindig talál magánál kevesebb érőt, épp oly bizonyos, mint hogy magánál többet érőre is fog akadni. Ahhoz különös vakság kell, hogy csak azokat lássa. Fontosabb az, hogy ne magunkat nézzük, hanem dolgunkat, melyet el akarunk végezni. Ha pedig ezt nézem, azt kell mondanom, nem érzem magamat nyugvóponthoz, életszakaszhoz, pihenőhöz megérkezettnek. Az, hogy éveimben bizonyos kerek számot értem, nem jelent nekem semmit, legföllebb azt, hogy éveim száma fogyott eggyel. Hogy mit végeztem eddig, nem szívesen nézem, mert úgy érzem, hogy még nem mondtam meg mindent, amit meg akarok mondani. Sőt épp most szinte …
Tovább a műhöz
A művészet mivoltáról nem sokat tudhatunk meg, ha nem a művészből indulunk, aki a művészetet alkotja. De maradjunk józanok, ha az értelemmel dolgozunk. A föllengző frázist, amelyre annyian kötelezve érzik magukat, ha a művészetről beszélnek, amely túlkíabálja az értelmet, tartsuk távol. A művészet bizonyára nagy, szent, hatalmas valami ; ki nem csodálná ? de azért eszünket is szóhoz juttathatjuk. Mindenekelőtt fontoljátok meg, hogy a művészetnek, bármennyire fájhat is ez rajongó lelketeknek, anatómiai és fiziológiai alapja is van. A kis Nyíregyházit, mikor négyéves, magas székre kell ültetni, hogy a zongora billentyűit elérje. De ha szerencsésen följutott a székre, úgy játszik, mint egy kis öreg. Hogyan lehetséges ez ? Nyilvánvaló, hogy oly szenzomotórikus készülék van preformálva agyvelejében, mely egészen más, mint a mienk, amely jóformán készen van, melyet mi csak hosszas gyakorlat után képezhetünk ki ennyire és mely csak az alkalmat lesi, hogy csekély külső alkalomra működésbe lépjen. Művész-e már ? Szó sincs róla. De azzá lehet. Aki szorgalommal akarná pótolni, amit amannak a természet adott meg, sok időt és munkát fog pazarolni és ki tudja, célt ér-e. A csibe se ér rá megtanulni, hogyan kell a szemet felszedni a földről és elnyelni ; készen hozza magával ezt a művészetet. De itt persze óriási különbség tátong, A csibétől nem kívánhatunk egyebet, mint hogy …
Tovább a műhöz
Összes találat megjelenítve : 11