Keresés
További részletek
Találatok

Megjelenítve 1-12 az összesből: 14

Találatok


A jegyzet célja a jogtudomány hatalmas birodalmának madártávlatból történő bemutatása, a jog alapfogalmainak megismertetése, amely képzésünkben egyrészt úgy jelenik meg, mint az általános műveltség egyik komponense, másrészt a szociális munkás, szociálpolitikus hivatásra felkészülés sajátos szakmai ismereteihez igazodó egyik diszciplína szelete. A képzés specifikumát már e megalapozó stúdiumban is érvényre kell juttatnunk, hiszen nyilvánvalóan más "bevezetést” igényel a jogtudományba a leendő jogtudós értelmiségi, akinél a jogászi hivatásra készülődés a hangsúlyos kezdettől fogva, ismét mást a gazdasági élet közgazdaságtan tudományával foglalkozó szereplője, továbbá mást az ember pszichés jelenségeivel foglalkozó lélekbúvár. A szociális munkás, szociálpolitikus pályát választónak tudatában kell lennie saját kompetencia-határaival. Azaz sohasem lesz jogász, perbeli képviseletre, szerződéskötésre nem vállalkozhat, legfeljebb figyelemfelhívó, segítő, vagy éppen vitapartnere lehet a jogászságnak éppúgy, mint a közgazdász vagy pszichológus társadalomnak. Mindemellett tudnia kell milyen jogai és kötelességei vannak, lehetnek a hozzáforduló ügyfelének az ügyes-bajos dolgai, mindennapi ügyintézése során. Röviden szólva mindehhez el kell igazodnia a jog erdejében, tudnia kell, mit tehet az állam a polgáraival, mi történik velük egy bírósági vagy más …
Tovább a műhöz
„A megértés ösvényei" címet Donald Davidson summázó mondata ihlette, melyet a Michael Dummettel a kommunikáció konvenciókra épülő nézetéről folytatott vitája során fogalmazott meg. Davidson álláspontja szerint a kommunikáció nem magyarázható pusztán a konvenciók alapján. Rámutat, hogy abban egyetért Dummettel, miszerint társadalmi környezet nélkül nem lehetne elfogadható indokot találni a fogalmak helyes-helytelen használatára, azt azonban nem fogadja el, hogy ez szükséges és elégséges feltétele a sikeres kommunikációnak. Három lépésben fejti ki érvét. Először megmutatja, hogy a kommunikáció során van olyan megértés, amely azokra a deviáns megnyilatkozásokra vonatkozik, melyek kívül esnek mindenféle bevett normán. Másodszor rögzíti, hogy a megértés szükségképpen összekapcsolódik a helyes, illetve helytelen nyelvhasználat megítélésének képességével. E kettőből az következik, hogy a helyes, illetve helytelen megítélésének alapját nem vehetjük konvenciókból, hiszen értjük azt is, ami ezeken kívül esik. A sorrendet fel kell cserélni. Nem azért van megértés, mert a kommunikáló felek egyazon normát követnek, hanem azért lehetséges egyáltalán a norma követése, mert van előzetes megértés. Nem a norma szabja meg az érthetőség kritériumait, hanem a megértés és az érthetővé válás szándéka biztosítja a nyelvi normák, a közös, társadalmi elvárások …
Tovább a műhöz
A Kerényi Károly Szakkollégium megújult periodikáját tartja kezében az olvasó, egy tanulmánygyűjteményt, amely reprezentatív több szempontból is. Reprezentatív a Szakkollégium éves munkájára nézve, mert bemutatja azokat a kutatási témákat, amelyeken a Kollégium tagjai dolgoztak; reprezentatív a Kollégiumra magára nézve, mert bemutatja, hogy a hallgatók önszerveződése ma is képes eredeti alkotásokat létrehozni, egyszerűen szólva, hogy szakmai szakkollégiumok léteznek és létezni is fognak; végül pedig reprezentatív a Kerényi Károly Szakkollégium saját folyamatosságára nézve, mert az Annona Nova cím arra az egykori Annonára utal, amelyet a Kollégium egy másik, kezdeti időszakában adott ki, összefoglalandó az akkori tagok munkáját. Az Annona Nova ugyanis egy soha nem folytatott sorozat folytatása, A Kerényi Kollégium történetének kezdetén, az alapító, Jankovits László szakkollégiumi tanársága alatt sokáig terveződött, majd halogatódott, majd mégiscsak megszületett egy kötet, amely eredetileg a Kollégium évkönyve szeretett volna lenni. Valójában azonban magányos maradt és ily módon inkább egy emlékmű, válogatás a Kollégium akkori munkáiból. Ahhoz, hogy valóban összefoglalója lehessen a Kollégium tevékenységének éppenséggel egy dolog hiányzott: a folytatás. A szakkollégiumi munka legfontosabb jellemzője ugyanis éppen az, hogy folyamat-jellege van, élő közösségi …
Tovább a műhöz
A szülői gondoskodás a korábbi századokban kollektív felelősség volt, amelynek gyakorlatai és normái azonban a 19. században átalakidtak. Jelen kötet lapjain találkozhatunk a lányaival bensőséges kapcsolatot ápoló 17. századi arisztokrata anyával, noha a történészek szerint ez nem jöhetett volna létre, mivel a feleségi kötelességeiket teljesítő előkelő anyák nem töltötték be az elsődleges gondozó szerepét gyermekeik mellett. De megjelenik előttünk a lányainak csecsemőszoptatás ügyében tanácsokat osztó aggódó nagyapa alakja is, noha a korabeli, 19. századi „kenyérkereső'' férfiaktól nem várták el, hogy aktívan részt vegyenek gyermekeik mindennapjaiban, s a történészek az otthon női meghittségének és a férfiak uralta nyilvános versengés szférájának kettéválásáról beszélnek. Ugyanígy nem illik az általánosításokon alapuló képbe a kisgyermekekről oda-adóan gondoskodó - a kötet lapjain visszatérően kísértő - mostohaanya vagy a mostohaunokájának nagyvonalú örökséget hagyó mostohanagymama alakja sem. Vajon kivételes esetekkel állnánk szemben? A történészek szerszámosládáját bátran és sokoldalúan hasznosító szerzők elemzéseinek általános tanulsága inkább az, hogy a családi viszonyok vizsgálata során nem érdemes a normákból és domináns diskurzusokból kiindulnunk, mert ezek csupán korlátozott módon hatottak az intim szféra mindennapi gyakorlataira.
Tovább a műhöz
Kisajátításnak a közjó tekintetéből helye van azon területekre nézve, melyek (gőz- vagy lóerejü) vasutak, valamint közutak építésére, csatornákra, folyók szabályozására, vizek és mocsárok lecsapolására, futó homok meggátlására, hidak, kikötők építésére, távírdák felállítására, parti rakhelvek, parti raktárak (dockok) készítésére, végre hadi erődítésekre szükségesek. Az 1-ső §-ban elszámlált vállalatok létesítésére szükséges előmunkálatok csak a magyar kir. közmunka- és közlekedési ministertől nyert engedély alapján eszközölhetők. Kisajátításnak csak akkor van helye, ha a vállalat, a melynek kivitelére az szükséges, már engedélyeztetett. Az engedélyt községi, városi és megyei vállalatokra, az illető község, város és törvényhatóság meghallgatása mellett, az illető minister; országos és olyan vállalatokra pedig, a melyek egynél több törvényhatóság területére terjednek ki, a törvényhozás adja meg. Ha azonban valamely vállalat több törvényhatóság területére terjed ki, és iránta az érdeklett törvényhatóságok megegyeztek: azok egybehangzó kérelmére, az engedélyt a közmunka- és közlekedési minister is megadhatja. Az országos utakat és lóvonatu vasutakat a közmunka és közlekedési minister engedélyezi. A hadi erődítések czéljából szükséges kisajátításra az engedélyt, az illető közegekkel lett előleges megállapodás nyomán, …
Tovább a műhöz
(...) Világunk válaszutak előtt áll. Csak egy dolog biztos, az, hogy az eddigi régi módon nem mehet tovább békésen az emberiség. A hagyományos értékkonzervatív életformánkat felborította az üzlet és haszon, valamint a mindent megengedő szabadossággá züllött, egykor értékelvű liberalizmus. A póthitekbe bódult világ – tudomány, technika – erkölcs nélkülivé vált, s egyre nagyobb feszítő egyenlőtlenségeket produkál. A világ európai részén demográfiai hanyatlás, a többi részen pedig egyre kezelhetetlenebb túlnépesedés jelentkezik. Az értékválság azonban nemcsak globális problémákat okoz, hanem egyéni és családi bajokat is. Miután eltűnőben van az észfelettiben gyökerező törvény- és szabályvilág, előtérbe kerülnek az önző, egyéni érdekek és a magánvállalkozási haszon. Az önkorlátozás klaszszikus keresztény céljai egy véges erőforrásokkal rendelkező Földön már alig számítanak. Mindez súlyos szűkösségi konfliktusokat (pl. víz) vetít előre. Az élet különböző területein a kereszténységnek ma is érvényes tanításai vannak, de az emberi (eredendő) bűn, az Isten helyére ülés mindig megkérdőjelezte ezeket. A „modern” kor ész kultusza pedig egyenesen elvetette. Ma már a kereszténység elavult, „korszerűtlen” eszmekör, törvényeinek idézése agresszió a „modern” ember szabadsága ellen. Miközben a kereszténység hite kétezer éves …
Tovább a műhöz
David Hume már életében számos alkalommal, több változatban és többféle címmel megjelent (vö. a Szövegváltozatok bevezetése), kortársai körében a legnépszerűbbek közé számító írásai, az Esszék első kritikai kiadását az 1777-es kiadás alapján T. H. Green és T. H. Grose készítette el 1874-ben. Ezt követi és korrigálja a jelen fordítás alapjául szolgáló Essays Moral, Political, and Literary (szerk.: Eugene F. Miller, javított kiadás, Indianapolis, Liberty Classics, 1987), melynek szerkesztési elveire részben támaszkodtunk, máshol azonban eltértünk azoktól. Lábjegyzetként - betűkkel jelölve - kizárólag Hume saját hivatkozásai szerepelnek; ahol van mértékadó hazai kiadás, ott [ ]-ben kiegészítve modern könyvészeti adatokkal és az idegen nyelvű idézetek magyar megfelelőjével. Minden, akár az Esszék főszövegére, akár Hume jegyzeteire vonatkozó további magyarázat a kötet végén elhelyezett, számozott értelmező jegyzetekben található. Élete során Hume folyamatosan átdolgozta azt. Az ebből következő variációkra a szövegben * figyelmeztet, s oldalszám szerint kereshetők vissza a Szövegváltozatok című részben. (...) Nehéz dolog, hogy az ember hosszasan beszéljen saját magáról anélkül, hogy a hiúság bűnébe esne, ezért hát rövid leszek. Bizonyos fokig az is hiúságnak tekinthető persze, hogy egyáltalán meg akarom Írni az életem, mivel azonban azt csaknem …
Tovább a műhöz
David Hume már életében számos alkalommal, több változatban és többféle címmel megjelent (vö. a „Szövegváltozatok” bevezetésével), kortársai körében a legnépszerűbbek közé számító írásai, az Esszék első kritikai kiadását az 1777-es kiadás alapján T. H. Green és T. H. Grose készítette el 1874-ben. Ezt követi és korrigálja a jelen fordítás alapjául szolgáló Essays Moral, Political and Literary (szerk.: Eugene F. Miller. Javított kiadás, Indianapolis, Liberty Classics, 1987), melynek szerkesztési elveire részben támaszkodtunk, máshol azonban eltértünk azoktól. Hume tipográfiai megoldásai közül követtük azt, hogy bizonyos hangsúlyos szavakat - többnyire, de nem kizárólag tulajdonneveket - csupa nagy ill. dőlt betűvel közöl, de elvetettük azt, hogy a „Visszavont és kiadatlan tanulmányok” közül az első háromban túlnyomórészt „németesen”, azaz nagy kezdőbetűvel írja a főneveket. Lábjegyzetként, néhány terminológiai megjegyzésen kívül, betűkkel jelölve kizárólag Hume saját hivatkozásai szerepelnek, [ ]-ben kiegészítve az idegen nyelvű idézetek magyar megfelelőjével, szükség esetén a forrás pontosabb megjelölésével, ill. ahol van mértékadó hazai kiadás, ott annak adataival. Minden, akár az Esszék főszövegére, akár Hume jegyzeteire vonatkozó további magyarázat a kötet végén elhelyezett, számozott jegyzetekben található. Élete során Hume …
Tovább a műhöz
Némiképp lehangoló, midőn az e megtisztelő alkalommal elemzésre és bemutatásra kiszemelt téma — ti. az identitáselmélet egynéhány időszerű s vitatott kérdése — kiváló és általam is nagyra becsült szerző tollán vajmi kevéssé szívderítő „méltatásban” részesül, nevezetesen: az identitás — főképpen a szociálpszichológiába és pszichoanalitikába áttolódott vetületében — „már-már olyan bazárian divatossá (lett), melyhez szólni szinte tiltja a jóízlés” (Németh G., 1984, 35.). De hát mit is tegyen és tehet az, akit sorsa és mestersége már csaknem egy évtizede azzal sújtott, hogy immáron a ,jóízlést” is sértő ügyekkel foglalatoskodjék? Meglehet, éppenséggel az ilyen helyzetek lehetnek csábítóan kihívóak a tudományban. Ugyan vegyük már alaposabban szemügyre, a jelszavak és a szószaporítás mögé is elhatolva, mi is lappang a divatok mélyén és hátterében! Egyébként pedig két körülmény végül is megvigasztalt, és túlemelt a lehangoltságon. Mindenekelőtt az, hogy tisztes ideje elsőként jómagam emeltem szót egy termékenynek vélhető tudományos kategória elnyüvése, unos-untalan való használata ellen, mondván, joggal gyanakodhatunk: vajon nem múlékony divatok nyelvi lecsapódásával állunk-e szemben?” (Pataki, 1980, 111.). Nos, kétségtélén, hogy a divatok a maguk sajátos logikája szerint burjánzottak tovább. Olyannyira, hogy egy magas hazai …
Tovább a műhöz
A jogszociológia, mint tudomány önállósága feltételezi önálló kutatási tárgy és módszer meglétét. A tudományos életben ugyanis általában akkor önálló egy tudomány, ha saját, rá jellemző tárgya és módszere van. A joggal foglalkozó tudományok áttekintése során rögtön szembeötlő, hogy elkülönülnek az egyes jogágakkal foglalkozó ágazati jogtudományok, valamint a jogbölcselet. Az egyes jogágakkal foglalkozó tudományágak alapvetően dogmatikai szempontból közelítenek a joganyaghoz, azaz fogalmak segítségével kívánják a tételes jogot rendezni, illetve magyarázni. A dogmatikai jellegű tárgyak mellett része a jogi stúdiumoknak a jogbölcselet, ami nem más, mint a jogról szóló általános tan, amely részben a jog fejlődésében szerepet játszó elméleti tanokkal foglalkozik, de taglal olyan kérdéseket is, mint például az igazságosság szerepe a jogban, illetve a jog viszonya meghatározott társadalmi jelenségekhez, mint a politika, vagy éppen a gazdaság. Úgy tűnhet, hogy ez a tudományos rendszer a jogról átfogó képet ad, amely után joggal vethető fel, hogy miben képes a jogszociológia ezek után hozzájárulni a jogról alkotott tudáshoz. Az egyik kézenfekvő válasz az lehet a fenti kérdésre, hogy a jogszociológia nem más, mint a jog területére alkalmazott empirikus szociológia. Olyan diszciplína, amely az empirikus kutatás módszereivel, statisztikai adatok elemzésével, …
Tovább a műhöz
A Légrády Testvérek Pesti Hirlapja hangsúlyozottan nemzeti hanghordozású lap volt, de a húszas évek közepén, Rákosi Jenő visszatértével tulajdonképpen a régi Budapesti Hirlap túlfűtött nemzetiességének örököse is lett. Légrádyék Trianon után a területi revízió programjának fórumaként helyezték el önmagukat, aminek ugyan kellő hangsúlyt adott Rákosi publicisztikája, de halála után, a harmincas években is a Légrády Testvérek adta ki a Revíziós Liga olasz, francia, angol és német nyelvű havilapjait. Egyébként is az egyik legterebélyesebb kiadványbokrot hozták létre a Pesti Hirlap körül: külön vidéki kiadásával kísérleteztek (1921-1924), kiadták a Képes Újságot (1915-1921), Az Érdekes Újságot (1913-1925), aztán folytatásaként a Képes Pesti Hirlapot (1927-1939), melléklapként A Pesti Hirlap Vasárnapját (1923-1937) és folytatását, a Képes Vasárnapot (1937-1944), valamint a hetenként megjelenő A Pesti Hirlap Regénytárát (1923-1924). Mindezeken túl pedig előfizetőinek ingyen vagy jutányos áron biztosította (1928-as hirdetése szerint) a Pesti Hirlap Könyvek 52 kötetét, A Pesti Hirlap Díszkönyvtára 12 kötetét, A Műveltség Útja hat kötetét és évenként A Pesti Hirlap Nagy Naptárát. A Pesti Hirlap főszerkesztője 1919. őszi újraindulása után Légrády Ottó lett, felelős szerkesztője Lenkey Gusztáv maradt; főmunkatársként tért visssza a laphoz Hoitsy Pál, a …
Tovább a műhöz
A Légrády Testvérek Pesti Hirlapja hangsúlyozottan nemzeti hanghordozású lap volt, de a húszas évek közepén, Rákosi Jenő visszatértével tulajdonképpen a régi Budapesti Hirlap túlfűtött nemzetiességének örököse is lett. Légrádyék Trianon után a területi revízió programjának fórumaként helyezték el önmagukat, aminek ugyan kellő hangsúlyt adott Rákosi publicisztikája, de halála után, a harmincas években is a Légrády Testvérek adta ki a Revíziós Liga olasz, francia, angol és német nyelvű havilapjait. Egyébként is az egyik legterebélyesebb kiadványbokrot hozták létre a Pesti Hirlap körül: külön vidéki kiadásával kísérleteztek (1921-1924), kiadták a Képes Újságot (1915-1921), Az Érdekes Újságot (1913-1925), aztán folytatásaként a Képes Pesti Hirlapot (1927-1939), melléklapként A Pesti Hirlap Vasárnapját (1923-1937) és folytatását, a Képes Vasárnapot (1937-1944), valamint a hetenként megjelenő A Pesti Hirlap Regénytárát (1923-1924). Mindezeken túl pedig előfizetőinek ingyen vagy jutányos áron biztosította (1928-as hirdetése szerint) a Pesti Hirlap Könyvek 52 kötetét, A Pesti Hirlap Díszkönyvtára 12 kötetét, A Műveltség Útja hat kötetét és évenként A Pesti Hirlap Nagy Naptárát. A Pesti Hirlap főszerkesztője 1919. őszi újraindulása után Légrády Ottó lett, felelős szerkesztője Lenkey Gusztáv maradt; főmunkatársként tért visssza a laphoz Hoitsy Pál, a …
Tovább a műhöz
Találatok

Megjelenítve 1-12 az összesből: 14