Keresés
Találatok
Van-e jogunk a háborúról, mint nemzetnevelő tényezőről szólni, vagy ez is egyike azoknak a vigasztaló szólásoknak, melyeket kitaláltunk, hogy ne csak rémülettel gondoljunk a háborúra? Nevelőnek ugyancsak zord egy nevelő! A nemzetet nevelik a múlt hagyományai, az egyházak és iskolák, az állami élet intézményei, de mindezek nyájasan, emberségesen közelednek hozzá és lassan, hosszú időn át éreztetik vele nevelő erejüket, melynek csak úgy lehet igazi foganata. A háború váratlanul, rettenetes erővel tör be hozzánk, pusztítja fiatalságunkat és férfi-erőnket, rombolja vagyonunkat, koczkára veti legdrágább javainkat; miben és miként nevelhetne bennünket? Abban lássuk nevelő hatását, hogy a szerencsétlenségben közelebb jutunk egymáshoz és a szegénységben mértékletességet és szerénységet tanulunk? Nem vetem meg ezeket a hatásokat sem, sőt örülök nekik, de ezek más nagy bajok alkalmával is mutatkoznak, nem a háború hatásának sajátosságai. Honnét ismerhetnők meg ezeket? Talán a történet adhatna rá útmutatást? A történet bizonyára a legérdekesebb, a legfontosabb tudomány, de tanulságok levonására vajmi ritkán alkalmas, mert a történet eseményei millió szálból fonódnak össze és ezek a szálak mindig mások. Ha az egyik bölcs azt mondotta, hogy semmi sem új a nap alatt, a másik ugyanannyi joggal kijelenthette, hogy minden mindig változik és senki kétszer ugyanabba a …
Tovább a műhöz
A nevelés kérdésének állandó napirendre tűzése örvendetes jelenség; valójában nem egyéb ez, mint a társadalom behatóbb vizsgálatának egyik szükségszerű következménye. Midőn a gondolkodó elméket az a kérdés foglalkoztatta, hogy azon, ami nem jó, miképpen kellene változtatni, reá kellett a figyelemnek térülnie a nevelés ügyére is. Hallottunk lesújtó kritikát, láttuk mai iskolánkat a vádlottak padján, a boncolóasztalon, felvetődtek egészséges, de utópiaízű kívánságok, itt-ott történtek bátor újítások, bár szűkebb keretekben, de kialakult, kiforrott, egységes formát még nem tudtak a reformokból alkotni, tömérdek a függő kérdés, sok a szertelenség, s bizonyára még jó idő el fog telni, míg a jövőnek iskolája, az alsó- és középfokú, épkézláb testet ölt. Egy bizonyos: minden gondolkodó ember, aki
neveléssel foglalkozik, a vajúdás és forrongás emez időszakában keres valamit, ami megvalósítható a sok újításból s bizonyára az cselekszik helyesen, aki már most a meglevő keretek közé belevisz egyet-mást s útját egyengeti annak a kívánatos újnak, mely a levegőben van s mely állandó megdöntéssel fenyegeti
a most meglevőt. Én olybá nézem nevelésünk mai rendszerét, mint egy házat, melynek időről-időre új gazdái akadtak s a régi építésmóddal meg nem elégedvén, a háznak egyes részeit ledöntötték, azt újjal pótolták, de fundamentumát, …
Tovább a műhöz
A magyar pedagógia történetének egyik legújabbkori, de lényeges fejezete a magyar gyermektanulmányi mozgalom. Az a száz esztendő, amely a gyermek iránti pedagógiai érdeklődésből táplálkozik, abból a szemléletből indul ki, hogy a gyermeket meg kell ismerni. Ez a pedagógus legalapvetőbb feladata. A szülő együtt él
a gyermekkel, ismeri minden lépését, fejlődésének mindennapjait. De a pedagógus, ha ugyan van érzéke a rábízott gyermekek megismeréséhez, nem nélkülözheti a pedagógiai, biológiai, pszichológiai ismereteket, amelyek elvezetik a gyermekek és a gyermekcsoportok, osztályok testi-lelki, értelmi, erkölcsi állapotának ismeretéhez. Az úttörők mind a külföldi, mind a hazai pedagógiai irodalom tanúsága szerint abban hoztak újat, hogy ezt a pedagógiai munkához nélkülözhetetlen
ismeretet nem csak ösztönös, vagy a tapasztalatra épített rutinmunkának tekintették, hanem a korok változásával együtt változó gyermeki problémák megismerésében és a tanulók felnőtté válásában, nevelésében módszeresen jártak el, és testi, lelki, értelmi fejlődésében a tényekre építve segítették a felnőtté válás útján. Egységesen vallották, hogy a gyermek nem kicsinyített felnőtt, minden gyermek külön személyiség, másképp viszonyul a körülötte lévő valósághoz. A modernkor pedig nagyon sok olyan kihívást produkált és produkál, amelyben nem lehet magárahagyni a gyermeket. Ezt …
Tovább a műhöz
A magyar neveléstudomány terén folyó osztályharc, amely a felszabadulás óta éleződött ki és amely a szocializmus felé megtett minden lépéssel egyre élesebbé válik, most igen fontos fordulat előtt áll. Az eddig eltelt időszak egyik legjellemzőbb sajátsága az volt, hogy ennek tartama alatt különböző burzsoá-imperialista nevelés-»elméletek« a maguk nevében, csak éppen demokratikusnak álcázva vívták a harcot a magyar nevelésügy birtokbavételéért és, ha nem is nyíltan, de lényegileg a szocialista neveléselmélet és nevelési gyakorlat ellen. Ez az időszak most lezárul. Azért zárul le, mert Pártunk politikai, gazdasági és ideológiai fronton kivívott győzelmei megteremtették a feltételeket az ellenséges nevelés-»elméletek« felszámolásához is. Amellett nem valami új frontszakasz még előttünk álló kiépítéséről van itt most szó. Pártunk kezdettől fogja vívja a maga küzdelmét ezen a téren. Ha a Párt nem vetette volna fel — elméleti síkon is — a magyar nevelési gyakorlat legdöntőbb kérdéseit, mint pl. a marxizmus-leninizmus érvényesítését az oktatásban, a helyesen értelmezett magas követelmények elvét, a szocialista hazafiságra való nevelést, a természet tudományos képzés elmélyítését, a rend és fegyelem kérdését, ha nem kezdeményezte volna — elméleti síkon is — a harcot a klerikális, az avantgárdista és a burzsoá-»liberális« (az imperializmust …
Tovább a műhöz
Midőn tíz évvel ezelőtt rendfőnököm megbízásából növendék-papok nevelésével kezdtem foglalkozni, feltűnt előttem, hogy míg ,a nevelés minden más ágában terjedelmes és kimerítő szakmunkák szolgálnak vezérfonálul, a papnevelés elméletéről ilyen rendszeres munka az újabbkori irodalomban egyáltalában nem található. Állásom kötelességeinek teljesítése ösztönzött arra, hogy a papnevelés elméletére vonatkozó szétszórt adatokat gyűjtögessem. S midőn ezeknek egyes részleteit Adatok a papnevelőn elméletéhez czím alatt a Religióban időről-időre közölve, tapasztaltam, hogy az illetékes körök e közléseket időszerűeknek, hasznosaknak találják: elhatároztam, hogy a papnevelés elméletét egész rendszeresen fogom kidolgozni. Azonban csakhamar meggyőződtem arról, hogy a papnevelés elméletét csakis a történeti fejlődés tekintetbe vételével lehet helyesen fölépíteni, — s ezért a papnevelés történetének tanulmányozásához fogtam. Minthogy a papnevelés történetét az elmélet végett tettem tanulmány tárgyává, — nem lehetett egy vagy két ország viszonyaival megelégednem, az egész katholikus egyház papnevelésének történetére kellett kiterjeszkednem. De épp ez okból nem foglalkozhattam minden egyes papnevelő intézet történetével részletesen, — inkább arra kellett törekednem, hogy az egyes intézetek történetében feltűnő s jellemző vonásokat emeljem ki s …
Tovább a műhöz
Midőn tíz évvel ezelőtt rendfőnököm megbízásából növendék-papok nevelésével kezdtem foglalkozni, feltűnt előttem, hogy míg a nevelés minden más ágában terjedelmes és kimerítő szakmunkák szolgálnak vezérfonálul, a papnevelés elméletéről ilyen rendszeres munka az újabbkori irodalomban egyáltalában nem található. Állásom kötelességeinek teljesítése ösztönzött arra, hogy a papnevelés elméletére vonatkozó szétszórt adatokat gyűjtögessem. S midőn ezeknek egyes részleteit Adatok a papnevelőn elméletéhez czím alatt a Religióban időről-időre közölve, tapasztaltam, hogy az illetékes körök e közléseket időszerűeknek, hasznosaknak találják: elhatároztam, hogy a papnevelés elméletét egész rendszeresen fogom kidolgozni. Azonban csakhamar meggyőződtem arról, hogy a papnevelés elméletét csakis a történeti fejlődés tekintetbe vételével lehet helyesen fölépíteni, — s ezért a papnevelés történetének tanulmányozásához fogtam. Minthogy a papnevelés történetét az elmélet végett tettem tanulmány tárgyává, — nem lehetett egy vagy két ország viszonyaival megelégednem, az egész katholikus egyház papnevelésének történetére kellett kiterjeszkednem. De épp ez okból nem foglalkozhattam minden egyes papnevelő intézet történetével részletesen, — inkább arra kellett törekednem, hogy az egyes intézetek történetében feltűnő s jellemző vonásokat emeljem ki s …
Tovább a műhöz
A szellemi képességek fejlesztése egyike a pedagógia legfontosabb feladatainak. Mégis újabb időben ennek a kérdésnek a tárgyalása kissé háttérbe szorult a pedagógiai irodalomban a nagy reformkérdések, s a pedagógiai problémák új beállítása mellett. Pedig éppen az újabb irányok hangsúlyozzák erősen a formális célokat, s ezzel kapcsolatban a szellemi képességek fejlesztésének szükségességét. így a porosz kultuszminisztérium 1924. évi emlékirata szerint "az ember minden képességét, a testet, az akaratot, az érzelmeket, az irrationalisat az egyéniség összhangjává akarja alakítani." Boelitz porosz kultuszminiszter pedig azt írja, hogy a népiskola célja a gyermek minden testi és szellemi képességének kifejlesztése és iskolázása. A mi legújabb népiskolai tantervünk is a formális képzés jelentőségét hangsúlyozza a tartalommal szemben. Üj középiskolai tantervünk szerzőjének. Komis Gyulának nyilatkozata szerint szintén az általános műveltség formális fogalma a reform alapgondolata, s "a középiskola célja: önálló szellemi munkára való nevelés a tudományos képzés segítségével, azaz szellemi érettség kellő értelmi fejlettség." Ennélfogva szükségesnek látszik a szellemi képességek fejlesztésével összefüggő problémákat megvizsgálni, s az eddigi megoldásokat revízió alá venni. Megvizsgáljuk először is, milyen helyet foglal el a szellemi képességek fejlesztése, …
Tovább a műhöz
Locke gyermekkora. Élete Oxfordiján. Orvosi tanulmányai. Hivatalos állásai. Viszonya Shaftesburyhez. Tartózkodása Franciaországban. Újabb összeköttetése Shaítesburyvel. Kizárják a Christ Church kötelékéből. Tartózkodása Hollandiában. Visszatérése Angliába. Kiadja az Essayt. Egyéb kiadványai. Élete Oatesban. Molvneux. Újabb müvei. Locke a gyarmatügyi tanácsban. Polémiája Stillingfleettel. Egyéb müvei. Peter King. Utolsó évei. Halála. John Locke Wringtonban1 születeti 1632. augusztus hó 29-én jómódú dzsentri családból. Ifjú éveiről igen keveset tudunk. Nem volt, mint sok más nagy ember, «anyja gyermeke». Egész életén át értelme szinte elnyomta érzelmi világát, ami minden esetre a női befolyás hiányának volt a következménye. Anyjáról, akit korán veszített el, jóformán semmit sem tudunk. Locke Lady Masham előtt mindössze igy nyilatkozott: «jámbor asszony és gyengéd anya volt». A család két gyermekből állott: az elsőszülött Johnból és a nálánál öt évvel fiatalabb Thomasból. Atyja, akitől úgy látszik sok értelmi és erkölcsi vonását örökölte, ügyvéd (country attorney) volt, aki fiával kiskorában a legnagyobb szigorúsággal bánt; ez a szigora azonban a fiú éveinek növekedésével mindinkább enyhült. Mikorra fia férfiúvá nőtt, barátjának tekintette, sőt ünnepélyesen bocsánatot kért tőle, hogy őt egyszer gyermekkorában szenvedélye hevében megütötte. …
Tovább a műhöz
A közölt két dolgozat különlenyomata szakférfiak kívánságára készüli; egyrészt tanárjelöltek számára igen alkalmas alapnak tekinthetők az egyetemi előadások mellett a paedagogiai vizsgálatra való előkészítésben, — másrészt tanítással foglalkozók egyáltalában a bennök foglalt elmélkedéseket kiinduló pontul tekinthetik gyakorlati munkásságuk elvi rendjének átgondolására és berendezésére. „A nevelés feladatai“ című első dolgozatról Alexander Bernát, Kármán Mór tevékenységét általánosan méltató tanulmányában (Budapesti Szemle, 1914 januári füzet) ekként ítélkezik: „Ez vázlata egy egész paedagogiának, nem egészen negyven lap, de mintaszerű a maga nemében. Philosophiai fő irta, de hatalmas munkatársa gyakorlati paedagogus volt, ki mindenütt az eleven tapasztalatból merített. Kívánatos volna, hogy külön is kiadassák és minden iskolaember számára könnyen hozzáférhető legyen. Először beszél a nevelés feladatairól általában, azután sorra veszi a testi nevelés feladatait, az erkölcsi nevelés feladatait, az oktatás feladatait. Rendkívül körültekintő minden részben, a fődolgokat plasztikusan kidolgozva, igen tanulságos részleteket ad mindenből. Itt Kármán igen jó, világos és a kifejezést biztosan megválasztó írónak is bizonyul. Vademecumja lehet minden tanító embernek. így csak az tud összefoglalni, a ki a teljes világosság magaslatán áll és …
Tovább a műhöz
Csak negyvennégy éve annak, hogy Day Nippon népe szakított a multtal és látva a fehér faj kultúráját, annak civilizációját magáévá tenni iparkodik s máris két nyert győzelem révén oly számottevő hatalommá fejlődött, mely nemcsak a pacifikus vizeken, de másutt is érezhető. S ha igaz az, hogy Germániának a győzelmi babért a »Schulmeister«-ek hozták meg, úgy ugyanezt elmondhatjuk a japánokról is, akik az évezredes buddhista világnézetben kifejlődött mongol kultúrának nem romjain, de ma is szilárd alapján az európai eszmékkel és amerikai motívumokkal olyanná akarják a mongol műveltséget fejleszteni, mely Ázsia keleti részén élő milliókat felemeli s újra a világtörténelem szereplőivé formálja. A japánok szervezőképessége, ugyan nem prejudikálja a mongol faj arravalóságát, de mindenesetre valószínűvé teszi az a történelmi múlton alapuló hazaszeretet, melyet bizonyos khínai klasszicizmus is áthat. Ez utóbbiakról ugyan Európában szeretnek tudomást nem venni, pedig annak a népnek történetéből, melyben a császárgyilkosságok ismeretlenek, s amely négy évtized alatt a legizmosabb feudalizmusból a legmodernebb keretekbe minden rázkodtatás nélkül tudott beilleszkedni — lehet tanulni. Ismétlem a nagy fejlődést s a hadigyőzelmet csak az iskolázás intenzív voltában látom s a japáni erkölcstörvényben — a busidóban — meg abban, hogy Konfuce és Buddha tanait a …
Tovább a műhöz
„Hűség a megpróbáltatásban” címmel tartottam előadást 2010-ben Baján, az Eötvös József Tanítóképző Főiskola tudományos konferenciáján, a bajai állami tanítóképző tanárainak
szerb megszállás alatti helytállásáról. A kutatást tovább folytattam, s immár öt levéltár anyagainak és egyéb források, szakmunkák felhasználásával kismonográfiában adhatok számot egykori bajai kollégáink tiszteletre- és társadalmi emlékezetre méltó küzdelméről, „kálváriajárásáról” a bajai magyar állami tanítóképző- és képzés fenntartásáért a szerb megszállás alatt és nyomán. A magyar állami tanítóképzés történetében egyedülállóan úgy tartották fenn – a már akkor közel félévszázados múlttal és nagy elismertséggel bíró – intézményüket, úgy képeztek pedagógusokat a magyar és az akkor alakult délszláv állam számára, hogy ehhez 1919 júliusától 1921 augusztusáig egyik államtól sem kaptak semmiféle támogatást. A 100. évforduló körül egymásnak feszülő nemzeti elfogultságok idején különösen fontosnak érzem, hogy kiegyensúlyozott, a korabeli aktorok motivációit korrektül felidéző, egyszersmind a történelmi kataklizmát elszenvedő „kisemberek” iránt is empatikus leírást adjunk a történtekről. Dokumentatív elbeszélő módszerrel elválasztva a forrásközlést és értelmezést, lehetőséget adva az olvasónak arra, hogy a szerző gondolatmenetét, …
Tovább a műhöz
Sokat emlegetik manapság politikusok és újságírók a reformkort és a kiegyezés időszakát. Okkal és joggal: valamiféle hasonló időket élünk ma is. És sűrűn idézik Széchenyit, Kossuthot, Deák Ferencet. Okkal és joggal: szükséges, hogy figyeljünk rájuk, ezekre a nagy egyéniségekre, hazánk jelenlegi időszakában. De e történelmi időszakok - reformkor és kiegyezés - egyik főszereplője volt Eötvös József is. Méltó és illő, hogy mi, pedagógusok, őt kérdezzük, őt tanulmányozzuk most, az 19S0-es évek sajátos kulturális körülményei közepette. Érdemes és szükséges Eötvös életművének, főként kultúrpolitikájának hiteles feltárása, újra végiggondolása, lehántva róla az elmúlt negyven év ideológiai rárakódásait. Kis magyar neveléstanunk bevezetéseképpen az eötvösi kultúrpolitika csupán egyetlen vonatkozására szeretnénk rámutatni, arra, amelyben leginkább érezzük Eötvös időszerűségét. Mi ez a vonatkozás? Eötvös az egyokdalúságok, a kizárólagosságok, a végletes megoldások helyett a józan egyensúlyteremtés kulturpolitikusa volt. Nézzük ennek néhány megnyilvánulását! Eötvös írásaiból, beszédeiből, törvényszövegeiből világosan kitűnik: mind a népiskolában, mind a középiskolában az oktatás és a nevelés józan egyensúlyát tartotta szükségesnek. Pontosan felvázolta, hogy mi legyen az iskolai tananyag, de az alapos és eredményes oktatás mellett az …
Tovább a műhöz