Magyar
EnglishKeresés
Találatok
Az Orsz. Erdészeti Egyesület választmányának 1893. évi deczember 3-án tartott ülésében Bedő Albert első alelnök azzal az indítványnyal lépett föl, hogy miután immár az erdészeti irodalom sürgősebb szükségleteit, részben kielégítve, részben megbizások s pályázatok útján biztosítva látja, tekintettel az ország ezredéves fennállásának közelgő ünnepére is, a magyar erdőgazdaság-történet megirásának előkészítését tartja szükségesnek. E czélból javaslatba hozta, hogy egy ahhoz értő szakember által, gyűjtessenek össze mindazon kiadott vagy kiadatlan okiratok, a melyek a magyar erdágazdaság fejlődését a honfoglalástól kezdve 1867-ig feltüntetik, s majdan az egyesület kiadásában, a milleniumi kiállításon is bemutathatók legyenek. Az igazgató választmány ezen indítványt nyomban magáévá tévén, miután azt a közgyűlés is elfogadta s keresztülvitelére a választmányt hatalmazta fel, az 1894. évi január 28-án a magyar erdészeti oklevéltár szerkesztésére a választmány kitüntető bizalma engem szemelt ki. Az elvállalt feladat nagyságához képest rövid két év alatt, szakadatlanul folytatott kutatásaimnak sikerülj: is a kívánt anyagot három kötetben összeállítanom. Az anyag összehordásánál mindenképpen azon iparkodtam, hogy abban erdőgazdaságunk fejlődése híven tükröződjék, s megnyugvással mondhatom, hogy e fejlődésnek nincs olyan mozzanata, a melyről …
Tovább a műhöz
Az Orsz. Erdészeti Egyesület választmányának 1893. évi deczember 3-án tartott ülésében Bedő Albert első alelnök azzal az indítványnyal lépett föl, hogy miután immár az erdészeti irodalom sürgősebb szükségleteit, részben kielégítve, részben megbizások s pályázatok útján biztosítva látja, tekintettel az ország ezredéves fennállásának közelgő ünnepére is, a magyar erdőgazdaság-történet megirásának előkészítését tartja szükségesnek. E czélból javaslatba hozta, hogy egy ahhoz értő szakember által, gyűjtessenek össze mindazon kiadott vagy kiadatlan okiratok, a melyek a magyar erdágazdaság fejlődését a honfoglalástól kezdve 1867-ig feltüntetik, s majdan az egyesület kiadásában, a milleniumi kiállításon is bemutathatók legyenek. Az igazgató választmány ezen indítványt nyomban magáévá tévén, miután azt a közgyűlés is elfogadta s keresztülvitelére a választmányt hatalmazta fel…
Tovább a műhöz
Az Orsz. Erdészeti Egyesület választmányának 1893. évi deczember 3-án tartott ülésében Bedő Albert első alelnök azzal az indítványnyal lépett föl, hogy miután immár az erdészeti irodalom sürgősebb szükségleteit, részben kielégítve, részben megbizások s pályázatok útján biztosítva látja, tekintettel az ország ezredéves fennállásának közelgő ünnepére is, a magyar erdőgazdaság-történet megirásának előkészítését tartja szükségesnek. E czélból javaslatba hozta, hogy egy ahhoz értő szakember által, gyűjtessenek össze mindazon kiadott vagy kiadatlan okiratok, a melyek a magyar erdágazdaság fejlődését a honfoglalástól kezdve 1867-ig feltüntetik, s majdan az egyesület kiadásában, a milleniumi kiállításon is bemutathatók legyenek.
Az igazgató választmány ezen indítványt nyomban magáévá tévén, miután azt a közgyűlés is elfogadta s keresztülvitelére a …
Tovább a műhöz
Magyar népoktatás
- 1928
Ez év december 5-én lesz 60. évfordulója annak, hogy Istenben nyugodó nagy királyunk, I. Ferencz József báró Eötvös József népiskolai törvényét, az 1868. évi XXXVIII. törvénycikket szentesítette. Nem volt véletlenség az, hogy népiskolai törvényünk együtt keletkezett az 1867. és 1868. évi többi alapvető törvényünkkel: az osztrák kiegyezéssel, a horvát kiegyezéssel, a nemzetiségi törvénnyel stb. A lex Eötvös kiegészítő része annak a hatalmas alapvetésnek, amelyet nagyapáink a magyar históriának e termékeny két esztendejében elvégeztek. Céltalan dolog rekriminációkba bocsátkozni és ezért csak annak megállapítására szorítkozom, hogy okokból, amelyeket kutatni majd a történelem lesz hivatott, népiskola-hálozatunk a nagy magyar Alföldön, különösen a tanyavilágban, sőt részben a Dunántúl is elég hiányosan épült ki, úgyhogy 1925-ben kereken 5000 népiskolai objektumra (egy objektumnak véve minden egyes tantermet és minden egyes tanítói lakást) volt szükség ahhoz, hogy több mint félszázados népiskolai törvényünket teljesen végrehajthassuk. Hála a nemzet áldozatkészségének, szerencsésen eljutottunk odáig, hogy ebből az 5000 objektumra terjedő sürgős programaiból a mai napig kereken 3500 objektum biztosítva van s így
a sürgős programmból már csak 1500 objektum van hátra* A mai generáció valósággal eljátszaná a jogát ahhoz, hogy a népiskolai törvény 60. …
Tovább a műhöz
E mű feladata a XIV. századi pápai dézsmalajstromok helyneveinek magyarázata, és ezzel kapcsolatosan a középkori egyházi beosztásnak úgy írásban, mint térképben való feltüntetése. E tekintetben e mü egészen új ösvényen halad, megelőzve még a külföld irodalmát is, de éppen azért méltán számíthat is az esetleges fogyatkozásai tekintetében elnézésére. A műnek fogyatkozásai lényegesen a tizedjegyzékek fogyatkozásaival függnek össze, de legyenek azok bármekkorák is, annyit mégis el kell ismerni, hogy az a czél, mely e mü megiratásánál és közrebocsátásánál a Vatikáni Okirattár-Bizottság szeme előtt feküdt, nagyjában és egészében el van érve. Különben, a ki a régi helynevek magyarázatával foglalkozott, az ismerni fogja azon nehézségeket is, melyek az ily feladattal járnak. A jövő búvára egyik-másik helynév magyarázatát talán módosítani fogja s reménylenünk kell, hogy a meg nem fejtett helynevek jó részét is meg fogja fejteni, de azt már is mondhatni véljük, hogy mind e módosítások és kiegészítések lényegesen meg nem fogják változtatni középkori egyházi geográfiánknak ama képét, melyet e műben, írásban és rajzban bemutatunk. A műhöz mellékelt térképekre nézve pedig meg kell jegyeznünk, hogy azok egálja nem az, hogy Magyarországot a maga összes telepeivel, lakott helyeivel, erődjeivel elénk tüntessék. Ezért nincsenek is felvéve azokba középkori …
Tovább a műhöz
E mű feladata a XIV. századi pápai dézsmalajstromok helyneveinek magyarázata, és ezzel kapcsolatosan a középkori egyházi beosztásnak úgy írásban, mint térképben való feltüntetése. E tekintetben e mü egészen új ösvényen halad, megelőzve még a külföld irodalmát is, de éppen azért méltán számíthat is az esetleges fogyatkozásai tekintetében elnézésére. A műnek fogyatkozásai lényegesen a tizedjegyzékek fogyatkozásaival függnek össze, de legyenek azok bármekkorák is, annyit mégis el kell ismerni, hogy az a czél, mely e mü megiratásánál és közrebocsátásánál a Vatikáni Okirattár-Bizottság szeme előtt feküdt, nagyjában és egészében el van érve. Különben, a ki a régi helynevek magyarázatával foglalkozott, az ismerni fogja azon nehézségeket is, melyek az ily feladattal járnak. A jövő búvára egyik-másik helynév magyarázatát talán módosítani fogja s reménylenünk kell, hogy a meg nem fejtett helynevek jó részét is meg fogja fejteni, de azt már is mondhatni véljük, hogy mind e módosítások és kiegészítések lényegesen meg nem fogják változtatni középkori egyházi geográfiánknak ama képét, melyet e műben, írásban és rajzban bemutatunk. A műhöz mellékelt térképekre nézve pedig meg kell jegyeznünk, hogy azok egálja nem az, hogy Magyarországot a maga összes telepeivel, lakott helyeivel, erődjeivel elénk tüntessék. Ezért nincsenek is felvéve azokba középkori …
Tovább a műhöz
„Szerény kísérlet a történetvizsgálást gyümölcsözöbbé tenni, mennyiben az anyag nem találtatik fel egész nyerseségében. (...) Minő institutiókkal kormányozott a török Magyarország hódolt részein, alapvonásaiban nem ismeretlen előttünk, mert tekintve a birodalom akkoron egységes szervezetét, nem lehetett kétséges, hogy az államhatalom itt is oly alakban érvényesült, mint a császárság egyéb, keresztények által is lakott tartományaiban. Ezen igazgatásról pedig Marsigli, Mouradgea D’Ohsson, Hammer, Salamou Ferencz és mások munkáiból tájékozást szerezhettünk. Részletekre is kiterjedő tudomásunk azonban ezen kormányzatról, például az itt való katonai, hűbéri, törvénykezési, egyházi, iskolai viszonyokról nem voltak, mert hiányoztak a kellő források, illetve nem voltak hozzáférhetők. Keleti nyelven irott munka ugyanis a magyar hódoltságról fenn nem maradt az egykorú nyugoti feljegyzések pedig nem szolgálhatnak biztos támpontokul, mert a keresztény civilizátió által megállapított formáktól annyira eltérő török államélet részleteibe idegen be nem hatolt, és az adminisztrátió szövevényeit meg nem ismerhette. Nemcsak bármelyik egykorú magyar történetiró szolgáltat erre példát, de még Velencze legjobban tájékozott követe is, a légtől oly fejtegetésben, mely a török jogéletre vagy közigazgatásra vonatkozik. Megbízható útbaigazítással csak a jól értesült …
Tovább a műhöz
E gyűjtemény első kötetében az adóviszonyokról nincs ismertetés, mert a török adózási szabályok kellő érthetésére és a hódoltsági viszonyokra való alkalmazására minél nagyobb apparatus látszott szükségesnek. Most pótoljuk ezen hiányt azon reménnyel, hogy az alapelveket helyesen állapíthatjuk meg, s kimutathatjuk az eltérő, itt fejlődött szabályokat és állapotokat. Tér szűke miatt azonban az elméleti fejtegetésektől és polemicus vonatkozásoktól ezuttal is tartózkodnunk kell, és csakis azon idézetekre szorítkozunk, melyekre állításaink igazolása czéljából szükség van. Osztályozásunkban a kincstári adókat — melyek mindíg a császáré voltak; — a földesuri adózásoktól különböztetjük meg ; ez utóbbiak a birtok természetéhez képest ép ugy lehettek a császáré (khássz-birtokról) mint a földesurkért szereplő hűbéres lovas vagy vakfé, a szerint amint a javadalom rendeltetése magával hozta. Egybe folytak már a különféle elnevezések közt fennállott különbségek, mikorra a hódoltságon ezen adónem, alkalmazásba jött, s azért a neveknek régebben megfelelt institutiókat, ezek fejlődését mellőzhetjük. Emlékeink ez adónemet »főre vetett adónak«, » karácsnak« nevezik, s egy helység karácsainak száma alatt azon családfők, kapuk számát értik, melyek után fizetendő az adó. Ennek megállapítása kétfélekép történt. Vagy népszámlálást tartottak a kádik …
Tovább a műhöz
Régóta érzett hiányon segít és régi óhajtást tölt be a Magyar Tudományos Akadémia történelmi bizottsága, midőn figyelmét a régi városi számadásokra fordítván, kimonda, hogy a bennök rejlő óriási mennyiségű műveltség-történelmi anyagnak végre hozzáférhetéséről s a négy-ötszázados, elhalványodott, idők viszontagságainak kitett számadáskönyvek kiadásáról gondoskodni kell. A reánk maradt e nembeli legrégibb emlékeknek közzétételét annyival inkább siettetni kellett, mert az eredetileg is kevés gonddal Írott, s később — a leszámolás megtörténte után — kevés becsben tartott számadáskönyvek legrégibbjeit — igy például a soproniak között a 3. szám alatt közöltét — nem sok idő múltán a kíméletlen idő teljesen élemészti. A sokszor nedves, alkalmatlan helyen őrzött, a levéltárak limbusába sorozott számadáskönyvek többjének papirosa teljesen elmállott, írása elhalványult; iigy hogy nincs messze az idő, melyben a leggyakorlottabb palaeographus szeme sem lesz képes a bennük reánk maradt érdekesnél érdekesebb műveltség-történeti adatok rejtvényébe behatni. Mikor pár évvel ezelőtt a nagyszebeni számadáskönyvek nyomtatásban megjelentek, J) a szakemberek, úgy hazánkban, mint külföldön, örömmertidvözöl-tók a kiadványt. És méltán; mert semmi sem képes annyira megvilágítani a középkori városok és a középkori polgár belóletét, szükségleteit, …
Tovább a műhöz
Tudomásul. A “Magyarországi Tiszti Névtár” személyzeti létszám tartalma, a szerződésileg kikötött íveket haladván, hogy az elkerülhetlenül szükséges betüsoros n é v i n d e x mégis megszereztethessék annak kinyomtatása szinte megkezdett, s a Tiszti Névtár szétküldése után, 30 krnak előleges beküldése mellett, a Tiszti Névtárra előfizetőknek négy hét alatt mulhatatlanul megküldetik.
Tovább a műhöz
Szentpétery Imre és társai kiadták szépen, tudományosan az Árpádkirálykor latin elbeszélő forrásait s a Magy. Tudományos Akadémia tudósai megírták a Szent István Emlékkönyvnek közel ötven nagy értekezését. Ugyanakkor elkészült két tömör kötetben Magyarország állam- és művelődéstörténelme sok új megállapítással, ezt: előkészítette a Pannonhalmi Rendtörténet 14 nagy kötete, Magyarország társadalma XI. századi törvényeiben, s az Árpádkori 'társadalomtörténet 12 legkritikusabb kérdésének kétszer 170 oldalnyi legbehatóbb megvitatása, krónikáink eredetének szabatos megállapítása, bemutattam kisebb könyvben a Magyar lovagkort is törvényeiben.
Ügy a XI. századi, mint a lovagkori magyar törvények nagyon gondos tanulmányokon mentek keresztül, de a lovagkori nagy anyag csak rövid, kivonatos alakban került a történetolvasók elé, ahogy ez kívánatos volt azok számára, akiknek még, sok mást is kell olvasniok, mint egyetemi hallgatóknak, hogy aztán később specialista tudósok lehessenek. A lovagkori törvények kivonatát a szerző adta ki az Athenaeumnál, ahol szerződése volt a lovagkori törvények nagy kiadására, amit az Athenaeum vállalt az 1931. évi gazdasági krízis előtt, összesen négy művelődéstörténelmi kötet kiadását tervezte ez a kiadó cég, szerződést is adott, de a Hóman—Szekfü Magyar történet hét kötete, aztán megint öt kötete elfoglalt minden …
Tovább a műhöz
„A statisztika olyan tudomány, melynek alapköve régi, de architektúrája modern” – jelentette ki teljes joggal H.-A.-J. Quetelet (1796-1874) matematikus, csillagász és fizikus, a kiváló statisztikus az 1853-ban Brüsszelben rendezett statisztikai kongresszuson. A társadalom életére vonatkozó adatgyűjtések már az ókori kelet országaiban, a görög városállamokban és a Római Birodalomban is folytak. Az újkori gazdasági és társadalmi fejlődés, a nemzetközi kapcsolatok bővülése, az egységes közigazgatás kiépülése szükségessé tette a statisztikai adatok egyre bővülő körének központilag megszervezett, egységes alapokon nyugvó összegyűjtését, tárolását, elemzését, feldolgozását és közreadását.
Hazánkban ezen feladatok ellátására 1867-ben, a Földmívelés-, Ipar- és Keres-kedelemügyi Minisztérium keretében hozta létre a kormány a statisztikai szakosztályt. 1871-ben királyi rendelet intézkedett az Országos Magyar Királyi Statistikai Hivatal létrehozásáról, melynek neve 1897-től a „Központi” jelzővel bővült. Ezen intézmények tekinthetők a mai Központi Statisztikai Hivatal, közismert rövidítésével KSH elődeinek.
A Hivatal által közreadott, rendszeresen megjelenő kiadványok közül kiemelkedő jelentőségűek a legfontosabb társadalmi, gazdasági és demográfiai adatokat tartalmazó évkönyvek. Ma is tökéletesen helytállóak Jekelfalussy József …
Tovább a műhöz