Magyar
EnglishKeresés
Összes találat megjelenítve : 4
Összes találat megjelenítve : 4
Találatok
Sárospatakon 1857-ben indult meg az élethivatásra nevelő tanítói szakképzés: a kollégiumon belül ekkor lett a tanítóképzésnek önálló szakintézete, amely 1869-ig, az állami tanítóképző létrejöttéig képzett tanítókat, elsősorban a tiszán-inneni református egyházkerület elemi népiskolái számára. Tanulmányunkban - a teljesség igénye nélkül - a 12 évig működő tanítóképzős tevékenység néhány jellemző vonását, sok tekintetben ma is korszerű törekvéseit mutatjuk be vázlatosan. Patakon az előző századokban a tanítóképzésnek gazdag hagyománya alakult ki. A kollégiumban régóta tanították a pedagógiát, hogy a teológusokat kellően felkészítsék a tanítói, a vallástanítói, illetve iskolafelügyelői lelkészt feladatok ellátására. Mivel az igények növekedésével, a fejlődés, a munkamegosztás miatt szükségessé vált, hogy olyanokat is képezzenek, akik az iskolai tanítást nem ugródeszkának, a jobban megbecsült és jövedelmezőbb lelkész! álláshoz átmenetnek tekintik, hanem egész életüket a népiskolai tanítói munkára szentelik, a kollégiumot fenntartó tiszáninneni református egyházkerület a főiskola egyik intézeti ágaként megszervezte a "tanitóképezdét". A megalakult új intézetnek azonban a nevelésben-oktatásban nem kellett mindent elölről kezdenie, hiszen munkájába szervesen beépültek a kollégiumban dívott eljárások, a kialakult pegagógiai …
Tovább a műhöz
Az Apróságok Lapja című iskolai újságot 1994 szeptemberében indította el a szerkesztő. Az újság a PTE II. sz. Gyakorló Általános Iskola lapja volt. A sokszorosítás fénymásolással történt, és a gyermekek 18 oldalban, kétoldalas tűzött formában kapták kézhez a lapot, 20 Ft-os anyagáron. Az újság 1995. január és március között technikai okok miatt szünetelt, majd 1995 áprilisától a Carbocomp Nyomda Kft. jóvoltából 20 oldalra bővülve, irkafűzésben újraindult. A lap 1995. júniusában a 7. számmal szűnt meg a szerkesztő iskolából való távozása miatt. 1997-ben a szerkesztő 1-1 egybekötött példányt adományozott a Baranya Megyei Könyvtárnak és a PTE Központi Könyvtárnak. (Az utóbbi könyvtárból az egyetlen példány azóta elveszett.)
Tovább a műhöz
A Szent Imre Kollégiumok a katholikus magyar akadémikusság jellemnevelésének országosan ismert és becsült tényezői, melyek a világháborút és azt követő összeomlást is átvészelték és az aléltságból magához tért új magyarság legértékesebb alkotásai. Az ősi otthon a gyönyörű budai Szt. Imre kollégium, melynek legrégibb testvére a pesti kollégium, legfiatalabb hajtásai pedig a soproni és a szegedi Szt. Imre kollégiumok. A négy kollégium összefogó szerve: a Szent Imre főiskolai Internátus-Egyesület, melynek elnöke a hatalmas szt. Imrés eszme legfőbb hordozója és házainak megalapítója: dr. Glattfelder Gyula püspök. Az Internátus Egyesület tagjai pedig szintén munkásai és fenntartói a Kollégiumoknak és értékes hivatásuknak. A katholikus magyar élet alig tud érdemesebb alkotás s munka támogatására alkalmat adni. Minden volt kollégistának és a szt. Imrés pedagógia minden barátjának — ki szívén viseli a jövő magyar intelligencia sorsát — itt a helye az Internátus-Egyesület tagjai sorában! Kérjük a mellékelt befizetési lapon akár a legkisebb anyagi hozzájárulás beküldését, ami egyúttal tagsági díjul szolgál. A tagdíjak tiszta jövedelme az 50 tagú Szt. Imrés ingyen menzát támogatja.
Tovább a műhöz
Kanizsay Terenc jóízű magyar humorista 1879. nov. 28-án született. Édesatyja magyarkanizsai mérnök volt. Iskoláit Szegeden és Versecen végezte. Az utóbbi helyre német szóra küldték őt szülei. 1904-ben Szegeden újságíró lett, mint a Szeged és Vidéke munkatársa. Innen Szabadkára került, majd 1907-ben Budapestre, ahol folytatta újságírói tevékenységét a Magyar Hirlap és más pesti ujságoknál. Az Élet és a Zásztónk olvasóközönségének a kedvence volt, 1914. május 8-án halt meg. 1914. május 10-én kivitték a farkasréti temetőbe. Koporsójára terítették Jókai ezüsttel áttört halottasleplét s köréje gyűltek azok, akik szerették őt: az írók, szerkesztők, jóbarátok hallgatag csoportja vette körül özvegyét és kis fiát, a Palkót, akiről annyit írt. Ott volt Karcsi is, a sokat emlegetett mintadiák, akit Kanizsay Ferenc (Janeiro) emelt ki a diákok nyüzsgő, tüzesvérű tömegéből. És Karcsi, a mintadiák akkor levelet írt Janéirohoz és odatette a koporsóra a hosszúszalagos koszorúk közé. Ez a levél — úgy érezzük — kedvesebb és értékesebb minden koszorúnál. Íme, leközöljük:
"Kedves Janeiro! Én sokat sírtam, nem új dolog nálam, hányszor kikaptam a szekundák miatt és a rosszaság miatt, de ahogyan most hullanak a könnyeim a papírra, az egészen más. És te, kedves Janeiro, az égből, ahová a melegszívű emberek jutnak, bizonyosan látod, hogy én most kiöntöm a …
Tovább a műhöz