Keresés
Összes találat megjelenítve : 2
Összes találat megjelenítve : 2
Találatok
2018 őszén doktoranduszokban és fiatal oktatókban felmerült az ötlet, hogy a pécsi jogász doktoranduszoknak szervezzünk konferenciát. Korábban is voltak erre pozitív kezdeményezések, ilyen volt például az ún. JoDoPet (Jogász
Doktoranduszok Pécsi Találkozója) című PhD konferencia, amely szintén több alkalommal került megrendezésre a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. JoDoPet Konferenciát legutóbb 2015-ben rendeztek, azóta pedig kizárólag pécsi jogász doktoranduszoknak szervezett konferencia nem volt. 2018 november 30.-án szerveztük meg az első konferenciát, ahol tizenöt előadó három szekcióban ismertette kutatási eredményeit 15 perces előadásokban. Így újra lehetősége nyílt jogász doktoranduszoknak és doktorjelölteknek, hogy helyben a Pécsi Tudományegyetem Állam- és
Jogtudományi Karán adjanak elő. Az előadásokat követően lehetőség volt a résztvevőknek kérdéseket, hozzászólásokat intézni a prezentálókhoz. A hagyományt folytatva egy évvel később újabb konferenciát szerveztünk 2019. november 15.-én. A második konferencián már 18 előadó vett részt, külön idegennyelvű szekcióval. A konferenciákon elhangzott előadásokból ezt követően egy tanulmánykötetet terveztünk készíteni, egy bővített szerkesztői bizottsággal. Ezúton is, mint szerkesztőbizottsági tag, szeretném megköszönni valamennyi előadónak a részvételt, és külön azoknak, akik …
Tovább a műhöz
Vállalva annak veszélyét, hogy esetleg „beskatulyáznak” minket azok közé, akik nem képesek kutatást végezni vagy tanítani (lásd Blaug, 1970, xv. o.), tankönyv írására adtuk a fejünket. A könyv részben a véletlen, részben tudatos tervezés
eredménye. A véletlen az, hogy a már az ötödik kiadását megérő, R. A. Musgrave és P. B. Musgrave által jegyzett Public Finance in Theory and Practive (A közpénzügyek elmélete és gyakorlata) című könyv anglicizált változatának kiadására irányuló tervünk csendben dugába dőlt. Az elhatározás pedig abból eredt, hogy érzésünk szerint az elérhető könyvek alig-alig tesznek kísérletet arra, hogy az alternatív közpénzügyi nézeteket és megközelítési módokat részletesen ismertessék
(lásd Gravel, 1989). A közösségi döntések tanulmányozásáért Nobel-díjat kapott Buchanan (1989) is világosan látja ezt, amikor Musgrave gyűjteményes munkáinak megjelenésekor írt recenziójában a „bennfentes, akadémiailag elfogadott
Harvard-Musgrave látásmódról” és a „kívülálló Chicago-Virginia látásmódról” ír (291. o.). Erre is figyelemmel, azzal próbálkoztunk, hogy olyan könyvet írjunk, amely képet ad arról, hogy a „nagy nevek” mennyire különbözőképpen látják
ugyanazt a témát, sőt még az egyes témák jelentőségét is mennyire másképp értékelik. Röviden szólva arra törekedtünk, hogy lehetőség szerint inkább a …
Tovább a műhöz