Keresés
Összes találat megjelenítve : 2
Összes találat megjelenítve : 2
Találatok
2018 őszén doktoranduszokban és fiatal oktatókban felmerült az ötlet, hogy a pécsi jogász doktoranduszoknak szervezzünk konferenciát. Korábban is voltak erre pozitív kezdeményezések, ilyen volt például az ún. JoDoPet (Jogász
Doktoranduszok Pécsi Találkozója) című PhD konferencia, amely szintén több alkalommal került megrendezésre a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. JoDoPet Konferenciát legutóbb 2015-ben rendeztek, azóta pedig kizárólag pécsi jogász doktoranduszoknak szervezett konferencia nem volt. 2018 november 30.-án szerveztük meg az első konferenciát, ahol tizenöt előadó három szekcióban ismertette kutatási eredményeit 15 perces előadásokban. Így újra lehetősége nyílt jogász doktoranduszoknak és doktorjelölteknek, hogy helyben a Pécsi Tudományegyetem Állam- és
Jogtudományi Karán adjanak elő. Az előadásokat követően lehetőség volt a résztvevőknek kérdéseket, hozzászólásokat intézni a prezentálókhoz. A hagyományt folytatva egy évvel később újabb konferenciát szerveztünk 2019. november 15.-én. A második konferencián már 18 előadó vett részt, külön idegennyelvű szekcióval. A konferenciákon elhangzott előadásokból ezt követően egy tanulmánykötetet terveztünk készíteni, egy bővített szerkesztői bizottsággal. Ezúton is, mint szerkesztőbizottsági tag, szeretném megköszönni valamennyi előadónak a részvételt, és külön azoknak, akik …
Tovább a műhöz
E munka célja kettős: vázlatot nyújtani a kártérítési jog ezen belül elsősorban a kártérítési jogi felelősség dogmatikájáról, rendszeréről, elveiről, kritériumairól, másfelől a hatályos Ptk.-beli kártérítési szabályok és az azokkal kapcsolatosan felmerülő fontosabb elméleti és joggyakorlati problémák érzékeltetése. A szerzőt sok éves jogtanári tapasztalata indította arra, hogy e tabló összeállításával segítséget adjon ahhoz, hogy a kártérítési jog alapvető intézményeit és azokra visszavezethető szabályait a hallgatók megértsék, és azokat alkalmazni is képesek legyenek. A kártérítési felelősség olyan magánjogi „fenomén”, amely igazi próbája a helyes magánjogi gondolkodás elsajátításának. A kártérítési szankció jogkövetkezménye lehet bármely magánjogi kötelezettség megszegésének, ekként kisugárzása van a polgári jog minden területére. Egy-egy kártérítési jogeset kapcsán alkalom nyílik újragondolni, újraértelmezni, átismételni az általános részi, a személyi jogi, valamint a dologi és kötelmi jogi ismereteket is. E vázlat csupán a kártérítési felelősség és a kártalanítási kötelezettség alaptanait, legfontosabb szabályait tartalmazza és dolgozza fel, a szerző reménye szerint egy olyan mankó, amely segítségével nemcsak az egyetemi hallgatók, de a gyakorló jogászok is egy biztosabb elméleti és joggyakorlati bázisra támaszkodhatnak …
Tovább a műhöz