Keresés
További részletek
Összes találat megjelenítve : 2

Találatok


Tizennégy esztendős kölyökként 1936-ban egy szép tavaszi napon az apám elvitt egy kiotói balettelőadásra. Az egészből mindössze két dologra emlékszem. Az első az, hogy az egész nézőseregből csak mi ketten voltunk nyugatiak. Mindössze néhány héttel azelőtt érkeztünk meg Hollandiából, úgyhogy még nagyon erősen éreztem a kulturális különbségeket, hiszen nem volt még alkalmam hozzászokni a japán kultúrához. A második dolog az, hogy mekkora örömet éreztem, amikor a japán nyelv intenzív tanulásának eredményeképpen már sikerült megértenem néhány japán mondattöredéket. A színpadon táncoló fiatal japán nőkről csak nagyon homályos emlékeim maradtak, mindössze arra emlékszem, hogy világos színű kimonót viseltek. Halvány sejtelmem sem volt arról, hogy óriási időbeli és térbeli távolságban - New York városában és ötven esztendővel később - egyikükkel jó barátságba kerülök és le fogja nekem diktálni visszaemlékezéseit. Történészként a memoárokat mindig történeti forrásanyagnak tekintettem. Szerintem a memoár kevésbé jellemző írójára, mint a korára. Magától értetődően különböznie kell az életrajztól, hiszen más perspektívából tekinti az eseményeket, mint egy életrajzíró. Az önéletrajz - ha egyáltalában létezik - olyan dolog, mintha egy nyúl azt akarná leírni, milyen ő, miközben a fűben ugrál. Honnan tudhatná? Ha azonban arra volnánk …
Tovább a műhöz
Csak negyvennégy éve annak, hogy Day Nippon népe szakított a multtal és látva a fehér faj kultúráját, annak civilizációját magáévá tenni iparkodik s máris két nyert győzelem révén oly számottevő hatalommá fejlődött, mely nemcsak a pacifikus vizeken, de másutt is érezhető. S ha igaz az, hogy Germániának a győzelmi babért a »Schulmeister«-ek hozták meg, úgy ugyanezt elmondhatjuk a japánokról is, akik az évezredes buddhista világnézetben kifejlődött mongol kultúrának nem romjain, de ma is szilárd alapján az európai eszmékkel és amerikai motívumokkal olyanná akarják a mongol műveltséget fejleszteni, mely Ázsia keleti részén élő milliókat felemeli s újra a világtörténelem szereplőivé formálja. A japánok szervezőképessége, ugyan nem prejudikálja a mongol faj arravalóságát, de mindenesetre valószínűvé teszi az a történelmi múlton alapuló hazaszeretet, melyet bizonyos khínai klasszicizmus is áthat. Ez utóbbiakról ugyan Európában szeretnek tudomást nem venni, pedig annak a népnek történetéből, melyben a császárgyilkosságok ismeretlenek, s amely négy évtized alatt a legizmosabb feudalizmusból a legmodernebb keretekbe minden rázkodtatás nélkül tudott beilleszkedni — lehet tanulni. Ismétlem a nagy fejlődést s a hadigyőzelmet csak az iskolázás intenzív voltában látom s a japáni erkölcstörvényben — a busidóban — meg abban, hogy Konfuce és Buddha tanait a …
Tovább a műhöz
Összes találat megjelenítve : 2