Keresés
További részletek
Összes találat megjelenítve : 2

Találatok


Az Ego transzcendenciája Sartre legelső bölcseleti műve. Ezt megelőző két publikációját nem lehet a szó szoros értelmében filozófiai vizsgálódásnak nevezni: az egyik egy 1927-ben közölt cikk, mely Duguit realista jogelméletét tárgyalja; a másik írás a Bifur című folyóiratban jelent meg 1931-ben Az igazság legendája címmel, amelyben egy elbeszélés keretein belül önti formába gondolatait. Sartre ezzel a tanulmánnyal indítja el azt a kutatói munkát, amely a A Lét és a Semmiben csúcsosodik ki. Másfelől az időrend is megerősíti filozófiai törekvéseinek ezen időszakra jellemző, elvitathatatlan egységét: talán nem túlzás azt mondani, hogy minden akkori művét, ha nem is egy időben írta, de egyszerre vette tervbe. Az Ego transzcendenciája 1934-ben íródott, részben Sartre berlini tartózkodása alatt, amikor is Husserl fenomenológiáját tanulmányozta. 1935-36 között egy időben írta A képzeletet és A képzeletbelit (melyek sorrendben 1936-ban, illetve 1940-ben jelentek meg), majd 1937-38 között A pszichét, amelynek ötlete már 1934-ben körvonalazódott benne. A pszichébő\ mindössze az Egy emóció-elmélet vázlata maradt meg, amelyet 1939-ben adtak ki. Említsük még meg, hogy ezt A Lét és a Semmi követte közvetlenül 1943-ban. Ebben az írásában félreérthetetlenül megtartja Az Ego transzcendenciája következtetéseit, emellett kiegészíti, illetve elmélyíti a hiányosnak ítélt …
Tovább a műhöz
A kötetben található írások a címként megadott hármas, jóllehet teljességgel el nem különíthető problémának egy sajátos metszetét adják. Ezt a problémaegyüttest másként megjelenítésnek vagy reprezentációnak is nevezhetnénk, ez ugyanis az a titkos összekötő kapocs, amely a fenomenológiai, a művészettörténeti, az esztétikai, az irodalomelméleti írásokat kötetbe rendezhetővé teszi. A kötet természetesen nem pótolhatja a magyar könyvkiadás számos hiányát, például azt, hogy nem léteznek fordításban Edmund Husserl alapvető művei, s persze ez elmondható az ő előadásai és írásai nyomán a század egészére kiterjedő nagy hatású fenomenológiai továbbértelmezésekről is (E. Fink, M. Merleau-Ponty, J. P. Sartre stb., hogy csak az itt szereplő gondolkodókra utaljak). Az írások egy jelentős részében ennek a hatásnak a nyomai egyértelműen kiolvashatóak. A fenomenológia érintkezése, direkt vagy indirekt kapcsolódása a művészet problémáihoz nem új keletű (elég Roman Ingardennek Az irodalmi műalkotás című munkáját említeni, amit Bonyhai Gábor fordításában olvashatunk). Engedjék meg, hogy a magyar megjelenésére váró Merleau-Ponty főmű, a Phénoménologie de la Perception (Gallimard 1945) előszavából idézzek, ugyanis igen érdekesen tárja elénk fenomenológia és művészet viszonyát: „A fenomenológiai világ nem egy előzetesen adott lét értelmezése, hanem a lét …
Tovább a műhöz
Összes találat megjelenítve : 2