Magyar
EnglishKeresés
Összes találat megjelenítve : 5
Összes találat megjelenítve : 5
Találatok
Bár a legdurvább anyagisággal vádolják rendesen e kort, a melly ben élünk : ha nyugottan vizsgáljuk, a mik körülünk történnek, mindnyájunknak meg kel győződnünk a felöl, hogy alig találhatni a történetekben egyetlen századot, mellyben egész népek bizonyos eszmékért nagyobb készséggel áldozták volna föl anyagi jólétöket. Ebből következik, hogy csak akkor foghatjuk föl korunk összes mozgalmait, ha tisztában vagyunk azon eszmék felöl, a mellyek e mozgalmakat előidézték, s- azoknak irányát kijelölik. Ha azt akarjuk, hogy a tudomány a köz izgatottság csilapitását előmozdítsa, mindenek előtt azt kell tehát tisztába hoznia,
minő értelmet tulajdonitnak azon eszméknek, a melvlyekért korunk lelkesül, milly befolyást gyakorolnak ez eszmék az összes viszonyokra, különösen az államra,
s milly föltételek mellett lehetséges ez eszmék valósítása ? Ezt kisértem meg a jelen műben. Természeténél fogva kétfős a föladat, mellyet magamnak kitűztem.
Vizsgálni kellett mindenek előtt : melly értelemben törekedtek eddig a szabadság, egyenlőség és nemzetiség eszméit valósítani, melly eredményei lettek e
törekvésnek, s hová fog vézetni valószinüleg, ha tovább is ezen irányt követik ? S e kérdésekkel foglalkozik e munka első része. Aztán meg kellett mutatni : vájjon helyes-e ezen értelem, vagyis egy-e azzal, a melly értelemben e fogalmak valósággal uralmat gyakorolnak az emberek …
Tovább a műhöz
Lehetetlen, hogy valamelly államban sokáig olly elveket kövessenek, mellyek társadalmi rendünk sőt egész polgárisodásunk alapelveivel ellenkeznek. Ha tehát igaz, a mit, úgy hiszem, e munka első részében megmutattam, hogy azon fogalmak, mellyeket az államban valósítani törekszünk, a minő értelemben azokat közönségesen veszik, ellentétben állanak az összes keresztyén polgárisodás alapelveivel : el keli ismernünk, hog y ez elvek valósítása az államban nem lehetséges ; vagy meg kell engednünk, hogy azoknak valósítása egész lgárisodásunk elenyészését vonná maga után ; melly utóbbi esetből azonban épen nem következik, hogy tehát ezen elvek valósítása egyáltalában lehetetlen. A föld egy része sem olly virágzó, hogy a földi dolgok múlandóságára ne emlékeztetne. Miként tavaszszal is, mikor minden fejlődésnek indul s uj levelek és virágok diszítnek minden ágat, a kihalt növények és száraz levelek itt-amott az előbbi évek elmúlt virágzáskorát juttatják eszünkbe: úgy egyetemes haladás korszakaiban hasonló emlékezéseket ébreszt bennünk a történet. Csaknem egészen elhagyatott vidékeken, Ázsia pusztáin és Áfrika sivatagain, sőt az uj világ ős erdőiben is régi míveltség nyomaira találunk. Ahomoktenkomoly tanúságot hirdetik számunkra: miszerint semmi
sincsen olly nagyszerű és dicső, a minek, ha ideje lejárt, el nem kellene enyésznie; s hogy minden polgárisodás bármi …
Tovább a műhöz
Jóllehet ez a könyv a politikai filozófia, a közgazdaságtan és a történelem tudományára támaszkodik, ám ezt elég óvatosan teszi ahhoz, hogy érthető maradjon a művelt nagyközönség számára, amelynek elsősorban íródott. Központi témája - nevezetesen, hogy állam és társadalom miféle, csalódást okozó és egymás életét megkeserítő kölcsönhatásban áll egymással - széles érdeklődésre tarthat számot mind a kormányzók, mind pedig a kormányzottak körében. Az érvek többsége anélkül is eléggé világos, hogy kifejtésükhöz szükség lenne olyasfajta szigorra és szakmai apparátusra, amelynek kitartó - netán örömet okozó -követése csak akadémiai olvasóközönségtől várható el. Már csak a választott téma rendkívül szerteágazó volta, illetve a némileg szokatlan megközelítésmód miatt is a szakmai olvasóközönség nyilván sok helyen hiányolni fogja az okfejtés további részletezését, árnyalását vagy az ellenérvek bemutatását. Mindez nagyon is rendjén való, hiszen még ha akartam volna, se tudnám véka alá rejteni, hogy sem arra nem törekedtem, hogy határozott álláspontot mutassak be, sem pedig arra, hogy művem a lehető legszélesebb egyetértéssel találkozzék. Az olvasó velem együtt hálával tartozik I. M. D. Little-nek azért, hogy alaposan átnézte az eredeti kézirat nagy részét. Nem az ő hibája, ha néhány tévedésemhez ragaszkodtam. (...) Az állam a politikai …
Tovább a műhöz
Jelen monográfia azt a kérdést igyekszik körüljárni, hogy milyen kapcsolat áll fenn egyrészről a jogállamiság és annak tartalmi elemei, nevezetesen az emberi jogok, a hatalommegosztás és az ezek felett (is) őrködő alkotmánybíráskodás, másrészt a népszuverenitás elve és a demokrácia eszméje és gyakorlata között. A könyv a jogelméleti és államelméleti aspektusokon túl alapvetően politikai filozófiai szempontból közelíti meg ezt a kérdést, és csak érintőlegesen (ott, ahol az feltétlenül szükséges) tér ki alkotmánytani vagy (még ritkábban) tételes alkotmányjogi szempontokra. A könyv célja annak a hipotézisnek az igazolása, hogy a jogállamiság és a demokrácia — bár az utóbbi évtizedekben népszerű elgondolássá vált azok merev elválasztásának feltételezése és egymást kizáró mivoltuk igazolásának megkísérlése - valójában (lényegi tartalmukat tekintve) nemhogy nem zárják ki, hanem kölcsönösen feltételezik egymást. Ez különösen a demokrácia jogállami alapjaira igaz: bár jogállam sem lehetséges a demokratikus politikai akaratképzést lehetővé tevő intézmény-rendszer nélkül (hosszú távon legalábbis akkor marad meg a jogállam, ha vannak demokratikus alapjai), de meg inkább: a jogállami kritériumok érvényesülése és (végső soron az alkotmánybíráskodást végző szerv/ek/ általi) érvényesítése nélkül demokrácia nem lehetséges. A könyv első fejezete …
Tovább a műhöz
Néppolitika
- Menger, Anton
- 1907
Amikor Marchiavelli a 16. század első évtizedében (1516) megírta a «Fejedelem» czimü munkáját, a fejedelmi abszolutizmus győzelme ugyan nem bevégzett, de már kétségtelen tény volt. E könyv nagy hatása abban rejlett, hogy az újonnan megalapított vagy hatalomra vágyó dinasztiákat megtanította azokra az eszközökre, amelyekkel uralmukat biztosan megalapíthatják és fenntarthatják. Machiavelli azonban a fejedelmek czéljait közelebbről nem világítja meg, mert mindenki véleménye szerint ezek abban álltak, hogy uralmukat megerősítsék és kiterjesszék, tekintet nélkül az alattvalók jólétére. Ma a XX. század kezdetén megfordítva: a nagy néptömegek győzelme a félig vagy teljesen abszolutisztikus fejedelmi hatalom fölött még nincs egészen kivíva, de már biztosítva van. Ezért itt az ideje, hogy most már a néptömegeknek is megmutassuk az eszközöket, amelyekkel czéljaikat elérhetik és állandóan megtarthatják. Mig azonban a fejedelmek ős idők óta a legpontosabban ismerték egyéni és családi érdekeiket — nevelésük, családi tradicziók és egy beláthatatlan politikai és történeti irodalom segítségével — addig a népet igaz czéljáról előbb fel keH világosítani, mert az
egyoldalú népnevelés évezredeken át arra irányult, hogy az uralkodó körök önző érdekeit tekintse saját munkássága ideális czéljainak. Irásomat «Néppolitikának» neveztem, mert tárgya a vagyontalan …
Tovább a műhöz