Magyar
EnglishKeresés
Találatok
Amidőn III. Leó pápa a római Szent Páter-templomban Nagy Károlyt császárrá koronázta, a nyugati kereszténység egyik évszázados törekvése valósult meg, mely á régi birodalom emlékeiből és Szent Ágostonnak „De Civitate Dei" művéből táplálkozott. Mindamellett az új alapítás közvetlenül főleg a császár világraszóló hódításainak és személyes uralkodói képességeinek volt eredménye s belső megszilárdulásához nélkülözte a történeti fejlődés lassú menetét, mely a pogány Rómát fokozatosan a világ urává tette. A nagy terjedelmű birodalom határainak védelme, továbbá a faj és műveltség tekintetében egymástól elütő népek kormányzása a kor teljesítőképességét meghaladó feladat volt, mellyel az egyébként tehetetlen utódok nem bírtak megküzdeni. A Karolingok szüntelen versengése, a hűbéresek és nemesi pártok egymásközti villongása, végül a szakadatlan barbár betörések csak siettették Nagy Károly alkotásának széthullását. A népvándorlás borzalmait idézték fel a minden oldalról jövő pogány támadások. Délen a szaracénok elfoglalták az olasz szigeteket, ismételten kirabolták az örök várost és nagyobb ellenállás híján állandóan nyugtalanították Itáliát, Délfranciaországot s a Pireneusok alatt meghúzódó apró keresztény államokat. A X. század hetvenes éveiben, az Alpokon átkelve, még Svájcot és Délnémetországot is elárasztották, a …
Tovább a műhöz
„A szerzők jó részét személyesen vagy műveiken keresztül jól ismerem és nagyra becsülöm. Kis túlzással, de olyan érzésem van, ha ez a könyv megjelenik, az olyan hatást kelt majd, mint amikor egy tóba bedobnak egy nagy követ. Hatalmas hullámok keletkezhetnek, ennek lesz visszhangja, hatása, abban biztos vagyok.” - Karsai László professzor idézte a holokauszt egyik első magyarországi dokumentálójának és kutatójának, Karsai Eleknek szavait bő három évvel ezelőtt egy levelében. Sorainak ösztönző hatása nem kis részben járult hozzá ahhoz, hogy ez a kiváló és nagyon fontos könyv végre magyarul is megjelenhetett, Hasonló elkötelezettséggel állt a kiadás mellé kezdettől Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát is, akinek a támogatása szintén döntően segítette elő a megjelenést. Utóbb nagy örömünkre szolgált, amikor Várszegi Asztrik és Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi elvállalták, hogy ajánlásukkal emelik a kiadás rangját. Pótolhatatlan segítséget jelentett, hogy a német „Renovabis Solidaritätsaktion der deutschen Katholiken mit den Menschen in Mittel- und Osteuropa” és a Német Püspöki Konferencia megadta azt az anyagi támogatást, amelyből a kötet napvilágot láthatott. Kérelmünk „menedzselésében” Markus Leimbach, a Renovabis vezető tisztviselője vállalt meghatározó szerepet. Wildmann János, az Egyházfórum Kiadó igazgatója, szintén „első …
Tovább a műhöz
E könyv első kiadása, a magyar fordításban teljesen hűen visszaadott címmel (Le prétre á Pécole de St. Francois de Sales) 1924-ben, Annecy-ben jelent meg, mint az I. Vizitáció-zárda tulajdona. Szerzője nyilvánvalóan pap, neve azonban az eredeti műben sehol sem szerepel. A Don Bosco nyomda nyomása. Isten minden lelket szentségre hív: Legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes, - mondd a mi Urunk tanítványainak. De vannak lelkek, akikre a tökéletességnek ez a kötelezettsége különösebben vonatkozik, ezek: a papi lelkek. Nekik szólnak a Szentírás következő szavai is: Szentek legyetek nekem, mert szent vagyok én, az Úr s én elkülönítettelek titeket a többi népektől, hogy az enyéim legyetek. - A papnak méltóságánál fogva arra kell törekednie, hogy szent legyen. Ezért bensőséges embernek kell lennie, aki meghitt egyesülésben él az Úr Jézussal. „Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék, - kiáltja feléje az Üdvözítő - és ... élővíz folyói fakadnak majd őbelőle. De hogy ehhez az isteni forráshoz eljussunk, biztos vezetőre van szükségünk. Ezért Isten, végtelen jóságában, a századok folyamán meg is sokasította számukat. Szalézi Szent Ferenc egészen különleges helyet foglal el közöttük. Róla mondták, hogy tisztaságánál fogva angyal az emberek között, tudományánál fogva "kerub a tudósok között és nagy szereteténél fogva szeráf az Istent szeretők …
Tovább a műhöz
A nemzeti közművelődés roppant nagy organismusában a közoktatásügy a leglényegesebb tényező, s azért ennek, különösen pedig a népoktatásnak fontosságát nem csak a társadalom egyik-másik rétege tudja és akarja méltányolni, hanem megérzik jótékony hatását a nép, az egész nemzet. A millenáris év emlékének megörökítésére, a felsőbb hatóságok, főleg a magas Minisztérium rendelkezéséből hazai tanintézeteink történelme megírandó lévén: méltó, és igazságos hogy hazánk ezredéves múltját megörökíteni hivatott tényezők között, Pécs városának és az egész megyének kulturfejlődésével szorosan összefüggő intézmény a tanítóképző intézet is
helyet foglaljon. Nem szándékozom a pécsi tanítóképző intézet történelmének kimerítő leírásába fogni, mert a helyszűke ezt ugyanis lehetetlenné teszi; — csak általánosságban lehet ez intézetnek történelmét vázolnom, keletkezésének körülményeire nézve pedig csak annyiban kiterjeszkednem, a mennyiben a kezeim közt levő adatok a homályos múltba bevilágítanak. Kutatásaim eredménye mindazonáltal kielégítőnek mondható, s habár a pécsi tanitóképzőintézetnek történelmi leírásával sehol sem találkoztam, mégis a püspöki és a képezdei irattárban őrzött levelek, okmányok, anyakönyvek és hivatalos iratok biztos nyomokra vezettek. Nagyon becses adatokat szolgáltatott főtisztelendő Szauter Antal görcsönyi …
Tovább a műhöz
Csepelényi György (Biccse, Trencsén vm., 1626.-Szőke, 1674. máj. 24.): vértanú. 1642: lépett a pálos rendbe. Újoncévét a zoborhegyi kolostorban töltötte, ahol kitűnt életszentségével, szigorú életmódjával és Mária-tiszteletével. Bölcsészet és hittudományi tanulmányainak végeztével a pápai, majd a máriavölgyi rendházba helyezték hitszónoknak. A Szentszék megengedte tiszteletét, de nem történt meg a szentté avatás; szabályaik szellemében ezt maguk a pálosok sem támogatták.
Tovább a műhöz
Nagyságos uram, az Salamon királ azt mondja az ő könyvében: az hálaadatlan embernek házátul el nem távozik az gonosz. Az deákok is azt mondják egy szentenciában, hogy föld nem teremt gonoszbat hálaadatlan embernél. Mely mondások bizon igazak. Mert noha vadnak sok undokságos vétkek, melyekért az ember sok veszedelemben forog, mindazáltal azok között nem kicsin vétek az hálaadatlanság, mely Isten előtt is utálatos, de embereknél is nem sze-relmetes. Erről nagyságodnak egy régi szép históriát mondok. Vala az Filöp királnak, az Alexander atyjának egy vitézlő és szerelmes szolgája. Ezt mikor az ő ura az tengerre küldte volna, eltörék hajója, és mikoron az tengeren veszekednék és közel volna az halálhoz, láta az tengerparton egy házat. Kiáltani kezde. Az ember, az kié az ház vala, hallá az kiáltást, oda megyen. Kivonszá az tengerből az Filöp királ szolgáját úgy mint holt elevent, megmeleggeti, ételt, italt ád néki, elbocsátja azután békével. Az ígéré magát az jótéteményért viszontag való jótéteményre. Hazamegyen az vitézlő az ő urához, megbeszéli, mint járt az tengeren, de az szegény ember jótéteményét nem beszéli meg, hanem elhallgatja, és annak felette megkéri az királytul az szegény ember házát, melybe őtet befogadta vala. Az király néki adja. Amaz kiviszi az szegény embert az házból. Nem szenvedő ezt el az ember, hanem Filöp királyhoz megyen és megbeszéli az …
Tovább a műhöz
Hazánk a pusztító második világháború után egy megszálló idegen nagyhatalom ráerőszakolt ideológiájának következményeként a lelki, szellemi, erkölcsi, gazdasági és nemzeti értékeit kiüresítő folyamatát szenvedte el. Minderre a szabad társadalmak gazdasági fejlődésétől leszakadva, a dialektika frazeológiájával a felszabadítás, a nemzeti önállóság, a tudás, a haladás, a függetlenség, a szabadság — beleértve a vallásszabadságot is —, a demokrácia, a választás, a parlamentarizmus sűrű hangoztatása és színjátéka közepette került sor, meghamisítva e szavak jelentését, fehérnek mondva a feketét. A kommunizmus négy évtizede alatt generációk nőttek fel, amelyek elzárva a világ szellemi szabadságától, kizárólag a dialektikus „tudományos" világnézetet, az ateista marxizmus gondolkodásmódját és meghamisított történelem-szemléletét ismerhették meg. így nem is csodálkozhatunk azon, hogy amikor Isten, a történelem Ura, megelégelte a hazugság világát, és ismét lehetőséget adott a keresztény tanítás elindítására, a szellemileg oly nagy mértékben megfertőzött rétegek sokszor egyszerűen nem értik az egyház tanító küldetését, és amennyiben hatalmuk ezt lehetővé teszi, akkor továbbra is akadályozzák a keresztény szellemű oktatás érvényesülését. Miklósházy Attila, a külföldi magyarok püspöke, 1992-ben a híveinek írt karácsonyi pásztorlevelében …
Tovább a műhöz
Még a vallási élet terén jártas kortárs is meglepetten olvassa Mészáros István professzor legújabb művét: a „...Kimaradt tananyag..." második (önálló) kötetét, (1957-1975). A könyv a forradalom utáni Kádár-korszak alig ismert magyar egyháztörténelmének tragikus évtizedeiről nyújt tájékoztatást, tárgyilagos hitelességgel. Azok pedig, akik a több évtizedes folyamatos és következetes ateista társadalmi ráhatás eredményeként már elsodródtak az Egyháztól, és így nem vagy csak alig ismerik annak belső életét és történelmi alakulását, döbbent csodálkozással olvashatják a Kádár-korszak nyilvánosan alig ismert — a szocialistának mondott kommunista hatalom által legnagyobbrészt gondosan titkosnak nyilvánított — 1957-től 1975-ig tartó egyháztörténelme eseményeit. A tények egymásutáni ismertetése történelmi vádirattá áll össze az ateista marxizmus kizárólagosságát hirdető és adminisztratív eszközökkel elterjesztésére törekvő szocialista-kommunista-bolsevista rendszerű, idegen nagyhatalmi érdekeket kiszolgáló provinciális politikai hatalom ellen, melynek hazai vezéralakja Kádár János volt. Csak a kommunista rendszer összeomlása után vált ismertté teljes egészében a levert 1956-os nemzeti forradalom és szabadságharc kegyetlen megtorlásának története. A nemzeti ellenállást a Kádár által behívott szovjet tankok tömeges bevetése után mintegy ötven alkalommal …
Tovább a műhöz
1975-ben a világ reménykedni kezdett. Földünk hangadó politikusai az európai és az észak-amerikai országok képviseletében hosszas egyezkedés után aláírták Helsinkiben azt az okmányt, amelyben hitet tettek az ember méltóságát kifejező és az őt megillető jogok mellett. Az emberiség történelmén végigvonul az erősek és hatalmasok korlátlan önkénye a kiszolgáltatott kisemberek felett, nevezték bár azokat rabszolgáknak, jobbágyoknak, kispolgároknak, hadifoglyoknak, másként gondolkozóknak vagy egyszerűen csak szerencsétlen adottságok közé születetteknek, vagy esetleg a történelem éppen adott hatalmi, vallási, esetleg nemzeti felfogásából adódó szerencsétlen kisebbségnek. Ők azok, akik akarva-akaratlan lesújtó helyzetekbe kerülnek. Elfogják, kirekesztik, bezárják, megkínozzák, kifosztják, megnyomorítják, s ki tudja, talán meg is ölik őket a másságukért. Az évezredek tragikus iskoláját kijárt kultúrnépek 1975-ben Helsinkiben összegyűlve kimondták: ebből most már elég! Hagyjunk most már végre békében élni mindenkit, aki nem közbűntényes. Élhessen végre mindenki szabadon olyan embernek, amilyennek született, vagy amilyennek tartja magát. Szabadságához tartozzon, hogy nemzetiségét, hitét, felfogását, gondolatait, belső életének tükröződését nyugodtan mondhassa ki, és ha ezzel nem sért közérdeket, emiatt ne érhesse bántódás. Az emberi társadalom hatalmas …
Tovább a műhöz
Az egyháztörténet fővonulatát a katolikus egyház szervezeti keretei között élő hívő közösség, főpapok, papok és világi hívek közösségbe ötvöződött életének története alkotja. Sajátos lelkiség-történet ez, hiszen a vallásos hit az Isten kegyelmi ajándéka, amelyet a vallásos ember — saját erőfeszítéseivel s a közösség segítségével — igyekszik magában egyre jobban kibontakoztatni, életét a hit által egyre inkább átjárttá tenni, magatartásában, tetteiben, döntéseiben érvényesíteni s szűkebb-tágabb környezetére szétsugározni. A korábbi kemény és agresszív egyházellenes támadások után 1975-1988 között továbbra is a jogfosztottság állapotában, még mindig korlátozó jogszabályoktól körülvéve, a vallásos emberek számának „lemorzsolását" célzó folyamatos hatalmi akciók hullámverésében élt a magyar katolikus egyház hívőközössége. Szűkös körülmények között, a hatalom prése által megszorítva, de élt, létezett, s teljesítette küldetését: papjai és hívei tanúságot tettek Krisztusról egy egyre inkább materialistává-ateistává váló magyar társadalomban. Pásztorok A magyar katolikus egyház irányítása az egyházmegyék élén álló érsekek, illetve püspökök által alkotott püspöki konferencia feladata volt. A testületben az esztergomi érsek elnökölt, a hagyományoknak megfelelően. Az Állami Egyházügyi Hivatal nem engedte …
Tovább a műhöz
Az 1980-as végek évére a hatalom hazai képviselői — a szocialista-kommunista párt vezetői, az általuk irányított állami kormányzati tényezők, a gazdasági-pénz-ügyi szakemberek — előtt világossá vált: a szocializmus gazdasági, társadalmi, politikai rendszere csődbe jutott, teljes összeomlása rövidesen bekövetkezik. De mi lesz e látványos bukás után?
A demokratikus ellenzék a népi demokrácia helyett egyértelműen polgári demokráciát akart, többpárti parlamenttel, szabad választásokkal, piacgazdasággal; a hatalom addigi szocialista-kommunista gyakorlóinak nagyobb része is, de úgy, hogy abban egyrészt politikai, másrészt gazdasági hatalmát megtartja. Az átmenet időszaka viharosnak ígérkezett. A szocialista-kommunista párt vezetése megoszlott a követendő új célokat illetően, különböző platformok, belső irányzatok küzdöttek egymás ellen. Ezt tükrözték a pártvezetésben és az államvezetésben bekövetkezett sűrű személycserék.
Pártagónia Túl a politikai bizottság, a központi bizottság, valamint a kormány többszöri átalakításán, a csúcsokon is jelentős változások történtek. Félreállították Kádár Jánost: 1988 májusában a párt elnöki címét kapta, jogkör, hatáskör nélkül, majd 1989 júniusában már semmiféle tisztséget nem kapott, nyugdíjba küldték. Utóda a pártelnökségben: Nyers Rezső. Lázár György után még 1987 júniusától Grósz Károly volt …
Tovább a műhöz
Napjainkra már hagyománnyá vált, hogy a Klimo Könyvtár tematikus kiállításokkal kapcsolódik az országos rendezvényekhez. A Szent Márton tiszteletére szervezett emlékév keretében, születésének 1700 éves évfordulója alkalmából láthatunk válogatást a könyvtár gyűjteményéből. Szent Márton hitvalló püspök, Magyarország patrónusa, Franciaország nemzeti szentje, Európa társvédőszentje. A Római Birodalom területén a pannoniai Savariában (Szombathelyen) született 316/17 körül. Gallia tartományban, Candes-ban halt meg és Tours-ban temették el 397-ben. Tevékenységének híre szülőföldjéről átívelte a korabeli Itáliát, és a Római Birodalom provinciáit egyaránt. Életéről könyvtárnyi irodalom szól. Hiteles életrajzát tanítványa, Sulpicius Severus Szent Márton életében írta és halála után tette közzé. A Római Birodalom történetében alapvető változást hozott 313-ban a milánói ediktum. Nagy Konstantin és Licinius társcsászárok ennek jegyében biztosították a keresztények szabad vallásgyakorlatát és egyúttal a polgárjogokat, lehetővé téve a katolikus egyház terjeszkedését. Így sok küzdelem és véráldozat után, néhány évtized múlva a kereszténység államvallássá lett. Az egyház építése a korabeli társadalmi körülmények között így sem volt gondoktól mentes. Ennek példája Márton élete. Szülei pogányok voltak - atyja a császári hadseregben …
Tovább a műhöz