Magyar
EnglishKeresés
Találatok
Mátyás Flórián „Chronica minora” című munkája a magyar történeti források egyik jelentős gyűjteménye, amely a középkori magyar történelem különböző aspektusait tárja fel. A kötet több történeti művet foglal magában, köztük a „Chronicon Posoniense”-t, amely a pozsonyi krónika néven ismert középkori forrás, és a magyar történelem eseményeiről tudósít. Szerepel benne továbbá Rogerius mester „Carmen miserabile” című műve, amely az 1241–42-es tatárjárás pusztításait írja le drámai részletességgel. Mátyás Flórián történészi igényességgel látta el a szövegeket történeti jegyzetekkel („Adnotationes historicae”), amelyek segítik az olvasót a források értelmezésében. A kötet tartalmaz egy háromféle változatban bemutatott magyar fejedelmi és királyi genealógiát („Ducum ac regum Hungariae genealogia triplex”), amely a dinasztiák összefüggéseit mutatja be. Helyet kapott benne Pietro Ransano „Epitome rerum Hungaricarum” című műve is, amely a magyar történelem rövid összefoglalását adja egy itáliai humanista szemszögéből. A szerkesztő emellett egy tudományos értekezést is csatolt a kötethez Szent István király születési évének kérdéséről („Disquisitio de anno natalis S. Stephani regis”), amely a korabeli történettudomány számára fontos kérdéseket vetett fel. Az 1885-ben Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában megjelent mű a …
Tovább a műhöz
Kik figyelemre méltaták történelmi előtanulmányaimat, s azok eredményeit: Erdély Ritkaságait (Kolozsvár, 1853), melyben történelmünk színterét; Erdély Régiségeit (Pest, 1852), melyben csatatereinket s őseink sasfészkeit; Erdély nevezetesebb családait (Kolozsvár, 1854), melyben csatáink hőseit, s a sasfészkek fiait; Erdély Történelmi Regéit és Adomáit (Kolozsv. 1857), melyekben traditioink történelmi elemeit tanulmányoztam s ismertettem: be fogták látni, hogy nem vagyok a néma gyermek, ki atyját végveszélyben látva szólal meg, vagy a történész, kit a Capitolium romjain lep meg Róma nagyságának elsiratási gondolatja. S mégis ennyi jó akarat mellett is, évek óta halogatáni e munka közrebocsátását, várva ha tán egy szerencsésebb előlép. Az erdélyi muzemn megnyílásának reménye éppen a sajtó küszöbén találta e munkát, lassan folytatám a nyomatást, s kinyomatva hónapokig hevertettem azon gondolattal, hogy a múzeum megnyílása esetére félre teszem, erösebb kezekre bízva e tért: de miután muzeumunk ügye bizonytalanság közt hányódik, megkezdem e munkát, hogy az írással szólva, még munkásokat édesgessek nemzetünk munkájában elkésett szőlőjébe. Mert sok a munka, s ha mindenikünk csak remeket akar, ha senki sem határozza el magát az áttörő keserű poharát kiüriteni, akkor a sisyphusi munkát százan meg-százan fogják elöl kezdeni, s Erdélynek történelme mégsem lesz …
Tovább a műhöz
Az első kötet elején történetiróink felett tartottam futólagos szemlét, itt levéltárainkról hozok némi töredékeket: ott gazdag mezejét mutatám fel ismeretes kutfőinknek, itt tengerét a mondhatni még ismeretlen történelmi gyöngyszigeteknek. Előttem a nálunknál szerencsésebb jövőkor lebegvén, hogy édes hazánk gyönyörü történelme annál hamarább felderittessék, nem vágom be magam után az ösvényeket, melyeket jártam; sőt jegyeket kivánok fenhagyni, mintegy újmutatóul arra, hogy minél világosabb legyen, mennyire terjedt korunk buvárlata. Mert fajdalom, oly kevés a megfutott tér, hogy hazám, fiatalai nem táplálhatják a görög ifju azon fájdalmát, hogy elődei mit sem hagytak fenn hoditatlan. Mert bár történetiróinknak szép számát mutattam fel, mindaddig, míg ezeknek kritikai kiadása nincs, míg levéltáraink nyomán Erdélynek Codex diplomaticusát össze nem állítjuk:— addig Erdély pragmatica historiáját várni senkitől sem lehel. Kik addig dolgozunk, tantalusi szomjnak tesszük ki magunkat. Azonban e munka, Erdély története kiaknázása, nem oly csekély munka, hogy azt egy két embertől, vagy csak egy egész nemzedék mükedvellö munkásságától is remélnünk lehetne. Mert bár Erdélynek oly történetbuvárai voltak, Ucnkő, Édcr, gr. Kemény és mások, hogy akármely ország büszke lehetne reájok, hogy mégis igen sok maradt bnvárlatlan, azt le vértáraink ide függesztett ismertetési …
Tovább a műhöz
A mohácsi csatával történet-múzsánk képe elborul. A nemzeti nagyságérti diadalmas hadjáratok trónhelyreállitási küzdelmekké változnak. Magyarország megszűnt nagyhatalmasság lenni. A mohácsi csata elvesztése utat nyitott a töröknek, II. Lajos király eleste trónkövetlési igényt; Ausztriának; s az éppen folyamatban levő polgári és egyházi reform forrongása kaput a külföldről ránk uszított pártviszálynak. Két hatalmasság kereszttüze közé szorult a magyar... S éppen e nehéz időkben a nemzet minden rétege haldokló és születő eszmék bűvölete alatt állt: a népet addig járszalagon vezető olygarkia és papiuralom ingadozott; a nemzetet összetartó trón megürült... a mult visszaállithatlan rom, a jövő alaktalan reménynyé lön... Egy nagy, kétely nyomott minden kedélyt... Az eddig hatalmas nemzet, melynek élén Etele, Árpád birodalmot alkotott, Nagy. Lajos, Mátyás király félvilággal szembe szállt: bizodalmatlanságba esett önmaga iránt... S csoda-e, ha széles Európában csak az egy francziától támogatva, visszaemlékezett Etele birodalma végromlásárá. S elcsüggedve jövője felett, a nagy rész nem meré vagyonát koczkázatra vetni — a közért, nem életét a hazáért... És itt, a nemzeti lét végveszélye pontján kezdődik a kis, de az ábrándosságig lelkes Erdély hősies szerepe; kezdődik sajátlag története, melyben a mirmidonok hitregés jelenetei újulnak meg. ...Itt e …
Tovább a műhöz
Mióta Erdély Törlénelme harmadik kötetét kiadtam, a nemzet azon nemes ötletre jött, hogy nemzeti öltözetét, mit már csak diszöltözetnek használt, újra felöltötte, s a társadalom minden rétegét áthatotta a vágy, hogy őseink elhanyagolt szokásait, mennyiben lehet, ismét visszaállítsuk. A nemzeti viseletek és szokások az erdélyi nemzeti fejedelmek udvara által a nemzeti fejedelmek korszakában érvén el culminatiojukat, hogy a nemzet nemes hajlamának a történelem is némi útmutatással szolgáljon, jelen munkám egyes pontjait összeállítva, 1860-ban ily czimü munkát bocsátottam közre: A magyar családi s közéleti viseletek és szokások a nemzeti fejedelmek korából. Nem kívánok reá bővebben visszatérni, csak annyit akarok tartalmából megemlíteni, mennyi jelezni fogja azt, hogy a „Viseletek és szokások" történelmen kiegészítő részét képezik. Legyen elég azért tartalmából néhány fejezet czimét megemliteni, milyenek: a háztartás, lakhely és bútorzat; férfi viseletek: a hajzat, egyes öltözetek; női viseletek: hajzat és fő ék, az öltözék darabok; az asztaltartás: élelmi szerek, teriték, reggeli, ebéd és vacsora, az italok, a fejedelmi ebéd szertartásai; a családi élet: a család tagjai és foglalkozása, a cselédség, a fejed, udvarszemélyzete; a családi élet ünnepélyei: keresztelés, nász, fejedelmeink násza, temetkezés, fejedelmeink temetése ; a társadalmi élet: …
Tovább a műhöz
Még egy pár szó a fejdelmikor jellemzéséhez. A nemzett fejdelemség végnapjai felé közelgünk. Erdély határa mikor a Rákócziak felléptek, — miután a határt, mit Szolimán adott Isabellának, Bocskai és Bethlen Gábor helyreállitá, — csaknem az, mi a fejdelemség. kezdetén volt; Magyarhonból, a Zápolya által ide csatolt, Zaránd-, Közép-Szolnok- és Krasznán kivül, Bihar, Marmaros; a Bánság egy része folyvást ide tartoztak. Még elég tekintélyes kis ország arra, hogy a Magyar-királyság alkotmányos életének folytatója s fenlartója legyen. Története eddigi folyama már eddig is nagyszerű és vihavos phasisokon ment át; mindenik fejdelem uralkodása mint egy-egy nagy jelenet szövődik Erdély történelme tragicus folyamába: Zápolya János, és neje Isabella királyné a magyar trón helyreállításának gondolatával voltak elfoglalva; fiok János Zsigmond lemondva a budai Irón helyreállithatása reményéről, itt a magyar királyság fellegvárában, mintegy menhelyül, az erdélyi fejdelemséget alapitá; Báthori István átvévén Erdélyt, mintegy folytatólag a régi vajdai kort, a mint megerősödött, a török udvar protectioját keresve, fejdelemmé nötte ki magát; bátyja Báthori K ris t ó f még használja a vajdai cziinet, de nr, ország fejdelemnek czimezi; folytatja a. hagyományos politikát: n törököt adóval, Auslriát szép szóval tartani; — fia Báthori Zsigmond a jezsuiták befolyására az …
Tovább a műhöz
A XVII. századbeli híres török utazónak, Evlia Cselebinek az utóbbi években előkerült, tíz vaskos kötetre menő útleirásából, melynek a czíme : a VI. kötet s részben már az V. kötet is Magyarországon tett utazásait foglalja magában. E magyarországi utazások leírásának magyar fordítását tartalmazza e könyv. Evlia Cselebit méltán híres utazónak mondják, mert a régi utazók közül csak az arab Ibn Batuta és az olasz Marco Polo hasonlíthatók hozzá, akár munkáinak terjedelmét, akár azok érdekességét tekintsük. Mielőtt Evlia Cselebi útleírásáról szólnánk, előzetesen egy-két szóval elmondjuk az író élettörténetét is, amennyire ezt a munkáiban szórványosan elejtett adatokból összeállíthattuk. Evlia Cselebi Konstantinápolyban született körülbelül 1611-ben. Atyja Dervis Mohámmed Zilli volt, aki Szulejmán szultán kíséretében jelen volt 1541-ben Buda elfoglalásánál, továbbá Szigetvár elfoglalásánál is s itt tanúja volt Szulejmán szultán halálának. Anyja az Abaza nemzetségből származott s Melek Áhmed pasának nővére volt. Evlia Konstantinápolyban nevelkedett. Nagy hajlamot mutatott a történelmi, földrajzi tudományok és a nyelvek iránt. A török, arab és perzsa nyelveken kívül jól tudott latinul és görögül is. Későbbi utazásaiban pedig saját állítása szerint 147 nyelvet tanulmányozott át. Kitűnt szép
hangja által is és mint müezzin éppen ezáltal vonta …
Tovább a műhöz
A XVII. századbeli híres török utazónak, Evlia Cselebinek az utóbbi években előkerült, tíz vaskos kötetre menő útleirásából, melynek a czíme : a VI. kötet s részben már az V. kötet is Magyarországon tett utazásait foglalja magában. E magyarországi utazások leírásának magyar fordítását tartalmazza e könyv. Evlia Cselebit méltán híres utazónak mondják, mert a régi utazók közül csak az arab Ibn Batuta és az olasz Marco Polo hasonlíthatók hozzá, akár munkáinak terjedelmét, akár azok érdekességét tekintsük. Mielőtt Evlia Cselebi útleírásáról szólnánk, előzetesen egy-két szóval elmondjuk az író élettörténetét is, amennyire ezt a munkáiban szórványosan elejtett adatokból összeállíthattuk. Evlia Cselebi Konstantinápolyban született körülbelül 1611-ben. Atyja Dervis Mohámmed Zilli volt, aki Szulejmán szultán kíséretében jelen volt 1541-ben Buda elfoglalásánál, továbbá Szigetvár elfoglalásánál is s itt tanúja volt Szulejmán szultán halálának. Anyja az Abaza nemzetségből származott s Melek Áhmed pasának nővére volt. Evlia Konstantinápolyban nevelkedett. Nagy hajlamot mutatott a történelmi, földrajzi tudományok és a nyelvek iránt. A török, arab és perzsa nyelveken kívül jól tudott latinul és görögül is. Későbbi utazásaiban pedig saját állítása szerint 147 nyelvet tanulmányozott át. Kitűnt szép hangja által is és mint müezzin éppen ezáltal vonta …
Tovább a műhöz
Ritkán volt két testvér élete oly szorosan egymással összeszőve, mint a magyar forradalom elbukása után is a Görgey Arthuré s az enyim. Ez szolgáljon előleges magyarázatul — egynémely tisztelt olvasóm előtt talán mentségemül — hogy valamint korábbi munkáimban, szintúgy jelen feladatom közben is, saját személyem és élményeim emlegetesét ki nem kerülhettem. Jelen feladatom pedig: Görgey Arthurnak 1849. évi nyárutójától 1867. évi nyárutójáig tartott számüzetése idejéből szolgáltatni mentül több hű adatot az ő valamikor, hivatott tollal megírandó hiteles életrajzához. Más alkalommal és helyen elmondtam azt, mint választottak el bátyámtól. Arthurtól Nagy-Váradon 1849. évi augusztus 29-ikén, életünk legszomorúbb napjaiban. Bátyámat Andrássy Norbert osztrák császári őrnagy, Haynau szárnysegédje átvévén Paskievics herczegtől, elvitte száműzetése kitűzött helyére Karinthiába. Vele menni csak nejének, dr. Markusovszky Lajosnak, a bátyám nyilt fejsebét kezelő orvosnak és egy régi szolgának volt megengedve. Engem egy nagy kötelesség Pestre hitt. A kik mint bátyám kisérete, a világosi nap után vele Nagy-Váradra vitetvén, az orosz fogság napjaiban emitt körülötte valánk, nekünk mindeniknek már több nappal augusztus 29-ike előtt, Paskievics herczeg egyenes parancsára a nagyváradi osztrák fő-commissariatus kénytelen volt rendszerinti útlevelet állítni ki, azon helyre …
Tovább a műhöz
Midőn évek előtt ily czímű munkámban : «1848-ból és 1849-ből sat.» a hazai történelemhez adatokat szolgaltattam, előszavamban egyebek közt ezeket írám: «Egy, még teljesen el sem készült nagyobb munkámnak a közepéből van ez I-ső kötet kiszakasztva... Személyemet azonban és a mi velem történt, csak azon esetben vegyitem elbeszélesembe, ha a tudomás közvetlenségét igazolom vele, vagy mikor korrajzi tekintetben, vagy pedig emberek és dolgok jellemzése szempontjából tartám nem érdektelennek ...» Ez akkori szavaimat veszem kiindulásul most is, midőn, ama kiadott munkámnak az 1888-ban közrebocsátott II. és III. kötettel történt befejezése után, visszafordulok most az akkor visszatartott, eddig kiadatlan elejéhez, hogy ezt is nyomda alá igazítsam. A miért ezt az elejét akkor visszatartottam: azon okok nem léteznek többé, mikor e lapok napvilágot látnak. A halál gondolkodóba ejt vagy kiengesztel, még jobban, mint maguk az évek; a jelen lapok pedig csak egy már kiengesztelt, vagy többé el nem fogult, nyilt elméjű és fogékony, csakis az «igaz» iránt érdeklődő, jóllehet talán csak kisebb körű közönség elébe valók. Mert mikor a jelen kötet (föntírt megjelent munkámnak «elül» kiegészítő része) nyomtatásban megjelenik: akkor már hősöm, de valószínűleg magam is, már ott porladozunk a honi hant alatt. Önéletírás fonalán indultam tehát itt is — ugyanazon okokból, miket 1885-ki …
Tovább a műhöz
A Rákóczi-Bercsényi-féle nagy szabadságharczot tudvalevőleg maga a nép kezdte, aminthogy a hadsereg is eleinte tökéletesen néphad-jellegű volt. Azonban csakhamar a nemesség, úgyszólván a nemzet, egész köznemessége, sőt utóbb a főúri osztály hazafiasabb része is a mozgalomhoz csatlakozván, a vezérszerepet ők vették át, s így az egész küzdelemnek mindinkább aristocraticus színezete lön. Legjobban kidomborul ez az aristocrata, majdnem olygarchai jelleg a kurucz hadsereg tábornoki karában. Rákóczi fejedelemnek összesen huszonöt, — vagy, ha a néhány hónapig itt működött lengyel Gruzinszkyt is ideszámítjuk, — huszonhat tábornoka közűl nyolca gróf, hét báró, tehát tizenöt mágnás-tábornoka volt; míg a hasonlithatlanul nagyobb ») A brigadérosokat, mint a kik a fejedelem hadseregében életbe léptetett franczia rendszer szerint külön rendfokozatot (rangosztályt) képezének, nem számítjuk tábornokoknak. A lovas-, gyalog- és tűzér-brigadérosok összes száma valami harminczra rúgott. Név szerint: a fővezér (generalissimus) gróf Bercsényi Miklós, gróf Forgách Simon tábornagy, id. gróf Barkóczy Ferencz tábornagy, gróf Eszterházy Antal tábornagy, gráf Pekry Lőrincz tábornagy, gróf Eszterházy Dániel altábornagy, gróf Csáky Mihály altábornagy
és gróf Mikes Mihály székelyek generálissá, altábornagy (A zólyomi gróf Eszterházy István szintén »generálisának iratik ugyan …
Tovább a műhöz
Horváth Mihály püspök, politikus és történetíró neve elválaszthatatlan a 19. századi magyar történetírás klasszikus korszakától. Huszonöt év Magyarország történelméből 1823-tól 1848-ig című monumentális művének első kötete nem csupán történeti forrás, hanem a reformkor értelmezésének egyik meghatározó és szenvedélyesen megírt lenyomata. Az 1868-ban megjelent első kötet nemcsak a korszak eseményeit rekonstruálja, hanem politikai, szellemi és társadalmi mozgásait is elemzi, egyúttal tanúságot tesz szerzője elkötelezett liberális és nemzeti szemléletéről.
A mű időkerete – 1823 és 1848 között – kifejezetten a reformkor kibontakozását, intellektuális és politikai erjedését öleli fel. Horváth részletesen foglalkozik a bécsi abszolutizmus restaurációs törekvéseivel, a magyar rendi országgyűlések működésével, a nemesség belső átalakulásával, valamint a kor jelentős gondolkodóival és politikusaival, különös tekintettel Széchenyi Istvánra, Wesselényi Miklósra, Kölcsey Ferencre és Kossuth Lajosra. Érzékletesen mutatja be a nemzeti eszme, a nyelvi és kulturális önazonosság megerősödését, s ezzel párhuzamosan a társadalmi reformigények – például az örökváltság, közteherviselés és polgári átalakulás – előretörését.
Horváth stílusa nem mentes a romantikus és retorikus elemek túlburjánzásától, de ezzel együtt is kivételes történelmi …
Tovább a műhöz