Magyar
EnglishKeresés
Találatok
Horváth Mihály püspök, politikus és történetíró neve elválaszthatatlan a 19. századi magyar történetírás klasszikus korszakától. Huszonöt év Magyarország történelméből 1823-tól 1848-ig című monumentális művének első kötete nem csupán történeti forrás, hanem a reformkor értelmezésének egyik meghatározó és szenvedélyesen megírt lenyomata. Az 1868-ban megjelent első kötet nemcsak a korszak eseményeit rekonstruálja, hanem politikai, szellemi és társadalmi mozgásait is elemzi, egyúttal tanúságot tesz szerzője elkötelezett liberális és nemzeti szemléletéről.
A mű időkerete – 1823 és 1848 között – kifejezetten a reformkor kibontakozását, intellektuális és politikai erjedését öleli fel. Horváth részletesen foglalkozik a bécsi abszolutizmus restaurációs törekvéseivel, a magyar rendi országgyűlések működésével, a nemesség belső átalakulásával, valamint a kor jelentős gondolkodóival és politikusaival, különös tekintettel Széchenyi Istvánra, Wesselényi Miklósra, Kölcsey Ferencre és Kossuth Lajosra. Érzékletesen mutatja be a nemzeti eszme, a nyelvi és kulturális önazonosság megerősödését, s ezzel párhuzamosan a társadalmi reformigények – például az örökváltság, közteherviselés és polgári átalakulás – előretörését.
Horváth stílusa nem mentes a romantikus és retorikus elemek túlburjánzásától, de ezzel együtt is kivételes történelmi …
Tovább a műhöz
Horváth Mihály püspök, politikus és történetíró neve elválaszthatatlan a 19. századi magyar történetírás klasszikus korszakától. Huszonöt év Magyarország történelméből 1823-tól 1848-ig című monumentális művének első kötete nem csupán történeti forrás, hanem a reformkor értelmezésének egyik meghatározó és szenvedélyesen megírt lenyomata. Az 1868-ban megjelent első kötet nemcsak a korszak eseményeit rekonstruálja, hanem politikai, szellemi és társadalmi mozgásait is elemzi, egyúttal tanúságot tesz szerzője elkötelezett liberális és nemzeti szemléletéről.
A mű időkerete – 1823 és 1848 között – kifejezetten a reformkor kibontakozását, intellektuális és politikai erjedését öleli fel. Horváth részletesen foglalkozik a bécsi abszolutizmus restaurációs törekvéseivel, a magyar rendi országgyűlések működésével, a nemesség belső átalakulásával, valamint a kor jelentős gondolkodóival és politikusaival, különös tekintettel Széchenyi Istvánra, Wesselényi Miklósra, Kölcsey Ferencre és Kossuth Lajosra. Érzékletesen mutatja be a nemzeti eszme, a nyelvi és kulturális önazonosság megerősödését, s ezzel párhuzamosan a társadalmi reformigények – például az örökváltság, közteherviselés és polgári átalakulás – előretörését.
Horváth stílusa nem mentes a romantikus és retorikus elemek túlburjánzásától, de ezzel együtt is kivételes történelmi …
Tovább a műhöz
Midőn a pozsonyvármegyei Kiskárpátok – Vöröskőtől—Szomolányig elterülő vidékének hely- s müvelôdéstörténeti vázlatos leirására vállalkoztam, erre leginkább édes hazánk multja iránti kegyeletem, s azon hő óhajom inditott: hogy az e munkámban ismertetett-nem csekély részben érdekes hely- s müvelődéstörténeti adatok, s hiteles — hasonirányu szóbeli hagyományok, — a jövő részére megmentessenek, s hogy a mult idők példáján-épülve, s hiányain okulva, a müvelődés tágas terén hazánk javára erőnkhez képest müködjünk. Munkám közepette mindig azon irányelv lebegett szemeim előtt, hogy a közönséges felfogás szerint csekélységnek itélt mozzanatok- s adatokat sem szabad ily munkánál tekinteten kivül hagyni, s épen ez elvemnek tulajdonitandó, hogy némely helyen a tárgyat legparányibb részleteiben is ismertetem, a mint ez különösen az egyházi műrégiségek leirásánál észlelhető. — Én azt hiszem, hogy ilyen irodalmi munkálatnál inkább lehet per excessum, mint per defectum, hibázni. Nem tagadhatom, hogy e munkának meg vannak a maga hiányai, s hogy némely helyen az adatok töredékes volta, a képvázlatoknak némely kevésbbé kifejtett vonásai, s az anyag részleteinek felállítása s lánczolata, több kívánni valót hagynak hátra. Ezekkel szemközt némi mentségemül szolgáljanak helyi viszonyaim, melyeknél fogva alig közelíthettem meg nagyobb könyvtárakat, s a tán …
Tovább a műhöz
Az építésznek, ki egy nagy házat czélirányosan akar épiteni, számba és figyelembe kell venni nem csak a fontosabb s értékesebb építési anyagot és segédeszközöket, hanem az építést előmozdító csekélyebb tárgyakat is. Igen, a gondos és számító épitész, a tégla-és kőtöredékeket is megbecsüli, s kellőleg értékesiti. Édes hazánk történetének, nevezetesen művelődés történetünknek nagy alkotmánya csak úgy épülhet fel, ha ennél nem csupán az országosan szereplő egyéneknek s a nemzet életére nagyobb vagy általános befolyást gyakorolt eseményeknek, hanem a mult idők mindazon jelenségei, s mozzanatainak is szentelünk figyelmet, melyeknek hatása csekélyebb körre, egy kis vidékre vagy csak ogy községre szorítkozott. Ily apró történeti töredékek nélkül a hazai történetirás mindig hézagos lesz. À történetnél is teljes érvényben áll az erkölcsi világrendnek ismeretes elve: „Ki a csekélységeket megveti, lassankint hanyatlik.” Vajmi gyakran sajnálattal tapasztalhatjuk: hogy a mai nemzedék előtt nagyobb részben, elmosódva van azoknak emléke, kik hajdan egyes vidékeken, habár szerény körben, de áldásosán működtek a közjólétre. Mily sokszor közönyösen taposunk oly földet, melynek ölében egy férfi hamvai nyugosznak, ki érdemes volt arra, hogy kortársai díszes síremléket állítottak volna hantjára, s hogy az utókor ezt kegyelettel fentartsa s ápolja; Minden …
Tovább a műhöz
Az ötödik évforduló telt már el azóta, hogy Magyarország testét a vesztett háború után az ellenséges szomszédok megszállása szétszakította, s közel három éve annak, hogy a trianoni béke erre a súlyos helyzetre ráütötte a pecsétet. Egy ízben Velencéből valami bágyadt őszi napsugár felénk is csillogtatott némi fényt: Sopront és nyolc faluját megkérdezték, magyar akar-e lenni. A határkiigazító bizottság, amikor egyik kezével kárunkra tolja beljebb a határpóznákat, a másikkal olykor egy-egy morzsát nekünk is juttat. De csak morzsákat, a kincseskamránk legszebb klenódiumait idegen kézben találta már az ötödik évforduló is. Ez teszi szomorúan időszerűvé, hogy a megcsonkított Magyarország két év elteltével újra bekopogtat az olvasónál. Nem a fájdalomnak azzal az ijedt bugásával, mint először. A szavak gyászpompáját le kell már vetni. Hétköznapokat élünk, amíg az a harmadnap eljő, amit az írás igér, a megváltás boldog harmadnapja.
Hétköznapokat kell élnünk, dolgosakat, nem fáradóakat, hogy mire a harmadnap közelít, a követ eltudjuk hengeríteni a sír széléről. Akiknek e hétköznapok során tanulság és tájékoztatás az, ha Magyarország erőviszonyairól a fontosabb adatokat összegyűjtve találják, azok részére az itt-ott megváltozott helyzethez képest a legújabb adatokat gyűjtöttem össze. Az idegen megszállások kárairól, nemzeti vagyonunk és jövedelmünk …
Tovább a műhöz
Negyedszázada lesz, hogy először kerültem a bécsi levéltárakba. A régi magyar műveltség emlékeit kutatgattam, a mikkel Bécs nagy levéltárai oly igen bővesek. Időjártára dr. Thallóczy Lajos úr ő kegyelmessége jóvoltából állandó bécsi lakos lettem. Közel két évtizeden át azután a kepe mellett gyűjtögethettem a magyar cultura kalászait. Azaz, hogy állandóan a levéltárakban dolgozhattam. Ugyancsak Thallóczy Lajos jóvoltából hosszabb ideig kutathattam a müncheni, a nürnbergi, az augsburgi, a passaui, a brünni, a gráczi, a laibachi stb. levéltárakban. Mint bécsi lakos feledhetetlen időt töltöttem abban a magyar oázisban, melynek Károlyi Árpád és Thallóczy Lajos voltak lelkei. Ez évek csak egyetlen fájó érzést hagytak lelkemben: eltüntek, mint a lefolyt vizek, melyek soha többé vissza nem térnek. Thallóczy Lajos és színmagyar társaságának mindnyájunktól tisztelt és szeretett seniora: dr. Károlyi Árpád, évek hosszú során át, a hazai és a külföldi irodalom minden valamire való termékét megvitatták egymás közt. Nekem tehát egész sereg irodalmi tervről, szebbnél szebb eszmékről, magas színvonalon álló kritikai megfigyelésekről volt alkalmam hallani. S én, mint az ismeretlen vidéken bolygó utas a patak friss vizét, mohón szívtam magamba szavokat. Láttam az ő ideális czóljokat, átéreztem hivatásukat, s követőjök lettem; mert a munkában ilyen férfiakat követni …
Tovább a műhöz
Két századon át török-tatár-német hadakozás, nemzeti felkelés és belvillongás tölti be évkönyveink legnagyobb részét. Harcz, hadakozás, háború foly mindenfelé. A hadak hol gyűlnek, hol oszolnak. S ha a fegyverzaj úgy télvíz idején el is ül, a kikelet minden évben új életre kelti. A kard uralkodik nálunk s a hadakozás népünknek a főfoglalatossága. Minden magyar született katona s a had szolgálatában áll. A hadakozás irányítja a politikát, ébreszt és altat vágyakat, kovácsol terveket. A hadakozás teremt politikai és gazdasági állapotokat, a mik egyrészt a fejlődés, másrészt a hanyatlás alapját megvetik. Az állandó hadakozás nagyot fordít az eddigi állapotokon. Ellenségeinknek ártalma száll reánk s megveszti századok munkáját. Veszedelemre és siralomra fordul minden s nyögve szenved mindenki. Elhagyatva, elfeledve küzdünk s nincs ki szóljon mellettünk, nincs kinek fájjon nyomorúságunk. Megidegenedett tőlünk, a ki segíthetett volna s ellenségünkké lön, a kinek szövetségesünknek kellett volna lennie. A védőink is olyanok, mint az ellenségünk; kardra osztják azt is, a mit emezek meghagytak. A baj és a veszedelem azonban észre hozza és gondolkozásra erőlteti az embereinket. A kik előbb gyűlölséggel egymás ellen törtek, most a bajban egymáshoz közelednek. A mit előbb veszni engedtek, azért most aggódni kezdenek. A haza veszedelme ezernyi ellentétet elsimít s ezernyi és …
Tovább a műhöz
A régi magyar közmondás azt tartotta, hogy míg a földobott alma alájő, idő s ember változik. Ha valahol, úgy a mi földünkön ugyancsak joggal mondogathatták ezt a mondást. Két századon át olyan volt a sorsunk, mint a robogó ér forgatagjába vetett szalmaszálé. Változott és pusztult nálunk minden. A mi ma még megvolt, holnap már híre sem akadt. Politikai viszonyaink nyomorúsága, gazdasági kifosztásunk szakadatlan folyamata nemcsak embereket, de egész osztályokat elsöpört. És nem a burján, nem a gyom pusztult, hanem a termő növényeink legjava. Ma már csak a történetbúvár tudja, mink volt s mi mindenünk elpusztult. Csak az ő szeme látja azt a pusztítást, a mit a magyar népben és a magyar vagyonban háromszázados gazdasági kifosztásunk végbevitt. Egykoron népes és minden izében magyar kereskedő-rendünk is volt. Ez az országfonntartó-elem a török betelepülésével nem gyöngült, hanem erősödött és gyarapodott. Semmi a világon nem vet a törökségre olyan jótékony világot, mint a tizenhatodik és tizenhetedik, századi magyar kereskedés története. Déli napnál világosabban áll szemünk előtt; megdönthetetlen számokkal bizonyíthatjuk, hogy a magyar marhakereskedelem a török hatalmával együtt gyarapszik s a félhold erejével együtt fogy és hanyatlik. S mire a szarvára fogyott hold városaink tornyairól eltűnik, a magyar kereskedelemről hivatalosan jelentik, hogy volt — de nincs. Ennek …
Tovább a műhöz
Szegény magyarok
- Takáts Sándor
- [1927]
A magyar katonát úgy a hazai, mint az idegen írók minden időben magasztalásokkal halmozták el. Acélkarú, törhetetlen szívű s félelmet nem ismerő férfiaink ugyan mindig voltak, de a XVI. és a XVII. században ezrével és ezrével terem az ilyen. Nem is magyar, hanem külföldi ember írta a XVI. században, hogy a hazaszeretet eredeti magyar virtus! Külföldi költők énekelték meg a magyar katona hazafias gondolkozását, önfeláldozási készségét, vitézi szellemét s vakmerőségig menő bátorságát...
Tovább a műhöz
»Zrínyi Miklós, a szigetvári hős életére vonatkozó levelek és okiratok« czimű gyűjteményem ez első kötete a missilis levelek s ilyen számba menő királyi leiratok, folyamodványok és magyar kamarai fölterjesztések nagyobb tömegét foglalja magában, míg az ezt követő második kötet ugyanazok kisebb részét, továbbá az okiratok csoportját s végűl a név- és tárgymutatót tartalmazandja. A mi e kötetek tartalmának provenientiáját illeti: legelől áll az Országos Levéltár, mely az adatok egész halmazával járult a gyűjteményhez, még pedig legelső sorban az 1671-ben lefejezett Nádasdy Ferencz után a Nádasdy családtól elkobzott iratok, majd a Neo-regestrata Acta név alatt ismert
gyűjtemény, a Történelmi Emlékek, a kisebb családi levéltárak, a Thurzó család levéltára, az Ecclesiastica Actá-k, a pálos-rend irományai, a mérhetlen becsű Limbus, a királyi könyvek, a Benigna Resolutiók, a különféle utasítások képezték kutatásom tárgyát, — mind megannyi bányái XVI. XVII. és XVIII. századi történetünknek. Ezután sorban a bécsi császári és királyi házi, udvari
és állami levéltár (titkos levéltárnak is mondják) következik Hungarica és Turcica osztályaival, majd a cs. és kir. közös pénzügy- és közös hadügyministeriumi levéltárak, a m. nemzeti muzeum levéltára és kéziratgyüjteménye, a gróf Černin család csehországi neuhausi levéltára, Bártfa város …
Tovább a műhöz
»Zrínyi Miklós, a szigetvári hős életére vonatkozó levelek és okiratok« czimű gyűjteményem ez első kötete a missilis levelek s ilyen számba menő királyi leiratok, folyamodványok és magyar kamarai fölterjesztések nagyobb tömegét foglalja magában, míg az ezt követő második kötet ugyanazok kisebb részét, továbbá az okiratok csoportját s végűl a név- és tárgymutatót tartalmazandja. A mi e kötetek tartalmának provenientiáját illeti: legelől áll az Országos Levéltár, mely az adatok egész halmazával járult a gyűjteményhez, még pedig legelső sorban az 1671-ben lefejezett Nádasdy Ferencz után a Nádasdy családtól elkobzott iratok, majd a Neo-regestrata Acta név alatt ismert gyűjtemény, a Történelmi Emlékek, a kisebb családi levéltárak, a Thurzó család levéltára, az Ecclesiastica Actá-k, a pálos-rend irományai, a mérhetlen becsű Limbus, a királyi könyvek, a Benigna Resolutiók, a különféle utasítások képezték kutatásom tárgyát, — mind megannyi bányái XVI. XVII. és XVIII. századi történetünknek. Ezután sorban a bécsi császári és királyi házi, udvari és állami levéltár (titkos levéltárnak is mondják) következik Hungarica és Turcica osztályaival, majd a cs. és kir. közös pénzügy- és közös hadügyministeriumi levéltárak, a m. nemzeti muzeum levéltára és kéziratgyüjteménye, a gróf Černin család csehországi neuhausi levéltára, Bártfa város levéltára …
Tovább a műhöz