Keresés
Összes találat megjelenítve : 3
Összes találat megjelenítve : 3
Találatok
A polgári perrendtartás 1910 julius 26-án 47. sz. a. a képviselőház elé terjesztett törvényjavaslatához. Midőn törvényhozásunk az 1868 : LIV. törvényczikkel szabályozta a polgári peres eljárást, abbéi indult ki, hogy ez a szabályozás csak ideiglenes lesz. Tudatában volt annak, hogy ez a perrendtartás nem felel meg tel esen a kor igényeinek. A franczia szóbeli per megtette volt hóditó útját egész Európán át. Németország legnagyobb része már levetette volt az Írásbeli per nyűgét. Egyik javaslat a másikat követte azzal a czélbol, hogy véget vessen az eljárás gyűlöletessé vált formalizmusának. Az általános áramlat a per reformja felé megtette hatását nálunk is. Törvénykezési rendtartásunknak nem egy rendelkezése tanúskodik erről. Egészében azonban az osztrák ideiglenes perreudtartás. a melyet a bírák és ügyvédek több évi gyakorlatból ismerlek, szolgált 18(38. évi törvénykezési rendtartásunk alkotásában mintául. Nem mintha törvényhozásunk annak az elveit helyeseknek tartotta volna, de azért, mert nem látta elérkezettnek az időt arra, hogy a polgári per nagyszabású reformját keresztül vigye. A munka pedig haladékot nem türt; bármikép is, de sürgősen intézkedni kellett. A képviselőház jogügyi bizottsága, mely az eredeti perrendtartási tervezet átalakításával kidolgozta a törvénykezési rendtartást, abban az alakjában, a mint az törvénybe lett iktatva, …
Tovább a műhöz
Ő Felsége Ausztria császárja, Csehország királya stb. és Magyarország apostoli királya és Ő Felsége Szerbia királya áthatva attól az óhajtól, hogy területeikre konzuli tisztviselők kölcsönös befogadása tárgyában megállapodjanak s ezek jogait, kiváltságait és mentességeit, valamint hatáskörüket megállapítsák, elhatározták, hogy e czélra egyezményt kötnek és kinevezték meghatalmazottaikká, még pedig: Ő Felsége Ausztria császárja, Csehország királya stb. és Magyarország apostoli királya: Ghymesi és Gácsi gróf Forgách János urat, belső titkos tanácsosát, rendkívüli követét és meghatalmazott ministerét a szerb királyi udvarnál, a Ferencz József-rend nagykeresztesét, a Lipót-rend és a harmadosztályú Vaskorona-rend lovagját stb. ; Gazzolisi és Langenlhali lovag Lutterotti Ottó urat, ministeri tanácsost az osztrák császári királyi igazságügyministeriumban stb. ; Tőry Gusztáv urat, államtitkárt a magyar királyi igazságügyministeriumban, a Lipót-rend lovagját stb. ; és Ő Felsége Szerbia királya: Milovanovitch M. G. urat. külügyministerét, a Szent Száva-rend nagykeresztesét, a Karagyorgye Csillagja és a Fehér Sas-rend középkeresztesét stb. ; ezek a meghatalmazottak közölték egymással szabályszerű alakban talált meghatalmazásaikat és azután a következő czikkekben állapodtak meg: 1. CZIKK. A magas szerződő felek mindegyikének jogában áll a másik fél városaiban …
Tovább a műhöz
"Fontes historiae huugaricae domesticos constituunt : I. Scri- ptores rerum hungaricarum, II. praeter alias antiquitatis reliquias Monumenta diplomatica et politica, praecipue seculi XI, XII et XHI-i.
Nos hoc volumine scriptorum antiquissimos proferemus, qui memoriam sanctorum Stephani et Emerici posteris prodiderunt.
Hi sunt anonymi tres ; quorum duo gesta sancti regis, tertius vitam Emerici ducis perscripserunt. Quartus est Hartvicus vel Cart- vicus, qui Legendas S. Stephani regis in unum conflatas et inter- polatas postremo in lucem protulit.
Biographorum sancti regis prior Legendam eius minorem, posterior maiorem confecit. Opus illius integrum, huius extrema parte mutilum superest in duobus duntaxat diversae aetatis codicibus. Hartvici codicum magna suppetit copia..."
Tovább a műhöz