Keresés
További részletek
Összes találat megjelenítve : 5

Találatok


Az országos magyar gazdasági egyesület szem előtt tartva azon nevezetes gyakorlati előnyt, mely a sajátlagos viszonyaink között kipróbált általános gazdálkodási elvek értőkének megismerése által mezőgazdáinkra háramlik, — előszeretettel sorolta hivatásszerű feladatai közé oly birtoktesteknek küldöttség általi megszemlélését és ismertetését melyek a gazdálkodásban úttörő példákkal járva elől, utánzandó mintaképül állíthatók a nagy gazdaközönség szemei elé. E mű szinte egyike, s már ötödike az ily jószágismertetéseknek s az Albrecht főherczeg Ő Fenségének tulajdonát képező béllyei uradalommal foglalkozik. Már huzamosb idő óta képezte megérdemelt figyelem tárgyát azon határozottan belterjes irány, mely a béllyei urodalom gazdasági rendszerének megállapításánál elfogadtatott és a szakértelem és kitartás azon magas foka, melylyel ezen irány, folyton szélesbedő méretekben alkalmazást nyert, s midőn az inaugurált rendszer értékének alapos megitélhetéséhez szükséges időtartam lefolyt, egyesületünk a hazai mezőgazdaság érdekében fekvőnek találta oda törekedni, hogy közvetlen benyomást szerezve az ezen uradalomban végbement eszközlések értékéről, ismét uj és nagybecsű tapasztalati adatokat tárhasson a gazdaközönség elé. Hogy egyesületünk e czélját elérhesse, a béllyei uradalmat szakszemle tárgyává kelle tennie, s e végből mindenek …
Tovább a műhöz
A repertórium egy régi változatát már elkészítettem 1982-ben a KSH Könyvtárában, a TEXTPAC programcsomag szerint, amit más földolgozásokhoz használtak. Így nem volt lehetőségünk a munkámhoz szükséges módosításokra. Tudomásul kellett venni az ebből adódó korlátokat és hiányosságokat. Közülük is a legsúlyosabb, hogy a tárgyszavas részben az egyes bibliográfiai tételeknél a számítógép nem írta ki a szerzőt. De még így is érdemes volt elkészíteni a munkát, hiszen még e hibával együtt is ez a legrészletesebb tartalmi föltárás, másrészt az 1982-ben Budapesten rendezett Nemzetközi Gazdaságtörténeti Kongresszusra időzítettük a megjelenést. A mostani repertóriumhoz a pécsi Egyetemi Könyvtár tudományos titkára, Bogárdi János írt programot. Az általam használtak közül messze a legjobbat. Most ezt nyújtom át a szíves érdeklődőknek. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület 1894-ben megindított folyóirata bevezetőjében Paikert Alajos szerkesztő a következőképpen összegzi vállalkozásuk célját: „Szükségtelen kiemelnünk, hogy Magyarország, mint a múltban, jelenben és jövőben is agrikol államnak története, társadalmi fejlődése nemcsak szoros összefüggésben állt földmívelő népe, a birtokos nemesség és a régi jobbágyok fejlődésével, hanem egyenesen ezek története, ezek fejlődése a tulajdonképeni nemzet történelme,... Sajnos, a magyar történetírás, mint …
Tovább a műhöz
Jelen munka a JPTE Közgazdaságtudományi Kar Gazdaságtörténeti Tanszéke által felvállalt és tanított „Magyarország gazdaságtörténete című” tantárgy egyetemi jegyzetének íródott. Célom az volt vele, hogy a tantárgy oktatói által támasztott követelmények hallgatói elsajátítását egy olyan írással könnyítsem meg, ami megpróbálja felvállalni a „modem gazdaságtörténet” interdiszciplináris módszerét, nyitottságát más tudományágak és metodikák iránt, persze úgy, hogy a tárgy megőrizze tradicionális értékeit is. Hangsúlyozom azonban, hogy a gazdaságtörténetet önálló tudománynak tekintem, s véletlenül sem a történettudomány egyik kevésbé fontos ágának, így nem véletlen, hogy a fejtegetésekben néha közgazdasági,térgazdaságtani, antropológiai vagy éppen történeti aspektusokat kellett előtérbe helyeznem. A cím azonban némi magyarázatot igényel. A18. századtól kezdődőkorszakot egészen az 1870-es évekig egységes gazdaságtörténeti időszaknak tekintem, olyan korszaknak, amelyben a magyar gazdaság hagyományos kötelékeitől folyamatosan megszabadult, s amiben a modernizáció előfeltételei kialakultak Célszerűnek tűnt azonban szétbontani ezt a hosszú korszakot két egységre, az első időszakra, amiben az átalakulás alapelemei megteremtődnek, s egy másodikra, ami már magát az átalakulás folyamatát vizsgálja. Jelen írásom az első egységet jelenti, s …
Tovább a műhöz
Jelen kötet az 1987-ben megjelent kézikönyv rövidített és javított kiadása. A kezdeti cél az volt, hogy az elsőéves történészhallgatók által már évek óta használt jegyzet alapján egy közérthető társadalomtörténeti bevezetést adjunk ki. A kötet azóta bebizonyította létjogosultságát. A második kiadást főképp úgy módosítottuk, hogy a társadalomtörténeti részeket gazdaságtörténeti elemekkel bővítettük ki. Ezenkívül pedig az eddigi gyakorlati tapasztalatok alapján áttekinthetőbbé tettük a kötetet. A módosításokat a szerzők és más egyetemi és középiskolai intézményekben dolgozó kollégák tapasztalatai alapján hajtottuk végre. A bevezető fejezetet a könyv többi részének módosításaihoz igazítottuk. Különösen a két demográfiával foglalkozó fejezetet (az új kiadás szerinti 2. és 5. fejezetet) rövidítettük le és írtuk át. Hasonlóképp javítottunk a 3. és a 4. fejezeten is. Az előző kiadás 5. fejezetét elhagytuk, csakúgy, mint a 7. fejezettől a 9. fejezetig terjedő részt is. Két új szerző — dr. B. M. A. de Vries és dr. J. Th. Lindblad - írta az új 6. fejezetet, amely az 1750-től napjainkig tartó gazdasági fejlődést tárgyalja. De Vries főképp a második világháborúig tartó részt, Lindblad pedig az azóta eltelt időszakot dolgozta fel. A szerzők a fejezetben a gazdasági növekedés kérdését kifejezetten a közgazdasági elmélet szempontjából …
Tovább a műhöz
E gyűjteményes tanulmánykötet összeállításakor kereken fél évszázad terméséből válogattunk Az újkorra és a magyar nyelven megjelent publikációkra szorítkoztunk, mellőztük a csak idegen nyelven megjelent tanulmányokat és a középkori vonatkozású cikkeket. Az egyes tanulmányokat eredeti szövegükben és jegyzetelésükkel közöljük, legfeljebb a nyilvánvaló sajtó- és adathibákat javítottuk, s némely hosszabb tanulmányból - tekintettel a terjedelmi korlátokra - bizonyos részeket elhagytunk Az érdemi tudományos mondanivalón nem módosítottunk még akkor sem, ha azzal a szerző ma nem minden tekintetben ért egyet, s másképp fogalmazna. A szerző köszönettel tartozik a Pécsi Tudományegyetem történeti tanszékeinek, amiért lehetővé tették e kötet kiadását. Köszönet illeti a kötet szerkesztőit - a szerző egykori kedves tanítványait, most pedig kollégáit és az oktatómunka terén utódait - fáradságos és sok időt felemésztő, gondos munkájukért. | A Monarchia délszláv lakta területein a kapitalista fejlődés adottságai és lehetőségei a feudalizmus-korabeli eltérő politikai és gazdasági-társadalmi fejlődés következtében különbözőek voltak Az Osztrák-Magyar Monarchián belül az egyes délszláv területek más-más szerepet játszottak, és különböző közjogi státussal is rendelkeztek A fejlődés azonban mégis csak az egységes délszláv nemzetállam megvalósulásához …
Tovább a műhöz
Összes találat megjelenítve : 5