Magyar
EnglishKeresés
Találatok
Akik egy fejedelem kegyét meg akarják nyerni, többnyire a legbecsesebb tulajdonukkal járulnak elébe, vagy olyasmivel, amiben, úgy vélik, leginkább örömét leli majd. Gyakran láthatjuk ezért, hogy lóval, fegyverrel, aranyos szövettel, drágakővel és Hozzá hasonlóképp méltó ékességekkel kedveskednek. Amikor tehát Nagyságodnak, készségem bizonyítandó, felajánlom szolgálataimat, semmi olyat nem találok a ház körül, amit eléggé becsesnek tartanék, oly nagyra értékelnék, mint a híres emberek cselekedeteinek ismeretét, amelyre a mai dolgokban való jártasság révén tettem szert, valamint azáltal, hogy gyakran forgattam régi történetekről szóló könyveket. Mindezeket nagy szorgalommal, hosszas elmélkedés során gondoltam ki, most pedig e kicsiny kötetben összegyűjtöm, és elküldöm Nagyságodnak. Ámbár méltatlannak tartom e művet a fejedelem magas személyéhez, mégis azt hiszem, megértése folytán kedves fogadtatásra talál, különös tekintettel arra, hogy nem tudok nagyobb ajándékot hozni, mint megtanítani Nagyságodat mindarra, amit oly sok év alatt, sok veszedelem és hányattatás során elsajátítottam. Ezt a művet én ki nem cirkalmaztam dagályos kifejezésekkel, felesleges vagy magasztaló szavakkal, mesterkéltséggel és haszontalan cicomával, nem telítettem, mint ahogyan mások, megírják és kicirkalmazzák műveiket. Azt akartam, ne más váljék e munka becsületére, csakis a tartalom …
Tovább a műhöz
A Lucifer-hatás 2007 márciusában jelent meg. Azóta sok interjút adtam, sok felsőoktatási intézményben és konferencián tartottam előadást, sok kritikát olvastam a könyvemről, és sok olvasói véleményre reagáltam. Ezek kapcsán rá kellett jönnöm, hogy nézeteim olykor félreértelmezhetőek, ezért kísérletet szeretnék tenni álláspontom egyértelmű megfogalmazására. Megkérdőjelezem azt a hagyományos, diszpozíciósnak nevezett felfogást, amely az emberi kisiklások megértésekor elsődlegesen és gyakran kizárólagosan az egyén belső természetére, személyiségvonásaira és jellemére összpontosít. Nézetem szerint az emberek általában és többnyire jók, de könnyen befolyásolhatók, és olyasmit is megtesznek, amit rendes körülmények között személyüktől idegen cselekedetnek, antiszociálisnak vagy ártalmasnak tartanának. Az emberek nem magányos, monologizáló szereplők az élet üres színpadán, hanem általában másokkal együtt lépnek fel, cserélődik a díszlet, a szereplők új ruhába bújnak, változik a szövegkönyv, a rendezői utasítás is. Ezek alkotják a helyzet jellemzőit, melyeket figyelembe kell vennünk, ha meg akarjuk érteni, mitől változhat meg drasztikusan a viselkedés. A Lucifer-hatás három szempontból elemzi az emberi viselkedést: megpróbálja megérteni, mit hoznak magukkal az emberek egy adott helyzetbe, mit hozhat ki valakiből az adott helyzet, és hogyan teremtik meg és …
Tovább a műhöz
„A megértés ösvényei" címet Donald Davidson summázó mondata ihlette, melyet a Michael Dummettel a kommunikáció konvenciókra épülő nézetéről folytatott vitája során fogalmazott meg. Davidson álláspontja szerint a kommunikáció nem magyarázható pusztán a konvenciók alapján. Rámutat, hogy abban egyetért Dummettel, miszerint társadalmi környezet nélkül nem lehetne elfogadható indokot találni a fogalmak helyes-helytelen használatára, azt azonban nem fogadja el, hogy ez szükséges és elégséges feltétele a sikeres kommunikációnak. Három lépésben fejti ki érvét. Először megmutatja, hogy a kommunikáció során van olyan megértés, amely azokra a deviáns megnyilatkozásokra vonatkozik, melyek kívül esnek mindenféle bevett normán. Másodszor rögzíti, hogy a megértés szükségképpen összekapcsolódik a helyes, illetve helytelen nyelvhasználat megítélésének képességével. E kettőből az következik, hogy a helyes, illetve helytelen megítélésének alapját nem vehetjük konvenciókból, hiszen értjük azt is, ami ezeken kívül esik. A sorrendet fel kell cserélni. Nem azért van megértés, mert a kommunikáló felek egyazon normát követnek, hanem azért lehetséges egyáltalán a norma követése, mert van előzetes megértés. Nem a norma szabja meg az érthetőség kritériumait, hanem a megértés és az érthetővé válás szándéka biztosítja a nyelvi normák, a közös, társadalmi elvárások …
Tovább a műhöz
A mindenkori erkölcsi élet és a mindenkori erkölcsi nézetek és törvények, amelyek egy bizonyos korszakon belül az ember nemi tevékenységének formáit szabályozzák, a legjelentékenyebb és legjellegzetesebb jelenségei annak a fejlődési korszaknak. Minden időnek, népnek és minden egyes osztálynak lényege éppen ebben nyilvánul meg a leghatározottabban. Mert a nemi élet ezerféle kisugárzásában nem csak egy fontos törvényt mutat meg, hanem az élet törvényét általában, az élet ősműködése az egyes korok erkölcsi tevékenységében, erkölcsi nézeteiben és erkölcsi törvényeiben formává alakult. Nincsen az életműködésnek egyetlen formája, egyetlen alkatrésze, mely ne az élet nemi bázisától nyerte volna meghatározó, vagy legalább is jellemző bélyegét, a népek egész nyilvános és magánéletét nemi érdekek és tendenciák hatják át és telítik. Ez az örök és kimeríthetetlen probléma és program, mely sem az egyén, sem az összesség napirendjéről nem kerül le soha. De minden kor — és ez a döntő — másként formálta ezt a történést, törvényeit pedig mindig újból revideálta és korrigálta. Ezerfélék és mindig újak a fokozatai abban a keretben, amelyben mozog: onnan, mint alig felfogott természeti erő nem sokkal több volt a puszta állati teljesülésnél, ennek az ellenpólusáig, ahol a lét legnagyszerűbb titkáig és minden teremtett végpontjáig emelkedett és ismét addig a …
Tovább a műhöz
Az elveszett paradicsom? Talleyrand mondotta egyszer öreg korában: aki az 1789 előtt való kort nem ismerte, az egyáltalán nem élt. És számtalan kortársa volt ezen a véleményen. Azoknak, akik ezt a korszakot túlélték, gyászban telt le az életük, a boldogság eltűnt szigetét gyászolták, melynek gyönyörét és boldogságát ifjú korukban élvezték és amely íme, ahogy azt a mind szomorúbb jelen bizonyította, örökre elveszett számukra. A szépség és boldogság végigálmodott álma volt ez. Az ancien régime legszembetűnőbb dokumentuma a szépirodalom és a művészet, amelyet ez a kor hozott létre és amelyben az ő képe tükröződik vissza, igazolják ezt a gyászt. Minden szép ebben az irodalomban és művészetben: a nők soha sem voltak ily csábítók, a férfiak soha ily elegánsak, és még maga az igazság sem járt e korban meztelenül, hanem a sugárzó
szellemesség ruházata van rajta. A rózsa elvesztette tövisének hegyét, a bűnözés a csúnyaságát, az erény az unalmasságát. Minden csak illat, grácia és varázsfény. Tragikum, fájdalom és vétek nem emészti az arcokat. Mindegyik arcon öröm és boldogság honol. Mindegyik könnyét megenyhíti a mosoly és a boldogtalanság csak a még nagyobb boldogsághoz vezető lépcső... Ez a kor nem ismer öregséget és elvirágzást. Örök ifjúságot élnek az emberek és még a halálos ágyukon is tréfálkoznak és enyelegnek. Minden kép és gyönyör és az …
Tovább a műhöz
Az ancien régime egyik főtárgya, amelyről a legkülönfélébb dokumentumok maradtak fenn, a nőknek, ahogy azt e korban mondtuk, „a gáláns szolgálat”-ért való állítólag határtalan lelkesedése. A nők férfibolondsága ezek szerint soha sem volt ennyire általános jelenség. Az asszonyok az ancien régimeben mindig „gáláns”-ak; és a legtöbbnek az a legnagyobb becsvágya, hogy “vérbeli gáláns”nak tartsák. Nincs nő, akármilyen országbeli, rangbeli és korbeli, akit e korban máskép lehetne találni, mint gáláns helyzetben. Legkisebb kétséget sem hagytak a nők feltűnően grasszáló férfibolondságát illetően. Maga a nők kezébe szánt „Frauenzimmerlexikon” a cikkek egész sorában beszél a nők túlhajtott szerelemkívánásáról, mint „az asszonynép rendes állapotá”-ról. A nőknek ezt az állapotát azonban természetesnek tartják. A „bujaság” címszó alatt mondja: Bujaság, amelyet az orvosi nyelven Salacitas-nak neveznek, az asszonynépnél a szereleműzés után való szakadatlan vágyakozás és állandó étvágy, amely a test ama részének nedvdús, gyengéd és kéjes struktúrájából keletkezik és ezáltal ezt mind több és több kéjvágyra ingerli.
Épp oly természetesnek találja a szerző, hogy ha ez a szerelemkívánás
„szakadatlanul” kielégítetlen marad, a legtöbb leánynál vagy asszonynál valóságos férfi után való őrület, úgynevezett „hisztéria” következik …
Tovább a műhöz
A huszadik században egy olyan életforma és olyan műszaki eljárások terjedtek el világszerte, amelyek szinte minden tekintetben különböznek attól, ahogyan az emberek odáig éltek és ezután élni fognak. Míg az előző félezer évben - úgy a tizennnyolcadik századig - az átalakulás forrásvidékén, az európai civilizációban zajló mélyreható minőségi változások nem jártak sem a népesség, sem a gazdasági teljesítmény számottevő növekedésével, addig az utolsó száz esztendőben a Föld lakóinak száma a négyszeresére emelkedett, ami fő oka és egyben következménye is a természeti források eltartó-képességüket jelentősen meghaladó igénybevételének. Társadalmi-gazdasági berendezkedésünk lételeme a terjeszkedés és a növekedés, ennek nélkülözhetetlen természeti feltételei azonban többé nem állnak rendelkezésre. Ezért
lehetünk biztosak abban, hogy utódaink egészen másfajta életet fognak élni. Hogy az a miénknél rosszabb lesz vagy jobb, elsősorban rajtunk, ma élőkön múlik. Ez tehát politikai kérdés, napjainkban ez „a” politikai kérdés.
A második ezredforduló korszakhatárt képez az emberiség történetében. Mivel az ökológiai komplexum elemei - a népesség, a technológia, az uralkodó intézmények és a természeti ellátórendszerek - közötti egyensúly végérvényesen és jóvátehetetlenül megbomlott, alapvető változások kezdődnek, melyek irányát és …
Tovább a műhöz
Az alábbi cikk egyfajta, korhoz kötődő Science-fiction. Arról szól, hogy minden Utópia - beleértve a horror-utópiákat is - sokkal többet mond el a korról, amelyben keletkezett, mint a jövőről, amelyről jósolni akart. El kell mondanom, hogy ez az írás milyen körülmények között született.
1951 októberében a Collier's 125 oldal terjedelmű különszámot jelentetett meg, melynek címe a következő volt: The Preview of the War We Do Nőt Want. A szerkesztő előszavában kijelentette: „Hisszük, hogy ez a legnagyobb jelentőségű különszám, amelyet a folyóirat valaha is megjelentetett." A kiadvány valóban akkora visszhangot váltott ki egész Európában, amekkorát amerikai folyóirat még soha, ám egészen másfélét, mint amit szándékozott. Újságírói szempontból egyedülálló és előzmények nélküli vállalkozás volt. Tíz hónapig tartottak az előkészületek. A kiadó ezen idő alatt mindvégig folyamatosan tájékoztatta a szerzőket a többiek munkájáról; úgy vélték, hogy így az egész szám igen gondosan tervezett és összehangolt egész lehet. A szerzők a The New York Times, a New York Héráid Tribüné és a Christian Science Monitor stratégiai, gazdasági és Kelet-szakértői voltak, valamint rádióriporterek, írók és politikusok; köztük Hanson Baldwin, Stuart Chase, Marguerite Higgins, Edivard Murrow, Allan Nevins professzor, ]. B. Priestley, Walter Reuther, Róbert Sherwood, Lowell Thomas, Walter …
Tovább a műhöz
Kötetünk a PTE ÁJK-n oktatott Filozófia tárgy hallgatói számára készült. A filozófiát nem könnyű „jegyzetesíteni", mert fennáll a veszélye annak, hogy a terjedelmi korlátok miatt túlságosan leegyszerűsítődnek a komplex gondolatmenetek. Arra törekedtünk könyvünk írásakor, hogy érthetőek legyenek a bemutatott elméletek, de azok lényege se vesszen el: majd olvasóink eldöntik, teljesítettük-e ezt a célkitűzést. A korábbi, Andrássy György által írt, illetve szerkesztett Filozófia és jogászi etika című jegyzet a jogászi etikai kérdéseket tárgyalja bővebben, a filozófiai rész főként szemelvényeket tartalmaz. Mivel tárgyunk neve 2019-től már nem Filozófia és Jogászi etika, hanem Filozófia, így az említett könyv jogászi etikai fejezetei nem képezik a kötelező tananyag részét. Az Andrássy-jegyzet ugyanakkor továbbra is haszonnal forgatható: szemelvényei jól kiegészítik kötetünket, illetve a jogászi etika tárgyköréhez kapcsolódó elemzéseit is érdemes figyelembe venni a vonatkozó választható kurzuson. Nem kívántunk egy általános filozófiai bevezetőt írni, kimaradtak fontos filozófiai diszciplínák (mint a logika vagy az esztétika), és a tárgyalt területeket sem teljeskörűen mutattuk be. A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán az utóbbi három évtizedben kialakult filozófia-tematikát vettük alapul, némileg megújítottuk azt, és olyan témákat …
Tovább a műhöz
Filozófia!
- Boros János
- 2009
A filozófia mint a világ dolgairól való következetes, szisztematikus és tudatos gondolkodás, mai tudásunk szerint hozzávetőleg két és fél ezer évvel ezelőtt alakult ki az antik görög világban. Az ókorban indult története során a rendszeres gondolkodás többek között a tudományok kialakulásához és fejlődéséhez, a fizikai világ egyre tágabb és mélyebb feltárásához, a modern technológiákhoz, az új típusú gyógyítási módokhoz és a modern demokráciákhoz vezetett, mely utóbbi a benne élő milliárdnyi embernek az emberiség történetében példátlan mértékben és módon biztosított békét, biztonságot, emberi méltóságot és jólétet. Az emberi gondolkodás történetének tanulmányozása és továbbadása által a nyugati demokráciák saját magas fejlettségű kultúrájuk és civilizációjuk kialakulását, a demokratikus emberi világ „kognitív" eredetét és saját fennmaradásuk egyik feltételét kutatják és tanítják. A filozófia gondolkodás, története pedig a gondolkodás története. A világ dolgairól és magáról a világról azt kérdezi, hogy „mi az?” és „miért az?”, illetve „miért van?” és „miért így van?”. Felteszi azt a kérdést is, hogy mi a gondolkodás, és mi a filozófia? Miért vagyunk, miért vagyunk itt, és miért inkább itt vagyunk most és nem itt máskor, ott most, avagy ott máskor? Miért van a világ, és van-e értelme létezésének, és benne a mi …
Tovább a műhöz
Hűvös van. A ködös novemberi félhomályt a telihold fénye tölti be, a fák ágait narancssárgára festik az utcai lámpák. A ház előtt állok, ahol régen laktunk. Csak egy pillanatra torpantam meg, ha már erre jöttem, és nem is kifejezetten kötődnek hozzád az emlékeim erről a helyről, mégis... Az még egy másik világ volt. Egy sokkal szebb. Az idők, amikor még minden rendben volt - így szoktam emlegetni magamban, meg néha kimondva is. Minden vasárnap találkoztunk. Ültünk az asztalnál, egymással szemben, ettük a Nagyi leveseit. Szerettél mesélni olyankor, élvezted a rád vetülő reflektorfényt, és meg kell hagyni, jól is állt. Már eggyel kevesebb tányér kerül az asztalra. Elkapom a tekintetem gyerekkorom ablakáról, zsebre dugott kézzel sétálok tovább a novemberi estében, az út közepén. Erre úgyis ritkán jár bárki. Nyugodt környék. Idilli, mint az itt töltött évek. Ott lóg a nyakamban a nyakláncod, az az ikonikus, amit mindig hord-tál, az érdekes indiánszimbólummal. Rajtad volt, mikor Zámbó Jimmy-t kornyikáltunk fejhangon, egymást túlkiabálva a Nagyiéknál, akkor is, mikor a havas domboldalon leszáguldva nagy reccsenéssel mondta fel a szánkó alattunk a szolgálatot, és akkor is, mikor a térdedről ugráltam a vízbe a Pollack Strandon. Úsztunk, napoztunk a padon, a büfé alatt. Most egy fa áll ott, tibeti cseresznye. Különleges, kilógott a sorból már a faiskolában is, lázadó, egyedi …
Tovább a műhöz
A következőkben olvasható fejtegetések nem alkotnak kész „pedagógiai etikát”, csupán annak nehézségeit és problémáit elemzik. Bár kiindulópontként a történeti hagyomány szolgál, csak a jelenlegi elméleti helyzet tesz lehetővé olyan elemzést, amely nem kapcsolódik össze azonnal normatív előfeltevésekkel. Az efféle sarktételek rövidre zárt viszonyt feltételeznek erkölcs és nevelés között, márpedig ilyesmit ma azért sem lehet megfogalmazni, mert a pedagógiai köznyelv elvesztette egyértelműségét és szilárd vonatkozási pontjait. Ennek a könyvnek éppen az az egyik kérdése, hogy az értelmezés többjelentésű, ellentmondásos kontextusában mit érthetünk „pedagógiai etikán”. Valószínű, hogy már maga az egyes szám alkalmazása is félrevezető, hiszen a probléma kifejtése igen különböző és ellentmondásos lehet, s nem képezhető belőle egyetlen zárt paradigma. A témát tekintve ez nem is olyan magától értetődő, mint ahogy első hallásra tűnik. Az európai hagyomány értelmében ugyanis az etika egészen Wittgensteinig mindig azt állította, hogy az etikai reflexiónak csupán egyetlen érvényes változata van, s ebből következően a gyakorlati filozófiának egyetlen igazsága. Ez az elvárás jelenik meg a pedagógia történetében is, máig rányomva a bélyegét a „nevelésről” és annak „céljáról” folyó vitákra. Az újabb filozófiai viták természetesen megmutatták, …
Tovább a műhöz