Keresés
Találatok
Ad astra
- P. Kaufer Etti
- 1920
Egy halott leány halhatatlan lelke él ebben a könyvben. Mint himes pillangó, melynek szintszóró szárnyain szivárványosan törik meg a napfény, úgy indult útjára ez a gazdag lélek — a költő lelke —, hogy megcsókoljon minden szép virágot, melyet csodákra nyílt szeme meglátott, megérzett. Ha elszállt szivéből egy sóhaj tavasznak évadján, ha kirepült lelkéből a vágy ábrándtermő éjjelen, ha felszakadt szeméből a könny sötét gyászban: dal lett belőle, költemény. Felfogta szomjas szemével a ragyogást. Felszívta magába nyíló virágok illatát. Beitta leikébe a körülötte zsongó sok dallamot. Mindezt összeolvasztotta szive dobogásával és leírta — fehér lapra fekete betűkkel — a lelkét. Szerelmes szép gondolatait. Félve születő ábrándjait, a tündérregés leánylélek álomképeit. Játékos libbenéssel röpködött pillangós lelke virágok fölött és mézet szívott minden kehelyből. Lelke mézét reánk hagyta, mig maga elbágyadtan, ifjan, halottan lehanyatlott.
Felpanaszolhatjuk, hogy — jaj — milyen rövid volt az ideje, az útja és hogy ez is — nagy részben — nem rózsák között haladt. Hogy szúró tövisek meg marták, durva, kemény ágak sebezték. De ... De ha írásait olvassuk, ha majd önök átlapozzák ezt a kis kötetet, melybe összeválogattuk versei nagy részét, nem fogják érezni, hogy életútja rövid volt. Mert nem találnak hiányt benne. Ami hangot az élet a …
Tovább a műhöz
A tábornok délelőtt sokáig elmaradt a présház pincéjében. Hajnalban ment ki a szőlőbe a vincellérrel, mert két hordó bora erjedni kezdett. Tizenegy elmúlt már, mikor végzett a palackozással, s hazatért. A nedves kövektől dohos tornácon, az oszlopok alatt vadásza állott, és levelet nyújtott át az érkező úrnak. - Mit akarsz? - mondta, és sértődötten megállott. Szalmakalapját, melynek széles karimája egészen beárnyékolta vörös arcát, hátratolta homlokából. Néhány esztendeje már, hogy nem bontott fel és nem olvasott leveleket. A postát a jószágigazgató irodájában bontogatta és válogatta egy gazdatiszt. - Küldönc hozta - mondta a vadász, és mereven állott. Megismerte az írást, átvette a levelet és zsebébe tette. Bement a hűvös előcsarnokba, s szótlanul adta át a vadásznak kalapját, botját. Pápaszemét előkereste szivarzsebéből, az ablakhoz lépett, s a félhomályban, a félig csukott redőnyök réseinek világosságában olvasni kezdte a levelet. - Várj - mondta, vállán át, a vadásznak, aki menni készült a bottal és kalappal. A levelet zsebébe gyűrte. - Kálmán fogjon be hat órára. A landauerbe, mert eső lesz. Öltsön parádét. Te is - mondta váratlan nyomatékkai, mintha megdühödött volna valamiért. - És minden ragyogjon. A kocsit, a szerszámot azonnal kezdjék tisztogatni. Libériát veszel, érted? És felülsz Kálmán mellé a bakra. - Értem, kegyelmes úr - mondta …
Tovább a műhöz
1. jelenet (Kalapácsok zenéje, vasak csengése, a tűz ropogása és néha egy fújtató szuszogása hallatszik. Messziről régi népzene szól. Aztán hirtelen csend lesz.) KOVÁCS (tűnődve): Nekem már nem az a fontos, hogy igazam legyen, fontos csak az, hogy a hazugság körmei belém ne kapjanak! Szívemnek kondulása némává sohse váljon, s mosolyom se görbüljön el, míg élni élhetek! (A vasak és a kalapácsok csengése újból hallatszik, felkiált) Héj, legények, szaporábban! Mindjárt a delet húzzák. Üss neki oda, Jankó, rendesen, nem fáj az annak! Becskereki! Kérsz tüllem valamit? Hogy fogod azt a vasat? Fordíts rajta egyet! Adsza csak azt a kalapácsot! (Éles vascsilingelés.) így püföld! (Újból csend, elméláz) Verek a vasba életet, mormolok hozzá bús imát, acélos izmom szétszakad, csikorognak a csigolyák. (Zaj lesz, vasak csörömpölnek, legények kurjongatnak.) JANKÓ: Ilyen sáros adventünk még sose vót, mester uram! Fene nagy szakállas fellegek tötyörésznek fölöttünk már megint. KOVÁCS: A vasat fogd, ne az eget bámuld! Csihold a tüzet, Ferke! Ha nem lesznek készen a vértek a bajvívásra, János király mielőtt megtanítaná a deresen a hajabokát, úgy meghemperegtet a hideg latyakban mindőnket, hogy az alvilág katlana is bederesedik az ülepünktől. JANKÓ (tréfásan énekelve): Nádorispán, hallja ke, Engöm lassan vágjon ke! Pergálimög, gyócsgatya, Fáj a testöm alatta! (A legények …
Tovább a műhöz
A Magyar Irodalmi Ritkaságok című sorozat már eddig is szép sikerre tekinthet vissza: mindenütt elismerést aratott, ahol a tanításban az ifjúság önállóbb foglalkoztatását igyekeznek megvalósítani. A sorozat egyik szép feladata, hogy Riedl Frigyes kiadatlan műveit közelebb hozza az ifjúsághoz. E munkákat az egyetemeken és a középiskolákban nélkülözhetetlenné teszi szerzőjük előadásmódjának, felfogásának, közvetlen szemléltető erejének e finom ízlésének varázsa. Riedlnek még a ceruzaforgácsai is értékesek és tanulságosak. A magyar dráma története című előadása pedig a legjobb művei közül való. Anyagi okokból egyelőre csak felét tudjuk kiadni. A jövedelmet a második rész kiadására fordítjuk. Köszönetet mondunk Csorna Kálmán úrnak, a Horthy-Collegium igazgatójának, mert mint Riedl Frigyes kedves hallgatója és bizalmasa ezeket az előadásokat jegyezte, s most, mivel a kőnyomatos példányok nehezen hozzáférhetők, kiadásra engedélyezte. (...) Meg nem kezdhetem előadásaimat e második félévben anélkül, hogy meg ne emlékezném arról a gyászról, mely a szünidőben egyetemünket érte. Talán épp ma van egy éve, hogy megismerkedtem Széchy Károly-lyal, hogy először meglátogattam és gratuláltam neki kinevezéséhez. Ekkor nagy reménnyel tele találtam; beszélt nekem nagy tanári és irodalmi terveiről s íme, ma úgy kell róla megemlékeznem, mint egy férfiúról, aki már …
Tovább a műhöz
A Magyar Irodalmi Ritkaságok kötetei között igen jelentős értékűek Riedl Frigyes (1856—1921) egyetemi előadásai (Vajda, Reviczky, Komjáthy; Madách; Vörösmarty Mihály élete és művei; Kölcsey Ferenc). A magyar dráma története című egyetemi előadások kiadására a budapesti áll. Széchenyi István gimnázium önképzőköre vállalkozott Tasnády Károly tanár vezetésével; anyagi okok miatt azonban csak az I. részt adta ki. A II. rész a budapesti áll. Szent István gimnázium Arany János önképzőkörének kiadásában indul útjára. Riedl Frigyesnek közvetlen előadásmódja, a korszellemre és a világirodalmi kapcsolatokra vonatkozó szemléltető kitérései s finom esztétikai ízléssel boncolgató fejtegetései élénk éberségre serkentik az olvasó figyelmét. Előadásai szórakoztatva, gyönyörködtetve gyarapítják ismeretünket. Bőbeszédűsége sohasem fölösleges. Ha ezen változtatnánk, elrontanék az előadás élénkségét, elevenségét, mert Riedl Frigyes tanítás közben alkotja, alakítja, csiszolja ítéleteit. Éppen ezért csakis egy-két szemlátomást felesleges ismétlést, kitérést bátorkodtunk törölni, óvatosan ügyelve arra, hogy a sajátosan riedlies előadásmódon csorba ne essék. (...) A kiadás Csorba Kálmánnak, Riedl Frigyes hűséges és hálás tanítványának, kőnyomatos jegyzete alapján készült el. A kőnyomatos elírásából eredő hibákat kiküszöböltük. A tárgy, …
Tovább a műhöz
... El vonulnak előttünk Arany János ellenei. Lobogójukon az általános emberi jelszava. Kritikai hadjáratuk fő Vezetője Tolnai Lajos, s akiért küzdenek, a mult századvég legmegha-sonlottabb költőalakja, Vajda János, aki ellen az irodalmi harcot vezetik : koruk legelismertebb költője : Arany János. Túlzott, sokszor igazságtalan volt ez a harc mindkét részről, mégis fontos, hogy minden egyes mozzanatát megismerjük s lássuk, hogy a mult századvég nagy költői s egyéniségei milyen viszonyban állottak egymással, sok megegyező tulajdonságuk mellett is miért voltak ellenfelek s nem közösen működő, megértő barátok. Ma már, a mult távlatában, amikor Arany János mindenütt legelismertebb és legnagyobb költőnk s nevével és költészetével kapcsolatban csak az elismerő, magasztaló bírálatokat ismerik, hihetetlennek tetszik, hogy a maga idejében, sőt még jóval halála után is voltak ellenfelei. Nem ismerik az ellene elhangzott véleményeket, amelyek, ha a maguk idejében kisebb-nagyobb viharokat vontak is maguk után, mégis csak pusztában elhangzott szavak voltak, mert a későbbi korok Arany János ellenzékének véleménynyilvánításai mellett némán elhaladtak. Pedig az ellenvélemények megismerése fontos, sőt kötelesség az élő irodalommal szemben, mert Vajda János és Reviczky Gyula, az ellenzéki irány legfőbb képviselőinek költészete, a Gina-verseken és a Perdita-cikluson át Ady Endréhez és a …
Tovább a műhöz
T alán nem fölösleges emlékeztetnem az olvasót, hogy a jelen kiadásba foglalt bizalmas levelezésben nem szabad gonddal kidolgozott írói műveket keresnie. Az irodalmi műfaj azon ága, a mit hazánkban kivált Kazinczy és az ő köre müveit bámulatos szorgalommal és lelkesedéssel: az epistola-írás — a népies új irány fölléptének idején már nem volt többé divatban. Kora a hírlapok elszaporodásával mindinkább lejár. Az irodalmi férfiak baráti leveleinek nem feladata többé, mint
volt egykor, mintegy a nyilvános eszmecserét pótolni s a levél-író a bizalmas baráton kívül, a kihez sorait küldi, nem tartja többé szem előtt még a rokon elmék egy egész érdeklődő körét, a kik a vett levelet együtt olvasva, a benne fölvetett közérdekű kérdéseket magok közt megvitatják, hogy a válaszban viszont új eszmecserére adjanak tárgyat. Legföljebb itt-amott mutatkozik még egy-egy hírlapi nyiltlevél, mint elkésett ivadéka a régi hatalmas epistola-fajnak. A magánlevél
azonban csak arra van szánva, hogy. a bizalmas baráti társalgást pótolja. Ily természetű az itt közlött levelek nagy része.
Tartalmuk általában nem vonatkozik közérdekű kérdésekre s közzétételüknek a megválogatott kifejezések és a
gondosan kisimított stíl sem adhatnak irodalmi jelentőséget. Érdekük inkább az ellenkezőben: hímezetlen
voltukban áll. Módot adnak bepillantani íróik lelkébe, megismerni jellemüket, …
Tovább a műhöz
Kedves János! Hogy igazán szeretlek, az bizonyos előttem ; hogy pedig a te neved János, arról hiteles bizonyságot tesz a matricula. És mégis egy egész álló esztendeig nyeltem e nagy város porát a nélkül, hogy egy rövid „isten jó nappal fölkerestelek volna. A lélek mindig kész volt; de a test, ez a megunt csont és bőr, lassúbb az ólommadárnál, lustább az őszi légynél. Ha azt mondtam neki: haj rá! dologra! egy darabig juhszemmel bámult a levegőbe, azután megnehezíté
szempillámat és - az ágyba vonszolt ; ha azt mondtam : bocsásd örülni lelkemet ! rám se hallgatott, hanem megette és megitta a maga portióját s maradt tovább is börtöne a léleknek. Csak vegetáltam. Azonban lia még tovább is így folytatom ezt a levelet, olyan sentimentális novella kerekedik belőle, hogy a Hölgyfutár fájdalmas könnyeket talál utána sírni. Azért hát fogadd röviden ölelésemet akár Geszten akár Szalontán s hallj egy pár szót e gyönyörű fó'városi életről, azután áldd meg a gondviselést, hogy neked Szalontán mutatott fészket, hova elvonulhass. Életünkről annyit mondhatok neked, édes barátom, hogy azt igaz nevén nyomorúságnak nevezhetni. Irodalmunk fiatal bajnokai némely vénekkel együtt kevés reményt nyújtanak jobb jövendőre. A közös átokhoz, mely rajtok fekszik, még azt is toldják, hogy a hol lehet meghasonlanak. Nem a szeretet lelke, nem az ügy szentsége vezérli őket, hanem kiki magának! mint …
Tovább a műhöz
Az én utam
- Tutsek Anna
- 1936
Tavaszi szél fodrozza a Duna hullámait. Látom szobám ablakából. Csodaszép panoráma. Szemben a Margitsziget zöld, dús lombozatával úgy pompázik a fodros vizen, mint egy smaragd ékszer a fénylő ezüstös selymen. A túlsó parton, ott távolabb, az Országház emelkedik. Kőcsipkés, csúcsíves tornyai visz-szatükröződnek a vízben. Mintha onnan lentről, a mélyből, a vizikirály palotájának tükörképe látszana. És amint nézem, nézem, egyszerre csak csodálatosképpen keskenyebb és keskenyebb lesz a víz medre ... a part közelebb jön, a Margitsziget eltűnik és — milyen különös — ott, ahol még az előbb az Országházat láttam, most egyszerre mintha hegyek emelkednének a távolban. Mind magasabbra és magasabbra. A Duna vize szőke és selymes lesz, s halk, szelíd csobogással fut a part mentén. Oh ismerem, jól ismerem ezt a szelíd kis szőke folyót. Hátán nem hord büszke hajókat, de nem is haragszik meg soha. Ez a Szamos, a szőke, szelíd Szamos ... És a hegyek, amelyeket ott látok, sötét fenyőerdőkkel koszorúzva és elmúlt viharok emlékeit őrizve ... A Királyhágó sziklás csúcsai ... A gyalui Havasok... A Csillaghegy, Brétfő, a Szentgyörgy-hegy ... a Felek... a Házsongárd és a Fellegvár... a Fellegvár, mely örök idők óta és idők végezetéig őrt áll egy alvó város felett... Hol vannak... oh, hol vannak ezek a hegyek, sziklás csúcsok, szelid hajlatú szőlődombok, ői’t álló …
Tovább a műhöz
Ilosvai Péter deákot, ki magát egyik éneke (Szent Pál Apostol) végén csak így, a versfejekben pedig görögös latinsággal Sericeus Ilosvanus-nak nevezi, Ilosvai Selymes Péternek lehet írni, így senkisem tévesztheti össze ama másik, ke-vésbbé ismeretes Ilosvai Péterrel, ki 1560. évi április közepe után iratkozott be a wittenbergi egyetemre, onnan visszatérve pedig, Batizi Miklós evang. pap naplója szerint, tanító volt Gsenger-ben s 1562. évi július 22-én magát felakasztotta (Frankl V. A has. és kiilf. isk. tört. 184. I.). Ennek haláláról Verancsics is emlékezik 1562. aug. 25-én Forgács Ferenczhez írt levelében, debre-czeni tanítónak (operarius) mondja s öngyilkossága helyéül az ecsedi várhoz közel eső Csaholyt állítja (Ossz. m. VIII. 373. I.). Azt, hogy a két Ilosvai Péter nem egy személy, a Selymes néven kívül azon körülmény is bizonyítja, hogy lantosunk fennmaradt müvei, egynek kivételével, az 1562. év után való időből származnak. Azt az egyet, t. i. Nagy Sándor históriáját, mely 1548-ból neki tulajdonítandó, Toldy Ferencz még nem tartotta az övének. Nála s általában irodalomtörténetünkben Idari Péter neve alatt volt ismeretes. Legelébb a Széchenyi könyvtár Cata'ogusa (l’art. I. Suppl. II. 226. l.) mondja határozottan Ilosvaiénak, újabban pedig Szabó Károly és dr. Bánóczi J. nyilatkoztak ily értelemben. Mi szintén e meggyőződéshez járulunk.
Az Idari Péter név, a …
Tovább a műhöz
A XVI. szd. magyar költészetének szellemét vizsgálva a ránk maradt emlékekben, azt tapasztaljuk, hogy legtöbbje az akkori magyarság köznyomorát, reménytelen állapotát, üldöztetését tárja elénk. Leggazdagabb e kor az előző századokból örökölt vallásos költészet fajaiban, melyek közül különösen a zsoltárköltészetet, a jeremiádokat, a haláltáncénekeket kell kiemelnünk. Még az epithalamiumokat is a a vallásos szellem hatotta át. A szerelmes- vagy virág-énekeket a „régi és új egyház" szigorú és vallásos felfogása teljesen háttérbe szorította. Már Temesvári Pelbárt (1430?, 1440—1504.) híres magyar egyházi szónok is többször kifakadt böjti beszédeiben (Sermones quadragesimales) a szerelmes, másképen fajtalan énekek ellen. Bornemisza Péter is hevesen támadja a lant és síp hangjai mellett a szerelmes énekekben gyönyör-ködŐKet... Ilyen felfogás mellett nem szabad csodálkoznunk azon, hogy 337 évvel ezelőtt Gabelmann krónikás, az elfogult kortársak véleményének hatása alatt, az 1594. június 3-i naplójába, a XVI. szd. magyar lírájának legkiválóbb képviselőjéről ezt jegyezte fel: „Perierunt: Valentinus Balassy, Hun-garus sed impius." Pedig Bálint nem volt istentelen, csak jó és rossz tulajdonságaiban — melyek erősen magukon viselik a magyar jelleget — a XVI. szd. igazi fia, aki telve volt szenvedéllyel, erőszakkal, egészséggel és vidámsággal, duzzadó költői …
Tovább a műhöz
Egész pályafutásom alatt törvény volt számomra, Hogy ne csak magyarul, hanem magyarán is szóljak. Egyenesen, mint a kaszasuhanás. Petőfivel vallom: "használni s nem ragyogni akarok". Ehhez az kell, hogy amit írok, az dekódolható legyen a szakmán túl is. Talán ebben a kötetben is megvalósult ez a szándék. (...) Igazából akkor se féltem, mikor volt féltenivalóm: foglalkozásom, fizetésem -és helyem a Parnasszuson. Vénségemre - akár az ország elszegényedtem oly nagyon, hogy már zsigeri óvatosság sem fékezi indulatom. Hiába szólnak újra rám: kuss el nem némíthat félelem. Mint rég a proletáriátus: csak láncaimat veszthetem. Hiányos becsülettel ne számíts becsülésre. Lehet, hogy a híját alig venni észre: akkor sem érvényes, csakis az egésze. A „részleges becsület” értelmezhetetlen, így hát a túlélésért nincs mivel fizetnem, ilyen áron megmaradni amúgy sincs semmi kedvem. Ladányi épnek őrizte meg viharvert becsületét, nem érdekelte, hogy ezért esetleg élete a rét. Nem fáj a széttört karrier, ha a becsület ép. Most becstelenek tobzódnak mindenütt. Te is az leszel, ha - részlegesen bár -, de lepaktálsz velük. Örült rendszer, de van benne beszéd: a képviselő kertel össze-vissza, a pap acsarkodón hirdet igét -vicsorogni birkáit megtanítja. A kormány is verbálisán igéz, tagjainak rugóra jár a szája, szökőárban is fújják: „Semmi vész! Naszádunk száll! A kontinens …
Tovább a műhöz