Magyar
EnglishKeresés
Találatok
Az emberi társadalom kettős szentélye ez, melybe az áhítatnak bizonyos nemével lehet csak lépni. A legszentebb, leggyengédebb viszonyok szövődnek és szilárdulnak itt, és épen azért, bármily hatalom gyengédtelenebb érintése könnyen letörölheti a gyönyörű és termékeny himport, mely a család és iskola jótékony melegágyában tenyésző növényzeten nemcsak csillámlik, hanem üdítve gyümölcsöz is. A család bensőbben összefűző kötelékei véren és érzelmeken nyugosznak; inig az iskolában inkább a szellem fejlődése, emelkedése, a közlött és nyert ismeretek szövik azokat; a vér és érzelem a sir hideg hantjai alatt megfagynak; az ismeretek tárából táplált lélek nem ismeri a sir korlátait, köre épen akkor szélesedik majdnem a végtelenig, midőn megtörnek a szemek, melyek a családi viszonyokból fejlődő és általok dajkált boldogságnak tündérképein kéjelegtek. Mindamellett rideg elkülönzése e kettőnek, ha képzelhető volna is, üdvös soha sem lehetne. A szellem első ébredése, első iránya a családi körben történik ; az iskola pedig szellemi tevékenységének körébe azokat veszi föl, kik a családiasság védszárnyai alatt keresik a szükségelt ismeretek forrását. Család- és iskolának tehát át kell kölcsönösen egymást hatniok, egyik a másiknak köteles, de kénytelen is segédkezet nyújtani, hogy teljesen kiképzödjék azon lény, melyet embernek nevezünk, és melynek mint …
Tovább a műhöz
Az emberi társadalom alapja a házasság. A házasságon alapszik a legelső és legrégibb társaság: a család; és a család viszont az emberek egymás közti minden viszonyainak, következőleg az államnak is alapköve. — Innen származnak azon kötelékek, melyek az egyéneket egy szerves egészszé összefűzik, és ama nagysokaságú közösséget alkotják, melyet emberi társadalomnak nevezünk. A házasság lényegileg az emberi nemnek egyik előjoga, mely által az állatoktól különbözik. Mert ha az embert szellemi élete végtelenül magasabb polczra állítja is, másrészt mégis tagadhatatlan, hogy testi élete s ennek nyilvánulásai szerint majdnem egy sorban áll az állattal, a mennyiben ennek föntartása és épségben maradása anyagi, kézzelfogható elemek s tényezők közrehatásától függ és föltételeztetik ; de azért az ember nem merő állat, mert van az Isten hasonmása szerint teremtett lelke, valamint másrészt nem puszta szellem, mint például az angyalok, épen mivel anyagi, halandó teste által eme múlandó világnak tagjává lön, — szóval az ember test- és lélekből álló eszes, szabad akarattal felruházott teremtménye az Istennek.
De ama határ, mely szellemi létünket állati életünktől elválasztja, nincsen oly élesen jelezve, hogy e kettő egymásba át nem mehetne, kölcsönösen át ne hathatnák egymást; minélfogva szellemi életünk leereszkedve hozzá, vágy jobban mondva, azt fölemelve …
Tovább a műhöz
Fáy András meséi, különös tekintettel a műfaj- és kortörténeti vonatkozásokra
- Merényi Oszkár Ernő
- 1931
Fáy András összes müvei, a gazdasági és társadalmi vonatkozásinak közül különösen: „Próbatétel a mái nevelés két nevezetes hibáiról. 1816. Emlékirat 1825-ből. (Részletesen ismertetve Badics F. Fáy András
életrajzában.) „Nőnevelés és nőnevelő intézetek hazánkban.“ 1840. „Összeállítások a haza legközelebbi teendői körül.“ 1846. „Az életbiztosító intézet.“ 1848. Fáy szépirodalmi müvei közül különösen: „Friss bokréta,
mellyel hazájának kedveskedik Fáy András.“ 1818. „Kedvcsapongások.
1—11.“ 1824. „A Bélteky Ház.“ 1832. „Búzavirágok és kalászok.“ 1853,
„Jávor orvos.“ 1855. „A szutyogfalviak.“ 1857. Eredetileg valamennyi mű
első kiadását használtam, de ebben az értekezésben a Meséknek a Kis
Nemzeti Muzeum sorozatában megjelent kiadását (1874.), a Bélteky Ház-
nak a Magyar Regényírók sorozatában megjelent (1908.) kiadását voltam
kénytelen idézni, miután az eredeti kiadásokhoz nem tudtam hozzájutni.
2. A Fáy Andrásra vonatkozó müvek közül első sorban: Badics Ferenc:
„Fáy András életrajza.“ 1890., azonkívül Findura Imre: „Fáy András élete
és művei.“ 1888. Erdélyi Pál: „Fáy András.“ 1890. Balkányi Balogh Szi-
lárd: „Aesopus és Fáy meséi.“ 1891. voltak forrásaim. 3. Az oktató mese
történetére vonatkozó és felhasznált művek; Kálmán Sámuel: „A magyar
fabula története.“ Budapest …
Tovább a műhöz
A 18. században a francia versírás Európaszerte elterjedt előkelő divat, úri passzió volt. Magyarországon is elég nagy számban voltak olyan főurak, főpapok és nemes emberek, akik a divatos franciás műveltség hutása alatt kisebb alkalmi költeményeket írtak francia nyelven. Ez utóbbiak közül a leghíresebb galánthai gróf Fekete János1 volt, akinek sikerült nevét hazánkban ismertté tenni költői munkássága és Voltaire-ral való személyes kapcsolata révén. Hosszá időn át Fekete neve főkép abból a néhány levélből és költeményből volt ismeretes, amelyeket Voltaire hozzá intézett. 30 éve, hogy Morvay Győző életrajzával ezen kétségtelenül érdekes egyéniség felé fordította az irodalomtörténészek érdeklődését. Azóta Fekete irodalom-, kor- és kultúrtörténeti jelentőségét többen méltatták, munkái azonban legnagyobbrészt még mindig csak kéziratban vannak a Magy. Tud. Akadémia és a Magy. Nemzeti Múzeum kézirattárában. Munkám célja gróf Fekete Jánosnak a Magy. Tud. Akadémiában levő Oeuvres posthumes du comte Jean Fekete de-Galantha című, teljesen francia nyelven írt kéziratában található költeményei magyarázatos kiadása. Előzőleg azonban nem lesz talán fölösleges néhány szóval szerzőjük francia költői munkásságáról megemlékeznünk. Galánthai gróf Fekete János 1740-ben Csabrendeken született. Édesapja. Mária Terézia alkancellárja a Szavojai Akadémián, …
Tovább a műhöz
Özv. Cebrian Istvánné báró Vécsey Magdolna, Dessewffy Emil unokájaként született 1873-ban Budapesten. Az első világháború alatt jelentős karitatív tevékenységet fejtett ki. A Csillagkeresztes Rend tagjaként alig volt az akkori Magyarországon olyan, aki nálánál elhivatottabban csillapította volna mások szenvedéseit. Ha kellett, kolerás betegeket ápolt, és a frontra is kiment, ha arra volt szükség. A Gloria victis című naplóban megörökítette tapasztalatait és emlékeit, amelyeket a háborús időszakban élt meg. A könyv részletesen bemutatja a korabeli eseményeket, a politikai és társadalmi változásokat, valamint a mindennapi élet nehézségeit. Vécsey Magdolna bárónő éles szemmel figyelte a történéseket, és a könyvében őszinte hangon osztja meg gondolatait és érzéseit. A Gloria victis egy fontos dokumentum a magyar történelemről, amely a háborús időszakot és az azt követő politikai változásokat eleveníti meg.
Tovább a műhöz
Kiss Árpád Igazság költészet nélkül című műve Goethe Dichtung und Wahrheitjére, arra a műfajteremtő műre utal vissza teljes egészében, amelyben a visszaemlékezés, a dokumentumok, a regényszerű jelenetezés, az alakpoétika, a filozófiai reflexió és az önreflexió természetes egységet alkotnak. Mind a „költészet"-nek, mind az „igazság ”-nak persze több egymás mellett futó jelentése is van. A költészet nemcsak a költői ábrázolásban bennerejlő klasszikus „sűrítés”-t fejezi ki, de szerényen, sőt fegyelmezetten utal az „igazság” kontrolljának nemegyszer előforduló távollétére is. így a költészet nemcsak az igazság esszenciája, égi mása, de annak hiánya, akart vagy nem akart, esetleg csak vágyott vagy öntudatlan megmásítása is. A sok szólamú koncepció szövetén Kiss Árpádnál is egyre erőteljesebben üt át az „igazság”, a költészetnél erősebb és a történelem ítélőszéke előtt talán annál még fontosabb „valóság”, ami nemegyszer jelent meg a tervezett nagy visszaemlékező mű alternatív címeként is („Valóság költészet nélkül"). Kiss Árpád emlékiratai kezdettől fogva meghatározó és sokszorosan és nyíltan vállalt műfaji eszmény szem előtt tartásával születtek meg. Számos és sajátosan Kiss Árpádra jellemző módon változtatott a nagy prototípus sajátosságain, a változások együttese sem éri el azonban az alapeszménytől való …
Tovább a műhöz
Az öreg Kóryné nem szenvedett sokat, a betegség úgyszólván néhány óra alatt végzett vele. Még meg sem érett, ki sem bontakozott a riadalom, amit halála keltett, máris megkezdődött a temetési szertartás, jöttök a látogatók, a sürgönyök, a levelek, a számlák, máris tombolt a halál körüli iszonyú, kegyeletlen zűrzavar. Estefelé a g5rászoló család végre lélegzethez jutott. Ott üldögéltek fáradtan, csömörlötten az öregasszony elárvult lakásában, a hajdani jóniód roncsai között. A sűrűn lefüggönyözött szobában ó-arany csillár verte vissza tompán a fényt, a zömök biedermeier kommód fölött aranykeretű szeplős tükör függött, különös kék-csillámú tükör. Az intarziás szekrényeken fanyarillatú birsalma sárgállott, csipkék díszítették a nierovhátú karosszékek karfáját és támláját. Ahány dísztárgyat lehetett látni, mind egy-egy csészeformájú kézimunkán állott A vitrin tetején szorgosan ketyegett az empire zenélőóra, az üveg mögött a polcokon a japáni teáskészlet szomszédságában ott állott nagypapa tubákos szelencéje e egy palackba épített hajó, a Kóry lányok gyermekkorának legizgalmasabb csodája. Kóry Zsóka, a legkisebb lány, nem akarta megbontani a lakás tökéletes összhangját, azt a:; időtlen, mozdulatlan hangulatot, amelyet valamiként egynek érzett életével. Nemcsak a szép bútorokhoz, nemcsak a jó szőnyegekhez ragaszkodott görcsösen, …
Tovább a műhöz
Van szerencsém ez alkalommal a t. olvasó közönségnek 499 levelet bemutatni, melyeket a XVI. és XVII-ik század legmiveltebb magyar hölgyei Írtak,
még pedig 20—25 levelet kivéve mindeniket sajátkezűleg. A levelek tárgya a társasélet sokféle viszonyaiból van merítve, a mint azok a nők életkörébe vágnak.
Itt vannak a szerelmes Zrínyi Kata, Eévay II. Erzsébet és mások gyöngéd és szenvedélyes levelei: itt Paxy Annának, Bakics Annának, Barkoczi Krisztinának eszes, okos nyilatkozatai ; itt Pálffy I. Katalin, Czobor Erzsébet, Csáky Anna-Francziska bölcs férfiakéhoz hasonló iratai és tanácsadásai ; Báthori Zsófia és Bornemisza Anna jellemző sorai ; Máriássy Johanna-Katának öreges aggodalmai; Siger Annának fiaihoz intézett anyai gyöngédséggel s mély vallásérzülettel irt hasonlithatlan szépségű intései; Forgách Máriának háborgó indulatja a családjában elkövetett bűnnel szemben; szóval a 148 levélíró közt sokan emelkednek ki, kik valóságos irói tehetségről tesznek bizonyságot s egy sincs, ki a női hajlamok, érzések szenvedélyek valamelyikének hű képviselője ne volna, mint pl. Morocz Erzsébet, kinek csak egy pár sora
maradt fenn, melyben szomszéd asszonyától szépitő szert Affroziát- és Rózsavizet kér. Sem idővel sem térrel nem rendelkezem, hogy most — sok éven át sok gyönyörűség és nemes élvezet közt összegyűjtött — leveleimet részletesen ismertethessem, — …
Tovább a műhöz
Talán hálásabb, de mindenesetre könnyebb feladat rég elhunyt író irodalmi munkásságát méltatni. Az irodalomtörténet már rég kijelölte helyét, bőséges forrásmunkák állanak rendelkezésre, s a kellő időbeli távlat is megbízhatóbbá, tárgyilagosabbá teszi a megfigyelést, a tanulmányozást és a bírálatot is. Hogy mégis napjainkban élő és alkotó írónak és épen Móra Ferencnek irodalmi munkásságát kívánom tanulmányom tárgyává tenni, annak több oka van. Az első, hogy érdekesebb s érdemesebb munkának tartottam a rég kialakul! értékelés mankója nélkül a magam lábán járni, a magam megfigyeléseinek eredményeit leszűrni. A második az, hogy kortárs tanulmányozásakor a hiányzó adatok, homályos részletek tekintetében mód és alkalom van a legilletékesebbhez, magához az íróhoz fordulni felvilágosításért, és ezzel elejét venni a későbbi kutatók önkényes találgatásainak és következtetésének. A közvetlen ösztönzést mégis az adta meg, hogy évekkel ezelőtt egy balatoni fürdőhelyen hosszabb időt tölthettem az író közvetlen társaságában. Móra egyéniségének csodálatos varázsa, magánbeszélgetésekben is sajátos írói stílusa s az a szertetet, amely az akkor még gyermekifjúra is mórai pazar bőséggel sugárzott, volt az oka annak, hogy azontúl minden sorát elolvastam s minden sor olvasása közben szinte hallottam mesélő hangját. Az író aztán valóban a …
Tovább a műhöz
Mi az önéletrajzi töredék? - tehetnénk fel a könyvem legfontosabb műfaji kategóriájára vonatkozó kérdést. Mi nem önéletrajzi töredék? - hangozhatna a válasz, amely különböző okokból ugyan, de egyszerre lehetne a laikus olvasóé és a modern elméleteken edződött irodalomtudósé. A laikus olvasóé, hiszen szerző és műve szoros, sőt elválaszthatatlan kapcsolatának évszázados, talán évezredes hitét semmi sem látszik megingatni a szélesebb olvasóközönség körében: ma is spontán és természetes reakció utánajárni az életrajznak, ha ismeretlen írótól olvasunk könyvet; ma is természetes és spontán módon alakítjuk ki magunkban koherens pályaképét, gondolat- és ízlésvilágát, szellemi portréját, ha már több könyvét is olvastuk. A nagyközönség számára természetes az önéletrajzi olvasás, keresi a kapcsolatot a szerző (élete) és az olvasott szöveg közt. Nem csupán akkor, ha dokumentatív műfajokat, vagyis önéletírásokat, naplókat, emlékiratokat olvas, hanem akkor is, amikor regényeket, verseket, esszéket stb., egyszóval szépirodalmat. Az irodalomtudós persze távolságot tart az efféle pánautobiografikus olvasásmódtól, viszont olyannyira megingott a hite a tiszta műfaji vagy akár beszédmódbeli osztályok létében, hogy aligha meri kijelenteni: léteznek mindenféle önéletrajzi vonatkozástól, élménytől, tervtől mentes művek. Jól tükrözi ezt az álláspontot a …
Tovább a műhöz
Pázmány kétségkívül legkiválóbb irodalmi nagyságaink egyike. Nemcsak a vele egy véleményen levő kortársak, hanem még ellenfelei, sőt irodalmunk legjelesebb műbírái is magasztalják. Valóban, arra a helyre való, a melyen Kazinczy, Kölcsey, Széchenyi, Kossuth, Deák, Eötvös, Vörösmarty, Petőfi, Arany, Jókai, szóval legékesszólóbb nagy embereink, prózai s költői nyelvünk legnagyobb mesterei fénylenek. Még ha nem volnának is Pázmánynak oly jeles írói tulajdonságai, mint a milyenekkel valóban bírt, akkor sem illenék teljesen elhanyagolni, vagy — úgy szólván — kiveszni engedni műveit. Mert Pázmány műveire is illik, a mit Montesquieu mondott a maga művéről, a melyben a törvények lelkéről ír : inkább helyeslik majd, mintsem olvassák; a mit Lessing, Klopstock Messiásáról: sokan dicsérik, de kevesen olvassák, bár dicsérnék kevesebben és olvasnák többen; és a mit Greguss Kölcsey munkáiról: ama könyvekből valók, a melyeket mindenki dicsér, de kevesen olvasnak. Pázmány műveinek eredeti, azaz első kiadásai igen ritkán találhatók valahol; és habár a nagy embert követő nemzedékek kegyelete egymásután többször kiadta egyes műveit, a Kalauzt, a Beszédeket és Kempis Tamás fordítását, mindazáltal ezek is annyira elfogytak, hogy ma csak elvétve, leginkább régi könyvtárakban, akadhatni rá e művek egyik vagy másik, de többnyire megrongált és hiányos példányára. Éppen …
Tovább a műhöz
Németh László A „vallásos" nevelésről című esszéjében arról ír, hogy életében két olyan foglalkozása volt, amely az üdvözülésben rejlő fennmaradás két lehetőségét ígérte: az egyik a művészi, a másik a tanári. „Az embernek mintha nemcsak a természete születne vele, de a foglalkozása is. Én például nyilván tanárnak születtem11 — írja.1 Középiskolája elvégzése után a bölcsészeire iratkozott be. De abban az időben az irodalomra és a tudományokra életkorban és gondolkodásban is aggastyán professzorok tanították a jövendő tanárait. „Én nemcsak azt nem tudtam, hogy az irodalomban tudóskodó emberek nagy része színvak, s büszkék is színvakságukra, de arról sem volt fogalmam, hogy ez a színérzékenység az élet során nemigen nő, s én magam, sem fogok húsz év múlva sem sokkal többet érteni azokhoz a dolgokhoz; amelyekről ezek a díjazott bölcsek -— olyan megbotránkoztatóan — semmit sem tudtak."2 Az unalmas fejtegetések és a maradiság távozásra késztette a tanári pályára készülő jelöltet. Az első félév végén az indexét aláíratta és átiratkozott az orvosi karra. A fiatal orvos körülményei úgy alakultak, hogy rendelő nyitásával egyidőben iskolaorvosi beosztást vállalt, így került a „régi polgáristák" közé, előbb az Egressy úti körzetbe, később a Medve utcai polgáriba. Milyen volt a régi polgárista fiú? „Ha szobrász lettem volna, úgy …
Tovább a műhöz