Magyar
EnglishKeresés
Találatok
A magyar irodalom dús televénye szüntelen megújulásban érleli ki a gazdag és nehéz kalászokat. De ez a föld , melyet régmúlt századok keménylelkű és alázatos szívű magvetőinek hívő buzgalma és a faj termő ereje munkáltak ilyen pazarlóan teremtő-kedvűvé, gyakran hordoz letört kalászokat is. A növekedő életnek ugyanolyan titokzatos igyekezetével sarjadnak, fejlődnek, mint a többiek. És alig hogy virágoztak, vissza hulltak a földre. A kalász majdnem üres, néhány gyönge kis mag benne, az sem érett. Arat ás kor elsiklik fölötte a marokszedő keze, nem kerül belőle mázsára a mag, hogy megméressék a többivel. Még csak az ünnepi koszorúba sem fonják bele ékességül. Ott marad a tarlón. Talán érdemes lehajolni érte, fölvenni, mielőtt az idő végleg eltemetné... Pilisi Lajos sorsa nem azé az íróé, akit elfelejtenek. Nem felejthették el, mert nem is ismerték. Mégcsak egyetlen irodalomtörténeti munka, vagy lexikon sem emlékezik meg a nevéről sem. Pedig itt élt, az írói elismerésért küzdött, könyvei jelentek meg, verses kötete, hadi tudósításai és egy regénye. Igaz, hogy abban a percben szakadt ki az életből, mikor elérkezett volna oda, hogy megismerhessék. Ami nevét a személy szerint való barátok és tisztelők kicsiny körén túl a szélesebb közönség előtt is ismertté tette: múló értékű újságírói tevékenység. Az emberélet felén túl, termékeny férfikora …
Tovább a műhöz
Puszták népe
- Illyés Gyula
- 1937
Vidéken születtem és nevelkedtem, de a falvak életéről sokáig alig tudtam többet, mintha városban pillantottam volna meg a napvilágot. A parasztok lelkivilágát jó ideig csak hallomásból ismertem. Pusztán születtem, és ott is laktam serdülő koromig. Puszta magyarul nemcsak azt a regényesen szabad, tengervégtelenség legelőt jelenti, amelyen Petőfi méneseinek körme dobog; a dunántúli magyar nyelven ezt egyáltalán nem jelenti, abból az egyszerű okból, mert ott ilyenek nincsenek. A Dunántúl a nagybirtokok közepén épült, s néha egész faluszámba menő cselédlakások, istállók, fészerek és magtárak együttesét jelenti, amelyet azért nem lehet tanyának nevezni, mert a tanyán csak egy-két család él, ezeken meg néha száz-kétszáz is. A dunántúli pusztán van iskola, van templom vagy legalább kápolna, rendszerint a kastély egyik szárnyához ragasztva. Van tehát kastély is, hatalmas, gyönyörű park közepén teniszpályával, mesterséges tóval, gyümölcsössel és fejedelmi allékkal, és mindezek körül remekbe kovácsolt magas vaskerítéssel, sőt körülötte kegyeletes emlékként várárokszerű pocsolyával. A kastély után a legdíszesebb, sőt néha még annál is tekintélyesebb épület az ököristálló. Aztán a gazdatiszt lakása, amelyet nem tudni, milyen hagyományból, majd mindenütt ciprusok és fenyők öveznek. A gazdatiszt házánál valamivel kevésbé díszes az ispán lakása. Ennél is …
Tovább a műhöz
Török deáknak a török nyelv tolmácsát nevezték. Alkalmazva ez a fejdelmi udvarnál volt ugyan, állomása azonban épen nem tartozott a kiválóbbak közé. Otthon a portáról érkezett leveleket fordította, a portán pedig csak tolmácsolt az orator vagy főkövet mellett; önálló megbizatást máskülönben nem nyert, mint ha kapitihává neveztetett ki. S ez volt a legtöbb, mire deák uram vágyhatott, mert a főköveteket kiválóan csak az előbbkelők sorából választották, a deákság pedig terhesebb vala, bogy sem a vagyonosabbak kedvet éreztek volna ezért megtanulni a török nyelvet. Mind a mellett a fejedelemség fontosabb hivatalai közé tartozott, annyira, hogy rangfokozatával fontossága nem állott parvonalban. Minthogy otthon a portai leveleket törökre vagy magyarra fordította, a portán pedig tolmácsolt, a rejtettebb ügy sem maradt előtte titokban, s a legkényesebb alkudozásnak is minden fonalszálát figyelemmel kísérhette. Megbízható, becsületes embernek kelle lennie, ki a titkokkal nem él vissza, sőt a fejedelmek jobban szerették az olyan tolmácsokat, kik a rábizottak fontosságát nem képesek fölérni. Nem csoda, hogy a török deákok közt történeti munkák gyűjtésével, írásival kiválóbban csak egy, az utolsó, Rozsnyay Dávid, foglalkozott. Dávid deák gondos, curiosus ember volt. Aztán az egyszerű deákságnál többre is vitte. Néhány ízben kapitiliaságot folytatott, s néhány kényes ügynek …
Tovább a műhöz
Íratlan szabály, hogy az előszó ne tartalmazzon személyes hangvételű elemeket, ne értékeljen - mert ez a recenzió kategóriája - hanem ismertessen, ajánljon, hangulatot keltsen... Szívesen követném én is ezt a regulát, de ha olykor kibukkan e sorokból a magam véleménye, vagy inkább saját benyomásaim, adassék vénia fejemnek... A szerző krónikának jelölte a művét, némiképpen családregénynek és a regényesített történetírás termékének. Anélkül, hogy - mint illendő - a
magam besorolását erőltetném a tisztelt Olvasóra, bizonyos vagyok abban, hogy a váltakozó stílus ellenére egységes kép alakul majd ki Önben, izgalommal fogja követni a századokon átívelő történéseket olyan hangulathullámzás után, mely bár nélkülözheti a feloldó katarzist, de különleges élményt nyújt. Ha családregénynek, családkrónikának tekintjük ezt az írást, akkor bizonnyal kivételes alkotásnak kell tekintsük, hiszen hol van ehhez a Forsyte Saga vagy a Thibault Család a maga három-négy generációjával? Figyelmükbe ajánlom a fejezetek, szakaszok előtt álló idézeteket, ezek zömmel az Ószövetségből vétettek, funkciójuk pontos hangulati előkészítést adni az elkövetkezőkhöz. Kétségtelen, hogy a nagy forráskutatást igénylő munka történelmi hitelessége még ott is, ahol erre írott dokumentumot aligha lehet találni, legalábbis valószínűsíthető. Jogászi tárgyilagosságot épp úgy …
Tovább a műhöz
Idegen hangzásu neve dacára, minden izében magyar volt. Ősei a XVI. század közepén nyerték el a címeres nemes levelet, kik egykor nemcsak Somogyvármegyében, de azon túl is, terjedelmes birtok urai voltak. Berzsenyi Dániel neje is e családból származott, melyhez rokonsági viszony fűzte dukai Takács Judit irónőt is. Thulmon Jozéfa ősanyja az előkelő származású, dúsgazdag telekessi Török Magdolna, férj. Thulmon Mihályné volt, kiről Berzsenyi Dániel, ükunokája telekessi Török Magdolnának, is följegyezte, hogy ezüst medencéből mosdott. Tbulmon Jozéfa 1814. január hó 4-én született Sörnyén, Somogyvármegyében. Atyja Thulmon Pál, gazdag földbirtokos és 1813-tól 1835-ig Somogy vármegye főadószedője (generális perceptor), anyja pedig Fejér Rozália volt, kik nagy gondot fordítottak neveltetésére s látva leányukban a korán fölébredő költői hajlamot, s különösen a történelem iránt való előszeretet, — atyja minden törekvése oda irányult, hogy a hazaszeretet mély gyökeret verjen szivében s miként minden tette, minden munkája igazolja, — a honért s a szabadságért
dobogott nemes szive. A 40. és 50-es évek szépirodalmi lapjaiban, minta "Honderű"-ben, "Nővilág"-ban és a "NapkeIet"-ben, úgy a "Magyar nők évkönyvé"-ben, többször találkozunk nevével, — de műveinek nagyrésze kéziratban maradt. Oly szenvedélyes írónő volt, hogy fiatal korában, midőn jobb kezét kitörte, …
Tovább a műhöz
Fényes arcú efendi! Féltett gyermeke gyermekeimnek! Biztosan tömött párnáidra dőlve nyitottad ki ezt a könyvet szobád falát borító szőnyegek között, jó tűz mellett, forró italt kortyolva. Neked írok, olvasd jó szívvel! Én nem szerettem olvasni, írni se szerettem. Nemes vérű csődöröket szerettem, a nyílvessző feltollazását, a rablást, lesvetést, a csodálatos asszonnyokat és gépeket; és az érdekelt, hogy miként lehet valakit tíz lépésről homlokon találni a buzogánnyal. Most mégis írok, hogy végleg elcsitítsam magamban a harcot, és hogy az aranykor nagy mozaikjából megmentsek neked néhány színes kövecskét, mielőtt hamu borít be mindent. Akkor fogod kezedbe venni mesémet (ha Allah úgy akarta, hogy kézbe vedd), mikor én, Isza, Juszúffia, már évszázadok óta újra halott leszek. Éppúgy, ahogy születésein előtt is halott voltam. Mert nagyon kései időket élünk, barátom! Én a Hidzsra 1007. évében írom ezeket neked, vagy ahogy a keresztimádók számolják: Jézus próféta (kísérje őt boldogság Alláh zsámolyánál!) születésének 1599. évében. Már nagyon öreg vagyok.
Boldog időkről írok neked, mikor az emberek beteljesítették vágyaikat imájukkal már itt a földön, vagy fertelmes csodákat tettek varázslataikkal. Akkor régen béke volt, most háború van. Akkor nyár volt, most tél van. Akkor vágytam a háborúra, és Allah megengedte a háborút, most kívánnám a békét, …
Tovább a műhöz
A romantika és a nyomában járó német idealizmus lehanyatlása után a szellemi élet minden ágában Európa-szerte tért foglalt a pozitivizmus és a természettudományos gondolkozás. A XIX. századbeli nagy gyakorlati és elméleti felfedezések, valamint a jeles természettudósok, mint Darwin, Claude Bemard stb. munkái átalakítóan hatnak a közvéleményre s mindjobban megerősödik az a gondolat, hogy a tudomány és a technika megváltoztathatja a politikai, társadalmi, gazdasági, szellemi életet, sőt magát az emberi lelket is. Ez a változás főkép a múlt század utolsó évtizedeiben következik be. Franciaországban is Taine és Renan 1870 előtt megjelent munkái az 1871—72-es háború után éreztetik igazán hatásukat s ekkor talál termékeny talajra Auguste Comte pozitivizmusa, amely nem volt egyéb, mint az új filozófiával és tudománnyal gazdagodott régi enciklopédista szellem. A pozitivisták feltétlenül hisznek az észben és a haladásban, telve vannak optimizmussal, megváltót vélnek látni a tudományban s ez a nagyfokú bizakodás társadalmi téren is a régi konzervatív gondolkozású közönség helyébe egy egészen új, liberális nemzedéket teremt. Ekkor emelkedik a tudományok sorában vezető szerepre a szociológia s ekkor írják a pozitivisták zászlójukra a „savoir pour prévoir afin de pouvoir" jelszavát, amely „mindenkori szövetségese lett a XIX. század társadalomboldogító utópistáinak és …
Tovább a műhöz