Magyar
EnglishKeresés
Összes találat megjelenítve : 4
Összes találat megjelenítve : 4
Találatok
Az ortodox egyháznak nemcsak az istentiszteletek és az egyházatyák müveinek vonatkozásában vannak felbecsülhetetlen kincsei, hanem az egyházmüvészet terén is. Mint ismeretes, az egyházban a szent ikonok tisztelete igen nagy szerepet játszik. Hiszen az ikon sokkal nagyobb dolog egy egyszerű képnél: nem pusztán a templom díszítését szolgálja, vagy a Szentírást illusztrálja. Az ikon a Szentírás tökéletes megfelelése, olyan tárgy, amely szerves része az egyház liturgikus életének. Ezzel magyarázható, hogy az egyház ekkora jelentőséget tulajdonít az ikonnak. Nem egy egyszerű ábrázolásról van tehát szó, hanem egy sajátos képről, amelyet az egyház történelme során, a pogánysággal és az eretnekségekkel szembeni küzdelemben maga alakított ki, egy olyan képről, amelyért az ikonrombolás idején vértanúk és hitvallók sokaságának vérével fizetett - az ortodox ikonról.
Az egyház az ikont nem egyszerűen az ortodox tanítás valamely vonatkozásának tekinti, hanem úgy véli, az ikon az egész ortodoxia kifejeződése, maga az ortodoxia. Ezért az egyházművészetet kívülről, az egyházon s annak életén kívül sem megérteni, sem megmagyarázni nem lehet. Az ikon mint szent ábrázolás az írott hagyományhoz és a szóbeli hagyományhoz hasonlóan, egyike az egyházi hagyomány megjelenési formáinak. A Megváltó, az Istenszülő, az angyalok és a szentek ikonjának tisztelete a keresztény hit …
Tovább a műhöz
„Az ókeresztény művészet szimbólumai” 1988-ban Jelent meg a Szent István Társulat kiadásában. A kötet gyorsan elfogyott, de nemcsak ez indokolja a második kiadást, hanem a közben megjelent szakirodalom bedolgozása is. A szimbólumok és a szimbolizmus iránti érdeklődés már szinte „kórosan” megnövekedett, ami korunk szellemi koherencia utáni igényét jelzi. Ezt a második átdolgozott kiadást azonban nem ez motiválja, továbbra is távol tartjuk magunkat a szimbólumok pszichológiai elemzésétől és értékelésétől, „hasznosításától”, csak az ókeresztény művészet szimbólumainak genezise foglalkoztat. Ami az első kiadás óta eltelt csaknem egy évtized fejlődését jellemzi: mind nyilvánvalóbbá vált az összefüggés főként a 4. század utáni ókeresztény művészet, a kateké-zis és liturgikus szövegek között, ami aktuálissá tette Jeruzsálemi Szent Kürülosz azóta magyarul megjelent katekéziseinek felhasználását. Ugyancsak fontosak az egyházatyák beszédei a 4-5. századból. Az érdeklődés és a vizsgálódás középpontjába kerültek olyan kérdések, mint az imperiális ikonográfia és az eszkhatologikus motívumok egymáshoz való viszonya a bazilikák nagy reprezentációs képein. Néhány részletet nemcsak átdolgoztunk, hanem részleteire is bontottunk, új témákat is beillesztettünk. Az egyes részek lebontása főként a templomépület szimbolikáját érinti, ahol külön …
Tovább a műhöz
A kérdés, hogy a keresztények mikor és miért kezdtek képeket alkalmazni a szakrális szférában a VIII-IX. századi bizánci és frank képvita óta foglalkoztatja a művelt közvéleményt. A kérdést, amely azóta többször (így a reformáció idején, majd a XIX. századtól a történeti kutatások felvirágzásával) újra felvetődött és vitát váltott ki, a kezdetektől hatalmas filológiai apparátussal, források kutatásával igyekeztek megoldani. Régi szövegeket és ritka kéziratokat kerestek elő, idézetek, és hitelességük igyekezték bizonyítani vagy cáfolni. Az álláspontokon természetesen mindig otthagyta bélyegét a kutató személyes meggyőződése, lett légyen szó képtisztelőről vagy képrombolóról, ortodox, katolikus, keleti keresztény vagy protestáns tudósról, modern vagy posztmodern művészet- illetve vallástörténészről. A hatalmas intellektuális erőfeszítés ellenére a mai napig nem sikerült konszenzust kialakítani számos kérdésben, és gyakran elfogult, vagy hibás nézetek ismétlődnek a kézikönyvekben vagy a szakirodalomban. | Ezért a legfontosabb feladat, hogy a kutatók és az érdeklődők számára hozzáférhetővé tegyük lehetőség szerint az összes ismert forrást. Két fontos hasonló jellegű gyűjtemény vállalkozott erre a feladatra. Az egyik Cyril Mango angol nyelvű forrásgyűjteménye a bizánci művészettörténethez, a másik H. Georg Thümmel forráskiadásai német …
Tovább a műhöz
A kérdés, hogy a keresztények mikor és miért kezdtek képeket alkalmazni a szakrális szférában a VIII-IX. századi bizánci és frank képvita óta foglalkoztatja a művelt közvéleményt. A kérdést, amely azóta többször (így a reformáció idején, majd a XIX. századtól a történeti kutatások felvirágzásával) újra felvetődött és vitát váltott ki, a kezdetektől hatalmas filológiai apparátussal, források kutatásával igyekeztek megoldani. Régi szövegeket és ritka kéziratokat kerestek elő, idézetek, és hitelességük igyekezték bizonyítani vagy cáfolni. Az álláspontokon természetesen mindig otthagyta bélyegét a kutató személyes meggyőződése, lett légyen szó képtisztelőről vagy képrombolóról, ortodox, katolikus, keleti keresztény vagy protestáns tudósról, modern vagy posztmodern művészet- illetve vallástörténészről. A hatalmas intellektuális erőfeszítés ellenére a mai napig nem sikerült konszenzust kialakítani számos kérdésben, és gyakran elfogult, vagy hibás nézetek ismétlődnek a kézikönyvekben vagy a szakirodalomban. | Ezért a legfontosabb feladat, hogy a kutatók és az érdeklődők számára hozzáférhetővé tegyük lehetőség szerint az összes ismert forrást. Két fontos hasonló jellegű gyűjtemény vállalkozott erre a feladatra. Az egyik Cyril Mango angol nyelvű forrásgyűjteménye a bizánci művészettörténethez, a másik H. Georg Thümmel forráskiadásai német …
Tovább a műhöz