Keresés
További részletek
Összes találat megjelenítve : 3

Találatok


Az alkotmány közkeletű fogalma napjainkban különleges törvényt jelent, olyan alaptörvényt, amelyben az állam önmagát korlátozva biztosítja polgárai számára az alapvető jogokat, megszabja a hatalom gyakorlásának törvényes kereteit és szervezetét. Az ilyen értelmű alkotmány a polgári fejlődés eredménye. A fogalmat azonban visszavetítették a megelőző idők államilag szervezett társadalmaira is (az ókori görög poliszokra, Rómára stb.). Nem lehetett azonban a múltra vonatkoztatni azokat a követelményeket, amelyeket a modem társadalom az alkotmányosság elveiként fogalmazott meg, mert ezek az elvek a tulajdon szabadságára épülő polgári társadalmi berendezkedés talaján születtek. A polgári társadalom elutasította az állam mindenhatóságát, az államhatalom minden irányú beavatkozását a társadalom életébe. A civil társadalom csak a társadalmi rend fenntartása érdekében szükséges állami funkciókat igényli, arra törekszik, hogy ezeket a funkciókat jogilag szabályozza, míg a társadalom létezési formáinak széles körében a közhatalom beavatkozását elutasítja. A legfontosabb és egyben legvitatottabb ilyen szféra a gazdaság, amelyben az állam a magántulajdont és a szabad vállalkozást védő szabályokkal biztosítja a gazdaság rendjét, egyben azonban az adókból finanszírozott közkiadásokkal és saját vállalkozásaival, tulajdonával maga is részese a gazdaságnak.Az állam …
Tovább a műhöz
A jogi felsőoktatási szakképzés és az igazságügyi igazgatási képzés hallgatói számára 2014-ben megjelent a „Magyarország alkotmányjogának alapjai” c. munka. A korábbi verziók hatályosítása alapján az a mű inkább a tételes alkotmányjogi ismeretek feldolgozására helyezte a hangsúlyt, míg az alkotmánytani fejezetek szűkre szabottan, feszesen, kisebb terjedelemben váltak az anyag részévé. Az oktatási tapasztalatokból láthatóvá vált, hogy mind a jogi felsőoktatási szakképzés, mind az igazságügyi igazgatási képzés, mind egyes szakjogász képzések tananyagának alkotmányjogi megalapozása érdekében szükség mutatkozik az elméleti jellegű, alkotmánytani ismeretek rendszerbe foglalására is. Mindez arra figyelemmel is elengedhetetlen volt, hogy az igazságügyi képzésből (valamint a jogi felsőoktatási szakképzésből) gyakori az alapképzésre való átjelentkezés, így a két képzés tananyaga közötti „távolságot” indokolt volt szűkíteni (a tananyag-átfedési mértékre vonatkozó előírásokra tekintettel is). Erre tesz kísérletet ez a munka. Célja, hogy e jelzett képzéscsoportok hallgatóinak rendszerezett ismereteket biztosítson a tételes alkotmányjog fogalmi rendszerének megértéséhez, és jó ugródeszkát kínáljon az alapképzésbe átlépőknek az ottani, bővebb és összetettebb tananyag elsajátításához. Hallgatóinktól a kiadvánnyal kapcsolatos valamennyi ötletet, …
Tovább a műhöz
Az állam- és jogtörténet-tudomány a modern történetkutatással egyidejűleg keletkezett. Feladata az állam- és jogfejlődés feltárása, az állam- és jogintézmények keletkezésének, módosulásának és megszűnésének magyarázata. Az állam- és jogtörténet-tudomány a történeti forrásokra, elsősorban a fennmaradt jogemlékekre, továbbá a jogi és történeti tudományok által feltárt tudományos eredményekre támaszkodik. Eredményei nem szorítkoznak a történelmileg kialakult intézmények leírására, hanem azok magyarázatát, a társadalom fejlődésében betöltött szerepüknek az értékelését is adják. Az állam- és jogtörténet a legáltalánosabb meghatározás szerint az alapvető társadalmi viszonyokkal dialektikus összefüggésben fejlődő állam- és jogrendszerek története. Az állam- és jogtörténet-tudományok fejlődése ma már évszázadokra visszanyúló historiográfiai előzményeken kísérhető nyomon. A társadalom, az állam és a jog története iránti érdeklődés mindig kapcsolatban állt az embereknek azzal a törekvésével, hogy jobban eligazodjanak a jelenben, megértsék koruk társadalmi jelenségeinek okait és előre lássák, milyen irányban fognak azok fejlődni a jövőben. E törekvések hatnak a kifejlődő állam- és jogtörténet-tudományokban is. A modern jogtörténetírás kezdetei a feudális társadalom felbomlásának és a polgári társadalom kialakulásának időszakába …
Tovább a műhöz
Összes találat megjelenítve : 3