Keresés
Összes találat megjelenítve : 1
Összes találat megjelenítve : 1
Találatok
Az Emberi Jogok Európai Bírósága eljárásának, joggyakorlatának követése egyre nagyobb feladat a jogban járatos szakemberek számára is. A Bíróság egyre növekvő számú ítéletében ma már az eligazodást nem pusztán a nyelvi nehézségek okozzák, sokkal inkább az a tény, hogy a magyar gyakorló jogászok túlnyomó többsége tanulmányai, illetőleg pályája során nem kaphatott szisztematikus képzést az emberi jogok európai védelméről. így nem ismerheti az esetjog rendszerét, tartalmát és technikáját, szükségképpen nehezen igazodik el annak használhatóságát illetően. Ez azért is sajnálatos, mert a Bíróság esetjoga nem pusztán a nemzeti jogélet legkülönbözőbb területén alkalmazandó joganyag, hanem olyan szemlélet is, amely a magyar a jogi gondolkodás alakítására is meghatározó hatással lehet. A strasbourgi bíróság immár több évtizede létező és állandóan alakuló joga olyan közös európai érték, amelynek ismerete az alapjogok magyarországi szemlélete, jogi szabályozása, és az alapjogi bíráskodás megalapozása szempontjából ma már nélkülözhetetlen. A fentiek miatt tartom nagy jelentőségűnek azt, hogy a strasbourgi esetjogot a magyar büntető eljárásjog szemszögéből feldolgozó kézikönyv jelenik meg. Ennek a könyvnek a különlegességét az adja meg, hogy a büntetőjog területén működő szakemberek, gyakorló büntetőbírók írták. Ez az egyik oldalról garancia …
Tovább a műhöz