Keresés
Összes találat megjelenítve : 3
Összes találat megjelenítve : 3
Találatok
A zeneiskolai oktatás és az általános iskolai ének-zene tanítás - néhány ritka kivételtől eltekintve - a kompozíciós muzsikán és népzenén kívül eső műfajokkal hagyományosan nem foglalkozik. Ugyanakkor az úgynevezett ifjúsági populáris zene az egész világon elterjedt, hihetetlen tömegek, száz és százmilliók lelkesednek érte. Egy különös, tipikusan XX. századi, a zene történetében eleddig példátlan jelenséggel állunk szemben, melynek elsősorban társadalmi és lélektani okai vannak. Észre kell venni: a fiatalság a maga módján reagált mindarra, ami századunkban végbement, s a maga módján reagál jelenleg is civilizációnk nem éppen reménykeltő helyzetére. A sokféle magatartás-reakció közül különösen szembetűnő a tiltakozás, a lázadás, a felnőttek világától való elfordulás. Vannak, akik szerint közvetít a rádió, televízió éppen elég pop-, rockzenét, hallgatnak a fiatalok koncerten, lemezen, kazettán éppen elég kommersz produkciót, legalább az intézményes zeneoktatás ne álljon be a sorba, hanem foglalkozzék azzal, amire hivatott, vagyis valódi művészetekkel, értékes alkotásokkal. Csakhogy a populáris zene iskolai diszkriminációja két szempontból rendkívül káros. Egyfelől a pedagógia ezen a téren lemond mindenfajta zenei nevelésről, ízlésformálásról. Másfelől szembeállítja az ifjúságot az iskolával, hiszen az utóbbi éppen azt a zenét rekeszti ki, …
Tovább a műhöz
Diszlexiával angolul
- 2012
A diszlexiásoknak nem felmentésre, hanem számukra megfelelő tanításra/tanulásra van szükségük. Az életben nincsenek felmentések. Az el nem sajátított tudás hiányt jelent, és a hiány újabb hiányokat szül. A diszlexiások nyelvtanulás alóli felmentése pótmegoldás, és leginkább az iskolát menti fel a feladat alól, hogy a szokásostól eltérően tanulni képes diákokat is sikeressé tegye. A diszlexiás egyéneknek is szükséges a nyelvtudás. Egyre több információ érhető el a diszlexiáról, arról a nehezen elfogadható helyzetről, hogy akár kiemelkedő értelmi képességek mellett is igen komoly készségbeli elmaradások jelentkezhetnek. Eljött az idő, hogy a diszlexiások tanításának hatékony módszereiről is rendelkezésre álljanak az információk, és ne a felmentés jelentse a megoldást. A diszlexiások is képesek tökéletesen elsajátítani idegen nyelveket, de nem azokkal a módszerekkel, amelyek széles körben elterjedtek a tanításban. Ez a hiánypótló gyakorlati munka érthetően, egyszerűen megfogalmazott kincsestár. Mind szellemében, mind módszereiben megfelel a kor kihívásainak. A diszlexiások erősségeire építően, rugalmasan, sokféle szempont figyelembevételével szól a diszlexiások tanulásáról. Elsősorban és gyakorlati példáival az angol nyelv tanulására fókuszál, de kis átalakítással bármely tananyag tanítására is ötleteket, módszereket, megoldásokat lehet találni …
Tovább a műhöz
Sorozatunk harmadik kötetét tartja kezében. Köteteink célja, hogy a köznevelés struktúrájában segítsünk hangsúlyosabban megjeleníteni a kiemelt figyelmet, különleges bánásmódot, ezen belül a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel (BTM, BTMN), illetve a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermeket, és az ő megsegítésüket. Kedves Olvasónk! A kiadványok gyakorlati szemléletűek, elsősorban az e csoportokba tartozó gyermekekkel osztálykeretben foglalkozó pedagógusoknak igyekeznek használható ismereteket nyújtani. A kiadványok óravázlatai a segítségnyújtás legközvetlenebb dokumentumai. Az első, és a második kötet tartalmazott elméleti ismereteket is. Hangsúlyt kapott, hogy a gyermek problémájának első megtapasztalója sok esetben a pedagógus. Az ő kezében van egyrészt a gyermek - szülő utáni - legalaposabb ismerete a gyermekről, ráadásul hosszmetszeti képben. Az ő kezében lehet sok esetben a megoldás kulcsa is. A megoldás ráadásul nem is mindig az adott gyermekre specifikus. Azok a technikák már rendelkezésre állnak, melyekkel lényegesen hatékonyabb lehet a nevelés-oktatás. Ilyen pl. a differenciálás, csoportos, páros és egyéni munka, az árnyalt értékelés. A tantermi folyamatok megváltozása minden gyermeknek előnyére válik, és hatékonyabban tudjuk segíteni azokat a gyermekeket, akik valamilyen tulajdonságuk miatt eltérően teljesítenek az átlagostól. Amennyiben a …
Tovább a műhöz