Magyar
EnglishKeresés
Összes találat megjelenítve : 1
Összes találat megjelenítve : 1
Találatok
A történelem angyala - Walter Benjámin nevezetes Klee-interpretációjában - a múlt felé fordítja arcát. „Ahol mi események láncolatát látjuk, ott ő egyetlen katasztrófát lát, mely szüntelen romot romra halmoz, s mindet a lába elé sodorja. Időzne még, hogy feltámassza a holtakat és összeillessze, ami széttörött. De vihar kél a Paradicsom felől, belekap az angyal szárnyaiba, és ... feltartóztathatatlanul űzi a jövő felé, amelynek hátat fordít, miközben az égig nő előtte a romhalmaz. Ezt a vihart nevezzük haladásnak.” A történelemből a jövő felé hátráló rémült angyal a halál angyalának bizonyul: nyomában kő kövön nem marad. Bár Benjámin „a történelem olyan felfogását” keresné, mely „nem vállal semmi cinkosságot” a vak haladással, a történelem angyalarcáról úgy látszik, letörölhetetlen a rémület. Nincs választása. Ha nem kelne időben segítségére a pusztításból őt kimentő paradicsomi vihar, ha nem válna e vihar cinkosává, eggyé azzal - menthetetlenül alábukna a szenvedők és a holtak közé. Talán cinkosságát próbálja enyhíteni, amikor elfordítja arcát a jövőtől, s ránk, romhalmazra függeszti ijedt tekintetét. A vihar paradicsomi eredete mégis vigaszt és reményt jelent: „a múlt titkos indexet hordoz magán, s a megváltáshoz van rendelve általa”. Benjámin az utolsók egyike a nyugati történelemfilozófiában, akik még röptében látták a …
Tovább a műhöz