Keresés
Összes találat megjelenítve : 5
Összes találat megjelenítve : 5
Találatok
Az értékpapírok magánjogának magas szintű tudományos vizsgálata hosszú időn át fontos részét képezte a magyar jogtudománynak. Jogtörténetünk 1945-től 1990-ig tartó „szocialista” időszakában a piacgazdaság alapintézményeinek tudományos vizsgálata azonban jelentősen háttérbe szorult. A rendszerváltást követően kialakult új gazdasági és jogi igények között már nem szabad tovább halogatni az értékpapírok magánjogának tudományos igényű feldolgozását. A piacgazdaságra áttérés felelevenítette azokat a jogintézményeket, melyek ismerete egykor a polgári Magyarország idején a jogászképzés természetes részét képezte. Amíg azonban az elmúlt 50 év során a nyugati országok jogtudománya továbbfejlesztette az értékpapírok jogát, addig nálunk ezen a téren határozott stagnálás, sőt visszaesés következett be. Ezt a hiányt kell bepótolniuk a jelen és jövő joghallgatóinak. A könyv megírása során elsősorban a magyar értékpapírjogi irodalomra támaszkodtam, melyből kiemelkedik Keresztes Gyula „Magyar értékpapír jog” c. kézikönyve. Ez az egyébként méltatlanul elfeledett monográfia elsősorban sajátos -általam is alkalmazott - rendszere miatt érdemel figyelmet. A magyar jogirodalomnak az értékpapírokkal szemben a szocialista időszakban tanúsított csekély érdeklődésének következményeit a külföldi irodalom figyelembevételével kellett pótolni. A meglévő …
Tovább a műhöz
A Janus Pannonius Egyetemi Kiadó először 1991-ben jelentette meg a szerző "Vállalati tőkefinanszírozás" című munkáját. Az a kötet a vállalati tőkegazdálkodás alapvető fejezeteit tekintette át. Többek között szó volt benne a tőkeköltségvetés készítés alapjairól, a tőkeértékelési eljárásokról, a
kockázat és megtérülés kapcsolatairól, a működési és finanszírozási áttételről, valamint a forgótőkegazdálkodás alapelemeiről. A most közreadott munka az előző kötet folytatása. Az ott tárgyalt alapismeretekre támaszkodva a vállalati tőkefinanszírozás olyan fejezeteit tárgyalja, amelyek elengedhetetlenül fontosak a tőkeberuházási és finanszírozási döntések megalapozásához. A szerző kifejezett szándéka volt olyan témakörök bemutatása, amelyek megértéséhez és alkalmazásához a korábbi kötet ismeretei előfeltételként szolgálnak. Az újabb fejezetek ráépülése a korábbiakra a könnyebb tanulhatóságot is célozza. E kötet a vállalati tőkefínanszírozás gondolatvilágában inkább az elméleti alapvetést segíti, bizonyos fejezeteiben azonban a gyakorlati megfontolások dominálnak. A tananyag olyan oktatási koncepció kereteibe illeszkedik, ahol a tantárgyi előadás, s természetesen a gyakorlat, is az alkalmazás problémáira koncentrálhat. A tőkegazdálkodás témakörében írt újabb kötet először bemutatja a tőkeberuházási és finanszírozási döntések …
Tovább a műhöz
Ez az anyag a JPTE Közgazdaságtudományi Karán, a Vállalati Gazdaságtan és Számvitel Tanszék által a kilencvenes évek eleje óta folyó „Vállalati tőkefinanszírozás” témájú kurzusokon elhangzott ismeretek alkalmazására épül. Az az olvasó, aki kezébe veszi ezt az anyagot ellenőrizheti problémamegoldó képességét a közölt témán. Mindazon olvasóknak ajánlható ez az anyag, akik gazdálkodási diplomát nyújtó graduális és posztgraduális képzésben részt vesznek. A példatárban előforduló jelölések magyarázatát közvetlenül a bevezető rész után ismertetjük. Csatoltunk az anyaghoz olyan rövid magyarázatokat is, amelyek a „Corporate Finance”, mind elméleti, mind praxis oldalához tartozó fogalmakat, definíciókat tartalmaznak. Itt figyelembe vettük a hazai sajátosságokat is. Ezen kívül még csatoltunk az anyaghoz egy függeléket is, amely a különböző kamatszámítási esetekhez nyújt segítséget a közreadott feladatok megoldásakor. Tíz részre osztottuk a megoldásra váró feladatokat. Minden egyes feladatcsoporton belül vannak olyanok, melyek megoldását közreadjuk, illetve olyanok, melyek megoldását nem közöljük. Az első feladatcsoport a pénz időértékével foglalkozik. Ez a rész olyan eszközöket mutat be, amelyek segítségével összehasonlíthatók és konvertálhatók a különböző időpontokban felmerülő pénzáramok. A második feladatcsoport a pénzügyi tervezés-elemzés …
Tovább a műhöz
Az e kötettel közreadott "Tőkefmanszírozási számítások" című anyag folytatása a korábban megjelent "Vállalati tőkefinanszírozás" és a "Tőkeberuházási és finanszírozási döntések" c. tananyagnak. A vállalati finanszírozás tárgykörében íródott könyvek felölelik a vállalati befektetések alapösszefüggéseit, meghatározó súlyt adva az elméleti ismereteknek A tőkefinanszírozási témakörök könnyebb értése és feldolgozása szükségessé tette egy olyan tananyag kidolgozását, amely a számításokra, példaszerű illusztrációkra támaszkodva közelebb visz a befektetési döntéshozatal világához. A "Tőkefinanszírozási számításokéban az elméleti ismeretek mérsékeltebb súlyával szemben kisebb példáktól egybefüggő döntési esetek bemutatásáig sokféle számítási
változat megtalálható. E könyvben egyrészt olyan számítások szerepelnek, amelyek elméleti alapjait a korábbi anyagok tárgyalják, másrészt bekerültek olyan fejezetek is, amelyek az előző anyagokban még nem kaptak helyet. Ilyen új tárgykörnek tekinthető a beruházási projektek kockázati analízise, a tőkeadagolás, illetve a tőkeköltség számítása. A három anyag szoros tartalmi kapcsolata avval magyarázható, hogy meg-megújuló kísérletekkel törekednünk kell a vállalati tőkefinanszírozási terület lehető legteljesebb lefedésére. E gyors fejlődésben levő szakterületen gyakran tapasztalható egy-egy …
Tovább a műhöz
A Vállalati Finanszírozási gyakorlatok című tananyag a Közgazdaságtudományi Kar Vállalati Gazdaságtan és Számvitel Tanszékén készült. A kötetben foglalt példák és gyakorlatok az önálló tanulás segítését szolgálják. A tizenkét fejezetbe foglalt példaanyag megértése és használata feltételezi a vállalati finanszírozás témakörében íródott és korábban megjelent tankönyvek anyagának ismeretét. Ezek között említhető Bélyácz Iván: Vállalati tőkefinanszírozás, Tőkeberuházási és finanszírozási valamint Tőkefinanszírozási számítások című könyve továbbá Ulbert József: Vállalat-értékelés és Értékpapír-értékelés című anyaga. A példa- és gyakorlat anyag fejezetei lényegében követik az említett tankönyvek tartalmi szerkezetét, valamint a Vállalati finanszírozás című tantárgy előadásainak menetét. Az első fejezetben a kamatszámítás, a diszkontálás és a járadékszámítás, a másodikban a kockázat és megtérülés gyakorló példái találhatók. A harmadik fejezet a forgótőke-gazdálkodás gyakorlati példáit, a negyedik a pénzügyi mutatók elemzését tartalmazza. Az ötödik rész a vállalati tőke-költségvetés számítási módszereivel ismertet meg, a hatodik pedig a befektetések értékelésére ad számos példákat. A hetedik és nyolcadik fejezet foglalja össze a befektetési portfoliók és a CAPM modell gyakorló példáit. A kilencedik rész a …
Tovább a műhöz

Magyar
English