Keresés
További részletek
Összes találat megjelenítve : 1

Találatok


Kézikönyvünk negyedik kötete az információtudomány ha tárterületeivel foglalkozik. Minden ismeretág más tudományok szorosabb-lazább összefüggéseinek szövedékében él, de nekünk több az okunk, hogy az érintkező diszciplínák életét figyeljük, hiszen szőkébb ismeretkörünket jó száz éve már az összes tudomány segédtudományaként is értelmezték. Eltekintve a segédtudomány szó pongyola használatától, a fenti állításból az olvasható ki, hogy a könyvtár- és információtudomány szorosan kötődik az egyetemes emberi tudáshoz. Jelen kötet feladata abban állt, hogy bemutassa, egy-egy határterületi diszciplínának az információtudománnyal kialakult szimbiózisában milyen megtermékenyítő eredmények születtek az információtudomány és az érintkező ismeretkör számára egyaránt. Vállalt célját alighanem hullámzó eredménnyel teljesítette. Ha azonban sikerült legalább megfogalmaznia azt az igényt, hogy a továbbiakban nem elégedhetünk meg a határterület bevezető szintű, önmagára irányuló felvázolásával, már elérte célját. Az első rész három fejezete a társadalmi környezet dzsungelébe kalauzol el. Innen erednek feladataink, érte vagyunk, és fennmaradásunkat is a társadalmi környezetben áramló folyamatok ítélete dönti el. A tudás létfontosságú, amelyet a könyvtárnak vagy dokumentációs, információs szervezetnek hívott intézmény szervez, tesz elérhetővé, …
Tovább a műhöz
Összes találat megjelenítve : 1