Magyar
EnglishKeresés
Összes találat megjelenítve : 10
Összes találat megjelenítve : 10
Találatok
A magyarok tetteiről
- Anonymus
- [1898]
Mint nemzeti történelmünk legrégibb kora, úgy hazai történetírásunk kezdete is homályba van burkolva. Hazai történetírásunk atyjának még csak nevét sem ismerjük. A legelső magyar ember által írott magyar történelmi munkát a névtelen jegyző munkájának, röviden Anonymus munkájának szoktuk nevezni. E munka «A magyarok tetteit» czímét viseli s tárgyát a honfoglalás története képezi. Bár hazafias lelkesedéssel, nagy nemzeti önérzettel van írva s krónikáink közül az egyetlen, mely a honfoglalás történelmével részletesen foglalkozik, nem volt elterjedve s csak egyetlen, a XIII. század végéről vagy a XIV. század elejéről származó kézirata maradt ránk, mely jelenleg a bécsi cs. és kir. udvari könyvtárban őriztetik. A mint azonban a mult században ismeretessé lett, egyszerre a magyar történetírás bibliájává emelték. Elbeszélése a honfoglalásról átment a jelen század első felében irott összes történelmi műveinkbe. Csak miután a század közepétől fogva többen — hazai és külföldi történetírók egyaránt — éles bírálat alá vették s elbeszélésének nagy tévedéseit, mondhatnók meseszerűségét kimutatták, vesztette el hitelét, mint elsőrangú kútfője a magyar honfoglalásnak. De értékét mint hazai történetírásunk legrégibb és kiváló emléke s mint történelmünk egyik becses forrása igen is megtartotta. Mint történelmi mű egységes, kerekded …
Tovább a műhöz
A Gesta Hungarorum (Magyarok tettei) egyetlen fennmaradt középkori kézirata. Az első, levakart oldalról kiderült, hogy az egyébként is ismert első oldalt kezdték el rajta, de a már megírt szöveget levakarták. A kódex sem a szerzőt, sem a címet nem nevezi meg.
A betűtévesztések, a rövidítések alkalmankénti rossz feloldásának ténye arra utal, hogy a kézirat nem autográf, de másolója a magyar szavak biztos másolása alapján magyar anyanyelvű volt. Az írástörténeti párhuzamok alapján kéziratunk a 13. század közepére, de mindenképpen IV. Béla halálának 1270. événél korábbra helyezendő. Az 1v oldal vörös-zöld „P” tollrajzos iniciáléja valószínűleg a szöveget másoló kéz műve. A kódexben bejegyzések nincsenek, későbbi sorsa követhetetlen, a 13–14. században Kézai Simon, majd a Magyar Krónika szerkesztője bizonyosan használta, s talán 1500 körül is hozzáférhető volt.
A bevezetőben említett „boldog emlékezetű”, azaz elhunyt Béla király belső tartalmi érvek alapján leginkább III. Bélával azonosítható. A szerző a korabeli egyetemlátogatási gyakorlat jegyében többfelé megfordult külföldön, s utána lépett udvari szolgálatba, ahol címei: „notarius” és „magister”. A korból azonban csak kisszámú oklevél maradt fenn, ebből következően minden kétséget kizáró bizonyossággal nem is lehetséges a szerző azonosítása a felmerülő „jelöltekkel”.
A …
Tovább a műhöz
Alig múlik el nap, hogy ne olvasnánk valamit a kormány, az egyháznagyok, felekezetek, polgári hatóságok áldozatairól, melyekkel nőnevelésünk előbbre vitelében buzgólkodnak. Nem is tagadható, hogy eme vállvetett erőfeszítések következtében e téren is nagyot haladtunk; azonban haladásunk mellett is nőnevelési intézeteinknek még mindig számos akadálylyal kell küzdeniük. Ezeknek az akadályoknak egy részét a közönség előítéletei gördítik leányiskoláink útjába; más részük azonban magukban az iskolákban rejlik, a mennyiben kevés kivétellel sok oly belső bajban sínylődnek, melyek az egészséges fejlődést megnehezítik. Leányiskoláink eme belső bajairól óhajtanék elmondani egyetmást, azokról a valódi bajokról, a melyek komolyan sürgetik a foganatos javítást, s azokról a képzelt bajokról, melyeket a be nem avatott nagy közönség lát leányiskoláinkban, s a melyek felvilágosítást igényelnek. Azon körben maradván, melyben tapasztalataim legközvetlenebbek és legszámosabbak, ezúttal csupán állami leányiskoláinkról óhajtók elmondani egyet-mást — nem azért, hogy ítéljek, hanem azért, hogy használjak. Sokat árt leányiskoláink szerencsés fejlődésének általában az a szűnni nem akaró versenygés, mely a különféle intézeteket egymás iránt elfogultakká teszi s olyan vádakra ragadja, a melyek minden alapnak híjával vannak. A nemes verseny éltet, az elfogult versenygés csak …
Tovább a műhöz
A múlt század vége felé írt tankönyvek, az e század elején készült tantervek egyikében másikában világos nyomait találjuk annak, hogy a nép számára, különösen pedig a nép leánygyermekei számára fentartott iskolákban nagy gondot fordítottak az egészségtani ismeretek közlésére. A jeles Látzai József 1793-ban írt tankönyvének 40 lapja az embert ismerteti meg a növendékkel s e fejezetben jórészben csak egészségtani ismereteket nyújt a nevezett kézi könyv, a melynek előszavában a következőket olvashatjuk: A tökéletlenebb földi teremtményekről vezéreltetik a gyermek a legnemesebbre, az emberre. Itt először is a maga testét, az egészségnek becses és drága voltát, annak megtartására vagy helyreállítására oktató regulákat tanulhatja megismerni; azután a lelket és annak tehetségeit és az ezeknek igazgatásokra oktató regulákat vizsgálhatja. A Pozsonyban, 1806-ban megjelent „A tudományok rövid summája" ezímü olvasó könyv szintén húsz oldalra terjedő egészségtant foglal magában. A híres Teschedik Sámuel által 1779-ben Szarvason alapított „Industrialis Oskola" tantervében nagy szerepe volt az egészségtannak s a Halasy, Bredetzky és Poszvék által vezetett soproni polgári leányiskolában már 1801-ben rendes tantárgy volt az egészségtan. — A Fejes János által készített, s Gömör és Kis-Kont megyei esperességi iskolák számára el is fogadott iskolai szervezetben, melv …
Tovább a műhöz
Politikai, társadalmi és közgazdasági viszonyaink az utolsó évtizedek alatt amily gyökeresen, ép oly rohamosan változtak meg. A jobbágyság eltörültetett, az ipar szabaddá lett, a gőz ereje sok foglalkozási ágban fölöslegessé tette az emberi munkaerőt s a külföldi gyáripar olcsó termékei elárasztván piaczainkat, megbénították fejlődésnek indúlt házi-iparunkat. A paraszt, úgy mint a városi polgár függetlenné lett, fontos politikai jogok gyakorlatára szabadíttatott fel, de egyszersmind elvesztette az azelőtti viszonyok között földesuraiban, a czéhrendszerben stb. bírt gyámolát és teljesen önerejére utalva kénytelen megvívni a sokkal súlyosabbá vált önfentartási harczot. Népünkre nézve különösen megnehezíti e küzdelmet az a körülmény, hogy arra kellőképen előkészítve nincsen, s hogy a jobbágyság igáiból a nyugateurópai népek között legkésőbb szabadulván fel, munkaerejének értékesíteni tudásában, saját czéljaira való felhasználásában messze elmaradt azok mögött. A politikai, társadalmi viszonyok megváltozásával népünk legkönnyebben megalkuszik, annyival is inkább, mert a megváltozott viszonyoknak megfelelő történelmi és alkotmányi és egyéb imeretekre az újonnan szervezett népiskola előbb-utóbb rátanítja; de a megváltozott közgazdasági viszonyok szemmellátható nyomorba taszítják, mert ez ellen a legbiztosabb fegyvert, a munkát, munkaszeretetei sem az …
Tovább a műhöz
„Ne hagyjátok a kisdedeket sokáig magukra s ne bízzátok őket lelketlen műveletlen emberekre !“ Ez, kedves leányom — a kisdednevelés egyik aranyszabálya. — A kisdedek lelkét szoksor hasonlították már a tükörhöz s méltán, mert a kisdedek lelke oly képéket tüntet elénk, a minők azokban lelhetők, a kiknek lelke gyakran és huzamosan gyakorolt a kisdedekre hatást. — Boldog gyermekek, kiknek lelke müveit, szerető lelkek hatása alatt állhat szüntelen; mert az ily gyermekek erkölcsi életének alapja a szerétéiből való engedelmesség lesz, a melyből megrendíthetlenűl fejlődik idővel a jellem, a meggyőződésből való engedelmeskedés azon törvényekkel szemben, a melyeket az erkölcstan szab elénk. •— A magára hagyatott gyermek csak magát szeretheti meg — mivel ő maga az, ki magának gyönyörűségeket szerez. A sokszor, sokáig magokra hagyatott gyermekek ellenségeiknek tekintik az őket idöszakonkint háborgató egyéneket —- félnek tőlük; mert azok rendesen csak azért közelítenek feléjök, hogy valamely élvezettől, kellemes érzelemtől megfoszszák. Az ily egyéneknek aztán nem azért engedelmeskednek a kisdedek, mivel szeretik őket hanem csak azért, mivel félnek tőlük. — Jaj a gyermeknek, ki kisded korában csak félelemből engedelmeskedik; mert ezzel az ellenmondás és a kétszínűség alaptermészetévé válik s gyönyör érzet vesz rajt erőt, ha ellenszegülhet a törvénynek, mit a …
Tovább a műhöz
Német-, branczia- és Angolországban a nőkérdésnek már gazdag irodalma van; nálunk alig foglalkozik vele egy-egy hírlapi czikk; külön könyv e tárgyról épen a ritkaságok közé tartozik. S ha az irodalom csakugyan a közélet és közszellem tükre, akkor nálunk nökérdés ügyszólván nem is létezik. Nagy tévedést rejtene magában ez a hirtelen következtetés. Nekünk is megvan a magunk nőkérdése a közéletben, csakhogy a közszellem nem ébredt még arra, hogy tüzetesen foglalkozzék vele s az irodalom — e téren legalább — igen keveset tesz a közszellem ébresztésére. A kérdésnek természetesen más az alakja nálunk, mint az említett nyugoti nemzeteknél — annyiban más, a mennyiben társadalmunk különbözik amazokétól. De azért az a törekvés, a mely a nők műveltségének emelését sürgeti s ennek alapján helyet, munkát és elismerést követel számukra a közéletben is, nem idegen tőlünk. Nem is lehet idegen, mivel ezt a törekvést korunk míveltsége élteti, melynek részesei vagyunk mi is s a melytől ha akarnék se zárhatjuk el magunkat. Hogy a nő természetes hivatása — általában szólva — addig terjed, a meddig a házi tűzhely szelíd fénye világít, nem vonja kétségbe senki; de az is bizonyos, hogy a társadalmi rend örök küzdelemben áll a természet rendjével s nem adja meg mindig azt, a mit emez követel. A társadalmi élet az érdekek harcza s ez aharcz az önfentartás körül foly. …
Tovább a műhöz
Az 1868-diki népoktatási törvény nemzeti nőnevelésünk biztos és helyes fejlődésének alapjait is megvetette. Kimondta e törvény a tankötelezettséget a leánygyermekekre nézve is, s meg teremtette a tanítónői intézményt, a józan nőnevelés egyik főtényezőjét. Az 1868-diki XXXVIII-dik törvényczikk, illetőleg ezen törvénynek végrehajtása gyors fejlődésnek indította nőnevelésünk ügyét. Leányiskoláink száma egyre szaporodik s a tanítónői intézmény által eddigelé elért siker, ha nem bizonyítja is azt, hogy tökéletesen czélt értünk, arra nézve megnyugtathat, hogy helyes irányban indultunk és haladunk.
Az állami tanítónő-képzőintézetekből kikerült s nyilvános leányiskolákban működő tanítónőink nemzeti szellemben hatnak — s már is más irányt adtak nőnevelésügyünknek, mint a minővel az 1868 előtt bírt, a midőn a leányiskolák nagy része oly ma-gán-nevelöintézetekkel volt kapcsolatban, a melyekben magyarul nem tudó, nemzeti életünket meg sem értő, nemzeti szellemünktől idegenkedő külföldi nevelönöké volt a főszerep. S ez már magában véve is figyelemre méltó eredmény; de különösen megnyugtató és a jövőre nézve a legszebb reményekre feljogosító lesz előttünk ez az eredmény, ha felteszszük, hogy az a szellem, a mely magyar tanítónőinkben él s a melyet leányiskoláinkban terjesztenek — igazán megérdemli a nemzeti nevezetet; ha meggyőződhetünk …
Tovább a műhöz
Folyóiratunk több ízben foglalkozott népünk szomorú közegészségi viszonyaival s mindannyiszor rámutatott az iskola mgg a tanítók nagy s nemzeti fontosságú hivatására eme szomorú viszonyok jobbra fordításában. Mert hiában alkotunk egészségügyi törvényeket, s hasztalan pazarolják erejüket a közigazgatási hatóságok e törvények végrehajtására mindaddig, míg a nép maga is tudatára nem ébredt annak, hogy a közegészség javítását és fölvirágoz-tatását nemcsak az összesség érdeke követeli,hanem minden egyes embernek egyéni jóléte és földi boldogsága is nagy mértékben ettől függ. De ennek a meggyőződésnek ébredezése csak a kezdet kezdete. A népnek látnia kell azokat az utakat és módokat is, a melyek e nagy probléma megoldásához vezetnek; látnia kell azt a részt, mely a nagy munkából az egyesekre háramlik s a sikert, melyet saját jóvoltáért s mások jólétéért fáradozásával elérhet. De ki győzze meg őt, ki mutassa meg számára az utat, ki vezesse őt oda, hogy érdeklődésének, részvételének és munkájának gyümölcsét is szedhesse'? — kétségkívül első sorban is az iskola. A közegészség gondozása a legszorosabb kapcsolatban van a nép műveltségével. Minél műveltebb valamely nép, annál több gonddal ápolja azt s virágzó közegészségi viszonyokat csak virágzó műveltségű nemzeteknél találunk. Műveltségét pedig a nép föképen az iskolának és az …
Tovább a műhöz
A Bölcsészettudományi Kar a Pécsi Tudományegyetem legnagyobb hallgatói és oktatói létszámmal rendelkező kara, ahol számos tudományos műhely keretein belül magas színvonalú tudományos tevékenység zajlik. A minőségi munka fenntartása, színvonalának további emelése a karon folyó tehetséggondozó műhelyek alapvető feladata, amely természetszerűleg a kar és az egyetem számára egyaránt nagy relevanciával bír. Különösen aktuális és fontos a humántudományok szerepének markáns megjelenítése, hiszen a jelenlegi tudománypolitika elsődleges preferenciáját a közvetlenül hasznosítható eredményeket produkáló műszaki és természettudományok, valamint a matematika és az élettudományok képezik. A Pécsi Tudományegyetem Bölcsész Akadémia 2012–2013 című előadássorozata (a PTE BTK Kari Tudományos Diákköri Tanácsa szervezésében) a nagyközönség – köztük a középiskolások és tanáraik – számára kívánta bemutatni a bölcsészet- és társadalomtudományi kutatások legújabb eredményeit, a sokak által ismert Nyitott Egyetemmel rokon formában. A program keretében olyan nemzetközileg is elismert tudósok mutatták be legújabb kutatási eredményeiket, akik más felsőoktatási intézményekben, kutatóhelyeken tevékenykednek. A szemeszterenként 10 előadásból felépülő program során a hallgatóság több tudományterület, az irodalom, filozófia, pszichológia, kulturális antropológia, …
Tovább a műhöz