Keresés
Összes találat megjelenítve : 2
Összes találat megjelenítve : 2
Találatok
Irány észak!
- 2015
A hajdani Pécsi Püspöki Könyvtár sokszínű állománya kiváló alkalmat ad különböző tematikájú tárlatok összeállítására. Az ötlet, hogy 2014-ben milyen kiállítással örvendeztessük meg a kedves érdeklődőket, több jubileum apropóján született. A skandináv térség politikai történetét tanulmányozva számos évfordulóra bukkantunk. Dánia új államformája 1849-ben alkotmányos monarchia lett, Izland 70 éve kiáltotta ki a köztársaságot, Norvégia pedig 1814ben fogalmazta meg új alkotmányát. A Pécsi Magyar–Finn Társaság megalakulása is éppen 40 évvel ezelőtt történt. Az észak-svédországi Umea városát 2014-ben – csakúgy, mint a 2010-es évben Pécset – Európa Kulturális Fővárosává választották. Mindezen évfordulók, és az a tény, hogy a Klimo Könyvtár állományából ilyen tematikájú tárlat még nem készült, adták az ötletet egy skandináv témájú kiállítás összeállítására. 2014. április 29-én, kedden délután került sor az Irány Észak! Skandinávia kiállítás a Klimo Könyvtárban című tárlat megnyitójára. Komlósi László rektorhelyettes és Fischerné Dárdai Ágnes főigazgató köszöntője után Szilágyi Mariann könyvtáros foglalta össze a vitrinek tartalmát, majd Miszler Tamás, a PTE Tóth József Bölcsészettudományi és Természettudományi Kari Szakkönyvtár igazgatója, a kiállítás szakmai kurátora beszélt néhány egyedi kiadványról. A …
Tovább a műhöz
A hajdani pécsi püspöki könyvtárat 1774-ben alapította Klimo György püspök (1751–1777). A könyvgyűjteményt a könyvtártörténet-írás ma Magyarország első nagy nyilvános bibliotékájaként tartja számon. Eredeti, ötablakos épülete az 1770-es évekre épült fel a püspöki palota és a délnyugati torony közötti üres telken, kizárólag könyvtári célokra. A toronyban Klimo egy csillagvizsgáló és földmérő eszközökkel berendezett gyakorlati kutatásokra alkalmas helyet (Matematikai torony) is berendeztetett. A bibliotéka alapításának egyik fő célja az volt, hogy az újraalapítandó egyetemnek szakirodalmi és forrásanyag-igényét kielégítse, ekképpen megtalálhatók volt benne a vallástudomány mellett a jog-, az orvos, a bölcsészet- és a természettudományok korabeli és korábbi keltezésű nyomtatványai és kéziratai. A nyilvános könyvtár állománya az alapító idejében 8000–8500 kötetet foglalt magában. A könyvgyűjtemény mellett a püspök támogatta a Pécsett letelepedni kívánó Engel János József nyomdászt, valamint átvette az 1760-ban alapított káptalani papírmalom fenntartását. Klimo püspök legnagyobb érdeme, hogy származása (Nyitra megyei jobbágycsalád) és neves felsőfokú intézményekben való tanulmányok meglétének hiánya ellenére hihetetlen tudományos rálátással, időt és pénzt nem kímélve hozta létre könyvgyűjteményét. Kiterjedt hazai és európai …
Tovább a műhöz