Magyar
EnglishKeresés
Találatok
A magyar irodalom tanításának kérdései annyira élénken foglalkoztatják a magyar, nyelv és irodalom tanárait, hogy sokan már súlyos válságról is beszélnek. Fejtegetéseimnek ép az a célja, hogy — a Nevelésügyi Szemlében megjelent ilyen tárgyú cikkek alapján — összefoglalóan rámutassak a legtöbb nehézséget jelentő kérdésre, így leginkább a módszer és a tankönyv kérdésére. Ügy látom ugyanis, hogy a harc a jobb tankönyvért folyik — korábban inkább a jobb módszerért — mert akár hívei a vitázók az új módszernek, akár ellenségei, abban többé-kevésbbé mindnyájan megegyeznek, hogy a - jelenleg használatban levő tankönyvek vagy egyáltalán nem tankönyvek (csak szemelvénygyűjtemények), vagy annyira hiányosak, hegy alig lehet őket használni. A kérdés tisztázására annál szívesebben vállalkozom, mert két érdemes kartársunk idevonatkozó, külön füzetben megjelent tanulmányai — melyekkel eredetileg könyvismertetés formájában akartam foglalkozni — még jobban meggyőztek a probléma időszerűségéről és fontosságáról. Az ellentét ugyanis nyilvánvaló: Csanádynak és Zimándinak vannak ugyan találkozópontjai, de az egyik — Csanády — mégis inkább »tankönyvpárti«, a másik — Zimándi — inkább módszerpárt, noha sem az előbbi nem mondja, hogy a módszer nem fontos, és a másik sem állítja, hogy tankönyvről hallani sem akar. Az ellentét azonban nyilvánvaló, …
Tovább a műhöz
Minden tanárral előfordult már, hogy olyan osztályra akadt, ahol szinte minden erőfeszítése hiábavalónak bizonyult, ahol sem a jó szó sem a szigorúság, sem a legkülönbözőbb módszertani fogások sem vezettek eredményre. Ahol a tanulókat nem lehetett megmozgatni, ahol szánalmasak voltak a számonkérés eredményei. Ahová, bizony, nem szívesen ment be a tanár. Pedig az ilyen osztályban is voltak jófejű fiúk, sőt egyenként igen kedvesek és szolgálatkészek is voltak közöttük, de együtt — az osztály közösségében, csődöt mondott az irányukban kifejtett minden jószándék. Ugyancsak előfordulhatott már minden tanárral, hogy tanított olyan osztályban, ahol nem voltak egetverő tehetségek, sőt jeles is alig akadt a tanulók között, mégis jószándék, buzgalom, kedvesség töltötte el a fiúkat úgy, hogy öröm volt közéjük menni. Nyilvánvaló, hogy, az előbbi esetben valami hiányzott, mégpedig éppen az, ami a második esetben megvolt: a jó osztályszellem.
Az első osztályban összeverődő kicsinyek 10—20 népiskolából kerülnek együvé. Alig ismerik egymást. Hamarosan kisebb csoportok alakulnak, ezek a tízpercekben egymásközött beszélgetnek, játszanak. Elkülöníteni igyekszenek magukat a többi társuktól s ezért rendszerint még valami titokzatos vagy tréfás nevet is adnak az együttesnek. Az egyik csoport talán a tigrisek, a másik a zöldnyakúak csoportja. Rendszerint rövid ideig tart …
Tovább a műhöz
A nevelés számos tényezője között a legfontosabb az otthon és az Iskola. Az otthon a természeti törvényen alapuló tekintély elvével, a vérség állandóan ható erejével, az anyai melegség felé repeső ártatlan gyermek szívével, az apai tekintélyt tisztelő értelmi felismeréssel; az iskola pedig a hivatásos nevelők személyi, értelmi és erkölcsi ráhatásával olyanná alakítják a gyermek egyéniségét, amilyent a céltudatos-nevelés az otthon és iskola részéről mint legjobbat elérni szándékolhat. A teremtés legnemesebb anyaga: az ember, a jövendő fejlődés, alakulás alanya, mi magunk élő folytatása van a két fontos nevelő tényező kezében. Családok, nemzetek erkölcsi, szellemi világfelfogása, fejlődése, átalakulása, a művelődés magasba szárnyalása, vagy embertelen mélységbe zuhanása függ attól, hogy a család természetes levegője, az iskola céltudatos rendszere mivé és milyenné neveli a reábízott jövendőt. A kérdés nem új, de nem is elhasznált. Nem új nekünk, akik világnézetek tusájában eljutottunk a végletek koráig és tudjuk, hogy a történelem fény- és árnykorszakai az emberi, szellemi 'és lelki nemességének mértékével voltak mindig kapcsolatban. De nem is elhasznált és figyelemre nem méltó a kérdés, mert hittel hisszük, hogy a világot csak nemes anyagból, nemes szívvel és örökké értékes igazságokkal lehet újjáépíteni, vagy legalább is jelen …
Tovább a műhöz
Eduard Spranger írja Lebensformen c. nagy művében, hogy az emberi életnek a lényege az időtlen, az abszolutum, az értékek maximuma után való törekvés s ez nem elégülhetvén ki az egyén életkeret teinek szűkös határai között, megteremti a szellem egyénentúli objektivációját. a kultúrát. A történet viszont a kultúra élete, melyben az értékek örökkévaló világa és az anyag mulandó birodalma találkoznak az emberi tevékenységben, melyet Kerschensteiner1 szerint a közösségi szellemnek kell irányítania. Az egyén ugyanis a nép által kitermelt objektív kulturkincsből meríti a maga pszichikai erejét és a tanításnak a nép sajátos kultúrájának átélését kell elősegítenie. Ezek szerint minden pedagógiai cselekedet specifikus feladata állandó kapcsolatok fenntartása egy. nemzet objektív kulturkincsei és az egyén között., valamint az előbbinek megfelelő lelki magatartás kialakítása. így egy oly típusú személyiséghez jutnánk el aki a közösség talajából nőtt ki, akinek éppen ezért első feladata a nép tagjának éreznie magát és vállalni azokat a kötelezettségeket, melyeket az a társadalom ró reá, .melynek fejlődését, lelki reliefjének kialakítását! köszönheti. Ehhez azonban a népi sorsnak átélésére és megértésére van szükség, amely szerint viszont, mint Spranger mondja ugyancsak! a fent idézett munkában, önmagunknak az áthelyezésére egy idegen világba, hogy …
Tovább a műhöz
A kötet a hazai neveléstörténet-írás első kísérleteinek egyike, hogy nyomtatásban mutassa be népi demokratikus nevelésügyünk húszéves fejlődését. A marxista-leninista történetírás fontos feladatának tekinti a közvetlen múlt vizsgálatát. A nevelésügy — ha késve és egyenetlenül is —, de követte a politikai, gazdasági fejlődés, a szocialista építés ütemét s egészében megfelel a szocializmus teljes felépítésén fáradozó társadalmunk követelményeinek. A szocializmus alapjainak lerakása, mint egy rendkívül jelentős periódus határköve, a neveléstörténelem számára is lehetővé, egyben szükségessé teszi a fejlődés legáltalánosabb törvényeinek, azok sajátosságainak felvázolását és tudományos elemzését.
A jelen alkalommal nem is került sor a nevelésügy valamennyi területének, a pedagógiai gyakorlatnak problématörténeti feldolgozására, s a felsőoktatással is csak egy tanulmány foglalkozik, mégis úgy érezzük, hogy a 12 tanulmány együtt és egészében bemutatja a neveléstörténeti folyamat fő vonásait, azt az utat, amelyet a felszabadulás óta a demokratikus köznevelésért, majd a szocialista pedagógia kialakítása érdekében megtettünk. A tanulmányok jelen formájukig hosszas előkészület után jutottak el. A kutatások már 1959 őszén, a Pedagógiai Tudományos Intézet irányításával megkezdődtek, majd az Országos Pedagógiai Intézet támogatásával …
Tovább a műhöz
1775 nyarán - az egykorú feljegyzések szerint - olyan hosszan tartó, tikkasztó meleg volt, amilyenre 20 éve nem volt példa. Július 21-én Pozsony vidékén a felhőszakadás az utakat járhatatlanná tette. A Pressburger Zeitung olvasóit az ítéletidő mellett leginkább az áprilisban kirobbant amerikai függetlenségi háború hírei foglalkoztatták. 1775-ben még élt Rousseau, Goethe Wertherje már elindult világhódító útjára, a 29 esztendős Pestalozzi ekkor alapította meg első intézetét, egy szegényintézetet, az ötéves Beethovent pedig ez idő tájt többen látták „egy padkán állni a zongora előtt, ahová az apa kérlelhetetlen szigora odakényszerítette".
Brunszvik Teréz ebben az 1775-ös esztendőben, egészen pontosan július 27-én, a kelő nappal jött a világra Pozsonyban ifjabb Brunszvik Antal kamarai tanácsos és báró Seeberg Anna első gyermekeként. A Szent Márton székesegyházban tartott keresztelőn jelenlévők, köztük Cottmann bárónő, aki a nagy királynő, Mária Terézia nevében tartotta keresztvíz alá az újszülöttet, aligha sejtették, hogy egykor ő lesz sok-sok kis apróság lelki édesanyja, szószólója, a kisdedóvás és -nevelés európai hírű apostola. A 220 éve született Brunszvik Teréz napjainkban örvendetes reneszánszát éli. Mindez nem kis részben a „Brunszvik Teréz Szellemi Hagyatéka" Alapítványnak köszönhető, amely Martonvásár-tól Szatmárig, Budapesttől Pozsonyig …
Tovább a műhöz
Ajánlom mindazoknak ezt a könyvet, akik a kisgyermeknevelést választják hivatásuknak. A pedagógus szerepekre sokféleképpen lehet és kell készülni. Nem elég az elkötelezettség, a gyermekszeretet, kell a biztos tudás, a lényegi összefüggéseket feltáró, a törvényszerűségeket megfogalmazó ismeret. Ismeret a világról, az emberről, a gyermekről, a környezetről, önmagunkról, s mindezek sokszor nehezen értelmezhető, nehezen megmagyarázható kapcsolatrendszeréről. A dolgok, helyzetek, körülmények pedagógiai értelmezéséhez nyújt segítséget a gazdag interdiszciplináris kutatási területté alakult pedagógiatörténet, mely felhasználja a pszichológia, a szociológia, az antropológia, az etnográfia legújabb eredményeit. A hagyományos eszmetörténeti megközelítés helyett inkább a társadalomtörténeti megközelítést tartja fontosnak. A pedagógia legkülönfélébb kérdéskörei, pl. a gyermekkép, az adott kor családi nevelése, a nevelési intézmény, a gyermeknek írott könyvek, a pedagógus szerepviselkedése így más szempontból értékelődnek. A hagyományos neveléstörténet-írást megpróbáltam ötvözni az említett modem szemlélet-móddal, amikor áttekintettem az európai kisgyermeknevelés történetét. Figyelembe vettem a különböző társadalmi, történelmi korok gyermekről alkotott felfogásának jellemző vonásait. Munkám három nagyobb fejezetből áll. Az első fejezetben a …
Tovább a műhöz
Miután olyan paedagogiai segéd-könyv kiadására törekedtem, melyhez külön utbaigazitás ne legyen szükséges, talán ezen előszó is elmaradhatna, ha nem kívánnám némileg indokolni, hogy mit és hogyan akarok elérni az Encyclopaediával.
Többször hallottam a panaszt, hogy paedagogiai irodalmunk nélkülöz oly munkát, a mely a neveléstudomány összes ágairól rövid, de alapos felvilágosítást nyújthat azoknak, kik egyes tételei iránt alkalom-adtán érdeklődnek. Könyvem szerkesztésére azon igyekezet ösztönzött, hogy e hiányt megszüntessem s a paedagogia iránt érdeklődő művelt közönség feltalálhassa benne mindazt, ami útbaigazításául szolgálhat; tanítóink nagy részénél pedig pótolhassa — a szakkönyvtár hiányát. E kettős ezól szemmel tartásával igyekeztem, lehetőleg rövid, a nevelő-oktatás elvein alapuló czikkek betűrendes közlésével, a közoktatás ügykörét érintő főbb tudnivalókat felsorolni. Kiváló tekintettel voltam azonban a népiskolára, mint a kultúrái haladás fundamentomára. A czikkek kizárólagos eredetiséget igénybe nem vehetnek. Lindner német munkája sok tekintetben irányadásul szolgált. A paedagogiai közlemények Herbart iskolájához tartoznak ugyan, de hazai viszonyaink kellő figyelembe vétele sem mellőztetett. Az egyes közlemények bibliográfiái adatai — az elavult és jelentéktelen munkák elhagyásával — a bővebb indokolást fölöslegessé teszik és …
Tovább a műhöz
A városok kulturális tevékenysége elsősorban az oktatásügy szervezését jelentette. Ezt a legtöbb város már korszakunk előtt — a XVII. században — is megtette; statútumokban szabályozta az iskolamesterrel szembeni követelményeket, az iskolafenntartás, az iskolalátogatás kérdéseit. Az iskolákhoz kapcsolódott a zenei élet, hiszen az iskolamester egyúttal kántor is volt, aki nemcsak a templomban, hanem más énekesekkel együtt, azon kívül is énekelt. Egyházi célból jöttek létre a városi zenekarok, amelyek nagyobb méretekben a XIX. század elejétől működtek. Egyre nagyobb szerepet kaptak a mutatványosok, komédiások, majd a színjátszás. Egyházi és kulturális szerepet játszottak a különböző egyletek és szövetségek. Mindezek szervezése a városi önkormányzat munkája volt, amely a kultúrát inkább rendészeti, mint művelődési ügynek tekintette. Eddigi ismereteink szerint a fehérvári iskolaügy a jezsuitákkal kezdődött, akik 1688-ban azonnal két osztályos iskolát nyitottak. Két évvel később azonban már évi 30 Ft és 10 mérő búza fizetéssel a város is alkalmazott, egy trencséni és egy túróéi deák személyében, két tanítót. 1694-ben az iskolaház bérletéért a város 9 Ft-ot fizetett. Ekkor egy sárvári és egy kecskeméti deák volt a tanító. 1703-ban az iskolamester (Strébay Ignác Sámuel) 75 Ft-ot és mérő búzát kapott. 1712-ben az állás üres volt. A tanács a zenéhez …
Tovább a műhöz
Szubjektív előszó – avagy „a reménytelenek reménye” II. „Csak a reménytelenekért adatott nekünk a remény”. (Walter Benjamin). Walter Benjaminnak ezen, egészen más kontextusban megfogalmazott mondata kavarog újra bennem, mióta végigolvastam a másfél évtizedes, levéltárak tucatjaiban, s könyvtárak sorában folytatott kutatómunka, valamint a történtek szereplőivel, tanúival folytatott levelezések, beszélgetések és másféléves tanulmányírás után összeállt kötet 29 szerzői ívnyi szövegét. E tanulmánykötet – ahogy külső megjelenése is hangsúlyozza – sajátos párja, kiegészítése kíván lenni a 2020-ban megjelent „Pedagógusok az 1918–1919. évi politikai forgószélben. Tanítóképzők az idegen megszállás, a forradalmak és az ellenforradalmi megtorlás idején.” címmel megjelent monográfiának. Ahogy az is egy viharos politikai átalakulások sorát átélt időszak volt, úgy az 1945-1949-es évek is megrázkódtatások, kihívások sorát hozták a magyarországi tanítóképzők, tanáraik és diákjaik számára. Tanulmánykötetünk ezeket próbálja esettanulmányok sorával lehetséges olvasói: a kutató- és oktatótársak, valamint doktoranduszok, egyetemi hallgatók, s az érdeklődők figyelmébe ajánlani. Módszere a korábbival egyező, ahol lehetséges a források széles körét az oral history eszközeivel kiegészítve. Ezért a szerző 2020-ban felmerült kétségei sem változtak, …
Tovább a műhöz
(...) A középiskola nevelő feladata mellett és vele szerves kapcsolatban az európai műveltség színvonalán álló, de a leghatározottabban nemzeti irányú műveltséget ad. A középiskolai műveltség kell, hogy magában foglalja a korunk művelődési színvonalától előírt humanisztikus és reális elemeket. Ennek a műveltségnek mégis olyan magyar nemzeti műveltségnek kell lennie, amelynek birtokában és anyagának ismeretében az iskolát végzettek hasznos tagjai lehetnek a magyar társadalomnak, képzett munkásai a magyar közéletnek és etikus világnézetű polgárai az államnak. Ennek az általános műveltségnek főeleme és egyben a vallásosságon felépülő középiskolai nevelésnek gerince a nemzetismeret. A tanítás középpontjában is a legtágabb értelemben vett nemzeti tárgyak állnak. Ilyen nemzeti tárgyak elsősorban a magyar nyelv, az irodalom és művészet, a történelem, az állami, gazdasági, társadalmi élet jelenségeinek ismerete, a föld- és néprajz s — bizonyos mértékig — a magyar művelődés történetében alapvető szerepet betöltő latin nyelv. Ezeknek a nemzeti tárgyaknak központi szerepéhez képest a nemzeti történetet kell bővebben és részletesebben tanítani, mindenkor kapcsolatban a magyar történet egyidejű hátteréül szolgáló világtörténeti események és helyzetek ismertetésével. A földrajznak és a néprajznak az élményszerű honismereten kell felépülnie és ahhoz, …
Tovább a műhöz
A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter 133.864/1939. IX. sz. rendelete az 1938 : XIII. t.-c. alapján készített líceumi tanterv és utasítások életbeléptetése tárgyában. Valamennyi tankerületi kir. főigazgatónak, a budapesti, debreceni és pécsi középiskolai Tanárképző Intézet Elnökségének, a Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola Igazgatóságának. A líceum az elméleti és szakirányú műveltséget közvetítő középiskolák között átmenetet alkotó középiskola, amely jól megalapozott, de gyakorlati irányú általános műveltséget nyújt és főkép a gyakorlati életpályákra, valamint a neveléssel kapcsolatos élethivatásokra készít elő. E célból megadja növendékeinek a nemzeti jellegű és gyakorlati irányú általános műveltséget és emellett olyan általános nevelési ismereteket is ad, amelyek megalapozzák a nevelési életpályák felé vezető felsőbb tanulmányokat. Ezeknek a szempontoknak tekintetbevételével készítette el felhívásomra az Országos Közoktatási Tanács a líceum tantervét és a hozzáfűződő utasításokat. Az 1938: XIII. t.-c. alapján készített líceumi Tantervet és Utasításokat az 1939/40. iskolai évvel életbe léptetem oly módon, hogy a jelzett időpontban a líceumok első és második osztályában a tanítás már az új tanterv szerint történik. A következő 1940/41. iskolai évben a most kiadott tanterv harmadik osztálya és az 1941/42. iskolai …
Tovább a műhöz