Magyar
EnglishKeresés
Találatok
Az utolsó évtizedekben sokat hallottunk nemzeti öncélúságról és még többet történeti átértékelésekről. Egyik fogalom sem új, mert hiszen a nemzeti öncélúság gondolata már a napóleoni harcok alatt született meg s a 18-ik század végén s a 19-ik század .első felében lefolyt társadalmi harcokat éppen a történelmi átértékelés indította el. És hogy a mi viszonyaink közt maradjunk, nem a magyar öncélúság ösztönözte-e Felsőbüki Nagy Pált, mikor a magyar nyelv jogaiért harcolt, vagy Széchenyi Istvánt, mikor 1825-ben a Magyar Tudományos Akadémiát megalapította ? S a történeti átértékelést nem Széchenyi indította-e meg Hitel-évei s Kossuth politikai, Eötvös kulturális programmja nem ennek a történeti átértékelésnek jegyében alakultak-e ki? Világpolitikai viszonylatok felboríthatták a reformkor nagyjainak némely alkotásait, de ez alkotóiknak sem nemzeti, sem erkölcsi értéküket nem csökkenti. Ha a politika igazán a jelen története akar lenni, nem szabad megfeledkeznie arról, hogy a reformkor nagyjai egy szabad országnak adtak programmot és a kiegyezés létrehozói egy letiport országnak adták vissza a viszonylagos szabadságot. A kiegyezés korszakában nem lehetett teljesen átmenteni a 48-as elgondolásokat. Ez azonban nem a reformkor azon egyénein múlott, akik megérték és megcsinálták a kiegyezést és nemcsak a liberalizmus vezéremberein, akik a kiegyezés után vezették az …
Tovább a műhöz
A v.- és-k in. a visszacsatolt területi, gimnáziumok tanárainak tanfolyamot rendezett 1939 július 17—27. Debrecenben s folytatva július 28-aug 7. Budapesten. Ez a szöveg a debreceni előadásokat megkezdő két óra gondolatmenetét foglalja magában. A nevelés alapvető kérdései örök kérdések;' koronként a kor szükségletei szerint hol egyik, hol másik tűnik fel különösen nevezetesnek, újra meg újra megvitatnivalónak. Hazánk sorsa miatt e percben ismét nagy erővel jelentkezik az utóbbi évtizedekben nem egyszer tárgyalt kérdés: mi a nevelés szerepe a nemzetek életében; különösen ebben az alakban : mi a viszony a nevelés és a nemzet sorsában beálló nagy változások között. A nevelés-e a mozgató, a nagy változások előkészítője, avagy a nevelés csak követi a nagy eseményeket s azok következtében változik maga is? Munkánk tudatossága érdekében állást kell foglalnunk erre nézve. Nem állhatunk azonban sem egyik, sem másik oldalra kizárólagosan. A nevelés a nagy eseményeket elő is készíti, de nyomukban is jár. Gyakran úgy látszik, hogy kevésbbé az előkészítés, inkább csak a követés a szerepe. Ennek oka az, hogy a nagy, történelmi súlyú eseményeknek a nevelés nem közvetlen forrása, ellenben azok valóban azonnal módosítják a nevelést, nagy mozgalmak (forradalmak) sikeres vezetői igyekeznek a nevelést nyomban eszméikhez idomítani. Aki mélyebben nézi a dolgokat, felismeri a …
Tovább a műhöz
Tartalommutató az IV. évfolyam, 1940. évhez
Tovább a műhöz
Nem kell öt idealizálni, mert már a múltban is eszményinek láttuk életét s életével egybeforró munkáját. Ma, az idők változásával, sőt-elváltozásával természetesen még inkább érezzük Böhm Károly átsugárzó szellemi erejét. Egy törpe kor fojtó atmoszférája sem tompíthatja el bennünk az érzéket az igazi nagyság iránt. Böhm' Károly pedig igazán nagy ember volt, aki méltán sorakozott azok mellé, akik a 19. századot a magyarság nagy századává tették. E században lett igazán érezhető a kapcsolat a nemzeti élet és európai eszmeáramlatok között. Ebben a kapcsolódásban éppen az európai eszmesurlódások révén bontakoznak ki a magyar géniusz-eredeti vonásai. A magyar irodalom, történetírás, politikai szónoklat terén legkönnyebb ezt az eredetiséget megállapítani, e műfajokban maga a tárgy is nemzeti lévén, nagyon is nyilvánvaló, hogy bennük a nemzeti megelőzi az általános emberit. Annál sajátosabb jelensége a nagy századnak, hogy a magyar filozófiai gondolkodásnak is megszületett a magyar útmutatója. Tudományos életünk emelkedőben volt, szépirodalmunk európai viszonylatban is megütötte a mértéket, de a minden szellemi alkotást átfogó filozófiai értékelés hiányzott még. Ezt az átfogó értékelést köszönhetjük mi Böhm Károlynak. Mint minden lángeszű egyént, a gyermekifjú Böhm Károlyt is lebilincselte a szellem minden teremtő megnyilatkozása. Korán …
Tovább a műhöz
Mi is egész szívvel állunk be az ünneplők közé, akik örvendeznek a Kormányzó Úr országosának huszadik évfordulóján. Hálát érzünk . és ragaszkodást; tudjuk, hogy vitéz Nagybányai Horthy Miklós személye nélkül nem jutottunk volna el idáig. Neki köszönhetjük az öntudatot adó lelket, a biztonságot nyújtó hitet, a korlátokat vonó nyugalmat, az erőt, mély munkára serkentett, a meleg emberi szívet, mely dermedtségeket ébresztett és az eszményeket adó lelket, mely erkölcsi értékeket, igazságokat és örökérvényű parancsokat irt fel az elmúlt két évtizedben a csonka haza egére. Megtépett foszlányok, szétkergetett egységek romjaj kavarogtak ezen az égen 1920-ban s borús, vigasztalan, nyomasztó szürkeségben 'múltak az évek egészen 1938-ig, amikor végre megtörték a homályt a magyar igazságot író lángbetűk. Büszkék lehetünk Kormányzónkra, aki államvezetésének első napjától fogva ugyanazon igéket: a magyarság és humánum európai szintű párhuzamát hirdette és egyéniségével minden alvó lelkébe bele idegzette e nemzedéktanítást. így vált nemzetnevelővé és nyugodtan, kortársi elfogultság nélkül írjuk, hisszük, hogy életművének ezt az oldalát máris feltárta a történelem felé. Személye és országvezetése mindenkiben tiszteletet keltett s e megbecsülés annál mélyebb, mert kényszerítetten és átérzett. Ez az osztatlan tisztelet, mely pártharcok és érdekek …
Tovább a műhöz
Ez év május 6-án volt négyszáz éve, hogy az angol partokkal szembeni Brüggeben örök álomra hunyta szemét Vives Lajos. Származását tekintve spanyol. Valenciában született a XV. század végén, az Újvilág felfedezésének esztendejében. Magasabb tanulmányait szülővárosában kezdette, amelynek főiskoláját éppen akkortájt, tehát a mórok kiűzése után szervezte újjá VI. Sándor pápa és Katolikus Ferdinánd. Ez utóbbi mozzanatot fontos megjegyeznünk. Ennek köszönhető ugyanis, hogy a keletspanyolországi egyetemen a középkori- skolasztikus eljárás mellett az új idők, nevezetesen a renaissance eszméi is fel-felcsillantak. Tanulmányainak következő állomása Párizs. Életrajzírói egyöntetűen megjegyzik, hogy a nyugati művelődés nagy szellemi gócpontja abban az időben szívósan ragaszkodott a régi tanításmódhoz. A tanulmányok középpontja még mindig a középkori, tehát nem klasszikus latinsággal előadott arisztoteleszi logika volt. Vivest ez valahogy nem elégíthette ki. Legalább is erre enged következtetni tanárának, Dullardusnak figyelmeztetése : quanto eris melior grammaticus, tanto peior dialecticus ét theologus. Még alig húsz éves, amikor a párizsi egyetemnek búcsút mond. Az előző, akkoriban helyét átadó kor fia tanulmányai befejeztével mindig egy-egy közösségben találja meg érvényesülését. A középkor embere elsősorban, mint valami kollektivum tagja jelenik meg előttünk. …
Tovább a műhöz
Századunkat a lélek századának szokták nevezni. Kétségtelen, hogy a mai ember a szellem területeit keresi. A múlt század embere részekre bontotta, az élettelenségig szétszedegette a vizsgált jelenségeket. A tökéletes pontosság és megbízhatóság eszköze és eszménye a gép lett. A tudományos positivizmus igyekezett az emberi szemlélő erőt is a géphez hasonlóan pontossá tenni, részekre darabolni és ezzel elszűkítette a szellem látóhatárát. A mai ember érdeklődésének homlokterében az élet titkai állanak, nem lemérhető jelenségeikkel, hanem a fel nem mérhetőség távlataival. A mai ember szintézist keres, a lét összefüggéseit kutatja, az élet megmagyarázhatatlan gyökerei felé fordul, az ember ősi ösztönös megnyilatkozásai felé, ezért merít a vallás metafizikai forrásaiból, a népélet hagyományaiból s a fejlődő gyermeki lélek sajátos megnyilatkozásaiból. Mindkettő: az élet és a lélek eddig ismeretlen értékeket hozott felszínre a gyermeket kutató tudományban, a gyermektanulmányban. A gyermek fejlődésének és lélektanának kutatása teremtette meg az új nevelés iskoláit, amelyek természetes életkeretbe állítják a gyermeket, hogy sajátos léttörvénye megmutatkozzék és a benne csírázó erők zavartalanul felszínre juthassanak. Az újítók felfogása szerint a művelődési javak az egyénhez intézett kérdések, melyekre a tanuló lelki alkatának minőségéhez és …
Tovább a műhöz
A most visszatért erdélyi országrész magyarjaival együtt a megnagyobbodott hazában immár három különféle közelmulti tapasztalatot kell egybehangolnunk. Mert lényegében erről van szó: az elmúlt két évtizedben háromféle történelmi sors alakította a felnövekedő magyar nemzedékeket és hatott szükségképpen a sodrába került régi nagymagyarországi korosztályokra is. Nem másfajta magyarság, de talán még csak nem is más szellemű nemzetrész tért vissza az összeomlott államkeretekből, csak éppen a kisebbségi élet sok komoly tapasztalata és súlyos élménye megváltoztatta magatartásukat, új életformát alakított ki bennük s ezért a nagy nemzeti sorskérdésekre gyakran máskép mozdulnak meg, máskép fogalmazzák meg a tennivalót. Az egybehangolásnak úgy kell történnie, hogy a háromféle tapasztalatból leszűrjük a legértékesebb tanulságokat s gyümölcsöztetjük az egyetemes magyarság jövő fejlődésére. Persze ehhez ismernünk kell a visszatértek élményvilágát és lelki alkatát. Kezdjük a felvidékiekkel. Az első kérdés, vájjon lehet-e és szabad-e általánosítanunk ? Van-e egységes felvidéki lélekalkat, vagy hogy-a divatossá vált s aztán elkoptatott fogalommal éljünk: . van-e egységes felvidéki szellem ? Azzal eleve tisztában kell lennünk, hogy valamely nemzetrész lelkét csak szellemi megnyilatkozásaiban ragadhatjuk meg, költők, művészek, gondolkozók, szellemi emberek …
Tovább a műhöz
Tartalommutató az V. évfolyam, 1941. évhez
Tovább a műhöz
Kisparti János halálával erős tölgye dőlt ki a magyar tanügynek. Szinte el sem tudjuk hinni, hogy nincs már az élők sorában, hiszen maga volt a kitéphetetlen gyökerű életerő. Oszlop-ember volt és arra született, hogy nagy terveket, de nagy terheket is hordozzon. Ügy érezzük, hogy ezen a ponton kell keresnünk egyéniségének igazi belső formáját. Erős ember volt: világosan tudta, hogy mit akar, de meg is tudta valósítani, amit akart. De nemcsak világosan látott, hanem messzire is és mélyen is: ez a széles horizontú látás adott akarati energiáinak és tettvágyának olyan hatalmas lendítő erőt. Nagyot akart mindig, mert a lényegeset akarta — ez jelenti életében a filozófiai dimenziót, az igazi erőnek azt a bizonyos férfias ihletettségét, amely a megoldandó kérdéseknek mindig az egésze felé tör. Sokan talán csak az ellenőrzőt látták és rettegték benne, pedig nem az ellenőrzés, hanem az irányítás volt a szívesebben vállalt feladata. A félmunkát, vagy éppen tehetetlenséget nem tűrte, de mert pozitív lélek volt, nem maradt meg a hiányolásnál, hanem biztos irányt mutatott a jó és helyes felé. Ezt annál könnyebben tehette, mert mindenhez értett, bár egyébként kerülte hatalmas tudásának és szellemi fölényének csillogtatását. Itt is erős ember maradt: elég volt rámutatnia a lényegre — csalhatatlan biztonsággal értett hozzá — és a sokszor talán ridegen mért kevés …
Tovább a műhöz
A szegedi tankerület vezetésében történt őrségváltás idején szükségét érzem annak, hogy a Délmagyarországi Nevelők Egyesületében tömörült minden iskolafajhoz tartozó oktató és nevető munkatársamat őszinte nagyrabecsüléssel köszöntsem, az Egyesület célkitűzéseivel való teljes azonosságomat kiemeljem és a tankerület kötelékébe tartozó valamennyi nevelő és oktató munkatársamat ebbe a nagy egységbe való bekapcsolódásra felkérjem. Amidőn megboldogult hivatali elődöm ezt a közös feladatoktól és eszmei célkitűzésektől irányított összefogást: a különböző iskolafajok oktatóinak és nevelőinek azonos akarástól áthatott kézfogását életrehívta, az az elgondolás vezette, hogy mindnyájunknak, akikre a magyar jövő egymást felváltó nemzedékeinek lelki, szellemi vezetése, testi gondozása van bízva, közös a célunk, a gondolkodásunk, a módszerünk, a hivatásunk, közös a nevelő-oktatásunk tárgya minden személyi és tárgyi vonatkozásban egyaránt. Mindnyájan az egységes magyar nevelést szolgáljuk akár az elemi iskolák dobogóján, akár a középiskola tanári emelvényén, akár a szakoktatás szétágazó műhelyeiben. Mindnyájan a magyar történeti hivatásra felkészült, kipróbált, jellemileg szilárd, erkölcseiben kiforrott, tudásában kiképzett magyar ifjúságot kívánunk állítani a magyar sorsot hordozó és Istentől elrendelt hivatásunkat végrehajtó magyar …
Tovább a műhöz
1941 április 3-án, egy tanítási órán, felelés és magyarázat között hallottam meg: Teleki meghalt. A döbbenet, a veszteségtudat és rémület sajátságos érzés-vegyüléke mellett, ami egyetlen pillanat alatt átsuhant rajtam, rögtön megvillant előttem szüntelenül visszatérő és sok-sok variációban hangoztatott gondolata: a földön minden egyéni, sem térben, sem időben vissza nem térő. S mi azon a napon azt az ember vesztettük el, aki legkifejezőbb megvalósulása volt saját gondolatának. Túlságosan rövid idő telt el a halál híré óta, semmint hogy rendezni tudnám magamban azt a rengeteg élményt, okulást, egyéni életsorsomba belenyúló hatást, államférfiúi tettet, politikai magatartást, könyvhalmazt, arckifejezést és a magyarság nemzeti horizonján ívelő pályafutást, ami mind-mind Teleki Pálra utal s amelyek mögött az Ember van, most már örökre megfelelve minden reá szegzett kérdésre s elvégezve most már mindazt a munkát, amire Isten elküldte közénk. A hangja, ez a különös magyaros-arisztokratikus hang, még a fülemben cseng; alig néhány hete a viszontlátásig búcsúzott tőlünk, egyenkint szólt hozzánk, akiket egyénileg választott ki munkatársaiul, nevünkre emlékezett és fejből mondott adatokat, a ködbe burkolt Dunára nézett aztán és elgondolkozott néhány pillanatig . . . Nem gondoltam volna, hogy utolszor látom. Valóban, minden oly közel van még s zavarban vagyok, mikor …
Tovább a műhöz