Keresés
További részletek
Összes találat megjelenítve : 1

Találatok


Amidőn III. Leó pápa a római Szent Páter-templomban Nagy Károlyt császárrá koronázta, a nyugati kereszténység egyik évszázados törekvése valósult meg, mely á régi birodalom emlékeiből és Szent Ágostonnak „De Civitate Dei" művéből táplálkozott. Mindamellett az új alapítás közvetlenül főleg a császár világraszóló hódításainak és személyes uralkodói képességeinek volt eredménye s belső megszilárdulásához nélkülözte a történeti fejlődés lassú menetét, mely a pogány Rómát fokozatosan a világ urává tette. A nagy terjedelmű birodalom határainak védelme, továbbá a faj és műveltség tekintetében egymástól elütő népek kormányzása a kor teljesítőképességét meghaladó feladat volt, mellyel az egyébként tehetetlen utódok nem bírtak megküzdeni. A Karolingok szüntelen versengése, a hűbéresek és nemesi pártok egymásközti villongása, végül a szakadatlan barbár betörések csak siettették Nagy Károly alkotásának széthullását. A népvándorlás borzalmait idézték fel a minden oldalról jövő pogány támadások. Délen a szaracénok elfoglalták az olasz szigeteket, ismételten kirabolták az örök várost és nagyobb ellenállás híján állandóan nyugtalanították Itáliát, Délfranciaországot s a Pireneusok alatt meghúzódó apró keresztény államokat. A X. század hetvenes éveiben, az Alpokon átkelve, még Svájcot és Délnémetországot is elárasztották, a …
Tovább a műhöz
Összes találat megjelenítve : 1