Keresés
További részletek
Találatok

Megjelenítve 1-12 az összesből: 56

Találatok

Először a sötétség tudatosul bennem. Mintha valaki egyszerűen kikapcsolt volna minden fényt. Hunyorgok a tusfekete semmibe, erőlködöm, hogy lássak valamit, akármit, de a szemem nem alkalmazkodik a sötétséghez. Óvatosan tapogatózom a lábammal a padlón, amely furcsán lejt, mintha lebillenne a helyiség. Hátralépek, és a lábszáram valami keményhez ütközik. Megtorpanok. Igyekszem visszanyerni az egyensúlyomat. Fülelek. Valahonnan felülről beszédhangok, fojtott beszédhangok hallatszanak. Még nem tudom, miről szól ez a látomás, hol vagyok, mi a teendőm, mi elől rejtőzködöm. Csak annyit tudok, hogy rejtőzködöm. És hogy valami szörnyűség történt. Lehetséges, hogy sírok. Folyik az orrom, de nem is próbálom megtörölni. Félek. Eszembe jut, hogy megidézhetném oltalmul a dicsfényt, de akkor rám találnának. Inkább ökölbe szorítom a kezemet, hogy elmúljon a reszketés. Rám zárul, beburkol a sötétség, és egy pillanatig annyira viaskodom a dicsfény megidézésére való késztetéssel, hogy körmömmel a tenyerembe vájok. Csöndre, nyugalomra intem magamat. Hagyom, hogy egészben nyeljen el a sötét. (...) — Meg bírsz állni, Clara? A szobám közepén térek lökésszerűen magamhoz, a lábam körül egész kötegre való régi magazin szóródott szét, bizonyára leejtettem, amikor rám tört a látomás. A lélegzetem még a tüdőmben rekedt, izmaim feszesek, mintha futáshoz készülődnének. Az ablakon …
Tovább a műhöz
A Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem pecséttel ellátott, ránk maradt kottáinak könyvtári gyűjteménye a Pécsi Egyetemi Könyvtár kottaállományán belül különleges helyet foglal el. E kották az egyetemi emlékezet számára, annak, művelődéstörténetileg, zenetörténetileg is gazdag színfoltjai. A gyűjtemény 525 kottából áll. A kották hű képet adnak a kor legkedveltebb zenei műfajairól, a 19. század vége, 20. század eleje ízlésvilágáról. A kották Ambrozovics Dezső (1864–1919) és Latinovits Illés (1820–1886) táblabíró adományaként érkeztek az egyetemre.