Magyar
EnglishKeresés
Találatok
Mrs. McGillicuddy pihegve döcögött végig a peronon, a bőröndjét cipelő hordár nyomában. Mrs. McGillicuddy alacsony volt és kövér, a hordár viszont magas, és nagyon hosszú léptekkel haladt. Ezenfelül Mrs. McGillicuddyt a rengeteg csomag, az egész napos karácsonyi bevásárlás eredménye is akadályozta a mozgásban. A verseny kettőjük között éppen ezért egyenlőtlen volt, a hordár már a peron végén járt, amikor Mrs. McGillicuddy még csak a közepe felé lihegett. Az egyes peron pillanatnyilag nem volt túlzottan zsúfolt, mivel éppen elment egy vonat, de a senki földjén, a peronon túl, nyüzsgő tömeg rohant a földalattihoz és a földalattitól, a csomagmegőrzőbe, teázókba, információs irodákba, a jelzőtáblákhoz és a pályaudvart a külvilággal összekötő két kapuhoz: az Érkezéshez és az Induláshoz. Mrs. McGillicuddyt csomagjaival együtt ide-oda lökdösték, de végül is odaért a hármas peron bejáratához, és lerakta egyik csomagját, míg táskájában a jegye után kotorászott, amellyel a szigorú, egyenruhás őrtől bebocsátást nyerhet. Ebben a pillanatban egy rekedt, de pallérozott Hang szólalt meg a feje fölött: A harmadik vágányról - közölte a Hang - 16.50-kor személyvonat indul Brackhampton, Milchester, Waverton, Carvil Junction, Roxeter és Chadmouth állomásokra. A brackhamptoni és milchesteri utasok a szerelvényvégén levő kocsikba szálljanak be. A vanequayi utasoknak Roxeterben …
Tovább a műhöz
Ragály
- Cook, Robin
- 1997
1991. június 12-én szinte tökéletes késő tavaszi nap virradt fel, amint az első napsugarak megérintették az észak-amerikai kontinens keleti partvidékét. Az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó legnagyobb része tiszta, napsütéses időre számíthatott. A meteorológiai radarokon csupán egyetlen lehetséges zivatarzóna jele mutatkozott, ez a sík vidékekről esetleg átterjedhetett a Tennessee völgye fölé, valamint néhány záporé, amely az előrejelzés szerint a Bering-szoros felől haladt az alaszkai Seward-félsziget felé. Ez a június 12-e szinte minden tekintetben olyan volt, mint az összes többi június 12-e, egy különös jelenségtől eltekintve. Három váratlan esemény történt, amelyek között látszólag semmiféle összefüggés nem volt, ám három érintettnek tragikus módon összekapcsolta az életét. Hé! Richard! Dick! Erre! - kiabált Ron Halverton. Vadul hadonászott, hogy észrevetesse magát volt szobatársával. Nem mert kiszállni a dzsipjéből a szűkös kis repülőtéren hirtelen eluralkodó zűrzavarban. A reggeli anchorage-i 737-es nemrég szállt le, és a biztonsági emberek nem teketóriáztak az üresen hagyott autókkal. Buszok és teherautók várták a turistákat és az olajcég visszaérkező alkalmazottait. Richard (vagy ahogyan egyetemista korában szólították. Dick) meghallotta a nevét, felismerte Ront és visszaintett neki, majd a nyüzsgő sokaságon átfurakodva megindult feléje. Ron egy éve, …
Tovább a műhöz
- Nézzük például ezt a nagy felhajtást Kenya körül -mondta Palgrave őrnagy. - Hány fickó fecseg róla, aki egyáltalán nem ismeri azt a helyet. Én viszont tizennégy évet töltöttem ott. Méghozzá életem legszebb éveit. . . Az öreg Miss Marple lehajtotta a fejét. Ez a mozdulat udvarias volt és tapintatos. Miközben Palgrave őrnagy folytatta életútjának meglehetősen unalmas ismertetését, Miss Marple békésen elmerült gondolataiban. Nagy gyakorlata volt már az ilyesmiben. A helyszín változó volt. A múltban főleg India. Őrnagyok, ezredesek, vezérőrnagyok - és egy sor jól ismert szó: Simla. Teherhordók.Tigrisek Chota Hazri - Villásreggeli. Bennszülött inasok stb. Palgrave őrnagy esetében a kifejezések kissé eltértek: Szafari. Kikuyu. Elefántok. Szuahéli. De a sablon ugyanaz volt. Egy öregedő férfi, akinek hallgatóságra van szüksége, hogy emlékezetében újra átélje azt az időt, amikor boldog volt. Amikor a háta egyenes volt, a látása éles, a hallása j ó. Az ilyen fecsegők egy része jóvágású; katonás öregfiú volt, másrésze viszont elszomorítóan csúf; a szederjes képű Palgrave őrnagy, akinek fél szeme üvegből volt, s aki egészben véve kitömött békára emlékeztetett, ez utóbbi kategóriába tartozott. Miss Marple gyengéd tapintattal kezelte valamennyit. Arckifejezése odaadó figyelemről tanúskodott, egyetértése jeléül időnként bólintott, közben pedig elmerült gondolataiban, …
Tovább a műhöz
Mély hálával tartozom Jo Dickinsonnak a könyv születése során mutatott türelméért és jó meglátásaiért, annak ellenére, hogy ő maga is szülni távozott, valamint a csapatának a Little Brown Kiadónál, különösképp Caroline Hoggnak, aki olyan könnyedén beugrott a helyére. Külön köszönet illeti Emma Stonexet érzékenységéért és a kézirat finomításában tanúsított lenyűgöző szakértelméért. Hálás köszönet ügynökömnek, Teresa Chrisnek a folyamatos útmutatásért és szokásos figyelmességéért. Köszönet Elena Shifrinának is az orosz nyelvvel kapcsolatban nyújtott lelkes segítségéért és Susan Clarknak a zenei tanácsokért. Hálával tartozom Marian Churchwardnak, amiért olvasható kézirattá változtatta a kaparásomat és megosztotta velem a csokoládés kekszét. Mint mindig, köszönet brixhami barátaimnak, amiért merlot-val itattak és meghallgatták panaszaimat. Hatalmas köszönet a férjemnek, Normannek a bátorításért, megértéséért és különösképp remek ötleteiért. (...) Valentina Ivanova nem akart meghalni. Nem itt és nem most. És nem így. Koszos lábakkal, kócos hajjal és úgy, hogy az élete még csak nemrég vette kezdetét. Lenézett az ujjaira az erdő homályos, zöld derengésében és meglepetten látta, mennyire rezzenéstelenek. A lelkében reszketett. Mindig is inkább a kezekre figyelt az arcok helyett, mert annyival beszédesebbek voltak. Az emberek néha nagyon is jól …
Tovább a műhöz
Szöktetés
- Cook, Robin
- 2000
Perry Bergman furcsa remegésre ébredt nyugtalan álmából, és rögtön baljós előérzete támadt. A kellemetlen, reszelős hang olyan volt, mint amikor a társai idegeit nem kímélő diák végighúzza körmét az iskolai táblán. Azt hitte, álmodik, de hiába kelt föl, a remegés nem szűnt meg, sőt, mivel mezítláb állt az acélpadlón, még kellemetlenebbé vált, fogorvosának a fúróját juttatta eszébe. Közben a nyugtalanító hangon kívül tisztán hallotta a hajó generátorainak ismerős zúgását, és a légkondicionáló halk, egyenletes neszét is. Mi az ördög ez? - kérdezte fennhangon Bergman, bár senki nem volt a közelben, hogy válaszoljon. Előző este, hosszú és kimerítő utazás után, helikopterrel érkezett a Benthic Explorer fedélzetére. Los Angelesből New Yorkba kellett repülnie, és onnan tovább, az Azori-szigetekhez tartozó San Miguelen lévő Ponta Delgadába. Az időzónaváltás és a műszaki problémákról tartott hosszú munkamegbeszélés érthető módon kifárasztotta, nem szívesen kelt föl, és főleg nem a hajótest ismeretlen eredetű, csikorgó hanggal párosuló remegése miatt. Bergman a falra szerelt telefonért nyúlt, dühösen a parancsnoki hidat hívta. Miközben a válaszra várt, lábujjhegyre állva kinézett lakosztálya kerek ablakán. Százhetven centi magas volt - saját mércéje szerint középtermetű. Odakint a nap épphogy lebukott a látóhatár alá, a hajó hosszú árnyékot vetett …
Tovább a műhöz
As a language teacher you must make decisions all of the time. Some of your decisions are relatively minor ones—should homework be assigned that particular day, for instance. Other decisions have more profound implications. What should be the goal oflanguage instruction? Which language teaching method will be the most effective in reaching it? What is the best means of evaluation to see if it has been reached? There is no single correct answer to questions like these. Each of you has to answer them for yourself. We believe, however, that a teacher informed about some of the possibilities will make better decisions. Making informed choices is, after all, what teaching is all about (Stevick 1982; Larsen-Freeman 1983a, 1983b). One purpose of this book, therefore, is to provide information to teachers and teacher trainees about eight methods of foreign language teaching. By reading this book you will gain an understanding of the principles on which these methods are based and of the techniques associated with each method. These eight were chosen because they are all currently practiced today. It is not our purpose to convince you of the superiority of any one of them; indeed, the inclusion of a method in this book should not be construed as an endorsement of that method. What is being recommended is that, in the interest of becoming informed about existing choices, you investigate each method. A second purpose for this book is to encourage you to examine your own beliefs about …
Tovább a műhöz
A vén Lanscombe reszketeg léptekkel totyogott szobáról szobára, hogy felhúzza a redőnyöket. Némelyik ablakon kinézett, s ilyenkor összehúzta öreg, enyves szemét. Hamarosan visszaérkeznek a temetésről. Kissé gyorsabban lépegetett. Sok az ablak. A múlt századbeli Enderby-kastély gótikus stílusban épült. Minden szobában színehagyott brokát- vagy bársonyfüggönyök lógtak. A falak egy részén kopott selyemburkolat. A zöld szalonba érve, a vén inas felpillantott a kandalló felett függő képre, amely Cornelius Abernethie-t ábrázolta. Számára épült a kastély. Cornelius Abernethie barna szakálla támadóan meredt előre; keze egy földgömbön nyugodott. Nem tudni, hogy a modell óhaja vagy a művész ötlete volt-e ez a jelképes póz. A vén Lanscombe gyakran gondolta magában, hogy a kastély ura, a kép után ítélve, nagyon energikus egyéniség lehetett: örült, hogy nem ismerte személyesen. Az ő gazdája Richard úr volt. Mégpedig jó gazdája. Nagyon is hirtelen távozott, bár igaz, hogy egy idő óta orvos járt hozzá. Bizony, Richard úr sosem tért magához abból a megrázkódtatásból, amelyet a fiatal Mortimer úr halála okozott. A vén ember megcsóválta a fejét, és besietett a fehér budoárba. Szörnyű katasztrófa volt az a haláleset. Ilyen erőteljes, egészséges fiatal férfi, nyitva állt előtte a világ! Az ember igazán nem hitte volna, hogy ilyesmi megtörténhetik. Lesújtó, igazán lesújtó. …
Tovább a műhöz
Since the publication of The Practice of English Language Teaching in 1983 much has happened in the world of language teaching: new concerns have occupied the minds of methodologists and applied linguists; new textbooks have been written; new techniques have become fashionable. We must be grateful for all this flux and change since without it teaching would be a grey and ultimately depressing experience. But of course it isn’t (except sometimes!). It’s a constantly interesting and exciting occupation and the new discoveries and insights that we come across or which are put before us make it more challenging and keep us on our toes where otherwise we might become stifled by the routine of it all. With all these things going on it became clear that a new edition of The Practice of English Language Teaching was necessary. In the first place the textbook examples in the first edition were quite simply out of date. A new generation of materials is in use and this needs to be reflected in the book. Then there is the issue of methodology. In the last few years we have seen an awakening of interest in task-based learning, self-directed learning, learner training, and discovery techniques to name but a few of the many concerns that have excited us all. There has also been a renaissance of interest in vocabulary and vocabulary teaching. These, then are some of the considerations which have prompted this new edition. Readers who are familiar with the original will find here a …
Tovább a műhöz
A bárpultnál ültem, és a második Margaritámat kortyolgattam. Térdig érő szűk szoknyám a szomszédos üres széket súrolta, ujjaim pedig a láthatatlan zeneforrásból áradó dallam ritmusát dobolták a combomon. Rendszerint nem járok ilyen helyekre, de a főnököm ragaszkodott hozzá, hogy a saját pályáján találkozzam Mayfielddel. Így aztán vonakodva bár, de beleegyeztem, hogy betegyem a lábam a gazdag férfiaknak fenntartott klubba, ahol elegáns fehérneműt viselő, gyönyörű lányok sertepertélnek, és a két italt jelentő minimumfogyasztás többe fájt, mint az egész heti bevásárlásom. A ragyogó fények és a csiszolt márványpadló az elegancia és gazdagság levegőjét árasztotta. A hely most még üres volt, de semmi kétségem nem volt afelől, hogy hamarosan megtelik, és ma is szép summát hoz a tulajdonosának. Egy hiányos öltözetű, FHM-címlapra való lány bemelegítésként felmászott egy rúdra, majd spárgában landolt, miközben a DJ elhadarta az esti műsort a néhány lézengő, öltönyös nyálcsorgatónak. Türelmetlenül felsóhajtva még jobban magamba roskadtam a luxus bárszékemen, szemben a puha bőrkanapékkal és a tükörrel borított fallal. Mayfield késett. Igazság szerint nagyon sokat késett. Nem vettem jó néven a késést, különösen most, amikor már rég otthon kellett volna lennem, hogy egy pohár bor segítsen feledtetni az egész napi jópofizást, amit a szakmám - az ingatlanüzlet …
Tovább a műhöz
I would like to acknowledge the support of my colleagues in the Departments of Economics and Geography at the University of Reading, during the period in which this book took shape. In particular, I extend my thanks to Abi Swinburn for all of her help in the latter stages of compiling the manuscript. Half of the book was also written while I was at the Institute of Policy and Planning Sciences, University of Tsukuba, Japan. I am very grateful to Masayuki Doi and Noboru Sakashita for giving me the time and space to pursue my own writing. The book has benefited from the many discussions I have had with a wide range of people and I am grateful to each of them for their insights. I would like to thank the staff of Oxford University Press for their commitment to this book and their skilled assistance. Finally, I would like to thank my wife Clare without whose continuing encouragement, love, and support this book would not have been written. (...) All economic phenomena take place within geographical space. Economic issues invariably involve either questions concerning the place specificity of particular activities, or alternatively questions relating to the overcoming of space and geographical distance. For example, all commodities are traded at various market locations. However, in order to reach the appropriate market locations, goods have to be transported and delivered across space. Similarly, service activities take place at particular locations, and the information required …
Tovább a műhöz
Vektor
- Cook, Robin
- 1999
Jason Papparis már csaknem harminc éve szőnyeggel kereskedett. Az athéni Plaka negyedben kezdte a hatvanas évek végén, és főleg amerikai turistáknak árult kecske- és birkabőröket, gyapjúszőnyegeket. Az üzlet jól ment, élvezte a munkát, és főleg a fiatal, egyetemista korú lányokat kedvelte, akiknek készséggel megmutatta szeretett városa éjszakai életét is. Mindaddig, amíg a sors közbe nem szólt. Tikkasztóan meleg nyári estén a New York-i Queensből érkező Helen Herman vetődött be az üzletbe, és élvezettel legeltette a szemét Jason legszebb szőnyegein, sőt, néhányat óvatosan meg is simogatott. A romantikus Helent menthetetlenül rabul ejtette Jason simogató tekintete és odaadó figyelmessége.
Jason szíve is lángra gyúlt, és miután Helen visszatért az Államokba, úgy érezte, végtelenül magányos. Szenvedélyes hangú leveleket váltottak, és egy New York-i látogatás Jasonben még magasabbra szította a szenvedélyt. Elhagyta Görögországot, feleségül vette Helent, és áthelyezte Manhattanbe az üzletét. A vállalkozás virágzott. A görög és török szőnyeggyártókkal kialakított szoros kapcsolata jó szolgálatot tett Jasonnek, és egyfajta monopolhelyzetbe juttatta. Ahelyett, hogy üzletet nyitott volna New Yorkban, bölcsen úgy döntött, kizárólag nagykereskedelemmel foglalkozik. Alkalmazottai nem voltak, csupán egy irodája Manhattanben és egy raktára Queensben. Az érdemi feladatokat …
Tovább a műhöz
Egész életemben csak két dologtól tartottam igazán. Az egyik az, hogy felriadok az éjszaka közepén, és egy szellem néz velem farkasszemet. Persze ennek nem nagy a valószínűsége, de azért még belegondolni is ijesztő. A másik, hogy elkések az óráról. Gyűlölök késni. Utálom, mikor mindenki engem bámul, pedig ha az ember akár csak egy perccel is a kezdés után érkezik, ez elkerülhetetlen. Éppen ezért a Google segítségével akkurátusan kimértem a távolságot a University Heightson lévő lakásom és az egyetem parkolója között, na, és persze biztos, ami biztos alapon, vasárnap kétszer meg is tettem az utat. Egy egész kilenctized kilométer. Kocsival öt perc. Negyed órával korábban indultam, hogy a 9:10-kor kezdődő órám előtt időben ott legyek. Viszont nem számoltam azzal, hogy a stoptáblánál feltorlódnak majd a kocsik - mert ebből a városból valahogy kihagyták a közlekedési lámpákat -, ahogy azzal sem, hogy egy darab üres hely sem marad az egyetemi parkolóban. Kénytelen voltam tehát átgurulni a szemközti vasútállomáshoz, és még további értékes percek mentek el, mire sikerült előkotornom a megfelelő meny-nyiségű aprót az automatához. „Ha ragaszkodsz ahhoz, hogy a világ másik végébe menj iskolába, legalább lakj kollégiumban! Gondolom, kollégium azért ott is van!” - hangzottak anyám szavai a fejemben, miután felszaladtam a dombon, és levegő után kapkodva álltam meg a Róbert …
Tovább a műhöz