Keresés
Összes találat megjelenítve : 12
Összes találat megjelenítve : 12
Találatok
Volt egy kicsi kakasom, elvitte a róka.
Jércém is a tavaszon, elvitte a róka.
Volt egy ludam, jó tojó, elvitte a róka.
Récém, tóban tocsogó, elvitte a róka.
Gácsérom és gúnárom, elvitte a róka.
Semmim sincsen, tirárom, vigye el a róka!
(...)
Baktat, kocog a csacsi, diceg-döcög a kocsi.
Árok martján a liba azt gágogja: taliga, kicsi kocsi, taliga, a csacsi nem paripa!
I )e csak kocog a csacsi, diceg-döcög a kocsi, csak a kerék mondja, hogy kityi-kotyi, kityi-koty, ha liba vagy, csak totyogj!
Tovább a műhöz
Ad astra
- P. Kaufer Etti
- 1920
Egy halott leány halhatatlan lelke él ebben a könyvben. Mint himes pillangó, melynek szintszóró szárnyain szivárványosan törik meg a napfény, úgy indult útjára ez a gazdag lélek — a költő lelke —, hogy megcsókoljon minden szép virágot, melyet csodákra nyílt szeme meglátott, megérzett. Ha elszállt szivéből egy sóhaj tavasznak évadján, ha kirepült lelkéből a vágy ábrándtermő éjjelen, ha felszakadt szeméből a könny sötét gyászban: dal lett belőle, költemény. Felfogta szomjas szemével a ragyogást. Felszívta magába nyíló virágok illatát. Beitta leikébe a körülötte zsongó sok dallamot. Mindezt összeolvasztotta szive dobogásával és leírta — fehér lapra fekete betűkkel — a lelkét. Szerelmes szép gondolatait. Félve születő ábrándjait, a tündérregés leánylélek álomképeit. Játékos libbenéssel röpködött pillangós lelke virágok fölött és mézet szívott minden kehelyből. Lelke mézét reánk hagyta, mig maga elbágyadtan, ifjan, halottan lehanyatlott.
Felpanaszolhatjuk, hogy — jaj — milyen rövid volt az ideje, az útja és hogy ez is — nagy részben — nem rózsák között haladt. Hogy szúró tövisek meg marták, durva, kemény ágak sebezték. De ... De ha írásait olvassuk, ha majd önök átlapozzák ezt a kis kötetet, melybe összeválogattuk versei nagy részét, nem fogják érezni, hogy életútja rövid volt. Mert nem találnak hiányt benne. Ami hangot az élet a …
Tovább a műhöz
Aeneis
- Huszti Péter
- 1582
Scribere Bella, arternum excidium, Déo dúcén te, Romanos, progeniei Romanar, digito coepit Dulcifonas Huztus fides pledraque mouere. kongaqáe percurrens veterum prímordia Regum Per prifcos cantu numerare Troianos. Quarqúe canunt alq plenis miracula buccis, Angufte referens őre canit Hungaro Petrus* Percupiens Petrus Regnorum exponerefitus* Ét nunc Troianus veniens Cartagini Hajros, • Ariit amans Didó, magnó nupfitqúe Re incantam, impudens cogente furore, Infcrtfcrogo, cantus teftudineplediu (...) Troia veízéfl^nek oka, Görögök hada Troiára, és Troia meg vitele. N moftan beízéllem azRomaijakat, Pogáníágban történt ízép ezoda dolgokat, ^ kezdem Troiaijaknak romláfokat, Es Romaijaknak onnatfzármaztokat. Sőt hogy ha valami ^ktelen történnék. Trafómban ha mit nem keduellenétek, Nékem meg boczáflbn abból kegyelmetek, i Mi módón öltenek vgy ízollok tún^ktek. Király régen Archadia földen vala, r Olaz Dardanufnak azt neuezik vala, Egyízer az tengerre barkába őfzálla. Tengervizeragada int Afiába. Rettene ezzen ö, mert fzép hazaiába Lehetetlen t^rni az Olaz orfzágba, Ra gondola magát ott meg házafiula, Egy Király leányát ö házaíful hoza. lm lén az Aízzontul egy f^rfi magzattá Kit Trofnak neueze, de Király meg hala, Tros fel neuekeduén egylzer ezt gondola, Egy ’?en nagy vároft hogy ö fondáltatna, Bölczen el kezdette azt cl-iskefzehe, Eö magáról vároft Troiának neueze. De ez-is meg haluán fiaién helyébe, …
Tovább a műhöz
Egész pályafutásom alatt törvény volt számomra, Hogy ne csak magyarul, hanem magyarán is szóljak. Egyenesen, mint a kaszasuhanás. Petőfivel vallom: "használni s nem ragyogni akarok". Ehhez az kell, hogy amit írok, az dekódolható legyen a szakmán túl is. Talán ebben a kötetben is megvalósult ez a szándék. (...) Igazából akkor se féltem, mikor volt féltenivalóm: foglalkozásom, fizetésem -és helyem a Parnasszuson. Vénségemre - akár az ország elszegényedtem oly nagyon, hogy már zsigeri óvatosság sem fékezi indulatom. Hiába szólnak újra rám: kuss el nem némíthat félelem. Mint rég a proletáriátus: csak láncaimat veszthetem. Hiányos becsülettel ne számíts becsülésre. Lehet, hogy a híját alig venni észre: akkor sem érvényes, csakis az egésze. A „részleges becsület” értelmezhetetlen, így hát a túlélésért nincs mivel fizetnem, ilyen áron megmaradni amúgy sincs semmi kedvem. Ladányi épnek őrizte meg viharvert becsületét, nem érdekelte, hogy ezért esetleg élete a rét. Nem fáj a széttört karrier, ha a becsület ép. Most becstelenek tobzódnak mindenütt. Te is az leszel, ha - részlegesen bár -, de lepaktálsz velük. Örült rendszer, de van benne beszéd: a képviselő kertel össze-vissza, a pap acsarkodón hirdet igét -vicsorogni birkáit megtanítja. A kormány is verbálisán igéz, tagjainak rugóra jár a szája, szökőárban is fújják: „Semmi vész! Naszádunk száll! A kontinens …
Tovább a műhöz
PETRARCA az európai kultúra egyik legnyugtalanabb korszakában élt. A néha századokig tartó monumentális építkezések, fényes egyházi és világi ünnepségek, körmenetek, bevonulások szenzációit irtózatos járványok és véres kivégzések megrázó élménye váltogatta. Itália városállamai örök harcban állottak egymással, de a város falai között is pártok öldökölték egymást, a városokat összekötő utak mentén pedig rablók leskelődtek. A félsziget teljes hosszában tele volt menekülőkkel, száműzöttek-kel, konspirálókkal. Petrarca is menekülés közben született 1304-ben Arezzóban, ahová apja, a firenzei jegyző, a „feketék” elől futott. Születésének vándor csillaga holtig kísérte: városról városra költöző családja a provence-i Avignonban, a pápák akkori székvárosában telepedett meg, s ez lett az a középpont, ahonnan nyugtalan és kíváncsi útjaira elindult, s ahová távoli viszontagságok után sokszor évek múlva visszatért. Megfordult Párizsban, Brabantban, Flandriában, Németországban, Itália majd minden nevezetes városában, követségben járt Prágában és egy azóta megcáfolt legenda szerint még Budán is. Színes és változatos életet élt, s ha a dicsőség volt az, amire sorsát föltette, sikeres életet is. Mint avignoni aranyifjú, kedvence volt a társaságoknak, mint udvari ember, kegyeltje a hatalmasoknak, mint a változó, de mindig hódolattal üdvözölt pápák …
Tovább a műhöz
Strukturalizmus
- 1971
Az orosz formalisták már a tízes-húszas évek fordulóján fölvetették a strukturalizmus néhány alapvető kérdését. Tinyanov itt előbb a forma és tartalom egységének strukturalista koncepcióját fejti ki, majd a műalkotás egy lehetséges dinamikus modelljét vázolja fel, amelyet, véleménye szerint, a nyersanyag és a „konstrukciós elv” állandó küzdelme vezérel s tart működésben. A verbális művészet tanulmányozása két buktatót rejt magában. Az egyik a megformálandó anyaggal kapcsolatos - amit feltételesen legegyszerűbben beszédnek, szónak nevezhetünk -, a másik pedig a művészet konstrukciós elvével. Az első esetben tanulmányozásunk tárgya a hétköznapi tudatunkhoz nagyon szorosan kapcsolódó valami lesz, néha pedig éppen e kapcsolat szorosságának függvényeként jelentkezik. Ezért gyakran figyelmen kívül hagyjuk, hogy miben áll ez a kapcsolat, mik a jellegzetességei, és tanulmányozásunk tárgyába önkényesen beviszünk a mindennapi életben megszokott mindenféle vonatkozásokat, és ezeket tesszük meg az irodalom tanulmányozásának kiindulópontjaivá. (Amikor ezt megállapítom, természetesen nem emelek kifogást „az irodalom és az élet kapcsolata” ellen. Csupán a kérdésfeltevés helyességében kételkedem. Beszélhetünk-e „művészetről és életről”, mikor a művészet maga is „élet”? Kell-e „a művészet” sajátos hasznosságát keresni, ha nem keressük „az élet” …
Tovább a műhöz
Warngedichte
- Fried, Erich
- 1992
Mit den Warngedichten begann Erich Frieds großer Erfolg als Lyriker; sie enthalten im Keim alle Elemente seines späteren Werks. In diesen Versen ist der später leidenschaftlich politisch engagierte Dichter noch ganz zurückgenommen auf die Angst vor dem Menschen und was er vermag, spricht er furchtlos zwar schon, aber auch wehmütig und resigniert seine Warnungen aus vor der Austauschbarkeit der Gefühle und ihrer Versteinerung. Hans-Jürgen Schmitt schrieb dazu in der Frankfurter Allgemeinen Zeitung: »Nicht »Warnung», aber kritische Weltbetrachtung spiegelt sich in seinen Gedichten in einem intellektuell geführten Wortspiel... Das Gedicht ist der Schutz gegen die Welf. »Die Welt / macht mir Angst / sie ist schwächer als ein Gedicht.»...Alte poetische Stilelemente wie Alliteration, .Schlagreim, Assonanz, die rondohafte Litanei, die mit nur wenigen Worten auskommt, erhalten neuen dichterischen Glanz...Die Einfachheit seiner Gedichte täuscht durch die Klarheit der unverbrauchten Sprache, in der uns die Dinge erscheinen. Einfach und spielerisch aber wirkt nur das, was vollkommen artistisch ist. Aus Schmerz und Betroffenheit vor der Welt hat Fried einen neuen Weg beschritten: die Rückkehr zum konkreten Wortspiel und zur Gedankenkunst. Ihm ist es gelungen, daß sich im Spiel mit der Sprache zugleich kritische Gewalt und gemeißelte Präzision des Gedankens zeigen.« Erich Fried wurde 1921 in Wien geboren und starb 1988 in Baden-Baden. 1938 floh er nach der …
Tovább a műhöz