Keresés
További részletek
Összes találat megjelenítve : 1

Találatok


Lehet, hogy a könyv címe meghökkentő, esetleg ellenérzést kiváltó. Bevalljuk, ez nem meglepő számunkra. Mikor mi találkoztunk először a „fekete pedagógia” kifejezéssel, ugyancsak csodálkoztunk. Hiszen ez a jelzős szerkezet nem szokványos. A „pedagógiának” inkább pozitív, olykor magasztos konnotációja van, a „fekete” viszont - a divatot leszámítva - szomorút, lehangolót sugall. A szüleit, tanárait bíráló serdülőtől, fiataltól megriadunk... Milyen felnőtt lesz belőle? Hiszen iskolába nem csak azért járnak a gyerekek, mert kötelező, hanem azért is, mert ott-a családi nevelést kiegészítve fontosra, szépre, jóra tanítják őket. Igaz, a diákok iskolát elítélő, esetleg szidalmazó indulatos szavait nem ritkán rejtett megértéssel szoktuk hallgatni, de csak azért, mert szinte természetesnek tartjuk a tanulók és az iskola közötti kibékíthetetlennek tűnő ellentétet. Hogy minderről „az iskola” is tehet, arra nem nagyon merünk/szeretünk gondolni. Mert mi, felnőttek (gyerekeink szülei és pedagógusai) úgy vagyunk szocializálva, hogy az iskola úgy jó, ahogy van, és gyermekeinknek is igyekszünk ezt szuggerálni. Úgy érezzük, a kérdőjelek végképp lehetetlenné tennék az iskolai munkát, végképp bizonytalanná tennék a pedagógusok amúgy is gyakran ingatag tekintélyét. Ha mégsem így gondoljuk, akkor keresünk valamilyen különleges iskolát gyermekünknek, vagy segítünk …
Tovább a műhöz
Összes találat megjelenítve : 1