Magyar
EnglishKeresés
Összes találat megjelenítve : 5
Összes találat megjelenítve : 5
Találatok
Ősrégi a gondolat, amely arra buzdít, hogy az ember a betegségeket saját lelki fejlődésének eszközeként használja fel, hiszen már egyes népek (kultúrák) szent irataiban is megtalálható. Korunkban a vallásosok háttérbe szorulásával és a nyugati orvoslás térhódításával ugyan feledésbe merült ez a szemlélet, azonban az Út a teljességhez című, először 1983-ban megjelent kötetünk óta újra bekerült a köztudatba, és lassan - egyre bővülve és részletesebben kidolgozva - a hagyományos nyugati szemléletű orvosi gyakorlatba is beépült. Persze a természetgyógyászok és pszichoterapeuták körében már korábban is biztosította helyét a gyógyításban. Igaz ugyan, hogy ez a betegségek jelentését értelmező, újra felfedezett „művészet” nem a hivatásos terapeuták segítségével vívta ki helyét az elismert terápiás módszerek körében - ahogyan azt gondolhatnánk -, hanem maguk a rászoruló betegek teremtették meg rá ismét az igényt. A páciensek ismertették meg a módszert terapeutáikkal, akiknek többsége kezdetben nem akarta ezt az egyszerű és érthető irányt követni. Ennek dacára már régóta vannak jelei a betegségek jelentését értelmező módszer szükségességének; ahogyan azt Viktor Frankl is hangsúlyozta: „A dolgok értelmének keresése magában az életben rejlik. Ha az értelmezés sikerül, könnyebb legyőzni a betegséget.” Mindenki képes arra, hogy saját testén …
Tovább a műhöz
A Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika oktatói e könyv megírásával változatlanul segítséget kívánnak nyújtani a pszichiátria modern irányzatainak, módszertanának, a legfontosabb diagnosztikai és terápiás kérdéseknek a megismerésében. Olyan szemléletet kívánnak adni, melyben érzékeltetik a biológiai - személyiségi - szociológiai összetevők egymáshoz kapcsolódását a kórképek patogenezisében, patomechanizmusában és terápiájában egyaránt. A pszichiátriai ismeretek olvasása, tanulása közben - úgy gondoljuk - mindenki számára egyértelművé válik, hogy ismeretanyaga nemcsak egy tárgy a többi között, hanem az egészségügy legkülönbözőbb területén dolgozó felsőfokú végzettségűek számára alapvető tudásanyagot és szemléletet jelent. Ha erre rá-éreznek az egyben azt is jelenti, hogy kedvet kapnak az egyes pszichiátriai problémák szélesebb és mélyebb megismerésére. Nagyon reméljük, hogy így viszonyulnak a könyvhöz. Ez volt a célunk! (...) A pszichiátria az emberi magatartás zavarainak és ezek gyógykezelésének tudománya. A pszichiátria szó magyar megfelelője (elmegyógyászat) félrevezető lehet. Elmebetegségeken (pszichózis) ugyanis csak a súlyosabb mentális zavarokat értjük, amelyekben károsodik a valósággal való adekvát kapcsolat. A pszichiátriai megbetegedések többsége azonban az emocionális élet, a személyiség stb. zavara, amely pszichiátriai, de nem …
Tovább a műhöz
Az emberi agy képes megváltoztatni önmagát — könyvünk erről a forradalmi felfedezésről szól. Tudósok, orvosok és páciensek történeteit ismerhetjük meg, akik együtt vitték véghez e csodálatra méltó átalakulásokat. Műtéti beavatkozás és gyógyszerek nélkül mozgósították az agy addig ismeretlen képességét arra, hogy megváltoztassa önmagát. A páciensek közül egyesek gyógyíthatatlannak tartott agyi rendellenességektől szenvedtek, másoknak nem voltak ugyan problémái, de szerették volna javítani vagy az évek múlása ellenére megőrizni agyuk működését. Vállalkozásuk a megelőző évszázadok során elképzelhetetlen lett volna, mivel a „hivatalos” tudomány és orvoslás is változtathatatlannak tartotta az agy anatómiáját. Általánosan elfogadott nézet volt, hogy a gyermekkor lezárultával az agy csak a hanyatlás hosszú időszakában tud megváltozni; hogy ha az agysejtek rendellenesen fejlődnek, megsérülnek vagy elpusztulnak, akkor semmiképpen sem pótolhatók. Azt is lehetetlennek gondolták, hogy ha az agy valamely része károsodik, akkor megváltoztassa saját szerkezetét, vagy újfajta módon kezdjen működni. A változatlan agy elmélete szerint azok, akik agyi vagy szellemi korlátokkal születtek, vagy agykárosodást szenvedtek, egész hátralevő életükben fogyatékosak vagy sérültek maradnak. Ha egy tudós azon kezdett töprengeni, vajon az egészséges agyat nem lehetne-e megfelelő …
Tovább a műhöz
Kötetünk a beteggé válás, valamint a gyógyító folyamat pszichológiai tényezőit foglalja össze, középpontba állítva a kiemelt szerepű és fontosságú gyógyító kapcsolatot. Az egyes fejezetek elsősorban két szakterület ismeretanyagára épülnek: az orvosi pszichológia, valamint a klinikai egészségpszichológia releváns üzeneteit tartalmazzák. A könyv jelentős mértékben támaszkodik a korábbi Egészség, betegség, gyógyítás — Az orvosi pszichológia tankönyve (Csabai és Molnár 1999) című munkánkra, több fejezete annak továbbfejlesztéseként jött létre. Ezen korábbi kötetünkkel kapcsolatos, mintegy tízéves oktatási tapasztalataink adták az elsődleges inspirációt, hogy továbbgondoljuk a releváns ismeretanyagot.
Az elmúlt évtized számos fontos változást is hozott. Ezek között elsőként említhetjük, hogy jelentős fejlődés állt be az egészségpszichológia nemzetközi és hazai intézményesülésében. Megszilárdultak a diszciplína főbb területei, ezek között a klinikai egészségpszichológia, amely elméleti irányultságában és alkalmazásait tekintve is jelentős átfedéseket mutat az orvosi pszichológiával. Részben ez a fejlemény vezetett bennünket arra, hogy a két terület közös ismeretanyagát együtt jelenítsük meg. Másfelől pedig az a meggyőződésünk szolgáltatta a motivációt, hogy kötetünknek a gyógyító gyakorlat igényeit kell szolgálnia. Ez a gyakorlat pedig …
Tovább a műhöz
A könyv harmadik kiadása a másodikra épül, amit 2006-ban adtak ki. Ellentétben a második kiadással, ami az első után 35 évvel íródott, az itt közbeeső 9 évben a pszichiátriában kisebb vagy kevésbé forradalmi változások történtek. Az American Journal of Psychiatry-ban 2006-ban megjelent vezércikkben felvázoltuk és értékeltük az első és második kiadás között eltelt időben a pszichiátria területén történt radikális fejlődést. Ezek közé tartozott a fenomenológiai pszichiátriai diagnózis finomítása a DSM-III-ban és az utána következő revíziókban, a mentális betegségek szomatikus eredetének és effektív farmakológiai kezelésének megértését megalapozó egyre növekvő biológiai ismeretbázis, a pszichodinamikus gondolkodás kiterjesztése az egopszichológián túlra azért, hogy magába foglaljon különböző teoretikai perspektívákat is, és a klinikus-páciens kapcsolattal szembeni szociokulturális attitűdökben történt dramatikus változás. Ez az utolsóként említett előrelépés még mindig különösen lényeges és folyamatosan befolyásolja a pszichiátriai interjút. A páciens és az orvos közötti társas kapcsolat már nem aszimmetrikus. A betegek már jobban értesültek, igen helyesen úgy hiszik, hogy a saját testük és elméjük hozzájuk tartozik és részt kívánnak venni a kezelésükre vonatkozó döntésekben. Az orvos és beteg közötti terápiás szövetség a kezelési …
Tovább a műhöz