Magyar
EnglishKeresés
Találatok
Valószínűleg kevesen tudatosítottuk magunkban, hogy a régi korok művészetét, az elmúlt idők stíluskorszakait nem szemléljük elfogulatlanul, s nem valóságos értékeik alapján ítéljük meg. ízlésünk sokszor nem „igazságos”, nem „tárgyilagos”: könnyen befolyásolják azok az elvek, amelyeket napjaink művészete követ, s melyeket magunk is hamar elfogadunk, magunkénak vallunk. Különösen erős ellenérzést vált ki az a stíluskorszak, amelyet a kortárs művészet kiszorított: a túlhaladott eszmék elleni harc, az ízlésváltozás ténye még az igazi szépségek felismerését is akadályozhatja. Az új korszak embere elődeinek művészetében rendszerint csak a rossz ízlés, a silány minőség bizonyítékát látja. Hasonló kérdések merülnek fel, ha azt kutatjuk, hogyan vélekedik korunk a barokk művészetről. Bár egyes alkotók iránt az érdeklődés változatlanul igen nagy, a barokk építészet, festészet és szobrászat jelenleg egyáltalán nem népszerű. Az évszázadok során többször is változott e stíluskorszak megítélése: sokáig volt a mélyponton, de egyes időszakokban a művészi ideálok, a követendő példaképek sorába emelkedett. Fel kell ismernünk, hogy a vélemények mindig szorosan kötődtek időszerű művészeti problémákhoz, és azokhoz a válaszokhoz, amelyeket e kérdésekre egy-egy kor adott. A barokk első alapos elemzése, újraértékelése a XIX. század végén közvetlenül …
Tovább a műhöz
A giccs
- 1986
Az egyik értelmező szótár így határozza meg a giccset: „A giccs látszólagos művészi alakítás, amely kellemes érzeteket keltő tartalmi (erotikus, politikai, vallásos, szentimentális) elemekkel pótolja a hiányzó formálóerőt.” Ludwig Giesz szerint, aki eddig a legátfogóbb könyvet írta e témáról, a giccs szó használata igen helyénvaló „művészeti szemét” értelemben.
Hermann Broch úgy véli, hogy a „giccs nem silány művészet, hanem különálló, éspedig zárt rendszer, amely idegen testként ül a művészetek zárt rendszerében, vagy ha úgy tetszik, mellette helyezkedik el”. Ezen kívül a giccs „hazugság, amely ... arra az emberre hullik vissza, akinek ilyen hazug és szépítő tükörre van szüksége, hogy benne magára ismerjen”. Gillo Dorfles és szerzőtársai úgy látják, hogy a giccs mindinkább korunk tipikus megnyilvánulásává vált, olyan hatalomra tett szert, amellyel bajosan lehet szembeszegülni. Kórokozója behatol életünk minden területére, hogy alattomos hatását kifejtve emberi tartásunkat, hiteles értékeinket ássa alá. E könyv célja, a szerzők bevallott szándéka szerint, hogy felébressze „a giccsesség bűntudatát” minden olvasójában, és még ha olykor szélsőséges nézeteivel kicsit elbizonytalanítja is, elgondolkodtassa, és képessé tegye arra, hogy meglássa az olcsó hazugságot és a pöffeszkedő szemfényvesztést életünk sok-sok területén. Gillo …
Tovább a műhöz
1515-ben Raffaello egy nagyméretű falikárpit-sorozat vázlatain dolgozott. Az Apostoluk cselekedeten bemutató ábrázolásokon az érett reneszánsz művészet minden jellegzetessége megmutatkozik. A sorozat Ananiás halála (1. kép) című darabja például világos, jól áttekinthető, szimmetrikus kompozícióra épül. Az apostolok középen, egy emelvényen állnak, kétoldalt pedig egymást kiegyensúlyozó csoportok láthatók. A képtér folyamatos, mély - ezt az eseményeket figyelemmel kísérő alakokról olvashatjuk le. Középen szétnyílik a tömeg és ott, közvetlenül a néző szeme előtt játszódik le a főcselekmény: Ananiás, aki vállalta az ősi keresztények vagyonközösségét, de pénze egy részét titokban megtartotta, Szent Péter szemrehányását hallva, holtan esik össze. A szemtanúk döbbenten állnak, vagy izgatott mozdulatokkal kísérik az eseményt. Raffaello az elbeszélést világos téralakítással, az alakok szimmetrikus elhelyezésével, a mozgások természetességével, az érzelmek hiteles ábrázolásával teszi meggyőzővé, logikussá. Mindössze három évvel később, 1518-ban festette Jacopo Pontormo József Egyiptomban (2. kép) című képét; mégis, szinte egy világ választja el Raffaello alkotásától. Nem egyetlen jelenetet dolgozott fel; több, térben és időben elkülönülő csoport egész eseménysort mutat be. E csoportok, a középkori ábrázolásmódra emlékeztetve, egymás fölött …
Tovább a műhöz
Az olasz quattroccento, a XV. század festészete mint soha nem halványuló példa marad meg számunkra. „Grand art”, igényében és alkotásában is nagy művészet volt, amely a gótizáló ízlés lankadt pompája után újjászületett, nagyratörő és önálló lett. Megszűnt dekoráció, díszítő-művészkedés lenni. Figyelme az emberek, a világ felé fordult és lázasan kereste a megragadható dolgok szépségét. A természethez igyekezett közelebb jutni: a mindennap látottakhoz és át-érzett igazságokhoz. Ugyanakkor minden ízében emelkedett volt: eszményeket érzett tárgyaiban és diadalmas öröme telt benne, ha megközelíthette őket. Az északi művészettől, a korabeli némettől, német-alfölditől „nagy”-szerűsége, „grandezzá”-ja különbözteti meg legjobban. Ember-alakjai nem illusztrálják a mitológia vagy a Szentírás részleteit; a cselekmény egyéniségükből, akaratukból fakad ; főszereplői az ábrázolásnak és kisebb jelentőségű mellettük a környezet. Szerepük felmagasztalja őket: klasszikusakká válnak, amint klasszikussá akartak válni azok is, akik festették őket. A művészegyéniségek pompás felszabadulásának, friss lendületének kora ez, amikor a városállamokra és hercegségekre szakadt Itália egységes művészetben bontakoztatta ki sokféle tehetsége egész seregét. Az északi művészettel ellentétben — ahol inkább a táblakép a gyakori —, Itáliában a freskófestés a …
Tovább a műhöz
Reneszánsznak , újjászületésnek nevezik évszázadok óta a művészet fejlődésében az 1400-as évekkel (quattrocento) bekövetkezett fordulatot. Az antik művészet újjászületésének. Ha ezen azt értjük, hogy az újkor hajnalának a valóság felé forduló embere az ókor hasonló felfogású művészetében keresett példaképet az őt körülvevő világ művészi ábrázolásához, akkor ma sincs okunk, hogy ezt az elnevezést helytelennek tartsuk. Talán a képzőművészet egyik ágára sem olyan találó ez a szó, mint éppen a szobrászatra. A quattrocento építészetének formáit közvetlenül befolyásolták a kornak az ókorétól eltérő életviszonyai. Festészete az ókorban nem ismert új problémák megoldásának jegyében indult fejlődésnek. Szobrászata azonban a valóság ábrázolásában az antik tökéletesség újjáteremtését tűzte ki céljául, s legnagyobb dicsőségének tartotta, hogy ezt elérte. Vásári a reneszánsz művészetének első, közel egykorú történetírója így méltatja Donatellót, a quattrocento legkiválóbb szobrászát: „Művei bájosság, rajz és jóság dolgában olyan kiválóak voltak, hogy mindenki véleménye szerint jobban megközelítették a görögök és rómaiak kitűnő munkáit, mint bárki másé, aki valaha alkotott.” A középkor szobrászata az építészet szolgálatában állt. A román, stíluskorszakban éledt fel a plasztikus ornamentikából a dombormű, á gótikában …
Tovább a műhöz
„Az ókeresztény művészet szimbólumai” 1988-ban Jelent meg a Szent István Társulat kiadásában. A kötet gyorsan elfogyott, de nemcsak ez indokolja a második kiadást, hanem a közben megjelent szakirodalom bedolgozása is. A szimbólumok és a szimbolizmus iránti érdeklődés már szinte „kórosan” megnövekedett, ami korunk szellemi koherencia utáni igényét jelzi. Ezt a második átdolgozott kiadást azonban nem ez motiválja, továbbra is távol tartjuk magunkat a szimbólumok pszichológiai elemzésétől és értékelésétől, „hasznosításától”, csak az ókeresztény művészet szimbólumainak genezise foglalkoztat. Ami az első kiadás óta eltelt csaknem egy évtized fejlődését jellemzi: mind nyilvánvalóbbá vált az összefüggés főként a 4. század utáni ókeresztény művészet, a kateké-zis és liturgikus szövegek között, ami aktuálissá tette Jeruzsálemi Szent Kürülosz azóta magyarul megjelent katekéziseinek felhasználását. Ugyancsak fontosak az egyházatyák beszédei a 4-5. századból. Az érdeklődés és a vizsgálódás középpontjába kerültek olyan kérdések, mint az imperiális ikonográfia és az eszkhatologikus motívumok egymáshoz való viszonya a bazilikák nagy reprezentációs képein. Néhány részletet nemcsak átdolgoztunk, hanem részleteire is bontottunk, új témákat is beillesztettünk. Az egyes részek lebontása főként a templomépület szimbolikáját érinti, ahol külön …
Tovább a műhöz
Egy világkiállításról és országképről szóló könyv esetében - a feltárható nézőpontok sokfélesége és az összefüggések végtelennek tűnő kaleidoszkópja miatt - feltétlenül szükséges a téma pontos meghatározása. Különösen így van ez, ha az elemzés mind témaválasztásában, mind módszertanában eltér egy művészettörténeti jellegű feldolgozástól. A könyv nem egyéni, vagy csoportos alkotói teljesítmények, egy-egy motívum, vagy tárgytípus fejlődésének, intézmények összefüggésrendszerének vizsgálata, avagy egy meghatározott korszak művészettörténeti összegzése. Jelen összefoglalás középpontjában a magyar nemzeti önkép külföldi megnyilvánulási formáinak vizsgálata áll az 1851-1915 között rendezett világkiállításokon: annak a folyamatnak az elemzése, amely során az ország történelmének előbb írott, majd íratlan rétegeiből táplálkozó nemzeti sajátosságait és a modernizáció követelményeit összeegyeztetve az 1900 körüli években nagyhatalmi ambíciókat dédelgetve jelent meg a világkiállítások ideiglenes történelmi színpadán. Az önreprezentáció állomásainak feltárása során a korabeli Magyarország külföldi megismerését elősegítő és megítélését javító intézkedések motivációjának, célkitűzéseinek, valamint módszertanának megismerésére helyeztem a hangsúlyt. A felrajzolt kép a levéltári forrásokból kiolvasható szándék és …
Tovább a műhöz
A PTE Egyetemi Könyvtárának honlapja már évek óta egyre bővülő bibliográfia- és repertórium-gyűjteménnyel rendelkezik (http://www.lib.pte.hu). E gyűjtemény kezdeményezője dr. Hernádi László Mihály ny. főigazgató volt, aki a korábban papírformátumban és kis példányszámban megjelentetett, de nagy érdeklődésre számot tartó bibliográfiáit és repertóriumait szorgos és szisztematikus munkával webes megjelenítéssel vitte a könyvtár honlapjára. Jelen bibliográfia is egy korábbi, 1983-ban megjelent, kis példányszámú kötet, csaknem 1100 tételt tartalmazó bibliográfia webes változata. Újbóli közreadását több dolog is indokolta. A 15 éves időszakot átfogó gyűjtés 6 rangos magyar folyóiratra és az e tárgyban megjelent könyvekre is kiterjedt. Lényeges változás, hogy az ismertetések szerzői, a fordítók, a szerkesztők és az összeállítók is bekerültek a névmutatóba – teljesebbé téve azt. A bibliográfia egész terjedelmében alkalmaztuk a diakritikus jeleket. Ezt a megoldást a hagyományos írógépek klaviatúrája annak idején nem tette lehetővé. Néhány 1968 előtti tételt a webes szerkesztés során töröltünk. Ezt a sorszámoknál feltüntettük. A jelzett kiegészítéseket és módosításokat dr. Hernádi László Mihály készítette el, míg az 1983-as kötet elektronikus változatát és a webesítést ő és Ambrus Attila József végezte. Munkájukat ezúton is megköszönöm. …
Tovább a műhöz
Mindennapi életünkben a művészetek közül kétségtelenül az építészet játssza a fő szerepet. Az első építmények a civilizáció kezdetén a természet viszontagságai ellen védték az embert. Az építészet napjainkig megtartotta ezt a szerepét: védett teret alkot, vagyis lakot, lakást formál meg önmaga számára az ember. De ősidők óta épít templomot vallásos életének szertartásaihoz, s az állam kialakulásával otthont teremtett mindenféle közösségi intézménynek, városi hivatalnak (országház. minisztérium, városháza), a művészeteknek (múzeum, színház), a tudománynak, nevelésnek (iskola, akadémia, könyvtár). A múlt század második felében a technikai haladás irt elő új feladatokat, s azóta soha nem látott méretekben fejlődik az ipar, a közlekedés. Új építészeti műfajok születtek: pl. pályaudvarok, gyárak, erőművek. De az építészet több ezer éves története alatt a „hagyományos” épülettípusok is örökösen változtak. Csak egy példát említsünk: más a görög és más a keresztény templom „használatának” módja, mert más a vallás szelleme, szertartása. Mindig a társadalom fejlettségi foka határozza meg a kor építészeti feladatait és a megvalósítás lehetőségeit. A technikai színvonal megszabja, meghatározza az építészet technikai-konstruktív részét. Az építőanyagok változása magával hozza a stílusjegyek megváltozását is: tartósságuk, …
Tovább a műhöz
Utazás a múltba, gyalogszerrel Aki végigsétál a pécsi belváros hangulatos utcáin, elérve a Szent István téren a székesegyházhoz, talán csak sejti, milyen értékek felett lépked. Ez a terület méltán nyerte el 2000-ben a Világörökség címet, mint "A pécsi ókeresztény temető". Erről az egyedülálló régészetitörténeti leletegyüttesről kíván bővebb tájékoztatást nyújtani, bepillantást engedve az ókeresztény kor kutatásába ez a könyv. Sopianae a római korban kiemelt gazdasági - stratégiai fontosságú város volt. Egy 3. század végén összeállított térkép (Itinerarium Antonini) szerint itt haladt el az a fontos útvonal, amely a mai Trierből kiindulva Pannoniában Carnuntumot (Bad Deutsch-Altenburg) kötötte össze Mursa (Eszék) városával, onnan pedig a pannoniai provinciák legjelentősebb nagyvárosa, Sirmium (Szávaszentdemeter) irányába haladt tovább. Sopianaeból indult egy másik út is Brigetio (Szőny), illetve egy harmadik Aquincum felé.1 Pécs mai városközpontjának délkeleti részén, a mai Zrínyi utca - Teréz utca vonalától délre, az Irgalmasok útjától (Bem u.) keletre találhatók a föld alatt a római kori Sopianae városának maradványai, még a Nagy Lajos király útja és a vasútállomás között elterülő lakótelep alatt is kerültek elő római objektumok, amelyek valószínűleg a mai Sopianae határain kívül estek.
Az utóbbi évek régészeti kutatásai azt igazolták, …
Tovább a műhöz
Korunk nagyarányú tudományos, technikai és társadalmi fejlődése a jobb élet lehetőségeit teremtette meg. A jobb és szebb élet megvalósításában jelentős szerep jut a művészetnek is, melynek megismerésére egyre többen vágyakoznak. Régi és modern mesterművek előtt azonban sokan állnak tanácstalanul, nem ismerik azokat az alapvető tudnivalókat, amelyek megkönnyítik a tájékozódást a művészet területén. Minél inkább hat egy mű az emberre, annál élénkebben érdekli, hogy melyik korban keletkezett, milyen művészi elgondolás hozta létre, milyen technikai megoldás eredménye stb. E könyv célja, hogy röviden összefoglalva, áttekinthetően adjon képet a művészeti stílusokról és technikákról. Művészeti szakkifejezések lexikális rövidségű magyarázata, összefoglaló táblázatok egészítik ki. A képanyag az egyetemes művészet legjelentősebb alkotásaiból áll. A képtáblákat bevezető szövegek a korra, stílusra, technikára vonatkozó általános tudnivalókat tartalmazzák. A képek melletti jegyzetek az egyes műalkotásokat ismertetik. A képek és ismertető szövegek azt a célt szolgálják, hogy a művészi alkotásokban rejlő értékek tudatos felismerésére neveljenek. A művészet „az emberiség tudatra ébredése” (Babits Mihály) s egyben az emberiség egyetemes nyelve. Az emberi haladásért és tökéletesedésért küzdő művészek alkotásai — mint a megismerés jelentős eszközei …
Tovább a műhöz
A Művészettörténet vázlatokban a kezdetektől napjainkig című könyvhöz szervesen kapcsolódik a Művészettörténet képekben a kezdetektől napjainkig című kötet. A két könyv egymásra épül, egyszerre használható: a vázlatokban található elméleti ismeretek és fogalmak megértését a képkötet alkotásai szemléltetik. A vázlatgyüjteményben megjelölt minden egyes művészeti korszak építészeti, szobrászati, festészeti, és - koroktól függően - iparművészeti alkotásait mutatja be az öszszeállítás. A művek alatt az alkotások szerzője, címe, eredete, keletkezési dátuma és őrzési helye található. Az idegen nevek és szavak kiejtését is feltüntettük.
Nem minden iskolában áll rendelkezésre a művészettörténet egészét átfogó kép- vagy diatár, nem szólva más szemléltető technikai eszközökről. A képkötet ezt a hiányt igyekszik pótolni. Segítségével a diákok önállóan tanulmányozhatják az adott korhoz tartozó műalkotásokat és stílusjegyeiket. A mintegy 1036 műremek színes reprodukcióját tartalmazó kötet művészettörténeti korszakonként és időbeli egymásutánban szemlélteti a különböző művészettörténeti összefüggéseket, az egyes korszakok stílussajátosságait, a különböző korok és népek művészetének tárgyköreit. A műalkotások szemlélése során nyert ismeretek és tapasztalatok a szövegkötetben tanultakkal együtt hozzájárulhatnak vizuális …
Tovább a műhöz