Magyar
EnglishKeresés
Találatok
Az Egyetem kupolatermében 1910 április 15-én a szerzőnek a hozzá intézett üdvözlő beszédekre mondott válasza. Mélyen megindulva mondok mindnyájuknak köszönetét azért a nagy megtisztelésért, melyben részesítettek. Bevallom, hogy midőn szándékukról értesültem, nem jól esett, kértem is, hogy álljanak el tőle.
Éreztem és érzem, hogy nem vagyok ünnepeltetésre berendezve. Ellenkezésem, húzódásom nem szerénységből származott. Ne méltóztassék félreérteni,
ha azt mondom, ezt az érzést nem ismerem. Mert az ellenkezőt sem ismerem, a szerénytelenséget. Az egész kategória nem létezik rám nézve. A szerény
ember alá-, a szerénytelen túlbecsüli magát, mindkettő magát értékeli, holott nekem az az érzésem, hogy nem kell maga-magát értékelni. Mi hasznunk belőle? Hogy az ember mindig talál magánál kevesebb érőt, épp oly bizonyos, mint hogy magánál többet érőre is fog akadni. Ahhoz különös vakság kell, hogy csak azokat lássa. Fontosabb az, hogy ne magunkat nézzük, hanem dolgunkat, melyet el akarunk végezni. Ha pedig ezt nézem, azt kell mondanom, nem érzem magamat nyugvóponthoz, életszakaszhoz, pihenőhöz megérkezettnek. Az, hogy éveimben bizonyos kerek számot értem, nem jelent nekem semmit, legföllebb azt, hogy éveim száma fogyott eggyel. Hogy mit végeztem eddig, nem szívesen nézem, mert úgy érzem, hogy még nem mondtam meg mindent, amit meg akarok mondani. Sőt épp most szinte …
Tovább a műhöz
A művészet mivoltáról nem sokat tudhatunk meg, ha nem a művészből indulunk, aki a művészetet alkotja. De maradjunk józanok, ha az értelemmel dolgozunk. A föllengző frázist, amelyre annyian kötelezve érzik magukat, ha a művészetről beszélnek, amely túlkíabálja az értelmet, tartsuk távol. A művészet bizonyára nagy, szent, hatalmas valami ; ki nem csodálná ? de azért eszünket is szóhoz juttathatjuk. Mindenekelőtt fontoljátok meg, hogy a művészetnek, bármennyire fájhat is ez rajongó lelketeknek, anatómiai és fiziológiai alapja is van. A kis Nyíregyházit, mikor négyéves, magas székre kell ültetni, hogy a zongora billentyűit elérje. De ha szerencsésen följutott a székre, úgy játszik, mint egy kis öreg. Hogyan lehetséges ez ? Nyilvánvaló, hogy oly szenzomotórikus készülék van preformálva agyvelejében, mely egészen más, mint a mienk, amely jóformán készen van, melyet mi csak hosszas gyakorlat után képezhetünk ki ennyire és mely csak az alkalmat lesi, hogy csekély külső alkalomra működésbe lépjen. Művész-e már ? Szó sincs róla. De azzá lehet. Aki szorgalommal akarná pótolni, amit amannak a természet adott meg, sok időt és munkát fog pazarolni és ki tudja, célt ér-e. A csibe se ér rá megtanulni, hogyan kell a szemet felszedni a földről és elnyelni ; készen hozza magával ezt a művészetet. De itt persze óriási különbség tátong, A csibétől nem kívánhatunk egyebet, mint hogy …
Tovább a műhöz