Keresés
További részletek
Összes találat megjelenítve : 3

Találatok


A Magyar Családtörténeti Szemle genealógiai és heraldikai szaklap. 1935 végén – abban az évben egyetlen számmal – indult és az 1944-ben megjelent 4 számmal zárult. A folyóirat céljáról Baán Kálmán felelős szerkesztő és kiadó a következőket írja: „A történelemtudomány komoly formában történő népszerűsítése rendkívül nagyjelentőségű tényező a nemzetnevelés szempontjából s a családtörténet népszerűsítése épen abban éri el legnagyobb értékét, hogy a nemzet legértékesebb alkotó elemével, a családdal, annak multjával foglalkozó tudományágat ismertet a nagyközönséggel. A „Magyar Családtörténeti Szemle” megalkotásával azt a célt akarjuk megvalósítani s arra törekedünk, hogy a magyar társadalomban a család történetének megismerésén keresztül kiváltsuk a történelmi mult – mint a nemzeties szemlélet kimeríthetetlen erőtényezője – iránti széles érdeklődést és szeretetet. A családtörténeti kutatás módszereinek, a családtörténet jelentőségének ismertetése mellett főleg az állandó forrás-közlést tartjuk elsőrendű feladatunknak s a különleges tanulmányok, speciális kérdések szűkrefogásával, sokoldalú forrás-közléssel és ismertetéssel, szélesebb érdeklődésre számítható tanulmányok közlésével óhajtjuk elérni a családtörténetnek, mint történeti segédtudománynak komoly népszerűsítését.” (Olvasóinkhoz! =1935/1. 1.) Az …
Tovább a műhöz
Az általam eddig repertorizált folyóiratok közül a Történeti Szemle azon kevesek egyike, amelyiknek nincs szerkesztői bevezetője. Pedig a célok összefoglalásából nagyon fontos részek idézhetők. Ez most elmarad. Az in medias res, értekezéssel kezdődő folyóirat tartalmi feltárása után meglehetős témagazdagsággal találkozunk. Ennek megismerése érdekében javaslom egyszer átfutni a repertórium mindkét részének kulcsszavait. Így részletesen áll előttünk a teljes szerzői gárda és az érintett témák sokasága. Jóllehet az emberiség akkor még nem kényszerült számozni a világháborúkat; az elsőben elesett történészek mellett két szerzőnél említem a világháború közvetlen hatását az itt megjelent műveikre. A Hammurapi Codex rendszere és az Ítéletek könyve című értekezést Dávid Antal írta. Két megjegyzés áll a cikk után: „...az előző kritikai kisérletek kritikája csak az 1913 végéig megjelent közleményekre vonatkozik. Azóta a szakirodalmat figyelemmel nem kisérhettem. (A fiatal szerző ugyanis, mint honvédzászlós, a lövészárokban nem egészíthette ki nagy érdekű tanulmányát úgy, a mint óhajtotta. Szerk.).” – Divéky Adorján 1917-ben két ismertetést és egy nekrológot közöl. E munkák megírásának pontosabb helye: „Délnyugati harcztér, 2700 m. magasan.” – Szép cáfolata a mondásnak: „Inter arma silent Musae.”. A Történeti Szemlét a Magyar Tudományos …
Tovább a műhöz
A magyar tudományos akadémia történelmi bizottsága 1900—1902-ben kiadta a horvát történelmi repertóriumot (I. k. XXIV, 783 1. 1900. és II. k. LI. 867 1. 1902.) Ebben megírtam hosszabb-rövidebb kivonatokban a horvátoknak 1850—1900-ig folyóiratokban megjelent összes történelmi munkásságát, azaz 213 nagy kötetnek, illetőleg évfolyamnak és a bennök megjelent 1120 tanulmánynak, értekezésnek történelmi, földrajzi, régészeti, címertani, jogtörténeti stb. anyagát a források megnevezésével — az irodalomtörténetieket, nyelvészetieket, nyelvtörténetieket, néprajziakat stb. pedig csak rövidebben cimszerint emlitettem, hogy ezekről is legalább tudomásunk legyen. Ezen munkáról nagy elismeréssel emlékezik . " meg boldogult Thallóczy Lajos a Budapesti Szemlének 1900-ik évi évfolyamában, szerinte munkám közrebocsátásával a magyar tudományos akadémia a tudománynak is, a magyar hazának is fontos szolgálatot tett, Horvátország Magyarországtól 1835 óta, dacára a sok százados közjogi kapocsnak, érzelemben és szellemben majdnem teljesen elszakadt: nem értjük és nem ismerjük egymást! Horvátország művészete, költészete, szépirodalma, tudományos irodalma, különösen történetírása nálunk teljesen terra incognita — a magyar is az Horvátországban! A helyes nemzetiségi politikának alapja a közeledés, kölcsönös megértés és megismerés. A magyar tudományos akadémia a horvát és szerb …
Tovább a műhöz
Összes találat megjelenítve : 3