Keresés
További részletek
Összes találat megjelenítve : 3

Találatok

Egy olyan szaklapot szeretnénk megjelentetni, amely - reményeink szerint - betölti a Kaposvári Egyetem Pedagógiai Főiskolai Kara és a hatókörébe tartozó intézmények és szakemberek közötti intenzív kapcsolatot. A lap fokozatosan olyan fórummá válhat, amelyben mind a főiskolai kar oktatói (esetenként más főiskolák oktatói) lehetőséget kapnak tudományos kutatásaik, elméleti feltevéseik, tanácsaik publikálására. Ugyanakkor a gyakorlati pedagógiai szakembereknek is mód nyílik tapasztalataik, próbálkozásaik, újszerű pedagógiai, módszertani kísérleteik közlésére. A lap által lenne megvalósítható az elméleti képzésben és a pedagógiai gyakorlatban dolgozó szakemberek párbeszéde, netán vitafórum fontos eszközévé is válhat. A folyóirat természetesen kitüntetett szerepet kap a hallgatók (a jövendő pedagógusok) gyakorlati képzésével összefüggő szakmai, módszertani, szervezési kérdések, problémák, elméleti feltevések, kutatási eredmények közlésében. Ily módon fórumává válhat a gyakorló-és olyan iskolák mentorainak, akik jelentős szerepet vállalnak a hallgatók felkészítésében és pályaszocializációs feladatok megoldásában. A pedagógusképzéssel kapcsolatos szakirodalomban bőven olvashatunk az ún. „gyakorlatra orientált” képzésről. Tervezett kiadványunk fontos eszköze lehet azon eszmék gyakorlati megvalósítására irányuló törekvések bemutatásának, …
Tovább a műhöz

2010. novemberében „Társadalmi nem és oktatás” címmel országos konferenciát rendezett a Pécsi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, „Oktatás és társadalom” Neveléstudományi Doktori Iskolája és az MTA Pedagógiai Albizottságának Neveléstörténeti Munkabizottsága. A rendezvényen oktatók és a doktori képzésben résztvevő hallgatók foglalták össze és vitatták meg legújabb kutatási eredményeiket. Az összegyűjtött és szerkesztett előadásokból 2011-ben válogatás kötet készült, mely a konferencia logikáját követi: plenáris értekezéssel kezdődik, majd a konferencia két párhuzamos szekciójának megfelelően, két fejezetre bomlik. Hat-hat tanulmány segítségével nyerhetünk betekintést a Nevelésszociológiai szekció és a Neveléstörténeti szekció munkájába, melyek közös tematikát dolgoznak fel más-más nézőpontból. A „Társadalmi nem és oktatás” konferencia előadásainak kötete rendkívül érdekes, színes és mégis egységes képet mutat. A szerzők téma iránti elkötelezettsége egyértelmű, munkájuk minden esetben magas színvonalú, tudományosan megalapozott és továbbgondolásra, továbbkutatásra érdemes tanulmányokat eredményezett. A kötet a társadalmi nem, a női lét fontos kérdésköreit járja körbe, fontos pillanatfelvétele a hazai gender szempontú pedagógiai kutatásnak. (Forrás: Tornyi Zsuzsa Zsófia …
Tovább a műhöz
Összes találat megjelenítve : 3