Keresés
További részletek
Összes találat megjelenítve : 3

Találatok


A cím leírásakor valami újszerűséggel olvastam e régi és sajátosan pedagógiai kifejezést: szorgalom. Hirtelen végig-gondoltam az utóbbi években kezembe került irodalmon. Néhány vaskosabb munkát át is kutattam és alig találtam nyomára egy-két szerényebb helyen. Szinte különös, hogy a szorgalom nem valamelyik olyan súlyosabb természetű pedagógiai fogalmunk, mint például a munka, cselekvés, aktivitás. Ezek korszakot, módszert tudtak életre hívni, holott nincsenek olyan közel a neveléshez, mint a szorgalom. Szorgalmat sürget szülő, nevelő, hivatalfőnök vagy a párját serkentő hitestárs. Az elemi iskolai bizonyítványokban még ma is jutalmazzuk, de már nem igen ismerik gyermekeink a „szorgalom jutalmául" osztogatott kedves, cikornyás cédulákat. Mintha a szorgalom fogalma megkopott és ereje kifogyott volna a nevelés légköréből. Pedig a tanulók szorgalmának hiányáról, a lustaságról elég sok szó esik mostanában. így önkénytelenül is keresni szeretné az ember ennek a megfogyatkozásnak okát. A szorgalom elértéktelenedése nemcsak iskolai jelenség, hanem a mai, kor szellemének jellemzője. A hangya szorgalmú tudós, kalmár, hivatalnok és munkás se nem eszményi, se nem gyakorlati mintakép. De nem kívánom ilyen nagy távolságból megközelíteni. Csak arra gondolok, hogy az iskolai nevelés igyekszik az e fajta értékpusztulást .megakadályozni. Tőlünk is függ, hogy mennyire törik le …
Tovább a műhöz
Bárki hallja is, amit mondani kezdek, bizonyosan egyetért vélem abban, hogy mostani éveink tele vannak sokféle nyugtalansággal s ez nem hogy enyhülne, egyre fokozódik. Ma az emberek nagy része nem tud bizakodva nézni a jövőbe, nemzetet pedig egyet sem látunk fenyegető veszedelem nélkül. Erről sokan úgy beszélnek, mintha az élet soha ilyen nehéz nem lett volna. Alig gondolunk a múltra, holott egyéni gondokban bőséges részünk volt régebben, a háború előtt is magunknak, még azelőtt elődeinknek — s tudjuk: örök emberi sors, hogy töprengés és vergődés, veszedelmek és veszteségek nélkül senki sem élheti le az életét. Aki mást állít, nem jár eléggé kinyitott szemmel és vége előtt dicséri a napot. — Tudjuk azt is, hogy a nemzetek sorsa is nagy ingadozások között halad örökké; a magyarság ezer év óta sokszor látta életét .nagy veszedelemben és sokszor szenvedett el súlyos időket. A mai állapotot tehát csak az vélheti egészen rendkívülinek, aki a történelmet nem ismeri s gyermekkora csendjében a vihar távoli jeleit, a mélységből fenyegető hangokat, nemzetek harcait és készülődését nem vette észre. Nyugtalanságra ok mindig volt. Igaz azonban, hogy most különösen sok van. Igaz az is, hogy az ember a maga korának bajait érzi s a múltnak bajaival nem vigasztalódik. Ma a nyugtalanság azért is nagyobb, mert ma már sokkal többen érzik meg nemcsak hol egyik, hol másik bajt, hanem a …
Tovább a műhöz
1941 április 3-án, egy tanítási órán, felelés és magyarázat között hallottam meg: Teleki meghalt. A döbbenet, a veszteségtudat és rémület sajátságos érzés-vegyüléke mellett, ami egyetlen pillanat alatt átsuhant rajtam, rögtön megvillant előttem szüntelenül visszatérő és sok-sok variációban hangoztatott gondolata: a földön minden egyéni, sem térben, sem időben vissza nem térő. S mi azon a napon azt az ember vesztettük el, aki legkifejezőbb megvalósulása volt saját gondolatának. Túlságosan rövid idő telt el a halál híré óta, semmint hogy rendezni tudnám magamban azt a rengeteg élményt, okulást, egyéni életsorsomba belenyúló hatást, államférfiúi tettet, politikai magatartást, könyvhalmazt, arckifejezést és a magyarság nemzeti horizonján ívelő pályafutást, ami mind-mind Teleki Pálra utal s amelyek mögött az Ember van, most már örökre megfelelve minden reá szegzett kérdésre s elvégezve most már mindazt a munkát, amire Isten elküldte közénk. A hangja, ez a különös magyaros-arisztokratikus hang, még a fülemben cseng; alig néhány hete a viszontlátásig búcsúzott tőlünk, egyenkint szólt hozzánk, akiket egyénileg választott ki munkatársaiul, nevünkre emlékezett és fejből mondott adatokat, a ködbe burkolt Dunára nézett aztán és elgondolkozott néhány pillanatig . . . Nem gondoltam volna, hogy utolszor látom. Valóban, minden oly közel van még s zavarban vagyok, mikor …
Tovább a műhöz
Összes találat megjelenítve : 3