Keresés
További részletek
Összes találat megjelenítve : 5

Találatok


Mi is egész szívvel állunk be az ünneplők közé, akik örvendeznek a Kormányzó Úr országosának huszadik évfordulóján. Hálát érzünk . és ragaszkodást; tudjuk, hogy vitéz Nagybányai Horthy Miklós személye nélkül nem jutottunk volna el idáig. Neki köszönhetjük az öntudatot adó lelket, a biztonságot nyújtó hitet, a korlátokat vonó nyugalmat, az erőt, mély munkára serkentett, a meleg emberi szívet, mely dermedtségeket ébresztett és az eszményeket adó lelket, mely erkölcsi értékeket, igazságokat és örökérvényű parancsokat irt fel az elmúlt két évtizedben a csonka haza egére. Megtépett foszlányok, szétkergetett egységek romjaj kavarogtak ezen az égen 1920-ban s borús, vigasztalan, nyomasztó szürkeségben 'múltak az évek egészen 1938-ig, amikor végre megtörték a homályt a magyar igazságot író lángbetűk. Büszkék lehetünk Kormányzónkra, aki államvezetésének első napjától fogva ugyanazon igéket: a magyarság és humánum európai szintű párhuzamát hirdette és egyéniségével minden alvó lelkébe bele idegzette e nemzedéktanítást. így vált nemzetnevelővé és nyugodtan, kortársi elfogultság nélkül írjuk, hisszük, hogy életművének ezt az oldalát máris feltárta a történelem felé. Személye és országvezetése mindenkiben tiszteletet keltett s e megbecsülés annál mélyebb, mert kényszerítetten és átérzett. Ez az osztatlan tisztelet, mely pártharcok és érdekek …
Tovább a műhöz
Széchenyi nevének tiszteletére gyűltünk egybe. Nemcsak azért, hogy meghajoljunk egyre növekvő nagysága előtt, hanem, azért is, sőt első sorban azért, hogy a Reá emlékezés által erősödjünk a magunk munkájában. Csak ez a szándék teheti értékessé a megemlékezéseket. A magyarságnak nagy szüksége van megint egyszer lelki erejének növelésére, nemzeti életünk homályaiban világosságra, a boldogabb jövendő felé való sokféle, külön utakon járó, szembenálló törekvés egyesítésére. Sokan talán csak ösztönösen, de sokan tudatosan fordulnak ezért újból Széchenyi felé. A történelemből megtanultuk, hogy 110 évvel ezelőtt az ő lelki ereje, mély hazafisága, rendületlen fajszeretete, ön-feláldozása fordította vissza, a nemzetet a pusztulás útjáról; beszédeiből és könyveiből egyszer már életmentő világosság áradt a nemzet állapotára és tennivalóira; senki olyan meggyőződéssel nem tanította, hogy egyesíteni kell minden erőt, ha kedvező változást akarunk előidézni. Ezt kell megtanulnunk tőle most is. Ő tiltakoznék legjobban az ellen, hogy ezek á megemlékezések élete adatainak felújításából álljanak, küzdelmeit, sikereit, összeomlását adják elő vagy akár magyarázzák. Ezt a tudomány már el is végezte és ezután is nyilván sokat foglalkozik még vele. Most azonban egyébre van szükség: a lelkébe kell néznünk, szellemét kell újra magunkba fogadnunk; hasznunk …
Tovább a műhöz
Móra Ferenc műveibe elmélyedve, az ember sokszor önkénytelenül felujjong örömében, és parancsoló vágyat érez magában, hogy valakivel megbeszélje az olvasottakat, hogy maga mellé gyűjtse tanítványait, szeretettéit és ismeretlen felebarátait, hogy nekik átadja és velük megossza azt a sok lelki gyönyörűséget, szellemi kincset és mélyenszántó, derűs-komoly bölcseséget, mely írásaiból oly bőségesen kiárad, s mindenkit egy magasabbrendű világ áramkörébe kapcsol. Ez a magasfokú szuggesztiv erő és inspiráló képesség, a könyveiből kisugárzó „pedagógiai erósz", -melyen az elmélkedésre késztető, tanulásra, szellemi és erkölcsi tökéletesedésre, képességeink kifejlesztésére és eszményeink megvalósítására unszoló erőt és vágyat értem, — különbözteti meg őt sok más kiváló írótól, s ebben rejlik léleknevelő művészetének a nyitja. Tudjuk, hogy minden igazi pedagógus és nevelő legfőbb törekvése az, — amire az Evangéliumok isteni tankönyvei is tanítanak, — hogy tanítványaiban felébressze és kibontakozáshoz segítse „jobbik én“-jüket, s így tökéletesebb embert faragjon belőlük. Móra elemi iskolai tankönyveit mind ebben a szellemben írta, s a Betűország IV. „virágoskert“-jében találunk is erre vonatkozólag egy Prohászka-idézetet az „Aranykalászok" között: „Mint ahogyan a bimbóban már megvan a rózsa vagy liliom, de még nem a kész, színes …
Tovább a műhöz
Karácsonykor múlt egy éve, hogy Kisparti János, a szegedi tan-kerület főigazgatója, ereje teljében, nagy alkotások tervével, eltávozott az élők sorából. Erős egyéniség és nagyvonalú lélek volt és ép azért bizonyos, hogy emléke kitörölhetetlenül él mindazok lelkében, akik szorosabb kapcso'atba kerültek vele. De a legmélyebben és legőszintébben emlékező ember is halandó és esendő! Az emlékezés lángja olyan mint a halottimécses fénye: csak kicsi kört világit meg és alig lobbanó rezdülésében már érezni a végső elmúlás melankóliáját. Kisparti János egyénisége többet érdemel ennél a — múlandó emberekhez és tovatűnő időkhöz kötött — emlékezésnél. Olyan emléket kell neki állítani, mely nemzedék során hirdeti majd, hogy nem csak kötelességtudó felelősségét érző hivatalnok volt, fáradhatatlan munkaerő, hanem mindenekfölött a rábízott lelkek erőskezű sáfárja, irányítója és eligazító ja. Kisparti János nevelő volt, nem hivatalból csak, hanem lelkületének, egyéniségének örök célokra irányuló, filozófián és lélektanon edzett akaratának irányító, parancsoló erejével. Nevelő volt, mert volt mivel nevelnie: maga is megnevelt, kiformálódott emberséget jelentett és nem tudnánk méltóbb emléket állítani neki, mint épen azzal, hogy egy nevelői tettel kötjük össze nevét. Kisparti János szegény emberek gyermeke volt, népi sarj és paraszti …
Tovább a műhöz
A probléma, amely itt felvetődik, alaposan meggondolkoztat minden nevelőt. Hogy a világnézeti nevelés valamilyen formájára szüksége van mindenféle nevelő-intézménynek, arra nem is kell külön utalnunk, hiszen a nevelési rendszerek már alapjukban úgy vannak beállítva, hogy bizonyos irányba igazítsák el a növendékeket,1 s végső céljuk az, hogy ez az eligazítás tartós értelmű és hatású maradjon. A cél ténylegessége tehát nyilvánvaló, más kérdés azonban, hogy a cél elérhető-e. A modern pszichológiai kutatás megmutatta az emberi lélek hihetetlenül változatos sokféleségét, s egyben rámutatott arra is, hogy olyan még felfedetlen, sőt részben felfedezhetetlen rugók is rejtőznek a lélek mélyén, amelyek irányítása megoldhatatlan problémának látszik, ezeknek a mélyenfekvő rétegeknek a tudatos életre való hatása viszont olyan elemi erejű, hogy vannak akik hajlandók döntő tényezőkként felvenni az ember életében. A világnézet formálásában a tudatos és tudattalan élet egyként szerepel, s ha az utóbbi irányíthatatlan, akkor a világnézeti nevelés igen megbízhatatlan értékűnek látszik. Szerencsére az elválasztás nem ilyen élesvonalú, s a tudatos életen keresztül a tudattalan is formálható, csak éppen meg kell találni hozzá a megfelelő eszközöket. Bennünket ezen eszközök közül most elsősorban a filozófiai oktatás értéke érdekel, annak a kérdésnek a kutatása, …
Tovább a műhöz
Összes találat megjelenítve : 5