Magyar
EnglishKeresés
Találatok
Hét év előtt, 1895 január 15-én nevezte ki a magyar király Wlassics Gyulát vall.- és közoktatásügyi miniszterré. E rövid hét év óta óriási a fejlődés, a haladás közoktatásügyünk minden ágazatában. Mindenütt a nagy és maradandó alkotások egész sorát találjuk, melyek Wlassics erős nemzeti érzésének, államférfiúi bölcseségének és merész elhatározásának, erélyességének tanúságai. Wlassics neve ma már valóságos programm, mely a szabaclelvüséget és magyarságot, az egységes, fokozatos és mindenoldalú fejlődést, a komoly, tervszerű és szakadatlan munkát jelenti. Nem szándékunk ez alkalommal a hét év történetét vázolni. Gyenge tollúnk egy rövid czikkecske keretében a feladattal meg nem birkózhatnék: a történetirás komoly és nagy kötelessége marad ez. Itt egyszerűen rá akarunk mutatni azon újabb alkotásokra, melyek egymaguk is elégségesek volnának arra, hogy a nemzet örök háláját és tiszteletét Wlassicsnak biztosítsák. Egy csomó rendelet fekszik előttünk. A népoktatás javát, a magyarság megerősítését, az erkölcsi nevelés tökéletesítését czélozza valamennyi; nagyjelentőségüek egyenként is, és együttességükben pedig a magyar nemzeti kultura megszilárdítására szolgáló hatalmas építmények. Legfontosabb talán valamennyi között a magyar nyelv kötelező tanítása tárgyában valamennyi kir. tanfelügyelőségnek, egyházmegyei főhatóságnak és …
Tovább a műhöz
A mai ünnep hivatalos gyászünnep. Megtartásának kötelezettsége legfelső hatóságunk rendeletéből származik. De talán soha semmiféle hivatalos gyász sem fakadt annyira a szívből, mint a mai. Nem csak a hivatalos rendeletnek, szivünk benső ösztönének, a legigazabb hódolat és kegyelet érzésének teszünk eleget, midőn Erzsébet királyné áldott emlékezetét a mai napon nevének ünnepén — hálás szívvel felujítjuk. Erzsébet királyné emléke különben is ott él kitörülhetet-lenül, elfeledhetetlenül mindnyájunk lelkében. Nem érezzük-e mindnyájan, hogy nevének említésénél imádság kél a szívben, áldás fakad az ajkon? Nem alakult-e az ő képe mindnyájunk előtt egy szentelt fogalommá ? mely sok nehéz órában felemel és megvigasztal, az emberiség nemesebb, jobb természetébe vetett bizalmat erősítve meg bennünk. Hisz a legkisebb is közületek kisleányok, ha mesebeli szép királynéra, jó királynéra akar gondolni, csak azokat a kedves emlékképeket idézi fel képzeletében, melyekkel előtte Erzsébet királynét magasztalták s melyeket róla annyi szeretettel őrzött meg szívében. Mert csakugyan mesébe illő szép és jó királyné volt ő, kinél szebbet, nemesebbet a költő képzelete sem alkothatott. S ha történetírásunk tanúságot nem tenne róla, a jövő nemzedék az ő megdicsőült alakját valóban a költői fantázia teremtésének tarthatná: hisz költők soha több szeretettel …
Tovább a műhöz
Azt kellett volna e sorok élére írnunk: «a fizetés - azokat az előnyöket latolgatva, melyeket az új törvényjavaslat az állami tanítószemélyzetre nézve az egész vonalon át biztosít, önkénytelenül a köszönet érzésére buzdulunk, s ez az érzés újra és újra Wlassics nevét hozza ajakunkra. Lehet, hogy nem teljesedtek mindenkinek vérmes reményei; lehet, hogy némelyekre nézve a fizetésrendezés előnyei nem érvényesülnek azonnal, csak fokozatosan; sőt az is lehet, hogy némelyek, ha új helyzetüket az előttük járókéval mérik össze, elégedetlenségre érzik magukat feljogosítva: de az is kétségtelen, hogy mindenkinek javul a helyzete az előbbihez képest, hogy előmenetele mindenkinek biztosított s nem függ mint eddig az idősebbek kidőlésétől, nyugdíjazásától; és végre, hogy módot ad a javaslat a rendes előléptetésen kívül a kiválóságok jutalmazására is. Talán igazuk lehet azoknak, kik a különböző csoportosításokban némely csoportoknak mellőzését, némelyeknek módfölött való kiemelését helytelenítik; mi csak rendezés; mert erről ír és beszél ma mindenki. Ámde azt látjuk, hogy a javaslat az összességnek tisztességes megélhetését biztosítja s még az eddig oly keserves viszonyok között sínylődő néptanítók helyzetét is annyira kedvezővé teszi, mennyire csak pénzügyi viszonyaink ezt megengedik. Ha némely kiigazítások, pótlások és javítások kívánatosnak …
Tovább a műhöz
Mikor a «Mária Dorothea-egyesület» győrvidéki körének megtisztelő bizalma felém fordult és engem kedves, biztató hangon munkára ösztönzött, különös, látszólag ellentmondó érzelmek hullámoztak a lelkemben. A legerősebb volt köztük a hála érzelme ; ezért vagyok itt, ezért nem küldtem lemondólevelet, amely pedig már ott kisértett a tollam hegyén. Eljöttem magam, hogy megköszönjem önöknek azt az örömet, amelyet nekem a meghívással szereztek, az előlegezett bizalmat, amelyet őszinte szívvel, erős vágygyal szeretnék kiérdemelni és azt a kedves, testvéri érzést, amely a győrvidéki kör mélyen tisztelt elnöke meg-hivó levelének minden egyes sorából felém áradt. Fogadják egyenként és összesen hálámat és köszönetemet. Az elhatározás tehát megtörtént, de a nehezebb része csak azután merült fel. Miről írjak"? Miről olvassak?
Nem olyan könnyű ám a tárgyválasztás kérdése. A gyakorlati élet a maga kézzel fogható, s%emmel látható érveivel azt bizonyítgatja, erősítgeti, hogy csak annak van igazi értéke, csak arról érdemes szplani, ami a hasznossági elvet szolgálja, a megélhetés, a boldogulás útját egyengeti, szóval aminek megvilágítása többek, esetleg mindnyájunk közös, nagy érdeke.
A témák között, melyeket a körülöttem nyüzsgő gyakorlati élet legmelegebben ajánlott, a saját ügyünk volt, a nők ügye, az úgynevezett nőkérdés; a nagy probléma, melyet …
Tovább a műhöz
Folyóiratunk jelen füzetét ünnepi számnak szántuk. Huszonöt év küzdelmeit, a folyóirat huszonöt éves pályafutásának emlékezetét akartuk megörökíteni, megünnepelni vele. A Gondviselés rendelkezéséből az örömünnep helyett gyászünnep hangjai töltik meg füzetünket: ünnepi számunkat annak az emlékezete szenteli meg, a kinek tiszteletére folyóiratunkat huszonöt év előtt állapítottuk. Zirzen Janka, folyóiratunk legbuzgóbb támogatója, halt meg, ki a "Nemzeti Nőnevelés* megszilárdításában és terjesztésében elhatározó fontosságú tevékenységet fejtett ki abban az időben, midőn folyóiratunknak barátai még nem voltak, mikor létezésének még jogosultságát is kétségbe vonták. Szerinte folyóiratunkra nagy fontosságú misszió várt nőnevelésügyünknek nemzeti szellemben való fejlesztésében ; ő bízott e misszió sikerében, másokban is hitet, lelkesedést keltett ez iránt és bátorítólag állott mellettünk, ha csüggedni kezdtünk, ha feladatunk nagyságával szemben erőnket hanyatlani éreztük. Zirzen Jankában folyóiratunk régi, igaz barátját vesztettük el. De mély gyászunkban is érezzük, hogy a halála által okozott veszteség nem egyedül a mienk, a gyász nem csupán minket illet. Nőnevelésügyünk minden intézménye, nőnevelésünk minden munkása, minden igaz barátja jogosan osztozik gyászunkban s bánatunk széles e hazában mindenütt rokonérzéssel kisérik. Valóban szinte …
Tovább a műhöz
A Mária Dorothea-Egyesület ez évi közgyűlésén nagy örömmel jelentette az egyesület elnöke gróf Csáky Albinná, hogy Magyarország hercegprímása, Vaszary Kolos bíboros, a Tanítónők Otthonába 12000 koronás alapítványt fizetett be. Ez alapítványból 10000 korona mindenkorra biztosítja egy munkaképtelen szegény tanítónőnek az Otthonban való ingyenes eltartását, 2000 korona pedig arra szolgál, hogy annak kamataiból az alapítványt élvezőnek apróbb szükségletei — ruházat, gyógyszerek, stb. — fedezetre találjanak. Ez a nagylelkű alapítvány, mely csak csekély töredékét teszi a nemes alapító által folytonosan osztogatott szeretet adományoknak, alkalmat szolgáltat nekünk arra, hogy Vaszary Kolos arcképét olvasóinknak bemutassuk, s az aranymiséjét ez év május 26-ikán ünneplő egyházfejedelemnek magasztos szeretetben eltöltött példás életéről háladatos szívvel megemlékezzünk. Vaszary Kolos azon nagyjaink közé tartozik, kiket az isteni gondviselés időről-időre azért adott a magyar nemzetnek, hogy életök nemes példájával nemzedékek erkölcsi megujúlását eszközöljék. Mert valóban gondviselésszerű előttünk az, hogy ma, midőn az emberek rideg önzése, kényelem- és pompaszeretése a nemzet minden rétegében kárhozatos méreteket kezd ölteni: az ország bíboros főpapjának szerény életmódjában rég letűnt századok nemes egyszerűsége sugárzik felénk.
Tovább a műhöz
Mélyen tisztelt Közgyűlés! Ma, midőn az «Uránia Magyar Tudományos Egyesület nyolcadik közgyűlését megnyitni készülök, újabban megindult egyes mozgalmak önkéntelenül fölidézik azoknak az időknek emlékét, amidőn intézetünk megalakult, s mintegy ösztönöznek, hogy a múlt és jelen egybevetéséből levonjuk a tanulságot arra a feladatra nézve, amelyet hazánkban egyesületünk a köz műveltség nemzeti irányú fejlesztése körül teljesített és teljesíteni fog. Nyolc évvel ezelőtt épen csak a legszűkebb baráti körben keltett visszhangot törekvésünk és csupán személyes ismeretség alapján sikerült összegyűjteni azt a kis tőkét, a melyre múlhatatlanul szükségünk volt, hogy az Uránia-szinházat, tevékenységünk ezen kiinduló pontját, megnyithassuk. Az Uránia-egyesület számára is alig sikerült annyi tagot szerezni, hogy vállalkozásunk ne pusztán magánügy színében léphessen társadalmunk elé. A nagyobb tőke képviselői akkor teljesen távol maradtak tőlünk; a tudomány emberei viszont nagyobbrészt kétkedéssel, sőt idegenkedéssel állottak velünk szemben. Egyedül csak a nyilvános sajtó rokonérzése támogatott. A sajtó maga is a közvélemény szabad szolgálatában áll, meggyőződések és törekvések irányítására vállalkozik; bizonnyal látta vagy érezte tehát vállalkozásunkban a megegyező vonást és eleitől fogva mai napig híven támogatott.
Tovább a műhöz
Ezt éreztük a Rudolf-szobor leleplezésén, mely országos ünnepség keretében folyt le 1908. október 12-én a Városligetben. Arra az emlékezetes helyre állították a magyar királyfi szobrát, ahol 1885 május 2-án Rudolf, a trón örököse, ö felsége, a király jelenlétében az országos kiállítást megnyitotta volt. Akkor, tavaszszal a reménység ünnepelt; most ősszel az emlékezés! De mintha a természet enyhíteni akarta volna az ünnep mélabúját; fényes forró sugarakat lövelt a nap és színt, ragyogást adott a tájnak, a képnek! Mintha azt mondta volna a fájó sziveknek: Ne csüggedjetek! Az emlékezés erejéből új élet új reménység sarjad! «A múlt és jelen e szoborban szimbolikusan találkozik a jöi’övel!» hirdette az ünnepi szónok ajaka. A ragyogó őszi sugár is ezt a gondolatot éreztette meg velünk. Az a hitünk, hogy volt egy királyfi, nem is olyan régen, aki szeretett bennünket s a kit szerettünk, fájt nagyon s mégis kimondhatatlanúl jól esett magyar szivünknek és a múltból a jelen kapcsán a jövő felé irányította lelkeinket. Ezzel a hangulattal kezdődött a szép ünnep, amelynek a szomorúságát még az is megenyhítette, hogy íme hálásak is tudunk lenni; hogy itt van virágjával, virágjában a nemzet ifjúsága, mely a fiatal Rudolfnak hozta el hódolatát, mert az ö alakja legendás ifjúságban a múlandóság fölé emelkedett és így él a magyar szivekben! Nem volt abban a nagy …
Tovább a műhöz
A polgáriskolai tanítók és tanítónők képzése céljából felállított két intézet szervezetében egymáshoz hasonló, a tanulmányi és vizsgálati követelmények mindakét intézet jelöltjeire nézve azonosak. És mégis nagy különbség van a kettő között, megfelelően annak a különbségnek, mely a polgári fiú- és leányiskolák között nemcsak céljuk tekintetében, hanem mostani helyzetük tekintetében is fennáll. A polgári fiúiskolák intézménye nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket; reformálásának szükséges voltát csaknem minden érdekelt fél belátja. Hogy mi lesz belőle, az egységes középiskolának alsó tagozatává teszik-e, vagy kibővítik-e hétosztályú harmadik középiskolává, az még a jövőnek a kérdése.
Más a polgári leányiskolának a helyzete. Ez a valóban szükségletet pótló iskola most kapott új tantervet s így előreláthatólag egyhamar nem is fog megváltozni. Minthogy létszámra nézve a középfokú iskolák között a legtekintélyesebb, minthogy állami tanítónőképző-intézete most van átszervezés alatt, minthogy végre negyven évi fennállása alatt elég alkalom volt tapasztalatok gyűjtésére, itt az ideje annak, hogy a tanítónőképzőnek és a polgári leányiskolának működését és jelenlegi helyzetét egybevetve okulás és javítás céljából megállapítsuk a tanítónőképzés terén mutatkozó hiányokat és bajokat. Ezen bajok közül elsősorban …
Tovább a műhöz
«Borítsa ünneplő mirtus fejünket — Reménnyé váljék az emlékezeti» Erzsébet királyné emlékezete olyan erős legyen hűséges magyar népe szívében mindenha, hogy az emlékezésből a fejlődő és az eljövendő nemzedékek lelkében, szívében remény és hit fakadjon a magyar nemzet, a magyar faj jövője iránt. Ne feledjük el soha egy pillanatra sem, hogy ő a magyarok istenének gyönyörű ajándéka ! Nem a test és vér, a családi és nemzeti kötelékek, hanem a gondolat és érzés — a lélek és hit — a szeretet és szenvedés nagy közösségéből született meg nekünk, magyaroknak ! Megtörtént a csoda !
Más feleletet adunk ma Petur bán szenvedélyes kérdésére, melyet a magyar faj lenézése, lekicsinylése zúdít ajkára :
«Egy oly királyné, akinek nem ez hazája, cinteremjeinkben akinek lenyugodott szülői nem tették le csontjaikat, ki gyermeki játékainkban is nem osztozott volt, bennünket az vájjon szerethet-e?» Szerethet, szerethet ! azt feleljük neki. Mi láttuk a csodát, élveztük e szeretetet és áldjuk a magyarok Istenét ! Kiengesztelődhetsz, Petur bán szelleme, Erzsébetben kibékült a faj szeretet a királyhűséggel! Ő megszerette a magyar fajt rajongó lelkesedéssel és a magyar faj meghódolt neki eszményi királyhűséggel. Ő új, szép, nemes, büszke életre ébresztette nemzete szívében a királyhűséget. Megérezte, hogy egy ilyen nép hódolata érték, mert a megalázködást nem …
Tovább a műhöz
Csodálatos az valóban, hogy némely érzelem, gondolat, eszme mily túláradó erővel követeli a kielégítést ! Zajtalanul, látatlanul él és mégis zajong, zakatol és ezer formában látható képeket varázsol elénk és esdekel, hogy azokat másokkal is közöljük, hogy mindenki, hogy sokak tulajdonává tegyük. Fájó gyönyörűsége az ilyen erős vágyakozása a léleknek, édes szenvedése. Szabadulás nincs ! El kell mondani, amit sugalmaz és parancsol! Ilyen vágy ösztönöz engem arra régtől fogva mindig fokozottabb erővel, hogy egy nagy költőnek hatalmas gondolatát a lelkemen átszűrve újra elmondjam én is, szóljak róla, adjak életet a szuggeszciónak! Keresem a művészi formát; a zene volna rá a legalkalmasabb. Ha témámról gondolkodom, csodálatos hangokat hallok, a hangulatok tengerét járom s egy fenséges melódiába olvad össze a képzelet és érzelem hullámain a gondolat! Az igazságszolgáltatás ez Katona «Bánk bán» című tragédiájában — erről gondolkozom !
Nem szobrásznak, nem festőnek való tárgy, várom a zeneköltöt, aki zúgó, gyötrő, szenvedélyes rapszódiát ír róla és felkorbácsolja a lelkeket vele, hogy aztán kibékítse, meggyógyíts s a földről a mennybe, az Istenséghez elvezesse ! Várom és hiszem, hogy eljön! Katona «Bánk bán»-jának V. felvonása, mely a tragédia igazságszolgáltatását tartalmazza, kész tárgy a zeneköltőnek, lelkem háborogva követeli hozzá a …
Tovább a műhöz
A «Nemzeti-Nőnevelésnek» nagy és mély gyásza van. Elvesztette egyik alapítóját, hűséges munkását, legjobb barátját, elvesztette Sebestyén Gyulát! Sebestyén Gyula tíz éven át szerkesztette a «Nemzeti Nőnevelést». Gondolom, folyóiratunk címe, neve is tőle származik, soha senki jobban át nem értette nálánál, hogy a «Nemzeti Nőnevelés»-be írni, dolgozni annyit jelent, mint nemzetünk nőnevelését hittel, forró szeretettel, lelkesedéssel szolgálni. Az ő nemes élete arra tanít, hogy a csendben, halkkal — nem a kiabáló forumon — végzett nemzeti munka nemzeti létünk fenntartó erőssége. E pillanatban minden tanítványodat együtt látom, kedves kedves Mesterünk ! egy fenséges gyülekezetben, amint a Te szavadra hallgatunk ! Kigyúl az arc, felragyog a szem, világosság deríti fel a homályban küzdő gondolatot, a szív felmelegszik és a lélek a Szép világában átéli Veled az alakítás, az alkotás művészetét. Én ott voltam ! Hála Istennek! Abban az időben tanultam tőle, amikor talán legszebben szólott, a boldog öntudatlanság korában, amikor még sem ő maga, sem más nem sejtette, hogy ki voltaképen Sebestyén Gyula. Hiszem, hogy ő is tanárságának ezt a gyönyörű — naiv eposz — korszakát élvezte legjobban, amikor inkább pszichológiai ösztöne vezette, nem a kialakult filozófiai rendszer. Nem mintha én ez utóbbit kicsinyleném, inkább azt akarom jelezni, hogy Sebestyén Gyula …
Tovább a műhöz