Magyar
EnglishKeresés
Találatok
Mikor a megtisztelő meghívás hozzám érkezett, hogy jöjjek el az Önök kedves körébe és szóljak valamit a mindnyájunkat egyaránt mélyen, ha nem is egyaránt súlyosan érintő nagy idők lesújtó és felemelő nevelő szellemében, parancsnak tekintettem ezt és azért és csakis azért vagyok itt mélyen, tisztelt kedves hallgatóim! Mert most mindnyájunknak el kell menni oda, ahova a kötelesség hívja. Mily aktuálissá lett, megértésben, mily közel jutott hozzánk a dal, hogy «Mindnyájunknak el kell menni!» Meg kell tennünk, amit tőlünk az idő szelleme követel, meg kell hallani és érteni a hívó szót, a hivatás tudatára kell ébrednünk ! És mondjuk ki mindjárt szinte vezérgondolatául e kis dolgozatnak, szózatnak, vagy minek is nevezzem? hogy engem nemcsak az igazgató úr kedves biztató, szíves szava vonzott ide, hanem szinte akaratomon kívül ragadott fel és húzott, hozott szárnyán szellemének erejével e nagy idők lelke! Már sokszor éreztem, hogy munkára ösztönöz és parancsol engem és mindazokat, akik otthon a mi kedves iskolánkban együtt dolgozunk, és mindnyájunkat, akik ebben a szép országban együtt élünk, — az egyest, az összest, mindnyájunkat! A nagy munkamegosztás a cél szerint, amit «Az ember tragédiája» olyan fenségesen jelöl meg, világossá lett az ember előtt: «Ember küzdj és bízva bízzál!». Azt mondtam, munkamegosztás ós ekkor a férfire és a nőre gondolok, akiknek most …
Tovább a műhöz
Öt esztendővel ezelőtt — 1910 — öt rövid esztendő! és mintha egy örökkévalóság választana el tőle bennünket —! egy rendkívül érdekes, értékes munka jelent meg a könyvpiacon Takáts Sándor történetírónk tollából — Szalai Barkóczy Krisztina — néven, amely e kiváló nagy-asszonyunk élet- és lélektörténetét ritka hűséggel állítja szemünk és lelkünk elé. A bevezetésben, amelyet a történetíró az életrajz elé ír, azt a főgondolatot fejtegeti, hogy szedjük számba nemzeti értékeinket minden téren, járjuk be a múltak útjait és ne sajnáljuk a fáradságot mi, akikben a honszerelem lángja égten ég, hogy bevilágítsunk elmúlt idők kincsesbányáinak mélységeibe és kiemeljük onnan a jelennek oly szükséges nemzet-erkölcsi értékeket. Szinte lemondó szívvel szemléli a nemzeti lélek megfogyatkozását a családban, a társadalomban, a politikai élet küzdőterén — a múlt tiszteletének pusztulását — aztán egyszerre erőt merít az ezeréves múlt tanulságából és ezt mondja szinte jóslatszerűen: «A vigasztaló csak az, hogy máskor is voltunk már imigyen ! Nem egyszer úgy tetszett, hogy a nemzeti élet világossága nálunk örök sötétségre fordult. De megint csak fellobbant a kialudtnak hitt világosság. Ki tudja, valami újabb rázkódás nem teremt-e ismét nemzeti visszahatást nálunk? egyesítvén mindazokat, akik ma a nemzeti erő gyöngítésén dolgoznak s akik ma a …
Tovább a műhöz
Mélyen tisztelt elnök úr! Tisztelt hallgatóság! Első szavam a köszönet szava, amiért megengedték nekem, hogy a múlt évben elhúnyt tagtársunkról, De Gerando Antonináról én emlékezzem itt meg. Jól esik ezt tennem. Nem csak azért, mert így e kiváló magyar asszony iránt érzett tiszteletemnek és kegyeletemnek kifejezésére nyílik alkalmam, de azért is, mert az ő nagy műveltségét, emelkedett szellemét és a női természet minden igaz vonásával ékeskedő egyéniségét ismertetve, bizonyságokat találok a női munka értéke, a nők nemes szellemi természete mellett. Ha ő reá vetjük tekintetünket, láthatjuk, hogy a nők erkölcse is lehet elv és nem csupán szokás, s hogy a női szellem is haszonnal szentelheti erejét és lelkesedését az emberiség legmagasztosabb eszméinek szolgálatára. Ha bizonyítékokat keresnénk arra a tapasztalatra, hogy az átöröklés és a nevelés egybehangzó hatása mily teljes mértékben szabhatja meg az ember testi és lelki fejlődését és életének irányát: beszédesebb, nyomatékosabb példát nem találhatnánk De Gerando Antoniná életénél. Ő mindenkor büszkén vallotta magát tanítónőnek — a kolozsvári felsőbb leányiskolának több mint harminc éven át igazgatója, mondhatnám megteremtője volt — de a pedagógiai pályára — nem mint oly sokakat — nem a kenyérkereset kényszerűsége, nem is valami puszta véletlen sodorta. Benső vágyakozásból …
Tovább a műhöz
Ezt a könyvet óhajtom, mondhatnám vágyom. a «Nemzeti Nőnevelés» tisztelt olvasóinak úgy bemutatni, hogy mindenki elolvassa és megszerezze magának könyvtára díszére és lelke épülésére! Úgy szeretném bemutatni, hogy mindenki újabb vágyat érezzen annak továbbadására, ismertetésére, hogy sokan elolvassák, sokan örüljenek, hogy egy ilyen szép és nagyon hasznos, épületes könyvet lelkükhöz kapcsolhatnak. Én hálás vagyok e könyv írójának a szellemi, a lelki élvezetért, melyet nekem nyújtott és itt köszönöm meg neki hálás, meleg szívvel azt is, hogy méltónak tartott arra, hogy könyvét nekem is megküldje. Egy szép életet élt, tisztalelkű embernek, férfiúnak, mondhatnám végrendelete e könyv nekünk nőknek, magyar nőknek! Egy jó barát szól hozzánk, aki nagyon tiszteli és nagyrabecsüli a nőt, ha az méltóan éli életét! írója Gyertyánffy István, a polgári isk. tanítóképző —- most Pedagógium — megalapítója és volt első nagy igazgatója, Zirzen Jankával egy időben dolgozott vállvetve a hazai tanító-, illetve tanítónőképzés szép és nagy munkáján. Fiatalabb volt Zirzen Jankánál, aki 1906-ban 80 éves korában hunyt el. Gyertyánffy István 1898-ban vonult nyugalomba és jelenleg 83 esztendős. De korántsem aggastyán, hanem acélos, energikus lelkű munkás, aki ime, tanúságot tesz arról, hogy egy szépen átélt élet gazdag kamatot, lelki kincset ad jutalmul. …
Tovább a műhöz
Nálunk Magyarországban a nőneveléstant és annak segédtudományait tudományosan alig művelik. Sok kárát vallják ennek a leányiskolák, mert az elvek tisztázása és az egyöntetűség nem tud kialakulni. Különösen mélyen fájlalható mostanság, mikor nemcsak az egyes leányiskolafajok reformja égető szükség, hanem az egész magyar nőnevelés egységes rendezése hovatovább halaszthatatlanná válik. Én már hat év óta gyűjtöm az adatokat és folytatok-kutatást, hogy a nőneveléstant és segédtudományait tudományosan kidolgozzam. De ki tudja, lesz-e időm és módom ez adatokat kiegészíteni, egész terjedelmében feldolgozni s ami fő, sikerül-e majd hozzá kiadót találni. Addig is, míg célomat és vágyamat megvalósíthatom, kötelességemnek tartom, kutatásaim egyes fejezeteiről időnként beszámolni, hogy ezzel is, addig is használjak a magyar nőnevelés ügyének. Ezúttal a nőneveléstan néhány alapvető kérdésére keresek feleletet. E fejtegetéseim nagyrészt kutatásaim eredményei, de ahol csak lehet, a legkiválóbb és legelfogadhatóbb nőnevelők okoskodásaihoz támaszkodnak és csatlakoznak. Főleg a germán népek elmélkedőitől tanultam sokat, akiknél a nőneveléstan tudománya a legjobban van kidolgozva és akiknek leányoktatása jelenleg a legjobb. Sokat merítettem a két legkiválóbb nőneveléstani elmélkedőtől: Lange Ilonától (Frauenbildung X. évf.) és Bäumer Gertrudtól . (Bund für …
Tovább a műhöz
Apponyi Albert gróf v. b. t. t., országgyűlési képviselő, volt közoktatásügyi miniszter f. é. május hó 29-én érte meg a jó Isten kegyelméből testi és lelki erejének teljében születésének 70-ik fordulóját. Nemzetünk, fajunk e kiválóságának szép ünnepén az állami Erzsébet-Nőiskola vezetősége és tanári testületei is mély tisztelettel, hódolattal üdvözölték őt! A Nemzeti Nőnevelés külön is kifejezte ez alkalomból lelkes üdvözletét, mély báláját az iránt a férfiú iránt, aki nemzeti nőnevelésünknek egyik legméltóbb, legerősebb, a nemzeti ideálokat szem elől soha nem tévesztő munkása. Folyóiratunkat is több alkalommal kitüntette nemes szellemének ily irányú megnyilatkozásával! Büszkén érezzük őt a magunkénak is! Feltekintünk reá és felküldjük fohászunkat a Mindenhatóhoz, a magyarok Istenéhez és kérve-kérjük, áldja meg öt boldog családi körében, nemes hitvesével, — aki teljesen a miénk, a magyaroké lett — és oly sok szép reményt igérő kedves gyermekeivel egyetemben! Áldja meg őt, mint a nemzet munkását, mint fajunk egyik rajongóját, nemünk, hazánk egyik leghűbb fiát! Adjon neki továbbra is nemes munkakedvet és soha el nem muló hitet a nemzet jövője iránt! Isten áldd meg...! | «Mert még neked virulnod kell, óh Hon! Felül időn és minden sorsokon !» Azzal a gonddal, gondolattal szemlélem a témát, amely előttem kidolgozásra vár, lesz-e erőm …
Tovább a műhöz
«Egy szó nyilallott a hazán keresztül: Meghalt a király! I. Ferencz József, a mi nagy királyunk, felséges Urunk, Magyarország felkent, apostoli királya, Szent-István koronájának hordozója, dísze, népeinek édes atyja, a magyar nemzetnek hű barátja — meghalt, nincs többé! Valami nehezen fogadjuk be ezt a gondolatot! Sokáig élt, sokáig uralkodott! Generációk jöttek és mentek körülötte, mellette és ő állt rendületlenül és a király lett belőle, akinek sok nagy tulajdonságai mellé oda tartozott lassanként az is, hogy elmúlhatatlan! hogy nincs hatalma rajta az időnek. Legendás alak lett belőle már életében és «nőttön-nőtt tiszta fényben ! Egy felséges fogalom a magyar lelkekben! A magyar nemzetnek király-hűség vágya és I. Ferencz Józsefnek nagy erényei szövetkezve nagy méltósággal fejezték ki újra a magyar földön a királyság gondolatát, eszméjét! Ezért jutott a király felséges személye a szinte elérhetetlennek látszó magasságból és messzeségből oly közel hozzánk magyarokhoz. Hiszen ma mindnyájan egyenként is úgy érezzük, hogy halottunk van. A gyász, melyet érte viselünk, nem rideg, rajtunk kívül álló, reánk erőszakolt forma, hanem erősen hozzánk tartozó érzelem, amelyet minden egyén külön is kivált magából. Egy kis falusi leányka — 12 éves — azt felelte nekem arra a kérdésemre, hogy : ki volt az első magyar király? ? — tündöklő szemmel, hogy ő azt …
Tovább a műhöz
Átéltem az elmúlt napokban méltóságos és főtisztelendő dr. Prohászka Ottokár megyés püspök úr, a mi püspök atyánk lelki gyakorlatait, amelyet nekünk, nőknek tartott az Egyetemi templomban és boldog Haleluja tölti el a telkemet! Szívemben az emberi érzelem legfelségesebb virága, a hála nyílik ki tavaszi szép fakadásban. Neki akarom ezt adni, nemcsak a Feltámadás magasztos ünnepére, mint szívbeli virágajándékot, hanem mint eredményét az ő munkájának az én szívem-lelkem kertjében, amelyet oly szeretettel, felséges vággyal, annyi szakértelemmel, jóakarattal. Isten-erővel munkál meg az emberi léleknek e hivatott főkertésze. Jertek testvéreim, magyar nők, akik ott voltunk és azok is, akik ott nem lehettünk, de akik nz ő szellemében akarunk élni, fejlődni, dolgozni, jertek, vigyük el neki mindnyájan a hála virágát; többet ennél, azt az elhatározásunkat, hogy a tőle hallott tanításokat cselekvő formában, ki-ki a maga munkás élete körében igyekszünk életté feldolgozni és a több és jobb embert magunkban és másokban kialakítani. Hiszen csak ezt kívánja ő tőlünk, ezt a szent, erős igyekezetei, törekvést a fejlődés országában. Dr. Prohászka Ottokár az idén a lelki gyakorlatokat kifejezettebben nőnevelést (értsd embernevelés) célzattal tartotta. Megérti ő korunk kérő szavát, a kialakuló kornak Szellemét, hogy a nőket most nem szabad tanácstalanul hagyni, hanem velük, az …
Tovább a műhöz
Mélyen tisztelt Tanári testület! Kedves növendékeink! Eljutottunk az 1916/17. isk. óv befejezéséhez ós most azért jöttünk össze még egyszer, hogy így együtt ünnepi formában is elbúcsúzzunk egymástól. Sajnos a kép, mely előttünk van nem teljes, a gyakorló felső leányiskola hiányzik körünkből, növendékei, a mi kis leányaink - egy hirtelen közbejött járványos betegség következtében, amely Istennek hála! nagyobb bajt nem okozott - gyorsan eltávoztak az intézetből. De azért itt látjuk, itt érezzük őket és lélekben tőlük is elbúcsúzunk, szeretettel mondunk nekik Isten hozzádot! Hozzájuk is szól a mi szavunk. Kedves növendékeink! Ezt az iskolai évet mindig úgy emlegettük, úgy neveztük: harmadik háborús esztendő! És joggal, mert ebben a harmadik esztendőben egyénileg is mindenki megérezte, hogy a háború nemcsak a harctereken folyik, hanem a gazdasági, a társadalmi élet téréin, a családok, az egyesek életében, a szívek-lelkek küzdelmében, szenvedésében. A mi intézetünk is kivette a részét a harcból, hősiesen iparkodott megküzdeni az akadályokkal és nehézségekkel. Közösen viseltük ezeket. Maguk látták azt a becsületes törekvést, erős akaratot a mi részünkről, mi is tudtuk, hogy a maguk ifjú lelkét sok olyan gond tartja fogva, lekötve, sok olyan nehézség elé állítja az élet, amit eddig a mi növendékeink nem ismertek. És ez így volt és így van szerte e hazában! …
Tovább a műhöz
Az 1917/18. iskolai év ünnepi megnyitására jöttünk össze. Mindenelött adjunk hálát, forró hálát a Mindenhatónak, hogy ismét együtt lehetünk és dolgozhatunk ! Kérjük Ot szívünk buzgóságával, adja áldását a mi munkánkra, adja meg mindennapi kenyerünket és segítsen meg abban, hogy az 0 országa eljöjjön közénk ! így legyen! Amint így magam előtt látom ezt a kedves gyermek- és fiatal leány-sereget, ennek a hármas nagy intézetnek összes növendékeit, akik az ország legkülönbözőbb vidékeiről sereglettek össze, hogy itt szivüket-lelküket kiműveljék, nemesítsék, jövőjüket biztosítsák: még inkább megerősödik bennem a hit, a meggyőződés, hogy minden világ-égés ellenére nem szabad a mi iskolánk kapuinak bezárulni és hogy egyetlenegy iskolának sem szabad elmúlni széles e hazában! Minden áldozatot meg kell hoznunk a jövő nemzedék érdekében, hogy beleállítsuk azt abba a világba, ami jönni fog és már is közeledik. Megjelenik előttem e pillanatban megboldogult édesatyám nemes alakja, hallom szavát. Arról beszél, hogy bennünket, két kisebb leánygyermekét messze intézetbe visz az ország fővárosába tanulni! És hallom édesanyám ellenvetését, látom könyeit, hogy hát miért elszakítani e gyermekleányokat a szülői háztól? A felelet így szól: Ezek a gyermekek nem a mieink! ahhoz az időhöz tartoznak, ami jönni fog; kötelességünk őket azokba az időkbe beállítani, …
Tovább a műhöz
Dr. Vásony Lajos a «Nemzeti Nőneveles» eddigi szerkesztője, aki 1915-ben nagy ügyszeretettel és hozzáértéssel vette át a szerkesztést — a lefolyt év végén egyéb elfoglaltsága miatt lemondott a lap szerkesztéséről. 1915-ben «Beköszöntő»-jében adott programmja, — amelyet a háborús évek nagy nehézségei közt megvalósítani igyekezett, — a lap szép tradícióit folytatta s ép ezért sajnálattal látjuk őt távozni szerkesztői asztala mellől. Meghajolva eddigi szerkesztőnk nagyon is megokolt elhatározása előtt a lap szerkesztését a mult példájára a tanári kar vállalta magára azzal, hogy megbízottjaként, alulírt mint felelős szerkesztő Berta Ilona igazgató közreműködésével és a tanári kar támogatásával látja el a lap vezetését és irányítását. Amidőn ezt Olvasóinknak szíves tudomására hozom, lapunk programmjának részletezésétől felment 8 év óta vallott s megvalósított s ma sem változott programmunk. Ha változik is a szerkesztő személye — egy nem változhat: a «Nemzeti Nőnevelés» kipróbált és évtizedeken át helyesnek bizonyult programmja. Nem változhat a lap szellemi iránya, nem változhat a szellem, amely a lapot - közel négyévtizede - múltjában mindig irányította s a jövőben is irányítani fogja s mely erejét a «Nemzeti Nőnevelés» szép múltjából meríti s ez: a nemzeti szellemű nőnevelés minél intenzivebbé tétele, a tanítónők érdekeinek …
Tovább a műhöz
Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim ! Mikor a gazda ünnepnap délután kivonul a tagra, nemcsak ünneplő ruhában, hanem vasárnapi gondolatokkal és érzésekkel jár a köznapi barázdák között. Mikor mi ma jubileumot ülünk, mi is ünneplő gondolatokkal, a hála, elismerés, lelkesülés érzésével járunk ez intézet ötven éves emlékei, a magyar kultúrának, ötven év munkálta barázdái között. S valamint az a gazda meg-megáll és elgondolkozik, úgy állunk meg mi is és eltűnődünk és úgy látszik nekünk, mintha meghallanék annak a régi, ötven év előtti Magyarországnak mély föllélegzését, sziv-dobbanását. Tavasz volt akkor, serkent az élet, virradat volt akkor, ébredtek az emberek, ébredt a nemzet és mert megint bízni, hinni és apostolok jártak, akiknek tágra nyilt szeméből hit és bizalom sugárzott a világba.. És a lenyügözés sírköve mellől kiserkent a nemzeti öntudatnak nemcsak az igénye, hanem az erős akarása. Hála Istennek, hogy így volt ! De nemcsak ez az érzelem vesz rajtunk erőt, hanem a mikor a magvetőkre gondolunk, azokra a régiekre gondolunk egyszersmind, arra a nagy Istenre, a Dániel próféta ős öregére, a világ szövésének takács mesterére, a világfejlődés örökifjú teremtő lelkére s jubileumot ülvén, hálát adunk neki, hogy ez mind így lett és hogy. ezt a jót mi is az ő kegyelméből megérhettük és a nemzeti kultúra térfoglalásának szebb, jobb folytatását …
Tovább a műhöz