Keresés
További részletek
Találatok

Megjelenítve 1-12 az összesből: 27

Találatok


A «Nemzeti Nőnevelés» erejében gyarapodva és tovább fejlődése számára biztos medret ásva zárja be pályafutásának hatodik évét. A jóakarat, a melylyel fogadták s az elismerés, a melylyel jutalmazták, arra vall, hogy nem szolgálta haszon nélkül azt az ügyet, a melynek munkásává szegődött. De az elért siker latolgatását másokra bízzuk; bennünket a jövő feladatai foglalkoztatnak. Folyóiratunk elé, mikor megalapítottuk, a nemzeti nőnevelés művelésén kívül azt a czélt is tűztük, hogy egyszersmind összekötő kapcsa legyen — szellemi és erkölcsi értelemben — mindazoknak, a kik velünk együtt ugyanannak az egy ügynek a munkásai. Ebben a tekintetben — őszintén megvalljuk — messze vagyunk még a czéltól. Ha dicsekvés nélkül állíthatjuk, hogy folyóiratunk a megfutott hat év alatt emelkedett, ép oly leplezetlenül ki kell mondanunk azt is, hogy elterjedése nem áll arányban emelkedésével. Előfizetőink között ott találjuk ugyan felsőbb-, polgári és felsőleányiskoláinkat csaknem kivétel nélkül; de az elemi leányiskolák nagy része távol áll még tőlünk s a nőnevelés munkásai közül is kevesebben csatlakoztak hozzánk, mint a hogyan várnunk lehetett s az ügy érdekében óhajtanunk kellett. E tény okát nem az érintett körök részvétlenségében, hanem magunkban keressük. A tapasztalat vezetett rá, hogy folyóiratunk elterjedése elé magunk vetettünk gátat, mikor …
Tovább a műhöz
Nemcsak a népek társadalmában, hanem a szellem mívelésére szolgáló tárgyak körében is kitűnő példáit láthatni a jobbágyi helyzetnek. Az iskoláknak eddigelé valóságos vazallusai voltak a művészeti stúdiumok. Kivált a leányok nevelésében a képzelet téglavetői voltak azok, a helyett, hogy az ítélet és a józan ész építő mesterei lettek volna. Ám minden, mi beszédeink és cselekedeteink igazi mérlegelője, a józan ész és helyes ítélet. Ez utóbbi az a sószemer, mely megóvja minden más tehetségeinket a megromlástól. Á józan ész értelmi tehetségeink közt az, a mi a kenyér mindennapi eledeleink közt: mindennek alapja, főfőkellék, melyre minden perczben rászorulunk; ellenben az elmeél és a képzelet annak csak a fűszere. A józan ész a szolid anyagból készült ruha, mely megvéd az időjárás mostohasága ellen; ellenben az elmeél és képzelet a csipkekendő és szalag, mely igen kedves, mikor az ég verőfényes. Czélom az alábbi fejtegetésekben rámutatni, hogy a művészeti és irodalmi tárgyak miért nem lehetnek iskoláinkban a női természet zenei részének oly mívelői, s egyúttal a nyomon járó Ítélet és józan ész oly gyakorlói, minőknek lenniük kellene. A szív külső szerve a fül. Ha a természettel benső viszonyban élő nőnél a szem : az érzékek Dianája, a fül: bizonynyal az érzékek Minervája. A zene minden művészetek közt a legtársítóbb. Kifejezhetjük általa …
Tovább a műhöz
Dolgozatom első részében röviden előadtam amaz irányelveket, melyek a nevelés-oktatási rendszerben megvalósítva az iskola női jellegét megállapítják. Közelebbi feladatunk már most : a) tanulmányozni a polgári leányiskola tantervét a végből, hogy kitűnjék, vájjon annak kidolgozásában kellőképen figyelembe vétettek-e a női jelleg követelményei; b) átvizsgálni az egyes polgári leányiskolák nevelés-oktatási rendszerét, hogy mennyiben érvényesítik a tantestületek működésükben azon irányelveket, melyek az iskolát női jellegű nevelésoktatási intézetté teszik. Ha kezünkbe veszszük a polgáriskola legújabb tantervét, fölsorolva találjuk benne — a testgyakorlás kivételével — egytöl-egyik mindama tárgyakat, a melyeket a leánynevelésben szükségeseknek mondottunk. Lássuk ezután a tanítási tárgyak osztályonkénti iölosztását és terjedelmét. A hit- és erkölcstan tanítási anyagának meghatározását és osztályonkénti fölosztását a népoktatási törvény a vallásfelekezeti hatóságokra bízza. Erről tehát itt nem szólunk. A magyar nyelv tanítási anyaga a női jelleg követelményeinek általában megfelel. Tekintve azonban alaki képző erejét, kiváló fontosságát a kedélyfejlesztés és erkölcsnemesítés szempontjából: a heti óraszámot emelni kívánnám. A czél körülírását a tanterv elmellőzi s erre nézve utal a fiúiskolái tantervre, mit a fentebbiek …
Tovább a műhöz
Több ízben szólíttattam már fel, hogy a nőnevelés! pályán szerzett tapasztalataimat tegyem nyilvánossá, s közöljem másokkal, a mit én jónak találtam a női szív nemesítésére, a női műveltség kifejtésére és a'nőnek hivatására való leképezésére. Ezen ismételt felhívásokra némasággal kelle felelnem, mert nevelői pályámon folytonosan jobban el voltam hivatalos kötelességemmel foglalva, mint hogy időm lett volna tapasztalataim leírására. A miskolczi nagyobb leánynevelő intézet alapító vezérnevelö-nőjéül hivattam meg Budapestről, születésem helyéről 1844-ben, de mivel akkor igen csekély s a vállalat szilárdítására nagyon koczkáz-tató alappal indulhatott volna meg ez iskola, én nem fogadhatám el ez állomást 1846 előtt, midőn valamivel több támogatás igértet-vén a derék miskolczi helvét vallású község által, a nevelönöi pályára léptem. Megkezdőm nevelönöi pályámat 1846. szeptember 2-án. A helv. hitv. község évdíjul 140 p. irtot adott, a növendékek egész évre tíz forintot, beléptükkor egy forintot fizettek. Első évben volt 69 növendéktől 729 pírt, jövedelmem; tehát a 240-et hozzáadva a 969 frt. Ebből fizettem az iskolai helyiségért házbért, két segédnó díját és étkezését, ének tanítót, cselédbért, fűtő fát stb. Ezen jövedelem 365 napra osztva, naponta volt 2 frt 38 kr. E szerint a szülök és a helv. egyház pénztárának egy-egy …
Tovább a műhöz
E társulat érdemes elnöke, alapítója, — Péterfy tanár, tisztelt barátom pár héttel ezelőtt azzal lépett be szobámba, hogy egy nagy kérése van hozzám. Minő «nagy» kérése lehetne hozzám egy régi bajtársnak, a haza legszentebb ügye — az iskola, a köznevelés ügye körül velem, a már elaggottal, együtt buzgólkodott, s még ép erőben folyvást buzgólkodó hü napszámos társamnak ? — Csak annyi volt, hogy egy nagy tiszteletben részesítsen. Hogy ezúttal én legyek az, — más annyi érdemesb helyett, — ki a mai ünnepélyes alkalommal b. Eötvös József emlékét újítsam fel e körben. Hát, édes barátim, — igy szólítom önöket, mert e körben ha körültekintek egy sincs, kit egy közös jogczímnél fogva, barátomnak ne szólíthatnék, -— ha valaki éjjel jön hozzám s felver első álmomból, vagy ha délbe elszólít kis ebédemtől, akár ha ülésteremből hivat ki, vagy félbeszakít csendes tanulmányaimban, csak azért, hogy Eötvöst jöjjek, segítsek ünnepelni: kiugróm az ágyból, leteszem a kanalat, félreteszek mindent s jövök sietek, hogy ily hívásnak, melynél sürgösbet nem ismerek, engedelmeskedjem. Eötvöst ünnepelni ? Tehetjük-e azt elégszer? tehetjük-e hozzá méltóan ? Leróhatjuk-e csak felét is mindig növekedő tartozásunknak? kimeríthetjük-e mind ama jogczímeket, melyek alatt ily munkában buzgólkodunk ? Eötvöst ünnepeljem ! De melyiket? kérdem. Mert én legalább …
Tovább a műhöz
Negyedik évét fejezte be nemrég a Mária Dorothea egyesület. Aránylag csekély időszak az egyesület nagy czéljaihoz képest, melyek első sorban ugyan a tanítónők és nevelőnők anyagi és szellemi érdekeinek előmozdítására irányulnak, de e mellett irányelvül tűzik ki a nemzeti nőnevelés reformját, sőt bizonyos határokig az összes művelt magyar nők tömörítését s szellemi törekvéseik niveaujának emelését is. De bármily csekély is a lefolyt idő e nagy feladatokhoz képest, most a tanítónők otthonának s a kisdednevelési kiállításnak küszöbön álló megnyitása alkalmával, melyek a tanítónői szakosztály által kiadandó könyvtár megindulásával mintegy az egyesület törekvései forrongó gyermekkorának bezárultát jelölik, helyes alkalom van visszatekinteni a múltra s előre nézni a jövőbe. A «Nem-zeti Nőnevelés» olvasói, kiknek nagyobb része a Mária Dorothea egyesülettel már csak a megszokás folytán is rokonszenvezik, nem fogják rossz néven venni, ha egy pár lapot ennek a czélnak szentelünk. Az eddigi eredmény viszonyaink között határozottan örvendetesnek mondható. Egyesületünk anyagilag nem egyenrangú ugyan más régebben alakult országos nőegyletekkel, melyek csaknem mindannyian százezrek felett rendelkeznek, a vörös kereszt egyesület pedig közel két millió felett, de ezt a hátrányt megmagyarázza az egyesület fiatal kora s jelentékenyen ellensúlyozza az a körülmény, …
Tovább a műhöz
A kiállítás részletes megszemlélését a tárgyak helyes térbeli rendjén kívül a kiállított tárgyak tervszerű csoportosítása is megkönnyíti. A kiállított tárgyak ugyanis öt csoportba : ú. m. I. az ipari, II. az oktatásügyi, III. az orvosi, IV. az irodalmi, V. az ethnografiai csoportba osztva vétettek fel a kiállításba. Az I. csoportba tartoznak: A csecsemő és kisded táplálása. A mesterséges táplálásnál használt tápszerek és tejkezelés. Különféle szoptató-üvegek, szopási készülékek, csecsemő és kisded öltözékek, bölcsők, ágyak, öltöztető-asztalok, szélek, tolókocsik, fürdőkészülékek, mérlegek, gyermekjátékok s átalában a kisdedek ápolására, ruházására és fejlesztésére vonatkozó ipar. E csoportban különösen megérdemlik figyelmünket a «Flóré nz»-féle gyermekmérlegek. A nagy gyermekhalandóság ugyanis, melyről a statisztikusok oly szomorú kimutatásokat mutatnak be a kiállításon, leginkább abban leli magyarázatát, hogy hiányos a táplálkozás s a kis gyermekek megbetegedéseit rendesen csak későn szokták észrevenni. E körülmények egyike sem kerülheti ki egy gondos anyának figyelmét, ha a gyermek fejlődését szemmel tartja, ha t. i. a kisded súlyát hetenkint egyszer megméri. E czélra szolgálnak a Florencz által szerkesztett gyermek-mérlegek, melyek pontosság és kényelmes kezelés tekintetében a legszigorúbb igényeknek is felelnek meg. A sokoldalú …
Tovább a műhöz
Mikor a jó minapában egyik tanítóköri gyűlésen fölvetődött az a kérdés, hogy a brassói gyermekek nyelvérzéke miért olyan feltűnően fejletlen, ezen jelenség okainak kutatása közben egy más körülmény vonta magára figyelmemet, a melyet négy évi tanítóskodásom folyamán, nem egyszer meglepetve tapasztaltam, a nélkül, hogy okaival egészen tisztába tudtam volna jönni, míg nem a fenti kérdés, melylyel ez a másik jelenség okozati összefüggésben van, nyomra vezetett. Az lepett meg engem tanítványaimban, hogy a képes beszédet meg nem értik, még a legmindennapibb, legközkeletübb képes kifejezést is csak alig-alig bírják felfogni; synonimával egyáltalán nem élnek, és nem értik meg a mesebeli, mondai, a hagyományra, népdalra való vonatkozásokat sem. Honnan ez a beszédbeli szegénység? Honnan a képzeletvilágnak ilyetén összezsugorodottsága ebben a játszi korban, mikor más gyermeknek a képzelete inkább a szer-telenségekben szeret csapongani? «Eleinte azt hittem, értelmükben van a hiba. De ekkor viszont azt tapasztaltam, hogy az élet materiális oldalának megítélésében meglepő éles felfogást tanúsítanak; én legalább sohasem láttam, hogy gyermek annyira tisztában lett volna a pénz értékével, és a vagyoni viszonyokkal, mint itt egyikmásik 10—11 éves lányka. A hiba tehát nem értelmükben van, hanem inkább e materiális érzék túltengésében. Egy nagy hézag van az ő lelkükben, azon …
Tovább a műhöz
Közéletünknek egyik magasan kiemelkedő, hatalmas alakja hagyott el ismét bennünket: SIMOR JÁNOS, a hazai kath. egyház első főpapja 1891. január 23-án meghalt s azóta már a primási székesegyház csöndes boltívei alatt aluszsza örök álmát. Szerény helyzetű polgári szülék gyermeke volt s a maga erején küzdötte föl magát abba a magasságba, a hol a nemzetek sorsát intézik, s a honnan a királyi család tagjai, az ország legfőbb méltóságai és a nép millióinak fohászai kisérték utolsó útjára. Ragyogó példája volt az egyéniség maga érdeméből való érvényesülésének. Jelleme csupa erő, csupa akarat, csupa következetesség volt: inkább vas, mint arany. Kerülte a fényt, pompát és hivalkodást; kitért, a hol tehette, az országos szereplés elől: legjobban érezte magát székhelye rendes környezetében, vagy ettől is elvonúlva, a falusi magányban. Itt megháborítás nélkül élhetett lelke vallásos áhítatának, egyháza tudományának, főpásztori gondjainak. Fenséges harmóniával egyesűit benne a szentéletű szerzetes és a hatalomra termett egyházfejedelem. Magától kész volt mindent megtagadni, hogy annál többet áldozhasson egyháza oltárán. Jótékonysága valóban fejedelmi volt. Késő korok is szedni fogják bőkezűségének gyümölcseit s az utódok áldani fogják az ő emlékét, a ki az Úr kertjében a jótékonyság e csodafáit ültette. Hazai nőnevelésünk az első helyek …
Tovább a műhöz
A hasznossági, vagy — közkeletű néven — utilitarius irány ma nagy szerepet játszik társaséletünkben, sőt nevelés-, oktatásügyünk terén is. A családban, továbbá fiú- és leányiskoláinkban és nevelőintézeteinkben az értelem számára foglalja le a foglalkozások és az idő oroszlánrészét, s csak morzsákat juttat a szívnek. Innen magyarázhatni azt az ellentmondást, hogy míg lányaink a családból és iskolából értelmi tekintetben látszóan nehéz fegyverzettel mennek világgá, addig a szív erényeinek nagy híjával, mondhatni elhagyott állapotban vannak, pedig régen és igazán megmondotta Mme Necker, hogy «a nőknek legyen inkább ízlésük és tanulási könyedségük, mintsem sok tudományuk; s teljességgel nem fonák dolog, ha tudásvágyuk túl tesz tanultságukon». Hasonló szellemben mondotta volt ezelőtt néhány évvel a francziák közoktatásügyi minisztere egyik leány-lyceum megnyitása ünnepélyén az anyáknak: «Hölgyeim, bízzák reánk leányaikat, s meglátják, hogy intézetünkből nem mint tudósok kerülnek ki, hanem mint iskolázottak». Ez a mondás egész programmja a liberális, — sőt nemzeti leánynevelésnek. Hisz az utilitarius nevelés arra szoktatja az egyest, hogy első sorban mindenben önmagát és saját érdekét tekintse, a liberális nevelés ellenben arra, hogy mimódon becsülje többre a közérdeket saját szükségleteinél, üzleténél, vagyonánál. És ez a megszokás …
Tovább a műhöz
Molnár Aladár 1876-ban megjelent, «A nőképzés hazánkban és a budapesti állami felsőbb leányiskolán czímü munkájában ezeket írta: «Meg vagyok felöle győződve, hogy a középiskolai tanfolyam a hatéves elemi iskola fölé, ha 4 év helyett 6 évi tartammal szerveztetnék: akkor az 5-ik s 6-ik évre alig maradna ott egy tizedrésze azon növendékeknek, kik az első osztályba beléptek, és így a tanulóknak legkevesebb kilencz tizedrésze kilépne azon osztályokból, melyek jórészt csak előkészítőül szolgáltak az egész tanfolyam által czélzott eredmény megszerezhetésére. De másfelől azt reménylhetőnek tartom, hogy ha az országban számos ily 4 éves középiskola lesz : 10—20 ily intézetben az -egész tanfolyamot bevégzett növendékek között talán leend 10—20 •olyan is, ki hajlamánál és helyzeténél fogva még kívánná tanulását iskolában rendesen folytatni. Ezek számára igenis kívánatosnak, sőt szükségesnek látom, hogy a középiskolák egynémelyikéhez, — de nem mindegyikéhez még egy, ha tetszik, felsőbbnek nevezhető tanfolyam állíttassák egy- vagy kétéves tanfolyammal (t. i. a szerint egy vagy két éves tanfolyammal, a hogy majd a gyakorlati lehetőség mutatja). Ezen felsőbb tanfolyamnak, nézetem szerint, egészen a középiskolai tanfolyam folytatásának kellene lenni; s a tanczélokat illetőleg is egészen a fentebb előadott irányban kellene lenni. Folytatás lenne ez a czélból, …
Tovább a műhöz
A budapesti állami felsőbb leányiskola új igazgatóját és a vidéki felsőbb leányiskolák miniszteri biztosát mutatjuk be ez alkalommal olvasóinknak. Teszszük ezt nemcsak azért, mert új állásánál fogva Szuppán Vilmos felsőbb leánynevelési ügyünknek egyik vezéregyéniségévé lett, hanem azért is, mert az ő munkának és a kötelesség hü teljesítésének szentelt életében lélekemelő és buzdító példát látunk s teljes biztosítékot találunk arra nézve, hogy felsőbb leányiskoláink az ő vezetése alatt fejlődésüknek eddig elért magaslatán nemcsak meg fognak maradni, hanem helyes irán}'ú tovább fejlődésük által még az eddiginél is fokozottabb mértékben válnak nemzeti nőnevelésügyünk első rangú tényezőjévé. Szuppán Vilmos 1854 deczember 15-én született Budán; s így ha évei számát tekintjük, még fiatal ember, de ha azt a lankadatlan tevékenységet, melyet kora ifjúságától kezdve kifejtett s ha e tevékenység eredményeit veszszük számba, öreg, igen öreg embernek kellene öt tartanunk. Nem merült fel az utóbbi évtized alatt életre való nevelési eszme, melyet Szuppán megvalósítani ne segített volna, sőt első volt mindenütt, a hol dolgozni, fáradni kellett, noha az alkotás dicsősége, a munka sikere nagyon gyakran nem az ő nevével került kapcsolatba. Azok közül, kik a köznevelésügy érdekében kifejtett eme sokoldalú és nagy hasznú munkásságnak szemtanúi voltak, …
Tovább a műhöz
Találatok

Megjelenítve 1-12 az összesből: 27