Keresés
Összes találat megjelenítve : 5
Összes találat megjelenítve : 5
Találatok
Szeretettel üdvözlök minden olvasót, aki tudatosan vagy véletlenül tévedt arra a dokumentumra, ami a 2020 őszi félévben a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Pénzügyi Jogi és Gazdasági Jogi Tanszék dolgozói által szervezett nemzetközi konferencia írásos és szerkesztett változata. Kedves kolléga, hallgató vagy érdeklődő, kérem, szánja rá az idejét arra, hogy elolvassa a résztvevők tehetséges és ambiciózus előadásait-tanulmányait. Miért érdemes energiát fordítani egy ilyen terjedelmes kötet elolvasására? Elsősorban azért, mert a téma nem kirekesztő, hiszen a „Gazdaság és Pénzügyek a XXI. században II.” konferencia cím önmaga szélesre tárja a kaput minden kutató és gondolkodó ember előtt, akármelyik tudományterület felől jöjjön is. Másodsorban azért, mert az a tapasztalatom, hogy bármely kortárs kutatótársunk segítheti gondolataival munkánkat, akár az interdiszciplináris megközelítése, akár részletekbe menő ismereteivel. Ne feledjük, hogy egy előadás minőségét nem az előadó magas politikai vagy tudományos rangja, hanem kizárólag szellemi potenciálja, illetve az általa megfogalmazottak értéke határozza meg. Harmadsorban azért biztatnék mindenkit olvasásra, mert enélkül írni sem érdemes. A jog olyan tudományterület, amelyben elődjeink vállán állunk, és gondolataikból kikövezett úton haladunk, tehát először meg kell ismernünk a …
Tovább a műhöz
Bár a vezetői döntéshozatal támogatására számos üzleti döntéseket alátámasztó modell létezik mind a szakirodalomban, mind az üzleti gyakorlatban, ennek ellenére mindennap súlyos csalások, visszaélések kerülnek napvilágra még az szigorúan szabályozott iparágak esetén is. Ezért szükséges annak vizsgálata, hogy milyen tényezők járulnak hozzá egyéni szinten a hibás, nem etikus döntésekhez. Az elemzés eszköze egy kognitív döntéshozatali modell, melynek segítségével a felelős társaság-irányítás-döntési során a vakfoltok feltárhatók és csökkenthetők. | Az új polgári perrendtartás és az elektronikus eljárás kvázi kötelezettsége egyes eljárási cselekményeknél a korábbi eljárásrendhez képest új helyzetet teremtett. A cikk az egyes problémás perbeli cselekmények pontjait kívánja megfogni, illetve a szabályozás módosítását, gyakorlati kérdéseit megválaszolni. Fontos kiemelnünk, hogy a szabályozás alapjának megismerése céljából nem elég a polgári perrendtartás szabályait megvizsgálni, hanem az elektronikus ügyintézés egyes szabályait, valamint az Alaptörvény alapvető rendelkezéseit is meg kell vizsgálnunk, amelyre a cikkben sor kerül. | Észtországban már a 20. század végén megszületett az a koncepció, amely egy olyan állami szint (e-State) megvalósítását tűzte ki céljául, ahol az innovatív technológiai megoldások felváltják a köz-és …
Tovább a műhöz
Hűvös van. A ködös novemberi félhomályt a telihold fénye tölti be, a fák ágait narancssárgára festik az utcai lámpák. A ház előtt állok, ahol régen laktunk. Csak egy pillanatra torpantam meg, ha már erre jöttem, és nem is kifejezetten kötődnek hozzád az emlékeim erről a helyről, mégis... Az még egy másik világ volt. Egy sokkal szebb. Az idők, amikor még minden rendben volt - így szoktam emlegetni magamban, meg néha kimondva is. Minden vasárnap találkoztunk. Ültünk az asztalnál, egymással szemben, ettük a Nagyi leveseit. Szerettél mesélni olyankor, élvezted a rád vetülő reflektorfényt, és meg kell hagyni, jól is állt. Már eggyel kevesebb tányér kerül az asztalra. Elkapom a tekintetem gyerekkorom ablakáról, zsebre dugott kézzel sétálok tovább a novemberi estében, az út közepén. Erre úgyis ritkán jár bárki. Nyugodt környék. Idilli, mint az itt töltött évek. Ott lóg a nyakamban a nyakláncod, az az ikonikus, amit mindig hord-tál, az érdekes indiánszimbólummal. Rajtad volt, mikor Zámbó Jimmy-t kornyikáltunk fejhangon, egymást túlkiabálva a Nagyiéknál, akkor is, mikor a havas domboldalon leszáguldva nagy reccsenéssel mondta fel a szánkó alattunk a szolgálatot, és akkor is, mikor a térdedről ugráltam a vízbe a Pollack Strandon. Úsztunk, napoztunk a padon, a büfé alatt. Most egy fa áll ott, tibeti cseresznye. Különleges, kilógott a sorból már a faiskolában is, lázadó, egyedi …
Tovább a műhöz
A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának szakkollégiuma, az Óriás Nándor Szakkollégium fennállásának 10 éves évfordulóját ünnepli. A 2013-ban létrehozott Szakkollégium egyedülálló szerepet tölt be a kar életében. Talán túlzás nélkül állítható, hogy a jogi kar legjelentősebb tehetséggondozó műhelye, ahol a szakkollégium tagjai megalapozhatják jövőbeli szakmai sikereiket, és befektethetnek a későbbi tudományos életükbe. Büszkén állíthatjuk azt is, hogy a hallgatók nem csak a tudományos életre koncentrálnak a Szakkollégiumban, hanem egy összetartó közösségben szerezhetnek pozitív közösségi élményeket. Jelen kötet célja, hogy méltó módon ünnepelje meg e szakmai műhely kerek évfordulóját. A kiadványban a szakkollégium jelenlegi tagjai mellett olyan, már végzett jogászok is jegyeznek publikációt, akik valaha szerves részei voltak a szakkollégium életének. A nyár elején a pécsi jogi karon került sor egy ünnepi konferenciára, amely szintén a kerek évfordulót volt hivatott megünnepelni. A konferencián előadó, ma is aktív szakkollégisták 1-1 méltán híres pécsi jogászprofesszor munkásságát dolgozták fel. Ennek fényében jelenik meg e kötetben tanulmány Vargha László, Óriás Nándor, Pap Tibor és Herczegh Géza munkásságáról. A szakkollégium alumni tagjai pedig olyan aktuális témákat dolgoztak fel a kötetben, mint az Európai Unió digitális …
Tovább a műhöz
The adoption of Bitcoin technology follows a hierarchical pattern of speculative bubbles that matches the shape of Gartner's hype curve, which distinguishes five phases. In the study, after presenting Gartner's hype cycle, I present the life cycle of Bitcoin using the hype cycle. Bitcoin can be identified with the first four phases of the hype cycle, but it has not yet entered the last phase. The reason for this can be traced back to the periodically forming bubbles, which can also be identified with the hype cycle. In the next part of the study, I present these bubbles and the factors that shape them, such as herding behavior. On 8th of January 2009, the programmer Nakamoto published Bitcoin - a software protocol that allows decentralized transmission and storage of value - on a mailing list. Nakamoto's invention is preceded by several failed attempts to create virtual currencies such as DigiCash, Hashcash or Bitgold. Bitcoin represents a technological innovation as it represents much more than existing cryptographic ideas. The design of Bitcoin's system specifically addressed deep technical and conceptual issues that previous proposals for digital currency systems either did not fully address or simply could not address. Specifically, Hashcash and Bitgold were undermined by two fundamental problems that Nakamoto's design solved: self-monetization of cryptocurrency and decentralization of network governance. While the Hashcash system, for example, lacked inflation control, …
Tovább a műhöz