Keresés
Összes találat megjelenítve : 6
Összes találat megjelenítve : 6
Találatok
A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Óriás Nándor Szakkollégiuma a pécsi jogi kar legkiválóbb hallgatóinak önszerveződő csoportja. A szakkollégium célja és rendeltetése az, hogy a tagok szakmai fejlődésében segítséget nyújtson, hozzásegítse a tagokat korszerű és magas színvonalú elméleti és gyakorlati tudás megszerzéséhez, és egyidejűleg pozitív közösségi élményekkel gazdagítsa tagjainak életét, valamint társadalmi szerepvállalás keretében támogassa a rászorulókat és egyúttal fejlessze a hallgatók szociális érzékenységét. A Szakkollégium négy tagozatban folytatja tevékenységét: Bűnügyi, Civilisztika, Elméleti-történeti és Közjogi tagozat. A jelen kötet az Emberi Erőforrások NTP-SZKOLL-19-0022 sz. Nemzeti Tehetség Program pályázati projekt keretében készült, amelyben a Szakkollégium arra vállalkozott, hogy egy egyéves kutatás során különböző szempontokon keresztül vizsgálja az egészségügy és a jog kapcsolatát, amelyhez remek alapot ad a Szakkollégium négy tagozatában, mint műhelyekben folyó szakmai munka. A kötetbe azonban nem csak az Óriás Nándor Szakkollégium tagjai, hanem a pécsi jogi kar egy nem szakkollégista hallgatója, valamint a kolozsvári Collegium Iuridicum szakkollégistái is küldtek írásokat. A Collegium Iuridicum hallgatói a két szakkollégium között formálódó, és reményeink szerint egyre intenzívebbé váló …
Tovább a műhöz
A tematikus nemzetközi online konferenciára 2022. 04. 27.-én került sor, amely a „Teams” alkalmazáson keresztül valósult meg. A konferenciára 17 fő jelentkezett számos országból, akik között találkozhatunk professzorokkal, adjunktusukkal, doktoranduszokkal. Az előadók a kutatáshoz kapcsolódó előadásaikat magyar, angol és német nyelven adhatták elő. A prezentációkat követően a résztvevőknek lehetőségük volt kérdéseket és hozzászólásokat megfogalmazni. A konferencia teljes programjának a kötet végén található meg mellékletben. Az „Az internet és a közösségi média jogi kihívásai” című konferenciának a célja az volt, hogy a témával foglalkozó kutatókat a jog minden területéről arra hívja, hogy bemutassák eredményeiket és a közös eszmecsere révén elősegítsék egymás kutatómunkáját. Az internet és közösségi média alapjaiban változtatta meg az emberek életét és ez új kihívásokat teremt a jog minden területén. A technológia fejlődése hatással van a közjogi és magánjogi jogágakra, új lehetőségeket és új problémákat teremtve. A konferencia résztvevőiből tizenegyen járultak hozzá közleményükkel e könyv megvalósulásához. A jövőben a téma iránt érdeklődő olvasók és kutatók számára egy hivatkozási mű lehet. Szerkesztőként ezúton is köszönöm az előadóknak és a szerzőknek a munkájukat. A konferenciakötet az Innovációs és Technológiai …
Tovább a műhöz
Hűvös van. A ködös novemberi félhomályt a telihold fénye tölti be, a fák ágait narancssárgára festik az utcai lámpák. A ház előtt állok, ahol régen laktunk. Csak egy pillanatra torpantam meg, ha már erre jöttem, és nem is kifejezetten kötődnek hozzád az emlékeim erről a helyről, mégis... Az még egy másik világ volt. Egy sokkal szebb. Az idők, amikor még minden rendben volt - így szoktam emlegetni magamban, meg néha kimondva is. Minden vasárnap találkoztunk. Ültünk az asztalnál, egymással szemben, ettük a Nagyi leveseit. Szerettél mesélni olyankor, élvezted a rád vetülő reflektorfényt, és meg kell hagyni, jól is állt. Már eggyel kevesebb tányér kerül az asztalra. Elkapom a tekintetem gyerekkorom ablakáról, zsebre dugott kézzel sétálok tovább a novemberi estében, az út közepén. Erre úgyis ritkán jár bárki. Nyugodt környék. Idilli, mint az itt töltött évek. Ott lóg a nyakamban a nyakláncod, az az ikonikus, amit mindig hord-tál, az érdekes indiánszimbólummal. Rajtad volt, mikor Zámbó Jimmy-t kornyikáltunk fejhangon, egymást túlkiabálva a Nagyiéknál, akkor is, mikor a havas domboldalon leszáguldva nagy reccsenéssel mondta fel a szánkó alattunk a szolgálatot, és akkor is, mikor a térdedről ugráltam a vízbe a Pollack Strandon. Úsztunk, napoztunk a padon, a büfé alatt. Most egy fa áll ott, tibeti cseresznye. Különleges, kilógott a sorból már a faiskolában is, lázadó, egyedi …
Tovább a műhöz
(...) Az Internet, mielőtt világhálózattá fejlődött volna alapvetően a kommunikáció szükséglete hívta életre a hidegháború éveiben és a kommunikáció lehetősége azóta is meghatározó funkciója. A technikai – technológiai fejlődéssel, az ezredforduló időszakától a felhasználók, mint tartalomfogyasztóból tartalomkészítőkké váltak. Megjelentek a különböző közösségi oldalak, a web2 nyilvánossága a hivatalostól eltérő, sokszor azzal szembemenő véleménynyilvánítás és privát kommunikáció lehetősége bővült. Számtalan kommunikációs platform (chatszobák, Skype, Zoom, Teams, Viber, Signal,
WhatsApp, WeChat stb.) és technika létezik. Ugyanakkor az Internet használata, így a tartalomfeltöltés vagy a kommunikáció az anonimitás lehetőségét hordja magában. A kommunikáció anonimitása, az audiochat programokban azt a veszélyt hordja magában, hogy a felhasználó a vele szemben ülő – videófolyam hiányában – arcát nem látja és nem tudja beazonosítani, hogy a vele kommunikáló személy valóban az a személy, akinek ki adja magát. A kapcsolatfelvétel tipikus helyszínei a chatszobák, a Messenger, ahol a pedofilok bekapcsolódnak beszélgetésbe vagy ráírnak a megcélzott gyermekkorú felhasználóra. A pedofilok sajnálatosan már „rutinnal rendelkeznek”, hogyan lehet megtéveszteni egy gyermeket, hogyan lehet a bizalmába férkőzni, hogy lehet aljas céljukhoz közelebb kerülni. A …
Tovább a műhöz
A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar és a Nemzetközi Büntetőjogi Társaság magyar nemzeti csoportja 2023. április 14-én „Válságok és büntetőjog” címen megrendezte a fiatal büntetőjogászok első konferenciáját, mely a TKP2021-NVA-07 számú projekt az Innovációs és Technológiai Minisztérium Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával, a TKP2021-NVA pályázati program finanszírozásában valósult meg.
Tovább a műhöz
V. Konferenciakötet
- 2023
A pécsi jogász doktoranduszoknak szervezett Konferencia 2022. december elsején került megrendezésre. A konferencia immár ötödik alkalommal adott otthont a jogi szakma különböző területeiről érkező Pécsen tanuló PhD hallgatóknak, akik a legfrissebb kutatásaikat és gondolataikat osztották meg velünk. A konferencia ezúttal is online formában került megrendezésre, a Microsoft Teams platformján, lehetővé téve a résztvevők számára, hogy bárhonnan csatlakozzanak és részt vegyenek az eseményen. A konferencia 23 előadót vonultatott fel, akik számos jogterületet érintettek előadásaikkal, így biztosítva a széleskörű és interdiszciplináris megközelítést. A konferencia három szekcióra volt felosztva, köztük egy idegen nyelvű szekció is helyet kapott, ahol a PhD hallgatók német és angol nyelven adtak elő. A konferenciakötetben 13 előadó írása olvasható, akik a konferencián elhangzott előadásaikat foglalták össze és mélyítették el. Reméljük, hogy a konferencia és a hozzá kapcsolódó konferenciakötet hozzájárul a doktoranduszok tudományos munkásságukhoz. Ezúton is köszönjük valamennyi szerzőnek, résztvevőnek, lektornak és szerkesztőnek a munkáját! (...) Az e-sport az egyik, ha nem a legdinamikusabban fejlődő terület jelenleg, amely egyszerre öleli fel a sportot, a virtuális játékokat, a jogi szabályozást és a szerencsejátékot. Egy ennyire sokrétű új terület rendkívül …
Tovább a műhöz