Magyar
EnglishKeresés
Összes találat megjelenítve : 7
Összes találat megjelenítve : 7
Találatok
Áldott emlékű nagy királynőnk ez idei emlékünnepén drága ajándékot kapott felkent királyától a magyar nemzet. Ferenc József király megalapította az «Erzsébet múzeumot» a következő királyi kézirattal: «Kedves Dr. Wekerle! kz a kegyelet, a mellyel hü magyar nemzetem megdicsőült királynéja, Istenben boldogult Nőm emlékezetét őrzi s a melynek sokszorosan szeretetteljes módon kifejezést adott, arra indít, hogy az özvegy gróf Andrdssy Aladárné Wenckheim Leontin bárónő, őrgróf Pallavieini Edéné Mailáth Adél grófnő, gróf Batthyány Lajosné Andrdssy Ilona grófnő és Ferenczy Ida asszony, a megboldogult királyné Ő Felsége fölolvasónőjéből álló bizottság kérelmét teljesítve, mindazokat a tárgyakat, a melyek a királyné használatában állottak és birtokomban, vagy családom birtokában vannak, egyesítsem és átadjam hű magyar nemzetemnek Erzsébet királyné örök emlékezetére, ki e nemzethez annyi szeretettel viseltetett. Ezen tárgyak, mint a magyar nemzet tulajdona, Erzsébet királyné emlékmúzeuma címen a Magyar Nemzeti Múzeum leltárának részét képezendik és a leányaim, Gizella bajor királyi hercegnő és Mária Valéria főhercegnő által a Nemzeti Múzeumnak már korábban adományozott tárgyakkal egyesítve, megtekintés végett a közönségnek hozzáférhetővé teendők és a mindenkori vallás- és közoktatásügyi miniszter igazgatása alá helyezendők. Az Erzsébet …
Tovább a műhöz
Azon országokban, melyek a haladás, a kultúra élén állnak, át kezdik ma látni, mi volt a közoktatás nagy tévedése, mi volt a hibája, általában, a XIX. század második felében! Túlságos nagy részt szabtak a tanításban a reáltudományoknak. Összeállt egy rakás specialista és mindenik a maga szakmájából, nem általános összefüggő tudást, hanem eruditiót igyekezett külön-külön becsempészni az újra meg újra átdolgozott tantervekbe és ezek mind rosszabbakká és rosszabbakká váltak I Mert ha a tudományok fejlődése át is változtatta földünknek felső, anyagi képét, anyagi mivoltát, nem alakította azért át az emberi észnek alkotó részeit, nem változtatta meg az emberi szellemet, a gyermek agyvelejét. Azt kell minden irányban fejlesztenünk, azt kell általános ismeretekkel gazdagítanunk, mielőtt szakképesítést adnánk neki. Meg kell tanítanunk a gyermeket arra, hogy gondolkodni, Ítélni, teremteni tudjon. Különben, ha csak emlékező tehetségét terheljük meg, kiöljük belőle a szellemi spontanitást, kiöljük az emberi lélek legszebb tulajdonait. S ha ez igaz, a kultúra magas fokán álló nemzetekre nézve mennyivel igazabb, mennyivel fontosabb még, mi reánk, magyarokra nézve! Valaki, aki előrehaladott nyugati országban nevekedett, bármily lelkesedéssel, és odaadó önzetlenséggel szereti is hazáját. van valami, amit azonnal észre kell hogy vegyen, ha hazakerül, valami ami rendkívül …
Tovább a műhöz
Nem tartalmaznak magas eszméket ezek a sorok, melyek nem is voltak felolvasásra szánva. Az elmúlt esztendő politiai válságainak tetőpontján, mikor a közélet pusztasága majd megfagyasztotta az érző honfilelkeket, akkor fejtettem ki vázlatosan ezeket a gondolatokat tanítványaim előtt, hogy azokra a hazafias kötelességekre figyelmeztessem őket, melyek a magyar családi élettől várják megvalósulásukat. Az utóbbi idők mozgalmai újra felszínre vetették a nemzeti műveltség kérdését. Mindenki belátta, hogy a magyar társadalom csak úgy teljesítheti hivatását, ha nemzeti műveltségében rejlő erejét fokozni és érvényesíteni képes azokkal az áramlatokkal szemben, melyek magyarságunkat veszélyeztetik. A közélet viharainak csillapodása, mely nem végleges diadalt, csak fegyverszünetet jelent, alkalmasnak és kívánatosnak látszik arra, hogy társadalmunknak nemzeti szervezését végrehajtsuk. Nem szándékom e helyen azokról az elsőrendű szociális és gazdasági feladatokról szólani, melyeknek megvalósulása életkérdésünkké vált; csak mint nemzeti művelődésünk múltjával, irodalommal foglalkozó megfigyelő szeretnék néhány észrevételt tenni nemzeti műveltségünk érdekében. Az alapvető munkát e téren zajtalanul, nemes hivatásának megfelelően végzi minden fokozatában a magyar iskola, melynek pártolása, munkásainak nagyobb mértékben való elismerése, megbecsülése a társadalom …
Tovább a műhöz
Mélyen tisztelt Közgyűlés! Ma, midőn az «Uránia Magyar Tudományos Egyesület nyolcadik közgyűlését megnyitni készülök, újabban megindult egyes mozgalmak önkéntelenül fölidézik azoknak az időknek emlékét, amidőn intézetünk megalakult, s mintegy ösztönöznek, hogy a múlt és jelen egybevetéséből levonjuk a tanulságot arra a feladatra nézve, amelyet hazánkban egyesületünk a köz műveltség nemzeti irányú fejlesztése körül teljesített és teljesíteni fog. Nyolc évvel ezelőtt épen csak a legszűkebb baráti körben keltett visszhangot törekvésünk és csupán személyes ismeretség alapján sikerült összegyűjteni azt a kis tőkét, a melyre múlhatatlanul szükségünk volt, hogy az Uránia-szinházat, tevékenységünk ezen kiinduló pontját, megnyithassuk. Az Uránia-egyesület számára is alig sikerült annyi tagot szerezni, hogy vállalkozásunk ne pusztán magánügy színében léphessen társadalmunk elé. A nagyobb tőke képviselői akkor teljesen távol maradtak tőlünk; a tudomány emberei viszont nagyobbrészt kétkedéssel, sőt idegenkedéssel állottak velünk szemben. Egyedül csak a nyilvános sajtó rokonérzése támogatott. A sajtó maga is a közvélemény szabad szolgálatában áll, meggyőződések és törekvések irányítására vállalkozik; bizonnyal látta vagy érezte tehát vállalkozásunkban a megegyező vonást és eleitől fogva mai napig híven támogatott.
Tovább a műhöz
Apponyi Albert gróf vallás- és közoktatásügyi miniszter az országos zene-akadémia fölavató-ünnepén, melyet öt napon át a legkiválóbb hangverseny sorozattal egészítettek ki, nagy hatású beszédet mondott. Azt hisszük a legméltóbban emlékezünk meg e nagyjelentőségű ünnepről e szép beszéd közlésével. «Mélyen tisztelt ünneplő közönség! Sajátságos megilletődéssel szólok ebben az ünnepies pillanatban, mert most harmincöt esztendeje annak, hogy mint fiatal képviselő első képviselőházi fölszólalásomban az országos zeneakadémia létesítéséhez szükséges költségeknek megszavazása mellett foglaltam állást. Nem álmodtam én akkor, hogy hosszú évek múltán én leszek oly szerencsés, hogy mint a kultúrái tárcának vezetője ezt a naggyá nőtt intézetet fényes, maradandó hajlékába bevezessem. A nagyérdemű közönség el fogja nézni azt a gyengeségemet, hogy ezzel a szubjektív vonatkozással kezdtem beszédemet, mert a minori ad május akarom rövid előadásomat fokozni. Áttérek tehát rögtön a zeneakadémia eddigi működésének méltatására. Nemrég megfordult körünkben egy nagynevű angol tudós, aki gonddal végigtanulmányozta közoktatási és kultúrái intézményeinket és nagy megnyugvásomra általában véve teljes elismeréssel nyilatkozott azoknak működéséről, — amennyire ezt rövid látogatása alatt megitélhette, —- azok fölszereléséről, arról a szellemről, amely …
Tovább a műhöz
Nevelni? Javítani? Nevelni! Legtöbbször annyit jelent, mint torzítani. Javítani! Ami nem olyan igazán rossz. A nevelni akarás dühe gyáva félelemmel szimatol mindenütt rosszat. Korlátolt ésszel lesi a tisztátalan felfogás bizonyíthatását. A nevelés e tévhite megsemmisíti minden jónak csíráját. Bizalmatlanságtok, félelmetek hintik mindenüvé a burján magvát. Minden bűn meg lesz bocsájtva — mondják — csak a lélek ellen vétkezők nem várhatnak bűnbocsánatot. A vétkezőnek meg-bocsájtani meg annyit tesz: a bűn következményeit megsemmisíteni, hogy a bűnös lelkiismerete felszabaduljon vétkének súlya alól. A mi esetünkben azonban nem semmisítünk meg következményeket. Emberről emberre, tovább s tovább cipeljük, nemzedékről nemzedékre: a lélek ellen vétett bűnök következményeit. Nem emeli le senki lelkiismeretünk nyomasztó súlyát. Ezek a bűnök megbocsájthatatlanok, mindörökké. Hagyjátok meg a lélek szabad röptét! Őrizzétek. Védjétek szabadságát. Tanítsátok meg a gyermeket önönmagát nevelni. Ez a legjobb nevelés, melyet adhattok neki. Az a pici ember tanulja meg saját ura és szolgája lenni. Ezt a nevelést a szülő úgy érvényesíti, ha önmagát nevelve példával jár elől. Nincs nevelés önnevelési példa nélkül.
Tovább a műhöz
«A szigor a tehetetlen, gyáva lelkek fegyvere. A gazdag, művészi lélek, a szeretet hatalmával tud életre fakasztani, életre ébreszteni.» Julius 7-én egy kérvényt terjesztettem fel a vall, és közokt. miniszter ő excellenciájához, arra kérve öt, engedné meg, hogy saját költségemre egy fehér márványtáblát illeszthessek a felsőbb leányiskola tanácskozó termének egyik falába, ezen felirattal: «A szigor a tehetetlen, gyáva lelkek fegyvere. A gazdag, művészi lélek, a szeretet hatalmával tud életre fakasztani, életre ébreszteni.» Feleletet még nem kaptam e kérvényemre, azonban el szeretném mondani a Tanári testületnek, miért találom oly fontosnak ezt az irányt, ezt a jelszót, minden iskolára, de leg-főképen a magyar iskolákra nézve. Ha valaki, úgy mint én, külföldön nevekedett, művelt nemzet közepette, bármily rajongással csüngjön is hazáján és nemzetén, amikor nemcsak ábrándjaiban, lelki szemeivel igyekszik azt megismerni, hanem a valóságban lép azzal érintkezésbe, rendkívül sok dolog van, amely a mindennapi életben sértőn, fájón hat reá, s annál érzékenyebben fáj, minél nagyobb rajongással tanulta e nemzetet szeretni. Egyike azon jelenségeknek: a munka gyűlölete és megvetése, amelvet lépten-nyomon fájdalmasan tapasztal nálunk, a más légkörhöz szokott, gondolkodó lény. Mert ha van valami, ami föltétlenül előbbre viszi a nemzeteket, minden korban, minden égöv alatt, …
Tovább a műhöz